Új Barázda, 1934. február (16. évfolyam, 5-8. szám)

1934-02-04 / 5. szám

a 1334 feb­ruár 4. vasárnap ­ A hét politikai eseményei Bethlen István gróf nagy beszéde Debrecenben. Belső gazdasági politikánk uj irányelvei — Az osztrák kancellár budapesti látogatása — A német monarchista szervezetek feloszlatása Az egész ország népe lázas érdeklődés­sel várta Bethlen István gróf debreceni nagy beszédét. Az elhangzott beszéd meg is érte a várakozást, mert kormánypárti ■képviselő részéről egészen szokatlanul,­­­­a kormány programjától eltérő és új­szerű, de mindenesetre nagyon komoly és értékes gazdasági és politikai irány­elveket és célkitűzéseket fektetett le, me­lyek kell, hogy a felelős kormányzati té­nyezők által is megfontolás tárgyává té­tessenek. A devalvációra vonatkozó javaslatával Bethlen gróf már kitaposott uton jár, mert úgy Eckhardt Tibor, mint más el­lenzéki képviselők, régebben hangoztat­ják, hogy nincs értelme a pengőt mester­séges eszközökkel magasabb színvonalon tartani, mint annak komoly külföldi érté­kelése. A debreceni beszéd Az Arany Bika-szálló nagytermében SOOO ember jött össze vasárnap, hogy meghallgassa Bethlen Istvánt. A kiszorult hallgatóság részére megafon útján közve­títették a térre a beszédet. Az emelvényen Vay főispán, Vásdry polgármester, Mar­ton Béla, Antal István és Szudy Béla volt sajtófőnök foglaltak helyet. A debreceni Egyetértés dalárda ének­számot adott elő, majd Vay főispán me­leghangú üdvözlőbeszéde után, éljenzés közepette szólásra emelkedett Bethlen István gróf. — Holnap lesz egy esztendeje — kezdte Bethlen István gróf, — hogy az önök kö­rében megjelenve, beszámolót mondottam ugyanakkor, amidőn a miniszterelnök úr kibontotta Debrecenben a nemzeti egység pártjának zászlaját. Azóta kivételesen szóltam csak belpolitikai kérdésekről, mű­ködésem szintere inkább a külpolitika volt. Most inkább belpolitikai és gazda­sági kérdésekkel kívánok foglalkozni, de ez nem jelenti, hogy működésem szinterét a külpolitikáról ismét a belpolitika terére kívánnám áthelyezni. Nincsenek belpoli­tikai ambícióim! Amikor 1931-ben lemon­dottam a miniszterelnökségről egy győ­zelmes választás után, az volt a meg­győződésem, hogy egy világválság elönti annak a munkának eredményét, amelyet 10 éven keresztül építettem s a nemzet áldozatkészségére a gazdasági válság enyhítése érdekében inkább appellálhat olyan férfiú, aki nincs megterhelve tízéves múlttal, akivel szemben nem nyilvánult meg annyi ellenszenv, aki ellen nem intéz­tek annyi támadást s akinek tekintélye ennek folytán nem csorbult meg. Ma azt hiszem, mindenkinek első kötelessége, hogy becsületes és jóindulatú szándékkal rendelkezésére álljon a nemzetnek, a nem­zet élén álló kormánynak, hogy a fenn­álló nehézségekből és bajokból együttes erővel vezessük ki a nemzetet. Amit mondani fogok, azt nem kritika­képpen mondom, hanem a segítés, az előbbrevitel szándékával. Tehetem ezt an­nál inkább, mert a miniszterelnök urat, aki személyes jóbarátom is, teljes erővel és teljes meggyőződéssel támogatom. Tártbéke és a sajtó tárgyilagossága . A kormány tevékenységének ered­ménye, hogy a parlament normálisan mű­ködik, hogy pártharcok nem dúlnak oly mértékben, mint talán a múltban, ami érdeme mindenesetre az ellenzéknek is, de érdeme elsősorban a miniszterelnök úrnak, aki olyan atmoszférát tudott te­remteni, amely a parlament normális mű­ködését lehetővé teszi. A sajtó normálisan és tárgyilagos hangon ír a közügyekről és az osztályharc is mintha elnémult volna az országban. A kormánynak sikerült megfékezni minden népbujtogatást, ami óriási eredmény akkor, midőn a körülöt­tünk lévő országok többségében éles ellen­tétek bontakoznak ki és polgárháborúhoz hasonló harcok fejlődnek, amelyeket sok helyen csak diktatúrával lehet elnémí­tani.­­ Sokan talán azt mondják ma, hogy igaz, a miniszterelnök fellépésének meg­volt a szuggesztív ereje, de mégis az or­szágban­­nagy bajok vannak, mérhetetlen szenvedéseket kell elviselni a nemzetnek, az elégületlenség napról-napra gyarapszik és ennek folytán fogy a szuggesztív erő és elkövetkezhetik az idő, amikor az elé­gületlenség újból élesen fog kirobbanni. Szó sincs róla, mindenki tudja, hogy mélyreható, nagy és indokolt panaszok vannak. De nézzünk körül, mindenütt az egész világon a válságnak ugyanazokkal a jelenségeivel találkozunk, mint amelye­ket nálunk látunk.­­ Ma már­ mindenki tudja, hogy Ma­gyarországon a gazdasági válságnak nem Lillafüred, nem a Balaton mellett épített halbiológiai intézet az oka, hanem az, hogy a mezőgazdasági termények ára oly mélyre sü­lyedt, hogy a termelés impro­duktívvá vált. Mindenki tudja, hogy a mezőgazdasági cikkek árhanyatlásával nem tartott lépést a közterheknek, a ka­matterheknek és az iparcikkek árának csökkenése. A baj tehát az, hogy a mezőgazdaság ma nem rentábilis foglalkozás, nagyob­bak a kiadások, mint a bevételek. Ha ma szabadkereskedelmi irány lenne, ha ma az egész világon a gazdasági törvények érvényesülésével szemben az emberek akadályokat nem állítanának, a válság­nak már régen vége volna, mert a gazda­sági törvények szabad érvényesülése ese­tén az automatikus kiegyenlítődés önma­gától következik be. Ebben az esetben a mezőgazdaság terén a rosszabb, a gyen­gébb földek a szállítási lehetőségek tá­­volabbfekvő művelését már abbahagyták volna, megszűnt volna a túltermelés és ezt a folyamatot követte volna az ipar­cikkek árának hanyatlása is. Ha mesterséges eszközökkel, vámokkal, kartelekkel, vagy más eszközökkel az iparcikkek árát magasan nem tartják, a mezőgazdasági országokban önmagától le­ment volna az iparcikkek értéke. őrlési monopóliumok a gabonaárak emelésére.­ ­ A nemzet minden ereje a mezőgaz­daságon épül fel és a kormánynak két út áll rendelkezésére, hogy megmentse a mezőgazdaságot a teljes pusztulástól. Az egyik a mezőgazdasági cikkek árának ma­gasabbra emelése, a másik a közterhek, az iparcikkek árának és a kamatterhek­nek csökkentése. -­­ A kormány mindkét utat követte. Sajnos azonban, az eredmény egyik irányban sem tökéletes és még tovább kell mennünk ezen a téren. Az első irány­ban tett lépések: a gabonaboléta, a mező­­gazdaság exportjának támogatása, a mi­nőségi termelés felkarolása és az irányí­tott gazdálkodás bizonyos nemének beve­zetése. A boléta hatása sohasem volt és nem is lehetett olyan, hogy emelje a bel­földi árakat Meggyőződésem szerint elérkeztünk oda, hogy a búzánál és a rozsnál kieszeljünk valamilyen rendszert, amelynek segítségével a gazda magasabb belföldi árhoz jut, amely mellett a ter­melés rentábilissá válik. — Beszéltek ebből a szempontból a ga­bonamonopólium behozataláról, én ele­gendőnek tartom az őrlési monopóliumot. Meggyőződésem szerint kényszerszindiká­tusba kellene tömöríteni állami ellenőrzés mellett valamennyi malmot, hogy a kor­mány megállapítsa a belföldön fizetendő búzaárakat Ezt az eszmét melegen aján­­lom a kormány figyelmébe . Előkészítés alatt áll az irányított gazdálkodás terve és ha megfelelő vám­védelemmel rentábilis belföldi árakat tudnánk elérni, azt hiszem, nem szabad idegenkedni sem az államnak, sem a gaz­daközönségnek attól, hogy egyes cikkek­nél a teljesen kötött gazdálkodásra tér­jünk át Szükség van a devalvációra . Súlyos feladat elé állítja a kormányt az a kérdés, miként avatkozzon be, hogy csökkentse az ipari cikkek árát, a ka­matterheket és elsősorban a közterheket. Bizonyára megvillant minden gazda agyá­ban, hogy a belföldi mezőgazdasági ára­kat emelni és kamatterheinket csökken­teni, úgy lehetne, ha pénzünk értékének jegyzését a tényle k­ialakult árrelációnak megfelelően vinnék keresztül.­­ Mindenki tudja, hogy a gazdasági válság felforgatta kereskedelmi és fizetési mérlegünk egyensúlyát és hogy deviza­­rendeleteket, importtilalmakat és korlá­tozásokat kellett életbe léptetni azért, hogy pénzünk értékét ne devalváljuk. Két éven keresztül sikerült is a kormány­nak ezen eszközök segítségével a pengő értékét eredeti szintjén megtartani. En­nek ellenére külföldi viszonylatban más arány alakult ki, mint amilyet a Nemzeti Bank jegyzései kifejezésre juttatnak és kétségtelen, hogy valutánk értékfenntar­tásának terhe a mezőgazdaságra nehe­zedik.­­ Nyilvánvaló, hogy az exportált me­zőgazdasági cikkek fejében bejövő kül­földi valutáért a gazda kevesebbet kap, mint amennyit a valódi relációnak meg­felel. A gazdának tehát legnagyobb ér­­­deke fűződik ahhoz, hogy a pengőnek a valódi relációhoz mért megfelelő jegyzé­sét vigyük keresztül.­­ Az utolsó évben a Nemzeti Bank is lépéseket tett ebben az irányban valuta­felárak felszámításával, amelynek jöve­delmét az export alátámasztására for­dítják, mégis állítom, hogy ez az eszköz nem volt hatékony, mert a gazda ma sem kap nagyobb árat terményeiért és a tá­mogatás tekintélyes része a közvetítők zsebében van.­­ A legnagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy a Nemzeti Bank jegyzéseit valu­tánk valódi értékének megfelelően vi­gyünk keresztül, ami által a gazda 20— 25%-kal magasabb árhoz jut. Elismerem, hogy ennek vannak akadályai és ha min­den előkészítés nélkül történnék ez meg, akkor holnap önmagától állhatna elő a régi állapot. Akkora érdeke fűződik azon­ban e problémához a gazdának és az ő vásárlóképességén keresztül az iparnak, a kereskedelemnek és az egész társada­lomnak is, hogy nézetem szerint program­ponttá kell ezt tennünk és mielőbbi el­érése feladatunk kell, hogy legyen. A Nemzeti Bank deflációs politikája nem­ helyes.­ ­ Minél hamarabb jön egyensúlyba a költségvetés, annál hamarabb lesz egész­séges közgazdasági életünk. Az állami közigazgatásnál a hiány már csak tizen­két millió és ezek után rövid időn belül az Állami Gépgyár, de különösen az Ál­lamvasutak hiánya fog fennmaradni. Le­hetetlennek és megengedhetetlennek tar­tom, hogy ezt a hiányt az állampolgárok adófilléreinek emelésével akarjuk majd kiegyenlíteni. Őszintén megvallom, nem tudom helyeselni azt a túlzott deflációs politikát, amelyet ma a Nemzeti Bank követ, mert bár nem vagyok az infláció szószólója, sőt ellenzem azt, mivel semmi­féle mesterséges inflációt nem óhajtok, szükséges azonban, hogy a Nemzeti Bank megfelelő hiteleszközökkel álljon rendel­kezésre minden egészséges vállalkozásnak. Az egész világon hozzányúltak már a gazdasági élet megfelelő hiteleszközökkel való alátámasztásához, ebben a kérdésben nem egyedül az mérvadó, hogy milyen mértékben van pénzünk arannyal fedezve.­­ Ha Németország a munkanélküliség eltüntetése érdekében elment odáig, hogy aranyfedezete ma már csak nyolc száza­lék, ha más országok, mint Ausztria, hi­­tellel támogatják a helyes vállalkozást, akkor nekünk sem szabad ettől v­issza­­riadnunk, annál kevésbé, mert pénzünk értékének fenntartása ma nem a fedezet­től, hanem azoktól a devizarendeletektől és azoktól a védőintézkedésektől függ, amelyekkel pénzünk értékét ténylegesen fenntartjuk. A tűzbiztosítás államosítása. Felhíívom a pénzügyminiszter úr figyel­mét arra, hogy én hozzányúlnék o­ly jöve­delmi forrásokhoz, amelyek a mezőgazda­ság és egyéb foglalkozási ágak szem­pontjából még nem jelentenek újabb megterhelést. Én kiterjeszteném bizo­nyos területekre a monopólium rendsze­rét Itt van például a benzinmonopólium. Anélkül, hogy a mezőgazdasági termelés­hez szolgáló benzin árát drágítanánk, né­hány millió pengős több bevételt lehetne elérni azzal, ha a benzin­elosztást nem a mai drága szervezetekkel vinnék ke­resztül. Másik mód a tűzbiztosítási ágnak állami kezelésbe való vétele. Más orszá­gok is ehhez az eszközhöz nyúltak. Hozzá kell nyúlni a bank­rendszerhez is . Pénzünk értékének a mai relációhoz mért jegyzéséhez az­ is szükséges, hogy külföldi hitelezőinkkel modus vivendit találjuk, addig, amíg a mai depressziós tart. Adósságaink összegét és a kamat­­szolgálatokat összhangba kell hoznunk az ország teljesítőképességével, mert e kettő egymással nincs arányban.­­ Az eddig tett intézkedéseket nem tartom véglegeseknek, sem kielégítőknek a gazdák szempontjából. A gazdaadóssá­gok végleges rendezésének előfeltétele az egész magyar hitelszervezet reorganizá­ciója. A termelés nem bírja el hitelszerve­zetünk mai túlméretezését, amely sor­vasztja a termelőerőket Lehetetlen, hogy a kormány bele ne avatkozzék ebbe a kérdésbe, mert ha a gazdasági válság enyhítése érdekében hozzányúlunk a tisztviselők fizetéséhez, a nyugdíjasok illetményeihez és megszüntetjük állás­­halmozás címén szegény emberek máso­dik állását, a magyar hitelszervezet nem lehet nebántsvirág! Lehet, hogy ez bele­ütközik egyes igazgató urak személyi ér­dekeibe, állítom azonban, hisz összhang­ban áll a részvényesek, a betevők és az ország érdekével. A mérlegek nagy mér­tékben kritika alá vonhatók. A mérlegek­ben az adósságoknak olyan tömege sze­repel, hogy ezek a tételek csak részben, vagy sohasem lesznek behajthatók. Eze­ket a tételeket tovább vezetik a vagyon­­oldalon, sőt évről-évre nőnek, ahelyett, hogy csökkennének. Én tehát a mérlegek realitása érdekében is követelem, hogy nyúljunk hozzá azokhoz az eszközökhöz, amelyek a mérlegek realitásának helyre­állítására alkalmasak. Ez pedig csak a pénzintézetek összevonásával, a rezsi­­költségek csökkentésével és leírásával érhető el. A vámrendszerek revíziója . Ami exportunk biztosítását illeti, erre vonatkozólag azt kérem, hogy a jö­vőben, ha kompenzációs szerződéseket kö­tünk, különösen az ipari országoknál ar­ra törekedjünk, hogy a behozatal és ai kivitel aránya ne 1:1-hez legyen. A leg­melegebben üdvözlöm Olaszország, Ausz­tria és Magyarország összefogását gazda­sági téren, amely valóban véget vetne a magyar gazdasági válságnak. 3 -■ UJ TAVASZI KÉPES FŐÁRJEGYZÉKÜNK MEGJELENT kívánságára ingyen megküldjük. MAGYAR MAGTENYÉSZTÉSI Rt. MONORI MAGKERESKEDÉSE BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI­ UT 7. MÁR NEM VAGYUNK­ A KOSSUTH LAJOS-UTCÁBAN 1 *JM

Next