Mértékadó, 2022
2022-10-10
a HWÜHHl oMm Dante azt akarta, hogy azok is értsék Isteni színjátékot, akik nem tudnak olvasni Beszélgetés Nádasdy Ádámmal Nádasdy Ádám egyetemi tanár, nyelvész, költő és műfordító nyolc év megfeszített munkájával lefordította Dante Isteni színjátékát. A 700 éves emberiségköltemény legújabb magyar fordítása 2016-ban jelent meg a Magvető Kiadónál. Óriási sikere van, eddig nyolcezer példányban kelt el, a közelmúltban utánnyomás készült belőle kétezer példányban. A fordítóval beszélgettünk. Korábban már ketten, Szász Károly és Babits Mihály is lefordították a teljes Isteni színjátékot. Mikor, milyen élmények hatására született meg az a gondolata, hogy Ön lesz a harmadik? - A rend kedvéért meg kell jegyeznem, hogy egy református pap, Szabadi Sándor is lefordította a teljes művet, csak ő prózában, jegyzetekkel ellátva. A szüleim zenészek voltak, tudtak olaszul, anyám anyja olasz származású volt. Otthon sok könyv vett körül, köztük olasz nyelvűek is, például a Divina commedia rémes illusztrációkkal, amiket persze gyerekkoromban nagy érdeklődéssel nézegettem, különösen az ördögök képeit. Apám fordított is olaszból... - Nádasdy Kálmán, a híres opera- és filmrendező, színházigazgató... - így van. Fiatalon lefordította a Gianni Schicchinek, Puccini egyfelvonásos operájának a librettóját. Ez a dantei Pokol 30. énekének egyik epizódjára épül: Schicchi elvállalja, hogy befekszik a nem sokkal korábban meghalt Buoso Donáti ágyába, s úgy tesz, mintha ő volna és haldokolna, közben pedig a jegyző jelenlétében végrendelkezik, hogy így az elhunyt Buoso unokaöccse, Simone többet kapjon az örökségből. Simone cserében belemegy, hogy Schicchi saját magára hagyja a ménes legszebb kancáját. Érettségi után angol-olasz szakra mentem. Kardos Tibor professzornál olvastuk az Isteni színjátékot. Ő kiválóan értette, és megtanított minket a lábjegyzetek szeretetére. Megmutatta, hogy a modern tudományos kiadványokban oldalanként csak néhány sornyi a szöveg, és rengeteg a lábjegyzet. Később angol szakra specializálódtam, így kedvezőbbek voltak a megélhetési lehetőségek. 1970-ben végeztem. Az olasszal sokáig éppen csak foglalkozgattam. Ám az Isteni színjáték újra és újra felbukkant az életemben. Érdekes dolgok történtek. Egy barátnőmnek segítettem költözködni. Az új lakásban volt a spájzban egy polc, aminek a tetejére nem tudott felmászni, megkért, hogy nézzem meg. Ott hevert egy példány az Isteni színjátékból, az előző lakó ottfelejtette. Ugyanaz a kritikai kiadás volt, amiből Kardos Tibor tanított minket. Elkértem tőle. Kolozsváron, még a Ceau§escu-éra idején, néhány értelmiségi illegális magyar gimnáziumot működtetett egy lakáson. Szombatonként jöttek össze a magyar diákok, mintha házibuli lenne, de kőkeményen tanultak. A ma Norvégiában élő író, Kun Árpád megszervezte, hogy Pestről is jöjjenek emberek. Megkért, hogy beszéljek az Isteni színjátékról. Nagyon alaposan felkészültem a Babits-féle fordításból. Láttam azonban, hogy a gyerekek nem nagyon értik, pedig tudtak magyarul, de távol állt tőlük ez a nyelvezet. Talán akkor villant át rajtam először, hogy kellene ezzel kezdenem valamit. Közben fordítottam komoly dolgokat, így Shakespeare drámáit, beszélgettem a barátaimmal, és ők is megerősítettek abban, hogy a Babits-féle Színjáték-fordítást már nem nagyon olvassák. - Babits fordításán nemzedékek nőttek fel. Mi a gond vele, miért értik olyan nehezen ma már? - Babits úgy gondolta, hogy a Színjáték akkor szép, ha nehéz; cifrázni akarta, számára elsősorban költészet volt. Az először megjelent fordításának előszavában azt írja: az Isteni színjáték csak a művelt közönségnek szól. Dante azonban ezt nem így gondolta. Olaszul írta a művét, azt akarta, hogy még azok is értsék, akik nem tudnak olvasni. Akkoriban nem létezett nyomtatás, kevés volt a kódex, az emberek esténként összegyűltek, és a káplán felolvasta. A nők közben hímeztek, a férfiak a kardjukat rozsdátlanították, és hallgatták. Dante nem képzelhette a művét nehéznek, ezek a szövegek nem Petrarca-szonettek, amiket nyolcszor el kell olvasni, hogy megértsük. Babits viszont a szecesszióban élt. Persze nem az én feladatom, hogy bíráljam, bár az ember óhatatlanul foglalkozik a riválisaival. Gyönyörű, amit ír és nagyon invenciózus, de - bocsánat, hogy így fogalmazok - olyan, mintha egy színházi előadáson az egyik szereplőnek egyszerűen át kellene mennie a színpadon, pedig balettugrásokkal teszi meg ezt. Szép, amit Babits csinál, de sok. Ez az egyik. A másik pedig, hogy a nyelv változik. Babits olyanokat ír, hogy „látandom" ezt a dolgot. Ezt a kifejezést ma már nem használjuk, de igazából akkor sem mondták, amikor Babits fordítani kezdte a Színjá-