Új Barázda, 1934. február (16. évfolyam, 5-8. szám)
1934-02-04 / 5. szám
a 1334 február 4. vasárnap A hét politikai eseményei Bethlen István gróf nagy beszéde Debrecenben. Belső gazdasági politikánk uj irányelvei — Az osztrák kancellár budapesti látogatása — A német monarchista szervezetek feloszlatása Az egész ország népe lázas érdeklődéssel várta Bethlen István gróf debreceni nagy beszédét. Az elhangzott beszéd meg is érte a várakozást, mert kormánypárti ■képviselő részéről egészen szokatlanul,a kormány programjától eltérő és újszerű, de mindenesetre nagyon komoly és értékes gazdasági és politikai irányelveket és célkitűzéseket fektetett le, melyek kell, hogy a felelős kormányzati tényezők által is megfontolás tárgyává tétessenek. A devalvációra vonatkozó javaslatával Bethlen gróf már kitaposott uton jár, mert úgy Eckhardt Tibor, mint más ellenzéki képviselők, régebben hangoztatják, hogy nincs értelme a pengőt mesterséges eszközökkel magasabb színvonalon tartani, mint annak komoly külföldi értékelése. A debreceni beszéd Az Arany Bika-szálló nagytermében SOOO ember jött össze vasárnap, hogy meghallgassa Bethlen Istvánt. A kiszorult hallgatóság részére megafon útján közvetítették a térre a beszédet. Az emelvényen Vay főispán, Vásdry polgármester, Marton Béla, Antal István és Szudy Béla volt sajtófőnök foglaltak helyet. A debreceni Egyetértés dalárda énekszámot adott elő, majd Vay főispán meleghangú üdvözlőbeszéde után, éljenzés közepette szólásra emelkedett Bethlen István gróf. — Holnap lesz egy esztendeje — kezdte Bethlen István gróf, — hogy az önök körében megjelenve, beszámolót mondottam ugyanakkor, amidőn a miniszterelnök úr kibontotta Debrecenben a nemzeti egység pártjának zászlaját. Azóta kivételesen szóltam csak belpolitikai kérdésekről, működésem szintere inkább a külpolitika volt. Most inkább belpolitikai és gazdasági kérdésekkel kívánok foglalkozni, de ez nem jelenti, hogy működésem szinterét a külpolitikáról ismét a belpolitika terére kívánnám áthelyezni. Nincsenek belpolitikai ambícióim! Amikor 1931-ben lemondottam a miniszterelnökségről egy győzelmes választás után, az volt a meggyőződésem, hogy egy világválság elönti annak a munkának eredményét, amelyet 10 éven keresztül építettem s a nemzet áldozatkészségére a gazdasági válság enyhítése érdekében inkább appellálhat olyan férfiú, aki nincs megterhelve tízéves múlttal, akivel szemben nem nyilvánult meg annyi ellenszenv, aki ellen nem intéztek annyi támadást s akinek tekintélye ennek folytán nem csorbult meg. Ma azt hiszem, mindenkinek első kötelessége, hogy becsületes és jóindulatú szándékkal rendelkezésére álljon a nemzetnek, a nemzet élén álló kormánynak, hogy a fennálló nehézségekből és bajokból együttes erővel vezessük ki a nemzetet. Amit mondani fogok, azt nem kritikaképpen mondom, hanem a segítés, az előbbrevitel szándékával. Tehetem ezt annál inkább, mert a miniszterelnök urat, aki személyes jóbarátom is, teljes erővel és teljes meggyőződéssel támogatom. Tártbéke és a sajtó tárgyilagossága . A kormány tevékenységének eredménye, hogy a parlament normálisan működik, hogy pártharcok nem dúlnak oly mértékben, mint talán a múltban, ami érdeme mindenesetre az ellenzéknek is, de érdeme elsősorban a miniszterelnök úrnak, aki olyan atmoszférát tudott teremteni, amely a parlament normális működését lehetővé teszi. A sajtó normálisan és tárgyilagos hangon ír a közügyekről és az osztályharc is mintha elnémult volna az országban. A kormánynak sikerült megfékezni minden népbujtogatást, ami óriási eredmény akkor, midőn a körülöttünk lévő országok többségében éles ellentétek bontakoznak ki és polgárháborúhoz hasonló harcok fejlődnek, amelyeket sok helyen csak diktatúrával lehet elnémítani. Sokan talán azt mondják ma, hogy igaz, a miniszterelnök fellépésének megvolt a szuggesztív ereje, de mégis az országbannagy bajok vannak, mérhetetlen szenvedéseket kell elviselni a nemzetnek, az elégületlenség napról-napra gyarapszik és ennek folytán fogy a szuggesztív erő és elkövetkezhetik az idő, amikor az elégületlenség újból élesen fog kirobbanni. Szó sincs róla, mindenki tudja, hogy mélyreható, nagy és indokolt panaszok vannak. De nézzünk körül, mindenütt az egész világon a válságnak ugyanazokkal a jelenségeivel találkozunk, mint amelyeket nálunk látunk. Ma már mindenki tudja, hogy Magyarországon a gazdasági válságnak nem Lillafüred, nem a Balaton mellett épített halbiológiai intézet az oka, hanem az, hogy a mezőgazdasági termények ára oly mélyre sülyedt, hogy a termelés improduktívvá vált. Mindenki tudja, hogy a mezőgazdasági cikkek árhanyatlásával nem tartott lépést a közterheknek, a kamatterheknek és az iparcikkek árának csökkenése. A baj tehát az, hogy a mezőgazdaság ma nem rentábilis foglalkozás, nagyobbak a kiadások, mint a bevételek. Ha ma szabadkereskedelmi irány lenne, ha ma az egész világon a gazdasági törvények érvényesülésével szemben az emberek akadályokat nem állítanának, a válságnak már régen vége volna, mert a gazdasági törvények szabad érvényesülése esetén az automatikus kiegyenlítődés önmagától következik be. Ebben az esetben a mezőgazdaság terén a rosszabb, a gyengébb földek a szállítási lehetőségek távolabbfekvő művelését már abbahagyták volna, megszűnt volna a túltermelés és ezt a folyamatot követte volna az iparcikkek árának hanyatlása is. Ha mesterséges eszközökkel, vámokkal, kartelekkel, vagy más eszközökkel az iparcikkek árát magasan nem tartják, a mezőgazdasági országokban önmagától lement volna az iparcikkek értéke. őrlési monopóliumok a gabonaárak emelésére. A nemzet minden ereje a mezőgazdaságon épül fel és a kormánynak két út áll rendelkezésére, hogy megmentse a mezőgazdaságot a teljes pusztulástól. Az egyik a mezőgazdasági cikkek árának magasabbra emelése, a másik a közterhek, az iparcikkek árának és a kamatterheknek csökkentése. - A kormány mindkét utat követte. Sajnos azonban, az eredmény egyik irányban sem tökéletes és még tovább kell mennünk ezen a téren. Az első irányban tett lépések: a gabonaboléta, a mezőgazdaság exportjának támogatása, a minőségi termelés felkarolása és az irányított gazdálkodás bizonyos nemének bevezetése. A boléta hatása sohasem volt és nem is lehetett olyan, hogy emelje a belföldi árakat Meggyőződésem szerint elérkeztünk oda, hogy a búzánál és a rozsnál kieszeljünk valamilyen rendszert, amelynek segítségével a gazda magasabb belföldi árhoz jut, amely mellett a termelés rentábilissá válik. — Beszéltek ebből a szempontból a gabonamonopólium behozataláról, én elegendőnek tartom az őrlési monopóliumot. Meggyőződésem szerint kényszerszindikátusba kellene tömöríteni állami ellenőrzés mellett valamennyi malmot, hogy a kormány megállapítsa a belföldön fizetendő búzaárakat Ezt az eszmét melegen ajánlom a kormány figyelmébe . Előkészítés alatt áll az irányított gazdálkodás terve és ha megfelelő vámvédelemmel rentábilis belföldi árakat tudnánk elérni, azt hiszem, nem szabad idegenkedni sem az államnak, sem a gazdaközönségnek attól, hogy egyes cikkeknél a teljesen kötött gazdálkodásra térjünk át Szükség van a devalvációra . Súlyos feladat elé állítja a kormányt az a kérdés, miként avatkozzon be, hogy csökkentse az ipari cikkek árát, a kamatterheket és elsősorban a közterheket. Bizonyára megvillant minden gazda agyában, hogy a belföldi mezőgazdasági árakat emelni és kamatterheinket csökkenteni, úgy lehetne, ha pénzünk értékének jegyzését a tényle kialakult árrelációnak megfelelően vinnék keresztül. Mindenki tudja, hogy a gazdasági válság felforgatta kereskedelmi és fizetési mérlegünk egyensúlyát és hogy devizarendeleteket, importtilalmakat és korlátozásokat kellett életbe léptetni azért, hogy pénzünk értékét ne devalváljuk. Két éven keresztül sikerült is a kormánynak ezen eszközök segítségével a pengő értékét eredeti szintjén megtartani. Ennek ellenére külföldi viszonylatban más arány alakult ki, mint amilyet a Nemzeti Bank jegyzései kifejezésre juttatnak és kétségtelen, hogy valutánk értékfenntartásának terhe a mezőgazdaságra nehezedik. Nyilvánvaló, hogy az exportált mezőgazdasági cikkek fejében bejövő külföldi valutáért a gazda kevesebbet kap, mint amennyit a valódi relációnak megfelel. A gazdának tehát legnagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy a pengőnek a valódi relációhoz mért megfelelő jegyzését vigyük keresztül. Az utolsó évben a Nemzeti Bank is lépéseket tett ebben az irányban valutafelárak felszámításával, amelynek jövedelmét az export alátámasztására fordítják, mégis állítom, hogy ez az eszköz nem volt hatékony, mert a gazda ma sem kap nagyobb árat terményeiért és a támogatás tekintélyes része a közvetítők zsebében van. A legnagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy a Nemzeti Bank jegyzéseit valutánk valódi értékének megfelelően vigyünk keresztül, ami által a gazda 20— 25%-kal magasabb árhoz jut. Elismerem, hogy ennek vannak akadályai és ha minden előkészítés nélkül történnék ez meg, akkor holnap önmagától állhatna elő a régi állapot. Akkora érdeke fűződik azonban e problémához a gazdának és az ő vásárlóképességén keresztül az iparnak, a kereskedelemnek és az egész társadalomnak is, hogy nézetem szerint programponttá kell ezt tennünk és mielőbbi elérése feladatunk kell, hogy legyen. A Nemzeti Bank deflációs politikája nem helyes. Minél hamarabb jön egyensúlyba a költségvetés, annál hamarabb lesz egészséges közgazdasági életünk. Az állami közigazgatásnál a hiány már csak tizenkét millió és ezek után rövid időn belül az Állami Gépgyár, de különösen az Államvasutak hiánya fog fennmaradni. Lehetetlennek és megengedhetetlennek tartom, hogy ezt a hiányt az állampolgárok adófilléreinek emelésével akarjuk majd kiegyenlíteni. Őszintén megvallom, nem tudom helyeselni azt a túlzott deflációs politikát, amelyet ma a Nemzeti Bank követ, mert bár nem vagyok az infláció szószólója, sőt ellenzem azt, mivel semmiféle mesterséges inflációt nem óhajtok, szükséges azonban, hogy a Nemzeti Bank megfelelő hiteleszközökkel álljon rendelkezésre minden egészséges vállalkozásnak. Az egész világon hozzányúltak már a gazdasági élet megfelelő hiteleszközökkel való alátámasztásához, ebben a kérdésben nem egyedül az mérvadó, hogy milyen mértékben van pénzünk arannyal fedezve. Ha Németország a munkanélküliség eltüntetése érdekében elment odáig, hogy aranyfedezete ma már csak nyolc százalék, ha más országok, mint Ausztria, hitellel támogatják a helyes vállalkozást, akkor nekünk sem szabad ettől visszariadnunk, annál kevésbé, mert pénzünk értékének fenntartása ma nem a fedezettől, hanem azoktól a devizarendeletektől és azoktól a védőintézkedésektől függ, amelyekkel pénzünk értékét ténylegesen fenntartjuk. A tűzbiztosítás államosítása. Felhíívom a pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy én hozzányúlnék oly jövedelmi forrásokhoz, amelyek a mezőgazdaság és egyéb foglalkozási ágak szempontjából még nem jelentenek újabb megterhelést. Én kiterjeszteném bizonyos területekre a monopólium rendszerét Itt van például a benzinmonopólium. Anélkül, hogy a mezőgazdasági termeléshez szolgáló benzin árát drágítanánk, néhány millió pengős több bevételt lehetne elérni azzal, ha a benzinelosztást nem a mai drága szervezetekkel vinnék keresztül. Másik mód a tűzbiztosítási ágnak állami kezelésbe való vétele. Más országok is ehhez az eszközhöz nyúltak. Hozzá kell nyúlni a bankrendszerhez is . Pénzünk értékének a mai relációhoz mért jegyzéséhez az is szükséges, hogy külföldi hitelezőinkkel modus vivendit találjuk, addig, amíg a mai depressziós tart. Adósságaink összegét és a kamatszolgálatokat összhangba kell hoznunk az ország teljesítőképességével, mert e kettő egymással nincs arányban. Az eddig tett intézkedéseket nem tartom véglegeseknek, sem kielégítőknek a gazdák szempontjából. A gazdaadósságok végleges rendezésének előfeltétele az egész magyar hitelszervezet reorganizációja. A termelés nem bírja el hitelszervezetünk mai túlméretezését, amely sorvasztja a termelőerőket Lehetetlen, hogy a kormány bele ne avatkozzék ebbe a kérdésbe, mert ha a gazdasági válság enyhítése érdekében hozzányúlunk a tisztviselők fizetéséhez, a nyugdíjasok illetményeihez és megszüntetjük álláshalmozás címén szegény emberek második állását, a magyar hitelszervezet nem lehet nebántsvirág! Lehet, hogy ez beleütközik egyes igazgató urak személyi érdekeibe, állítom azonban, hisz összhangban áll a részvényesek, a betevők és az ország érdekével. A mérlegek nagy mértékben kritika alá vonhatók. A mérlegekben az adósságoknak olyan tömege szerepel, hogy ezek a tételek csak részben, vagy sohasem lesznek behajthatók. Ezeket a tételeket tovább vezetik a vagyonoldalon, sőt évről-évre nőnek, ahelyett, hogy csökkennének. Én tehát a mérlegek realitása érdekében is követelem, hogy nyúljunk hozzá azokhoz az eszközökhöz, amelyek a mérlegek realitásának helyreállítására alkalmasak. Ez pedig csak a pénzintézetek összevonásával, a rezsiköltségek csökkentésével és leírásával érhető el. A vámrendszerek revíziója . Ami exportunk biztosítását illeti, erre vonatkozólag azt kérem, hogy a jövőben, ha kompenzációs szerződéseket kötünk, különösen az ipari országoknál arra törekedjünk, hogy a behozatal és ai kivitel aránya ne 1:1-hez legyen. A legmelegebben üdvözlöm Olaszország, Ausztria és Magyarország összefogását gazdasági téren, amely valóban véget vetne a magyar gazdasági válságnak. 3 -■ UJ TAVASZI KÉPES FŐÁRJEGYZÉKÜNK MEGJELENT kívánságára ingyen megküldjük. MAGYAR MAGTENYÉSZTÉSI Rt. MONORI MAGKERESKEDÉSE BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI UT 7. MÁR NEM VAGYUNK A KOSSUTH LAJOS-UTCÁBAN 1 *JM