Új Barázda, 1928. szeptember (10. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-04 / 200. szám
!*psp ^ a fyP ' £ 1928 jf 1928 szeptembear 41 kedd Arat& fillér^ B T Budapest,X. évt., 200. sau ELŐFIZETÉSI ÁRAK" a m. ldr földmivelésügyi minisztérium kiadásában időnként megjelenő szakkiadványokkal és a „Rádiós gazdasági előadások" címü füzetekkel együtt. Egész évre 17 pengő, félévre 8 pengő 60 fillér, negyedévre 4 pengő 40 fillér, egy hónapra 1 pengő 50 fillér. Egyes példány ára 6 fő vasárnapokon 12 fillér. Hirdetéseket milliméter díjszabás szerint vesz fel a kiadóhivatal. Megjelenik hétfő kivételével mindennap SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VIIl. kerület, József körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: József 463—07, József 463—08. — Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal: József 463—09. LEVÉL, CÍM: Budapest 4. szám. Fiókbérlő: A Tanácsadó rovat készséggel nyújt díjtalan felvilágosítást minden ügyben. a tudomány kincsei Vass József népjóléti miniszter a nemzetközi balesetügyi orvoskongreszszuson mondott megnyitó beszédében üdvözölte a kongresszus tagjait, akik feltárván tudományuk kincseit, segítségünkre lesznek szociális irányú törvényeink alkalmazásánál. Amikor pedig a kongresszus alkalmából rendezett balesetügyi kiállítást nyitotta meg, azt hangoztatta, hogy az egészség nem magántulajdon, hanem a nemzet vagyona. A nemzet kötelessége tehát polgárainak egészsége fölött őrködni, az egészséget gondozni, biztosítani, fenntartani. Az államnak valóban kötelessége arra törekedni, hogy polgárainak teste ép legyen, mert azt már a régi görögök és rómaiak is tudták és hirdették, hogy ép lélek csak ép testben van. Törekedtek is arra, hogy polgáraik teste ép legyen és ezt a célt úgy akarták elérni, hogy az életképtelennek látszó csecsemőket elpusztították. A modern állam nem ilyen borzalmas barbár eszközöktől várja a testi kultúra sikerét, hanem a tudományok kincseinek feltárásától. Attól, hogy az orvosi tudomány népszerűsödjék, fejlődjék és minden polgár számára hozzáférhetővé váljék. Nálunk ezt a célt szolgálja a szociális törvényhozás. A munkásbiztosítás, az anya- és csecsemővédelem, kórházak alapítása, orvosok kirendelése falvakba, tanyákra, egészséges építkezések, iskolázás, kötelező oltások, népszerű előadások stb. Mindezek az eszközök, amelyek a halandóság, különösen a csecsemőhalandóság arányszámát csökkentik, a városi népnek ma már majdnem kivétel nélkül rendelkezésére állanak. A falu és a tanya azonban még mindig hátrányos helyzetben van a városokkal szemben. Ezt az egyenlőtlen állapotot kívánja megszüntetni a kormány a népjóléti miniszterrel az élén akkor, amikor a szociális törvényhozás áldásait ki akarja terjeszteni a falvakra és a tanyákra, a magyar nemzeti erő ősi forrásaira is. És itt találkozik a mai kormány szociálpolitikája az agrárpolitikával. Agrárpolitikát sem lehet ugyanis sikeresnek elképzelni helyes szociális politika nélkül, lévén az agrárpolitika sikerének titka is az ép test, amelyben ép lélek lakik. Az agrárpolitika szempontjából és annak érvényesülése érdekében is köszöntenünk kell tehát azt az új, egészséges, nemzeti célkitűzéssel telített szociálpolitikát, amely a tudomány feltárt kincseiből a falunak és tanyának is kiadja a maga törvényes osztályrészét. Hosszú politikai perlekedés, majdnem három évtizedig tartó huzavona után jut hozzá a falu és a tanya ehhez az osztályrészhez. A kormány fokozatosan épülő szociálpolitikai törvényhálózata kiterjed nemsokára a legeldugottabb tanyára is. És a jövőben csak az lesz a kívánatos, hogy a nép szeretettel, megértéssel fogadja azokat az intézkedéseket, amelyeket az állam azért foganatosít, hogy kötelességét híven teljesítve, megóvja azt a közvagyont, amit minden munkásember egészsége jelent. Öszvérhajcsárból - király Ahmed Zogu, az albán király, húsz évvel ezelőtt még szegény napszámos gyerek, tizenkét évvel ezelőtt pedig szakaszvezető volt az osztrák-magyar hadseregben Fényes ünnepségek között ment végbe a királyválasztás (Az „Új Barázda" tudósítójától.) Hol volt, hol nem volt... Csakugyan úgy kellene kezdeni ezt a történetet, mint a mesét... Volt egyszer egy szegény fiatal földmívesember, aki két keze munkájával tartotta el fáradt, törődött szüleit. És a mese végén... az ország, amelynek hű és buzgó fia volt, királlyá választotta és aranyos szegélyű bíboros trónjára ültette... Valahogy így történt ez Albániában, amelynek népe szombaton határtalan lelkesedéssel választotta királyává Ahmed Zogu béget, aki még nem is olyan nagyon régen, a háború előtt, egyszerű öszvérhajcsár volt egy albán faluban. Akkor talán még maga sem sejtette, hogy olyan pályát fut meg, amelynek végén az álmok álma, a korona és a trón áll, nem sejtette, hogy egy egész nemzet lelkes hódolatát fogadhatja majd az, aki valamikor, fiatalabb korában, mint ennek a forróvérű ménnek egy névtelen polgára, verejtéket izzadva, fáradtan rótta az öszvérek nyomában a tiranai országutat, itatta, etette az agyonhajszolt állatokat, hogy aztán egy-egy terebélyes fa árnyékában, vagy valamely árnyas forrásnál hűsöljön egy ,darab szalonna meg egy korty pálinka mellett... Persze, nem nehéz elhinni, hogy a tiranai országúttól az albán királyi palotáig hosszú és kalandos pályafutást kellett megtennie annak a kivételes tehetségű, óriási akaraterejű, éleseszű embernek, aki most végre révbe érkezett és akinek kezébe az albán nép bizalma a királyi hatalmat átadta. Nagyon tanulságos ez a pályafutás, ez a meseszerűen kalandos élet, amely Achmed Zogu bég, egykori öszvérhajcsárnak osztályrészül jutott a sora jóvoltából. Achmed Zogu előkelő albán családból származik, az úgynevezett Zogolli házból, amely a tizenötödik században a legendás hitű Szkander béget támogatta a törökök ellen vívott háborúban. Az Albánia északi részében letelepedett család, amelynek számos tagja tűnt ki a háborúskodásban egyéni bátorságával, vitézségével, harci tetteivel, hamarosan nagy hatalomra tett szert az ország e részében, de’&h' örökösen tartó forrongás folyamát, amelyek Albániában az utolsó évtizedekben napirenden voltak, a Zogolla,család szerencsecsillaga is letűnt egy időre és Achmed Zogu nagyszülei már teljesen elszegényedett emberek lettek. Apja egyszerű földmíves volt, akit Ahmed Zogu már fiatal korában elvesztett és özvegy édesanyja nevelte, aki még csak iskoláztatni sem tudta a nagyon tehetséges gyermeket. Mindössze három évig járt iskolába Konstantinápolyban, ahonnan visszakerülve, a Tirana közelében levő Zogu községbe, szülőhelyére, abbahagyta a betűvetés tudományát és öszvérhajcsárnak csapott fel. Egyik faluból a másikba hajtotta a kereskedők áruval megrakott öszvéreit, etette, itatta, legeltette őket és a kereskedőkkel való érinkezésben nemcsak természetes esze fejlődött szépen, hanem kivételes nyelvtudásra tett szert, amelynek később a háború folyamán nagy hasznát vette és talán nem kis részben ennek a nagy nyelvtudásnak köszönheti azt a nagyszerű haladást, amelyet egyre felfelé ívelő pályafutása a későbbi években mutat. Az élelmes Ahmed pár év múlva szorgalmas munkájával már annyit szerzett, hogy elkezdett a saját öszvéreivel fuvarozni, majd lovakat vásárolt s ezeket adta bérbe az utasoknak. Azután kereskedő lett, vásári árus, újabb nyelveket tanul és ha nem jön közbe a világháború, ma talán virágzó üzlete lenne valahol az új albán uralkodónak. De a háború véget vetett a jól jövedelmező kereskedelmi tevékenységnek. Az alig húszéves Ahmed béget, aki akkor nagyon szűkös viszonyok között tengődött, egy osztrák tiszt fedezte fel mint kitűnő nyelvtehetséget és az albán Vorra községben mint tolmácsot alkalmazta a megszálló seregek parancsnokságánál. Mint tolmács sok titokkal ismerkedett meg, egészen új világ tárult fel előtte és ezeket az ismereteket nagy sikerrel hasznosította későbbi életében. Mindig kitűnő értesülései voltak mindenről, titkos megbízásait nagyon jól végezte és jól is fizettette meg. Majd önként jelentkezett katonának s a közös hadseregben mint szakaszvezető harcolt. Itét katonai erényeket, bátor fellépést, fölényt és önbizalmat szerzett, megtanult németül és tökéletesítette ismereteit, tudását. Pár évig Bécsben szolgált még és hét évvel ezelőtt tért vissza Albániába, ahol rög- Az új albán király ünnepi bevonulása Tiranába.