Új Ember, 1975 (31. évfolyam, 1/1487-52/1538. szám)
1975-01-05 / 1. (1487.) szám
KATOLIKUS SZEMMEL Száz év sajtójából tallózott a Magyar Nemzet december 11-i számában Kőszegi Imre. Azt vizsgálta, milyen is volt hajdanában magyar földön a karácsonyi készülődés, különösen az ajándékozást illetően. Megrázó az a kép, amely az idézetekből elénk tárul. Egy kicsit zavarja a hívő olvasóra tett hatást az, hogy úgy látszik, 1900-ban sem ismerte mindenki a Szentírást. Az akkori Fővárosi Lapok cikkírója ugyanis az idézet szerint így ír: „Boldogok a tudatlanok, mondja az írás, mert övék a menynyek országa”. Akárhogyan lapozgattuk is a bibliát, erre az idézetre nem tudtunk rábukkani. Ennek oka pedig az, hogy ez az idézet a bibliában sehol sem található. Jézus a nyolc boldogságról szóló részben a mennyek országait azoknak ígéri, akik „lélekben szegények”. Ezt pedig csak a szentírástudományban járatlan magyarázók értelmezték úgy, hogy az Üdvözítő a gyöngeelméjűeket, az ütődötteket, vagy szelídebben fogalmazva a tudatlanokat mondotta volna boldogoknak. Az egyik közkézen forgó magyar nyelvű újszövetségi szentírásban ezt a jegyzetet olvashatjuk az idézett szövegrészszel kapcsolatban. Lélekben szegények azok, „akik magukról szerényen vélekednek, lelküket nem kötik földi dolgokhoz, hanem mindenben Istenre hagyatkoznak”. Ez pedig egészen más, mint a tudatlanság. (k. n.) Karinthy Gábor búcsúztatása. Benedek István az Élet és Irodalom hasábjain búcsúzik híressé vált Aranyketrec c. könyvének Fájdalomhercegétől, Karinthy Gábortól, aki körülbelül azt a helyet foglalta el József Attila és Radnóti Miklós nemzedékében, mint Babits és Kosztolányi mellett Juhász Gyula. A „csillagállás” valóban helyes, azzal a kiegészítéssel, hogy sokkal kisebb, már-már eltűnő fénnyel. Nem véletlen, hogy fájdalmas búcsúztatójában a régi jóbarát arról beszél: jóformán akkor váltak csak el egymástól, mikor Karinthy Gábor meghalt. Aztán így folytatja: „Vagy talán akkor sem hiszek abban, hogy a halhatatlanság addig tart, ameddig az emlékezés, és a barátság ugyaneddig.” Igen, az a halhatatlanság, amit ember adhat az embernek. Mert a költői halhatatlanság is — noha a mű belső értékeire támaszkodik — végül is az emberi emlékezetben él; az emberi értelmet fogva tartja a mű „örök értéke”, s így mintegy tovább él ez a további nemzedékekben, az emberiség emlékezetében. Csakhogy mi ismerünk más halhatatlanságot is — azt, amit Isten adhat az embernek. Hogy az előbbi képnél maradjunk: Isten megőrzi emlékezetében, az „örök jelenben” az embert. Ez az „isteni emlékezet” azonban nem passzívan befogadó, mint az emberé, nem is csupán „újrateremtő”, amiben az ember és értékei újraélednek, hanem eleve teremtő. Isten úgy alkotja az emberi lelket, hogy az „örök jelenben” maradhasson, részesülhessen az isteni életben. Ez az a halhatatlanság, ami — kiegészülve az emberivel, a költői halhatatlansággal — valóban képes kielégíteni az ember teljesség és végtelenség utáni igényét. . (R. ) A világ ma már csak tetteinket várja. Nemrég beszámoltunk az emberi segítőkészség nagyszerű példájáról, mely otthonhoz juttatta Decsi Jánosné okorvölgyi lakost és nyolc gyermekét. A pécsi városi tanácsnak, a hetvehelyi községi tanácsnak és Bujbács László tizenkét tagú brigádjának, valamint sok más társadalmi és egyéni segítségnek köszönhető, hogy Decsiék végre emberhez méltó körülmények közé kerültek. A segítséget Burkáczy László gépkocsivezető egyszerű, de meggyőző mondattal magyarázta: „Azért tettük, hogy úgy éljenek, ahogy mi élünk”. A világ ma a keresztényektől tetteket vár. Körültekintést, figyelmet, támogatást és részvételt vár a mindennapokban, az emberi lét apróbb-nagyobb nehézségeiben, az emberség szintjén. Jól megértette ezt az a két Pécs egyházmegyés pap is — egy pécsi káplán és egy Komló környéki plébános —, aki nemrégiben személyes pénzadománnyal járult hozzá a lakóhelyükön építendő óvoda építéséhez. Ennek hallatára mindenki örül és tiszteletet, megbecsülést érez, az óvodáskorú gyermekek szülei azonban egészen biztosan. Az ilyen és hasonló példák elől pedig senki sem zárja el az utat a megvalósításhoz. Csak körül kell néznünk, s ha valóban él bennünk segítő szándék, szinte lehetetlen kikerülnünk az erre léptesi nyomon kínálkozó alkalmakat. Mindegyikünk számára adódik,, ha talán — és hála Istennek — nem is lebontás előtt álló vályogkunyhó, mint Decsiék esetében, de valahol egy betöltetlen rés, valahol egy kínzó hiány, melyben jócselekedeteink apró tégláit naponta elhelyezhetjük. (h. v. k.) Hallom népem jajkiáltását. Ezzel a címmel adott ki egy füzetet IS brazil püspök és szerzetes elöljáró — Helder Camara érsek vezetésével az északkelet-brazíliai viszonyokról. A brazil kormány rendeletére röviddel megjelenése után elkobozták és betiltották a kiadványt. Katolikus hírügynökségek összefoglalója nyomán ismerhetjük meg tartalmát: „Látva népünk szenvedését, mely évszázadok óta megalázta és elnyomta e népet, Isten igéje arrra ösztönöz minket, hogy állást foglaljunk, népünk oldalára álljunk és mindazokhoz csatlakozzunk, akik népünk felszabadulásáért küzdenek. Az éhség hazánk északkeleti vidékén a járvány méreteit ölti." A rosszul tápláltság statisztikailag kimutatható testi elváltozásokat okoz. Igen nagy a szellemileg visszamaradottak száma is. Az öt éven felüli lakosság hatvan százaléka írástudatlan. Elképesztően alacsony a közegészség szintje és igen nagy a korai halandóság. A gyermekhalandóság és a betegségek okozta korai halálozás gazdasági okokra vezethető vissza. Gazdasági téren tovább fokozódik a külföldi tőke behatolása. 1970-ben a brazil lakosság 1 százaléka több jövedelemmel rendelkezett, mint az összlakosság fele. Ezt a folyamatot a kormány nem, csupán eltűri, hanem minden eszközzel támogatja. A végrehajtó hatalom minden politikai autonómiát megszüntetett és az abszolút hatalom előjogaival rendelkezik. A népnek nincs lehetősége véleményt nyilvánítani. Az államelnök és a kormányzók hatalmukat a népképviselet akaratának nyilvánítása nélkül gyakorolják. A magánélet, a postai titok, sajtó- és gyülekezési szabadság, a szabad véleménynyilvánítás alapvető emberi jogai ismeretlenek. A munkásságnak nincs sztrájkjoga és szakszervezeti szabadsága. Az egyház nem maradhat közömbös mindezekkel kapcsolatban. Az üdvösség ugyanis nem e világon kívüli valóságként jelenik meg: itt kezdődik és most. Brazília jelenlegi gazdasági, szociális, politikai és kulturális rendje az elnyomásra és jogtalanságra épül, és ez annak a kapitalizmusnak a következménye, mely a nagy, nemzetközi hatalmi központok függvénye. Az elnyomott osztálynak nincs más kiútja a felszabadulás felé, mint a termelési eszközök szocializálásának hosszú és nehéz útja.” (r. p.) AZ OLVASÓ KÉRDEZ - A SZERKESZTŐSÉG VÁLASZOL QUMRÁN ÉS A KERESZTÉNYSÉG A pozsonyi kiadású M. Zikmund—J. Hanzelka: Ezerkétéjszaka c. könyvében olvastam legutóbb, de már más tudományos és szépirodalmi műben is találtam utalást rra, hogy állítólag „a qumráni kéziratok bebizonyították, hogy a keresztény vallás alaptételei már Jézus születése előtt éltek” (87. o.). Mivel a qumráni iratokról magyar nyelven csak igen keveset olvashattunk, kérem a t. Szerkesztőséget, hogy ismertesse, mi a valóság ezen a téren. K. I. (Budapest) A válaszadásra dr. Kosztolányi István professzort, a Hittudományi Akadémia tanárát kértük fel. Századunk legjelentősebb felfedezése bibliai vonalon 1947-ben történt, amikor Qumrán barlangjaiból írások kerültek elő kisebb-nagyobb töredékek formájában. Az írások, amint a vizsgálat megállapította, a Kr. e. 2.—Kr. u. 1. századból valók s az ott lakó esszénusok könyvtárát képezték. A zsidó—római háború alatt (Kr. u. 66—70) korsókba téve a környék 11 barlangjában rejtették el. A könyvtár állománya kb. 600 tekercsből állhatott A töredékek összeállításával és kiadásával egy nemzet- és felekezetközi társaság foglalkozik. Az iratok négy csoportot alkotnak: 1. szentírási könyvek, 2. szentírási magyarázatok (peser), 3. a szektára vonatkozó magyarázatok és istentiszteleti szövegek, 4. apokrif iratok. A qumráni írásokhoz szokás sorolni még a környék más helyeiről előkerült írásokat is. A barlangok alatt elterülő romokat (Chirbet Qumrán) 1952—1956 között régészek kiásták s megállapították, hogy a romok és az írások szorosan egybetartoznak. A romok egykor az esszénusok központi épülete volt, amelyet kb. 200 évig használtak a szekta tagjai és Kr. u. 68-ban a zsidó háború alkalmával az épülettömb katonai műveletek során elpusztult. Az esszénusok a farizeusok és szadduceusok mellett olyan szektát képeztek, amelyet szerzetesrendnek lehetne nevezni. Közös életet éltek, nem rendelkeztek egyéni tulajdonnal, nőtlen életet folytattak a közösségben, bár voltak női tagjaik is. A társaság igen erős hierarchikus szervezettel rendelkezett. Minden hatalom gyakorlatilag a papok kezében volt. Mózes törvényeihez a legszigorúbban ragaszkodtak, különösen nagy gondot fordítottak a szombati előírások és a tisztasági rendelkezések megtartására. Naponta többször végeztek rituális lemosásokat. A szekta alapítója ismeretlen. Legnagyobb emberének a nevét sem ismerjük, csak az „Igazságosság tanítójaként” emlegették. Vallásos zseni volt, de magáról mindig mint bűnös emberről szólt. Az Istennek tetsző Izraelhez csak a szekta tagjai tartoznak, a többiek a „sötétség fiai”, akiket gyűlölni kell. A szekta hitében nem különbözött a zsidóságtól, csak vallási gyakorlatában tért el tőle. A qumráni leletek új megvilágításba helyezik az Újszövetséget. Egy azonban biztos, ezt a vizsgálatok határozottan kiemelik, hogy a szekta nem képezi a kereszténység közvetlen lépcsőfokát a sok hasonlóság ellenére sem. Ha tudni akarjuk, mi a különbség a kereszténység és Qumrán között, három pontra irányíthatjuk tekintetünket: Keresztelő Jánosra, Jézus Krisztusra és az apostoli egyházra. 1. Keresztelő Jánosról megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb valószínűség szól amellett, hogy köztük élt. Máté „Juda pusztájának” (3, 2), Márk „Pusztának” (1, 4) nevezi azt a helyet ahol János prédikált A qumrániak is így nevezik lakóhelyüket. Ebben a pusztában élt János addig, míg Izrael népe előtt fel nem lépett (Lk 1. 80). Az esszénusok kolostorában nevelkedett ott élt közöttük, míg az Isten hívását meg nem kapta (Lk 3, 2). Eledeléül a Szentírás sáskát említ (Mk 1, 6), erről pedig a közösség szabályzata is megemlékezik, amikor úgy rendelkezik, hogy pörkölni kell a sáskát. Nem ivott bort, amint a qumrániak sem fogyasztottak szeszes italt. A qumráni szigorú életnek megfelelt János aszkéta élete, melyről maga Jézus tesz bizonyságot (Lk 7, 33—34). János nőtlen volt, mint általában véve a qumrániak. Tanításában, amellyel a Megváltó eljövetelét készítette elő, a qumrániak nyelvét használja, hirdeti a bűnbánatot és vízzel keresztel. De János még tovább is megy. Isteni hívása után nem tér vissza Qumránba, kitart Istentől kapott hivatása mellett, mert megtalálta a Messiást és be is mutatja: „Íme, az Isten Báránya!” (Jn 1. 36). Jézus első tanítványait János követői közül kapja. 2. Jézus életében is találunk hasonlóságot a qumrániakkal. Megkeresztelése után visszavonul a pusztába, hogy ott imádkozzék, s negyven napi böjtje után megjelenik neki a sátán, hogy megkísértse, majd angyalok szolgálnak neki (Mk 1, 13). A qumrániak tanításában gyakran szerepelnek angyalok és gonosz lelkek. Jézus mintegy folytatja Keresztelő János munkáját, amikor működését a Jordán torkolatánál kezdi meg. Tanítványai közül kiválaszt 12 apostolt, akik közül három (Péter, Jakab, János) különösebb szerepet tölt be. Qumránban is 12-es csoportok voltak, minden csoporthoz három pap tartozott, de nem tudjuk, hogy beletartoztak-e a csoportba vagy azon kívül álltak. A kenyérszaporításnál 50-es, 100-as csoportokban telepítik le az apostolok az embereket. Ilyen összetételű csoportokat ismertek az esszénusok is. A szekta tagjainak szeretete csak a tagokra terjedt ki s elvük: „Szeresd embertársaidat és gyűlöld ellenségeidet” (Mt 5, 43). Jézus tanítása szöges ellentétben áll ezzel, mert a szeretetet még az ellenségre is kiterjesztette és a keresztfán adott példát a hősi ellenségszeretetre. Ezenkívül Jézus szereti a bűnösöket, mert a betegnek szüksége van az orvosra (Mt 9, 12). De még tovább megy, mint Jó Pásztor otthagyja a 99 bárányt, hogy megkeresse az egy elveszettet (Mt 18, 12—14). A szekta Wajai kínos pontossággal mt^íí®?.. tották a törvényeket, így dául aki vízbe vagy gödörbe esett, azt nem volt szabad szombaton kihúzni vagy akár létrát adni, mert ez is a szombat megszegése lett volna. Szombaton még a munkáról való beszéd is tilos volt. Az Úr Jézus pedig, amikor az apostolok szombaton kalászokat téptek, a farizeusok vádaskodására ezt mondja: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2. 27). A közösségben a törvényszerű tisztaság fontos szerepet játszott. Ezért volt szükség gyakori rituális mosakodásra. Az Úr Jézus ilyenekre nem helyezett súlyt, sőt kimondta: „A mosatlan kézzel való evés nem fertőzi meg az embert”. Nála tisztátalan az, ami a szívet, lelket fertőzi meg, tehát a bűn: gonosz gondolatok, gyilkosság, házasságtörés, paráznaság, lopás, hamis tanúság, káromkodás (Mt 15, 18— 20). Krisztusnak ugyanaz volt a felfogása az eskü, fogadalom és házassági elválás tekintetében, mint a qumrániaknak. Rokonságot fedeznek fel az utolsó vacsora és a qumrániak rituális lakomája közt is. A kérdés tehát ez: esszénus volt-e Krisztus? "Erre a válasz egyhangú: nem. Sőt az utóbbi időben a hasonlóságot nem erőltetik annyira. A hasonlóságok ugyan meglepők, de nem döntők. Ellenben a különbségek a lényegesek, s ezek határozzák meg Jézus tanítását. 3. Az első egyház, a jeruzsálemi apostoli egyházközség lényeges formáit maga Krisztus határozta meg: a 12 apostol tanácsa, az eucharisztikus lakoma és a keresztség. Ha a 12-es szám Qumránban szervezeti egységül is szolgált, ezt a 12 zsidó törzs mintájára alkották, amire Krisztus kifejezetten is utal (Mt 19, 28; Lk 22, 30), tehát semmi esetre sem jelent átvételt. Qumránban is voltak próféták, amint az ősegyházban is voltak ilyen karizmatikus emberek. Ez esszé Tius átvétel lehetett, mert a zsidó hatás megszűntével ez a tisztség is megszűnt. Esszénus hatást mutat az ősegyház vagyonközössége is, de ennek nem volt kötelező ereje mindenkire. Qumránban a belépésnél esküt tettek, hogy szakítanak a sötétség fiaival és Mózes törvényét választják. A keresztségnél a keresztények ellene mondtak a sátánnak és megváltották hitüket, mire Jé Krisztus nevében megkelték őket (ApCsel 2, 38,6 48). Ebben a vallomásban lényeges volt Krisztus istenségének a megvallása. Az esszénusok háromszor imádkoztak napjában, a Didachéban is ez áll: „Imádkozzatok háromszor napjában”. Reggel az esszénusok a nap felé fordulva imádkoztak. A régi keresztelési szertartásokban szerepelt egy kelet felé mondott ima. Ez lehet az alapja a templomok „keletelésének” Az esszénusok éjjeli imájánál is folytatása a régi breviáriurt matutinumja lehet. Az esszénusok kiváltságos napjai: vasárnap, szerda és péntek, valamint a nagyobb ünnepek előtt vigíliák. Évenként az őszi ünnepélyes összejöveteleken megújították a fogadalmat, amin a keresztények húsvétkor megújították a keresztségi fogadást. Ugyancsak megülték a négy évszak kezdetét, mely mindig szerdára esett, ez lehetett a kántorböjtök kezdete. A kereszténység esszény környezetbe ágyazott De a hasonlóságok nem hittani, hanem fegyelmi, szertartási jellegűel s ha átvételről van szó — mer más magyarázat is lehetsége a felsorolt hasonlóságokra — ez csak azt jelentené, hogy nem kell mindennek újnak lenni« Isten az emberi természet építi a kegyelem világát és az előkészítette a zsidó Ószövetséggel és az esszénusok vallás gyakorlataival. A lényege különbség azonban mégsem ezen a vonalon van, hanem hittani vonalon. A kereszténység középpontjában mindi Krisztus istensége állott, ak halálával és feltámadásává megváltotta a világot. Ez pedig a qumráni tanításban teljesen hiányzott, de ez még magát qumráni irányzatot is lényegesen átalakította volna, Krisztus teljesen átveszi qumráni közösséget. ilyesmire azonban szó sincs. Sőt, az evangéliumok meg sem említik a qumrániakat Lényeges különbség van tehát Krisztus tanítása és Qumrán közötti hasonlóság ellenére is. Kosztolányi István/ Kosztolányi professzor a kérdéshez a következő magyar nyelvi irodalmat javasolja: Szörényi Andor: A Bibilia világa (1966, 135- 139. o., Miller Burrows: A holttengeri tekercsek (Gondolat, 1961), H A. Stoll: A Holt-tengeri barlangok rejtélye (Gondolat, 1967), Pákozdi László Márton cikke az Ele és Tudományban (1953, 12. sz.), Komoróczy Géza: Újabb ..Holt-tengeri kéziratok (uo. 1964, 29. sz.). I Feszty Masa: Gyovai Eszter balladája Igen, Eszter, Gyovai Eszter, Te, aki itt éltél köztünk a várban, egyike voltál azoknak a volt, van és lesz tehetségeknek, akiknek szegénységük miatt asztallábakat kellett faragniuk, mint Az ember tragédiájában Michelangelónak, mialatt vérző lélekkel álmodoztál művészi alkotásokról, amiket sohase fogsz tudni világra hozni. Mint egy versedben megírtad: kereszttel a válladon születtél és azt hordani fogod életed végéig. Hordtad is. No de én nem rólad akarok írni, mert szomorú gyermekkorodról, életedről, küzdelmeidről, hitedről — ha néha lázongtál is, de mindig viszszatértél Istenhez, — jóságodról, minden falat kenyeredet mással való megosztásáról oly szépen írt lelkiatyád. És csak vádolni akarom önmagamat és mindenkit, aki téged ismert, hogy addig, amíg éltél, nem tettünk érted többet és hagytunk fájós gerinceddel is az asztalos műhelyben dolgozni. Fedor Ágnes írt rólad egy cikket, „fába vésett fájdalmaid'’ szobrainak reprodukálásával a Nők Lapjában pár évvel ezelőtt. Akkor fel is buzdult néhány tisztelőd, de maradt mégis minden a régiben. Nem sikerült kiállítást rendezned. És aztán jött a betegség súlyosodása, és se én, se más barátaid nemigen kerestek fel a kórházban. Erdélyi Zsuzsa nagy örömet szerzett, mert most megjelent könyvének, a régi népi imádságok gyűjteményének illusztrálására téged kért meg. Meg is csináltad és ez volt szomorú hattyúdalod. De a könyv megjelenését már nem érted meg. Igen. Eszter a te életed az emberek közönyének szimbóluma. Mert rettenetes az emberiség közönye. Karácsony ünnepe előtt és utána az ember elmélyül, magába száll és bűnbánatot tart, nemcsak önmagáért, de az egész világ bűneiért, mert a közöny az emberiség egyik legnagyobb bűne. A világ gazdag emberei képesek dőzsölni, lakomákat rendezni, pazarul öltözködni, amikor Indiában, Etiópiában éheznek, nyomorognak az emberek. Segítenek, de mi az a morzsa ahhoz képest, ami vagyonuk van? Karácsonykor nem érzik meg, hogy aki megszületett, azért született meg, hogy megmutassa a szeretet útját, és várja, hogy meghallgassák szavát: aki egynek ad a kicsinyek közül, az nekem adja? Nem hiszem, hogy a gazdag államokban akadt volna olyan ember, aki mint Orosz János festőművész, élete egész munkásságát felajánlotta az éhezők segítésére. Egy karácsony előtti álmatlan éjszakán mindez végig kavargott a fejemben Gyovai Eszter szomorú sorsáról gondolkozva, és Erdélyi Zsuzsa könyvét lapozgatva. Mintha várnák az emberek, hogy egy nagy művész behunyja szemét, hogy aztán felfedezzék, milyen szegénységben élt, dolgozott, szenvedett. Emberek, drága emberek, akiket a jó Isten teremtett, miért nem tudtok hálásak lenni azért, hogy éltek, hogy jó dolgotok van, és miért nem tudtok jók lenni egymáshoz? Nézzétek Eszter faragott Krisztusának, Máriának, szentjeinek szomorú szemeit — ha majd remélem, kiállítják őket, nézzetek bele a saját lelketekbe és érezzétek át: miért jött le a földre a Megváltó? Micsoda különbség ember és ember között. Egy világvárosi milliárdos bankár — és Terézia nővér... Aki Indiában összeszedi az éhségtől félholt embereket és gyerekeket, aki valósággal csodákat művel szeretete által. Aki kopott ruhában jár és mindenét odaadja — s azt mondják rá: bolond ... A harácsolót okos embernek tartják. Nem furcsa? Kicsi hazánk, szorgalmas, tehetséges magyarok, itt nincsenek milliárdosok, de jól megélünk. Mutassunk példát a szeretedben és ne történjen többé olyan szomorú ballada — mint Gyovai Eszteré... Az utolsó út vége Fehér pontok (az árnyék hegy mögé osont), de nem láthatod, elrejtőztek. A pontnak láthatatlan közepe a pont. A vonal szintúgy elbújik elölünk. Itt görbe oszlopok, törzseit, s mi, mint akiket összetörtek, fogalmak vérző viharától vérzünk. Álom és látomás a lét. Levél, ha hull, ha óra elketyegte, jobb kezdet lesz a vég. A fák utaid végén összeérnek, s kinyitnak, mire odaérsz, dobd fel a göngyölt egeket, az egészből tied a rész, akkor lesz tied az egész, bár szétmállik a göngyöleg, mikor az utolsó út vége kinyílik. Demeter István