Új Ember, 2006 (61. évfolyam, 52/2993. szám - 62. évfolyam, 53/3046. szám)
2006-07-23 / 30. (3023.) szám
2006. július 23. Kultúra Az igazi Mozart? Brigitte Hamann új életrajzi könyvéről „Mozart törpe és ragyás volt, s izgága, örökmozgó, akitől Bécs már életében elpártolt, és más idolok felé fordult. Lehet, hogy a szabadkőművesek távolították el, mi több, meg is ölték?" Brigitte Hamann-nak az Ueberreuter Verlagnál megjelent Mozart-könyvében olvassuk e szörnyűségeket. Hamann - aki a császári Ausztria után újabban Mozart szakértője is lett - minden giccstől mentesen és nem kimondottan tapintatosan festi meg a komponista géniusz alakját. A kötetből megtudjuk például, hogy Mozart igazán társasági ember volt, szerette a vidámságot, a táncot. Biliárdozott, kuglizott, de fülében, ujjaiban mindig ott bizsergett a muzsika. Még kézmosáskor sem nyugodhatott, táncolt a lábaival, arra sem figyelt, merre lép, akár egy alvajáró. Az asztalnál például a végtelenségig gyűrögetett egy szalvétacsücsköt, majd az orrához törölte és grimaszokat vágott. A feje minél jobban dolgozott, annál inkább járt a keze, mindent kézbe kapott, babrált, gyömöszölt... egy házi koncert alkalmával váratlanul kikapta a hegedűt az előadó kezéből, és variálni kezdte a témát, oly mesésen, hogy mindenki elbűvölve csüggött játékán! Hamann hasonló összefüggésben hivatkozik Caroline Pichler német írónő emlékiratára is, majd folytatja: „Máskor bolondos, gyermekes hangulatában asztalon, székeken ugrándozott át, és macskának képzelve magát nyávogni kezdett bolondozva, mint valami esztelen kölyök." Feltűnő viselkedéséhez szokatlan külső társult. Mindössze másfél méter magas volt, orra nagy, és arcát himlőhelyek csúfították. Ez az ember lett volna kora istenített művésze? - teszi fel az írónő a kérdést a kortársakra hivatkozva. Mennyivel elegánsabb és megnyerőbb volt Salieri udvari karmester! 1791 októberében - alig két hónappal halála előtt - Mozart Badenbe utazott felesége, Konstanza elé. Szalmaözvegyi heteiről beszámolva szinte megszállottan ecsetelte ijesztően növekvő gyengeségét, melyet azzal a feltételezéssel magyarázott, hogy meg akarják mérgezni. Konstanza kérte, tegye félre egy időre a Requiemet, és fejezze be inkább a Szabadkőműves kantátát, melyet az egyetlen bécsi páholy számára komponált. Reumatikus eredetű ideggyulladása eközben egyre jobban elhatalmasodott végtagjain. Keze-lába megdagadt, a legkisebb mozdulat is lázas fájdalmat okozott számára. Egyetlen öröme volt, hogy a Varázsfuvola minden este megtöltötte a színházat. Egy alkalommal énekes barátaival a Requiem négyesét improvizálta, magára vállalva az alt szólamot. A köhögéstől azonban elakadt a hangja. Az állandó félelem miatt néha már beszélni is alig tudott. „A halál ízét érzem nyelvemen" - mondta. A hátralévő szólókat csak leskiccelte, és utasításokat adott, hová kell bedolgozni azokat. Állapota egyre romlott. Konstanza kihívta a Schikaneder színház orvosát, aki hideg ecetes borogatást tétetett a beteg homlokára és forróságtól izzó halántékára, majd eret vágott rajta. A hirtelen vérveszteség valószínűleg meggyorsította Mozart halálát. A zeneköltő utolsó szavaival még a Requeim dobszólamát instruálta. 1791. december 5-én hajnalban hunyt el. A zeneszerzőt zongorája mellett ravatalozták fel. Mivel csak hatvan gulden volt a házban, harmadosztályú temetésre futotta. Mozart koporsóját december 6-án, a Stephansdom bejárata előtt szentelték be barátai, tanítványai és rokonai jelenlétében. A koporsót az est leszálltakor vitték St. Marx elővárosi temetőjébe, és öt másik halottal közös sírba helyezték. A tömeges nyughelyen tilos volt követ, keresztet állítani - ezért nem tudják ma sem, valójában hol nyugszik Mozart. Vajon miért nem fordultak Mozart barátai a zeneköltő jómódú támogatóihoz egyéni sírhelyet kérve? - boncolgatja a kérdést Hamann. „A város inkább a realitással foglalkozott. Felmérte Mozart vagyonát, összeszámolta ruháit, könyveit, egész háztartásának értékét, amely 500 guldenre rúgott. Az adósság ezzel szemben több mint 3000 gulden volt. Mozart mindenkinek tartozott: szabónak, cipésznek, patikusnak - mai összegben számolva 30.000 euróval. - Talán majd egyszer később! - nyugtatta meg a patikus a kétségbeesett fizetésképtelen özvegyet. Brigitte Hamann sok ehhez hasonló újdonsággal lepi meg az olvasót. Kérdés csak az, „hiánycikk" volt-e a sok kétes információ, szükséges-e az illúziórombolás a mozarti muzsika jobb megértéséhez? Reviczky Katalin (Bécs) ^Tóth Sándor ^ Akácok - kakukkszónál Akácborulat-fehérségben térdre roskad a táj Alkonyecsetjét hagyja kint a nap a hegyen kakukkszó gurul át Időt írnak villanyos fellegek gombjai pattognak harmonikáin völgyek kertjeinek meghasadt törzseken ülnek még az évek lombjuk magasba száll madárnál egyszerűbben ha eljön estje vízpadoknak hol Isten muzsikál Csöndes az árok erdő - kegyelmi cseppjeit kezdi hullatni az ég Büszke voltam (a többi körülfogja) vallja sorsát egy számadó akác - túlnő halálod és a lélek lassan megadja magát V ! Mozgás a mozdulatlanságban Az ikonfestés misztériumáról Pécs közelében, Magyarszéken, a sarutlan karmelita nővérek Mindenszentekkolostorában a héten fejeződött be az a tizenkét napos - kezdőknek és középhaladóknak szervezett - ikonfestő tanfolyam, amelyet M. Győrffy Anikó vezetett tizenegy résztvevő számára. A csoport tagjai a festési technikán, a gyakorlati tudnivalókon túl megismerkedtek az ikon teológiájával is, hiszen az ikonfestés több mint pusztán művészi tevékenység. M. Győrffy Anikó már húsz éve alkot, 1999 óta pedig tanít is. Munkáit - másokéval együtt - a gödi Olajfa Művészházban tekinthetik meg az érdeklődők. Kérdésünkre az ikon misztériumáról szólt. A legfontosabb az ikonfestő lelkülete, hiszen Isten megismerésének vágya és az istenkapcsolat elengedhetetlen feltétele az alkotásnak. A technika és a lelki háttér közt sok párhuzam van. Ahogy mind mélyebbre nézünk lelki életünkben, úgy az ikonnál e „rétegek" szintén jelen vannak: a fa kiválasztásától kezdve, az enyvezésen, vásznazáson, a felület csiszolásán át a színek felviteléig. Egy ikon láttán az ember elcsendesül. A külső és a belső csendnek kell olyan harmóniát adnia, hogy a festést el lehessen kezdeni. Minden ember Isten képmására teremtetett. Az ikon (kép, képmás) szó nemcsak a szakrális művészet ezen alkotásainak jelölésére szolgál, hanem mindenekelőtt teológiai fogalomként alkalmazzák. Jézus Krisztus megtestesült. Isten Fia „teremtetlen", ahogy a Hitvallásban is valljuk, Pál apostol „a Láthatatlan képmásának" nevezte őt. Ezt a misztériumot, az ikon lényegét csak az értheti meg, aki mélyen hisz. Az ikonok még az egységes keresztény világra utalnak. Az első képek Rómában készültek, ahol ma is találunk VI. századból származó Péter-ábrázolást. Ma a legtöbben úgy hiszik, hogy az ikonok az ortodoxiához, az orosz kultúrához kötődnek. Ez annyiban igaz, hogy nagyrészt nekik köszönhetjük, hogy megőrizték és átörökítették az ikonfestés hagyományát az utókor számára. Az orosz teológus, Pavel Florenszkij mondta Andrej Rubljov Szentháromság-ikonjáról: az, hogy ez az ikon megszületett, bizonyítja, létezik Isten. Rubljov ikonjai hihetetlen lelki békét, bölcs nyugalmat, derűt sugároznak... Az ikonfestő nem anatómiailag pontos alakokat fest, az ikonfestést nem lehet „realisztikusan" elképzelni, hiszen az ikon mindig a láthatatlan világot próbálja megjeleníteni. A mai kor embere számára, a felgyorsult világban az ikonok mozdulatlansága idegenül hat, pedig egyedül az ikon képes felmutatni a „valódi mozgást", amikor általuk a szívünk, életünk „rétegei" a magasba emelkednek. Az ikonkép szimbólumrendszerének teológiai alapja, hogy létezik téren és időn kívüli szellemi realitás, vagyis a menynyek országa. Pallós v Fanfárok, órazenék Hetvenöt éves a Szegedi Szabadtéri Játékok A csönd nem változott. A régi maradt. Önálló szubsztanciaként lebeg a tér fölött hetvenöt éve. Hat óra után, amikor a dómban a rövid, nyári miséket mondják karorgonával, felizzik a tér, valami átlényegülés előtti magasztos misztériumban: a napfény a kialakulás vörösét gyújtja a keleti árkádsor téglasorain, aztán a falak lilába fordulnak, és az épületek mozdulatlanul strázsálják az éj ezernyi mozgalmas történését, árnykoszorúként. S ha a Csűry-féle zenélőóra diákjai háromszor körbefutották csikorgó pályájukat, és a professzorok mögött becsapódik a bronz ajtócska. Szent Dömötör tornya fölött útjára indul a Göncölszekér. Szántók és füzesek szusszanása hallik a távolból, és a Tiszáról az örök nyár lopakszik a térre. Szellemjárás a szoborcsarnok ölelésében. Hont Ferenc kedvtelve mesélte, hogyan akarta kipenderíttetni őt a városi hajdúval Somogyi polgármester, miután előállt a Játékok álmával. Játékok... Szegedi embernek ez a szó többet jelent, mint másnak. Valami magasztosabbat. Megszentelt időt. Mikor a Város elnémul, fölfedi igazi arcát; szíve, a Dóm tér életre kel, és országos múzsák öltenek alakot porból szőtt alföldi ábrándokon. És a Játékok csupán az egyik varázsige. Mert ott van még az álom is, meg a vízió: az előbbi Balázs Bélától, emez Móra Ferenctől - ők is a Dóm téri csodák szövögetői, Juhász Gyulával együtt, meg az egész szegedi nemzettel, amely hetvenöt éve világraszóló népszínházat teremtett a homokon. Somogyi polgármester is kellett hozzá. És kellett Klebelsberg gróf páratlan küldetéstudata, amely európai kultúrvárost teremtett a Tisza-parton; nemzeti bástyát, a kertek alá araszolt két határ ellenében. Meg Rerrich. Szeszélyes, meséből előlépett, illuzionisztikus Dóm terével, amely maga kínálja magát díszletnek, ibériai, svéd és velencei káprázatokba vonva a szemlélet egyegy szögletében, így kezdődött 1931-ben. Vojnovich Géza Magyar Passiója - naiv misztériumjáték lehetett a filmhíradó-foszlányok alapján - lázba hozta a Várost. Még az úri passzióval apelláló korabeli cipőreklámban is találunk valami ellenállhatatlan átlelkesültséget. És jöttek Klebelsberg filléres vonatán a népek csillagtetős színházat csodálni Szegeden - egyiken Kosztolányi utazott Tragédiát nézni Csortossal -, jött Mascagni Parasztbecsületét vezényelni, és jött Hont progresszív Madách-rendezése, főszerepben az örök letiport, névtelen tömeggel (a kurzus intoleranciája, igen...). Buday György vetített díszletei, amelyek világszínvonalat képviseltek a korban, és egy egész életmű, amely úgy forrt össze a Térrel, hogy ma is azt érezzük, gazdájuk visszatér majd letett játékszereiért. Varga Mátyásé, aki hat évtizeden át rajzolta a Fogadalmi templom rozettáját meghódító kulisszáit. Pilinszky áhítatos hallgatása a kijevi balett próbáján. Vámos Tragédiája, amelyben az egyetemi épületek tetejéig sorakoztak az angyali rendek, hol a Tér már az éggel határos. Olasz, orosz, bolgár, lengyel és amerikai operasztárok - a vasfüggöny mögötti Magyarország szellemi oázisa lett akkor a Dóm tér, megszentelt hely, a templom szerves része - ahogyan Bálint Sándor mondja. A Hunyadi kórusai talán soha, sehol nem zengtek szilajabban, mint a második aranykor Dóm téri éveiben. Kopasz Márta átszellemült grafikáiból lettek plakátok: a Tér architektúráiban, a maszkok könyörtelen őszinteségében és az aranyló napszínekben tetten érte az egyetemes emberi szellem látogatását a Dóm tornyai alatt. Valami végleg elveszett a vastag rétegekben fényes okkerre mázolt fapadokkal és a kánikulában száradó díszletek enyvszagával, amely éppúgy a szegedi nyár része volt egykor, mint a halászléillat. Korszerű lelátóhoz korszerű repertoár. De nem a Victor Hugo lelkében lefedzettekből. Szerencsénk, hogy A nyomorultak idejében kamaszodtunk mondogatjuk sokszor. Eszembe jutott a napokban Nikolényi Pista direktor, aki az utolsó békeévnek titulálta a hídroncsból épített nézőtér búcsújátékát. Egy része Gyulán szolgál tovább a tószínpadnál. Tavaly alája kukucskáltam. A rések közt a Fogadalmi templom apostolmozaikjai szikráztak. Hetvenöt éves a Játékok. Nemzeti válságban született, bölcsőjét gazdasági krízis ringatta, gyerekként elnémította az ágyúzás hangja, ifjúkorában a szép és hiteles szó erejében egyenesedett föl. Csöndje ugyanaz. A kortalanoké. A tiszai szélbe mártott arccal örök terekbe tekint. Marton Árpád A szegedi Játékok színhelyét, a Dóm teret szimbolikus plakátsétány köti össze a Móra Ferenc Múzeum Fekete házával (Somogyi utca 13.), nyitányaként a hetvenöt év legendáriumát bemutató, Kovács Ágnes színháztörténész és Koczor György építész által megvalósított lenyűgöző kiállításnak. A tárlaton az alapítók emléktárgyai mellett színpadi fotók és jeles Dóm téri relikviák láthatók augusztus 20-áig. SZABADTÉRI JÁTÉKOK L.31.AUG.8.14 vg y I&&A u g u s ztu s 1.9,12 ilIÁMC................AUGUSZTUS 7.11.15 FEKETE MÁRIA AUGUSZTUS4, 5 „Bámulatos, hogyan sikerült ilyen monumentalitást elérni csupán két színnel. Nem tudják, ki készítette? És hol lakik?" - dicsérte meg a Játékok 1937-es plakátját Aba-Novák Vilmos egy vacsorán. Senki sem tudta... „Szerencse, hogy egytől egyig az én kertembe jártak festegetni" - emlékezik vissza Kopasz Márta, a nagy idők tanúja, aki szerény nyugdíjból, megromlott látással éldegél a szegedi Stefánia sétányon. „'59-ben a plakát keleti oldalát vörösre terveztem... A Kelet felé néző harsonás arca vad, mongol arc. A plakát elárulja, hogy mi magyarok szívesebben nézünk Nyugat felé." Paletta Tamás Alajos Nándorfehérvár 1456 és Sugár Rezső Hősi ének című oratóriumait adják elő július 22-én, szombaton 20 órától a belvárosi főplébánia-templomban (V. Március 15. tér 2.). Július 23-án, vasárnap 20 órától ugyanitt Liszt Ferenc Esztergomi miséje szólal meg a mű bemutatásának 150. évfordulója alkalmából. Az esteken a Monarchia Szimfonikus Zenekart, a Kapisztrán kórust, illetve a belvárosi főplébániatemplom énekkarát Virágh András vezényli.