Mértékadó, 2012. december 24. - 2013. december 16. (9. évfolyam)

2013-08-12

e­ tét írni, még a magyarországit sem, mert nem engedik magukat utazni. Nem lesz összehasonlítási alapjuk." Hogy honnan tudta ezt '47-ben? De tudta. Én akkor eldöntöttem, hogy olyan témával foglalkozom, amihez nem kell feltétlenül az eredeti műveket látnom, elég a jó minőségű fotóanyag is: ikonográfiával, és ezen belül a szim­bólumokkal. Ez visszavitt a legkorábbi időkbe, a keresztény művészet indulá­sához. Azt mondta nekem a korszak egyik legnagyszerűbb művészettörté­nésze, Genthon István: „Ha valaki elha­tározza, hogy a régi művészettel foglal­kozik, feltétlenül kötelessége a modern művészetből legalább egy-két kiváló al­kotót megismerni. Ha pedig a modern­nel foglalkozik, muszáj valamit a régi­ről írnia." Na, én így kerültem közel a modernhez. Persze voltak megbízása­im, megrendeléseim, amelyeket meg kellett írnom, mert akkor „cserében" megjelenhetett ez vagy az a tanulmány­­kötet. És volt, amit szerelemből tettem: Chagallt, Henry Moore-t, van Goghot... Van Gogh leveleit is fordítottam. Ezért szoktam idézni: „Mi is tudtuk volna, mit kellene tennünk, de cselekedtük azt, ami lehetséges volt." Igazi mun­kám azonban a szimbólum-, illetve iko­nográfiai kutatás, aminek a lényegét számos kis tanulmányban és több na­gyobb kötetben publikáltam, így jött Róma. Van olyan alkotás, épület az Örök Városban, amely makacsul visszatér gondolataiba és elemzéseibe, amely egyfajta kipróbált, letisztult „tökéletes művészi va­lóságként" különösen közel került Önhöz az elmúlt évtizedek alatt? - Nincs. Mert az nem egy mű. Nem tudok kiemelni semmit, csak egy „té­makört": a szimbólumokat, amelyek az elmúlt kétszáz évben ebek harmincad­­jára kerültek. Ezzel a talaj kicsúszott a lábunk alól. Annyira, hogy a keresz­ténységet is ezzel együtt kezdtük ne­gálni. Nézzünk szembe vele, Európa ma eljutott oda, amiről Ferenc pápa, ez a Francesco valahol azt mondta: „Ha egy bárány elkódorog a százból, a jó pásztor utánamegy, de most ott tar­tunk, hogy kilencvenkilenc elkódor­gott, és csak egy van ott­hon." Szóval így járt Eu­rópa. A kilencvenkilenc felé fordulás, mondhat­juk, az önmagunk vagy a szomszédunk megmen­tésére tett lépés csodála­tos formája, eszköze le­het, ha a szimbólumokat visszaadjuk a világnak. A munkám központjá­ban ez áll: újra életet ad­ni az elveszett szimbólu­moknak, feleleveníteni és visszaadni őket a tör­ténelemnek. Ugyanis iszonyú veszély, ha egy szimbólum kiüresedik, és idollá válik, amelyet minden gonosz hatalom meg tud tölteni a saját gyűlöletével. Gondol­junk az ősi szent és útmutató jelre, a csillagra, amelyet a bolsevizmus „for­mált át", vagy a hindu-kínai, védő és segítő szvasztikára, amiből pedig a ho­rogkereszt lett. Gyilkos jelképekké tet­ték ezeket. Alakítottunk egy nemzetkö­zi kis munkaközösséget, azért dolgo­zunk, hogy az emberiség visszakaphas­sa szimbólumait. E fő munkám három fontos kötetből áll: a Bibliai jelképek kézi­könyve, az Isten anyja a tipológiában, illet­ve A kereszt teológiai és ikonográfiai értel­mezése az első évezredben... És van egy negyedik is, egy kataszter, amelyben a tipológiát, vagyis az összetett szimbó­lumrendszert a lehetséges teljességre törekedve dolgoztam fel. Most is dolgozik, sőt említette, hogy ismét Rómába készül... - Napokon belül utazom, kilencven­­évesen úgy illő mondanom: lezárandó az ottani szimbólumkutatást. Rómá­ban sokan vagyunk, akik ezzel foglal­koznak, és jó, hogy tudunk egymásról. Már publikáltam, hogy mikor kezdő­dött el a szimbólumvesztés folyamata Európában, és azt is, mi lett annak kö­vetkezménye. De a kö­vetkezményekhez ve­zető út tárgyalása még vizsgálatra szorul. Na­gyon érdekes és izgal­mas. Ez lesz most a dolgom Rómában. De ha még szabad, muszáj elmondanom a városról: számomra Róma a Szentlélek vá­rosa. Az egyház a Vi­gasztaló jövetelével született meg. Róma pedig számomra az egyház szíve. Amikor naponta délután öt órakor misére tartva a nagy fényből belépek a félhomályos Szent Péter-bazilikába, alig látszanak a részletek, de egy dolog igen: szemben velem, a templom túloldalán világít az ablak, rajta a Szentlélek galamb képé­ben. Tudja, ez azért gyönyörű, mert az én egyházam központjában az uralko­dó nem Péter, akiről a bazilika a nevét kapta, hanem a Szentlélek. És ez méltó és igazságos. Van egy képeslapom, amelyre egyszer véletlenül találtam rá. Látszik rajta a Péter-szobor, látszik a katedra, és felette ez az ablak. Se fö­dém, se padozat, se oltár, se szentély, se tér... Csak az a három. És az a három számomra az egyház és Róma. Nem mondom, hogy imádom Rómát, mert még kiközösítenének. Csak azt mon­dom, hogy szeretem és ott töltöm a születésnapomat. Tudja, mi most a fő elfoglaltságom? Emlékiratot írok. Nem önéletrajzot. Emlékiratot. Pallós Tamás Barcsay Jenővel Molnár Edit kiállításán Könyvheti dedikáláson dédunokájával a Szent István Társulat pavilonjánál Arcvonások

Next