Udvarhelyi Híradó, 2012. február (23. évfolyam, 21-41. szám)

2012-02-01 / 21. szám

Kegyetlen állatkínzás Zetelakán Vasárnap délután Zetelaka határában két helybéli megkínozott egy kiskutyát. Nyakör­vénél fogva felkötötték, majd bottal és lábbal ütlegelték, rugdosták. Szerencsére a közelben szánkózók észrevették az esetet, és meg tudták akadályozni az állat megölését. Az állatkínzókat feljelentették a rendőrségen, magas pénzbírság­ra számíthatnak. Egyébként az ilyen szabálysér­téseket akár börtönbüntetéssel is sújthatják. ___M Gábor, Jánosi András Az egyik zetelaki állator­vos lapunknak elmondta, hogy vasárnap délután jelentették neki az esetet, a megkínzott kutyát pedig gondjaiba vette. Oláh Kincső közölte, hogy az állat szemei csúnyán be vol­tak véresedve, folyt a vér a szájából, és nagyon sántított. Az elmondottak alapján ki­derült, hogy a kutya gazdájá­nak unokája és egy középkorú szomszédja vitte ki a mező­re az ebet. Egy láncot kötöttek a pórázához, és úgy próbál­ták meg felemelni, hogy a ku­tya védekezni se tudjon, majd bottal verték. Szerencsére a közelben szánkózó fiatalok észrevették, és végül azzal ijesztettek a két személyre, hogy fel lesznek jelentve a rendőrségen. Ezután a kínzók abbahagyták az állat verését, és elhagyták a helyszínt. Miután Oláh Kincsó állator­vosnak is jelezték az esetet, kiment a helyszínre. A kutya a hóban hevert, nehezen moz­gott, de senkit nem engedett a közelébe. Végül egy takarót dobtak rá, és úgy szállították be a rendelőbe, ahol ellátták sebeit. Ottjártunkkor a kutya sétálgatott a rendelő épülete előtt, de megsimogatni nem le­hetett. Valószínűleg még min­dig a verés hatása alatt állt, félt tőlünk. Az esetet jelentet­ték a zetelaki rendőrségen, és az állatkínzók komoly pénz­bírságra számíthatnak. Súlyos büntetések AZ ÁLLATKÍNZÁSÉRT immiiwimiHiiiimm­imimmiimimimmHiHiii Székelyudvarhelyen eddig még nem állítottak senkit bíró­ság elé állatkínzásért, tudtuk meg a bíróság elnöknőjétől. A 2005/205-ös törvény értelmé­ben sok minden minősül ál­latkínzásnak, a jogszabály hatodik cikkelye felsorolja töb­bek közt a következőket: az állatok szándékos megölése, állatok nem megfelelő keze­lése vagy kínzása, vad- vagy háziállatok célpontnak hasz­nálata, állatok közti harcok rendezése, élő állatok hasz­nálata más állatok tanítására, állatok használata kiállításon, bemutatón, hirdetésben, fil­mekben vagy hasonló célok­ra, amikor ez az állatok fizikai vagy pszichológiai egészségét veszélyezteti, kölykök elsza­­kítása anyjuktól 8 hetes koruk előtt és hasonlók. Ezek között vannak kihágások és bűncse­lekmények is. A kihágásokért a pénzbüntetések 600 lejtől 2000 lejig terjedhetnek. A bűn­­cselekményekért 500 lejtől 10 000 lejig és/vagy 3 hónaptól 3 évig terjedő börtön - az ese­tektől függően -, valamint az állatok elkobzása lehet a bün­tetés - tudtuk meg Malaiesu Gabriela Ramónától. Gazdára várva iisnmmtttmmiiimiiimmiüimiiiumiimt A Zetelakán megvert kis ter­metű, keverék kutyus most gazdát keres. Olyan személyre bíznak, aki türelemmel visel­né gondját, míg megbátorodik és szelídebb nem lesz az em­berekhez. Ha valaki szeretné befogadni, érdeklődhet az Ud­varhelyi Híradó titkárságán, mi útba igazítjuk. INIA közbelépésnek köszönhetően megmenekült a kiskutya Kiváló minőségű tüzelőanyagokat kínálunk a legkedvezőbb árakon! BRIKETT 6,49 RON/10 kg V__________________________m PEILET 13,99 RON/15 kg k___________________________V­apicom* Tel: 0744 575 321 ■HIM' N­WII I : r y non m '■ STOP r 744-21.31.21 729-21.31.21 2(50-21 31 21 Nyitva: H-P: 8-18;­­Sz-V: 9-17­­ Tompa László u. 23. sz. a lilla panzió épületében) DACIA-RENAULT KÉPVISELET I ^ ha Dacia vagy Re CASCO 1 ny©ir,­­!’ Síh­ ió É­ft.-rtél Ifit . Részt vehet az akcióban, ha az AUTOGROUP LIMO Kft. karosszériaműhelyében javíttat olyan önrészes CASCO-s­­ kárt, melynek értéke meghaladja áfával a 4000 lejt. Az akció érvényes 2012. március 31-éig. Mechanikaműhelyünkben továbbra is érvényes az autó ingyenes ellenőrzése. . Rendelkezésére állunk munkanapokon óra között. Információ a Bethlen 0740-021165 telefonszámokon, e-mail: service@autogroupsi fiISS?

Next