Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)
2011-12-25 - 2012-01-01 / 52-1. (3305-3306.) szám
2011. december 25-2012. január 1. 4 Usítméet Közélet Kovács Árpád Az „ideális" költségvetésről A gazdaság teljesítménye és a társadalmi szolgáltatásokra fordítható erőforrások hasznosulása kölcsönösen meghatározzák egymást, és az állami feladatellátás hatékonyságának növelése jelentős mértékben hozzájárulhat a költségvetésre nehezedő nyomás enyhítéséhez. Az tehát az „ideális" költségvetés, ami úgy tart ,n, egyensúlyt a szűkös pénz- ügyi források és a finanszí- -í rozott szolgáltatások között, t hogy a társadalom összetar gozása a szociális kohézió - fennmaradjon. A harmóniák megtalálása ma olyan, bel- és külgazdasági realitásokhoz igazodó új finanszírozási „egyenletek" megoldását követeli meg, amelyek megoldása messze meghaladja a hagyományos költségvetési számtan világát. Napjainkban, 2011 karácsonyán a jövő évi fejlődés fenntarthatósága a kérdés. A jó válasz pedig legkevésbé sem csak a megszorító és „lazító" intézkedések adózási és más (elvonási vagy éppen támogatási) számaival jellemezhető gazdasági-racionalizálási lépéseket foglalja magába, hanem a kevésbé számszerűsíthető külső és belső társadalmi alkalmazkodási képességeket is. Nyilvánvaló az is, hogy nem lehetséges jó célokat úgy megvalósítani, hogy az eszközök rosszak, egymásnak ellentmondanak, az adott társadalmi-gazdasági miliőben elfogadhatatlanok, esetleg nyíltan szembemennek a gazdasági realitásokkal. Ugyanakkor az, hogy mi megvalósíthatatlan, eredménytelen, destabilizáló és mi helyénvaló, biztonságot növelő és fenntartható értékteremtést nyújtó, az a pillanatról pillanatra változó, rendkívüli egyensúlyproblémákkal terhelt, s a pénzügyi-gazdasági válság megoldását a „sorok zárásában" kereső Európában korántsem egyszerű. A magyar gazdaságpolitikának több, egymást keresztező követelménynek kell megfelelnie. Meg kell őriznie a stabilizáció, a konszolidáció eddigi eredményeit, s ugyanakkor hatásos válságkezeléssel kell menedzselnie a pénzügyi feszültségek és a recesszió következményeit, elejét véve egy újabb, mélyebb krízisnek. A siker feltétele, hogy a gazdasági eredmények már rövid távon oldják a lakosságot terhelő megszorítások kedvezőtlen, társadalmi repedéseket okozó hatásait. Sürgető a foglalkoztatás növelése, a kiszorultak visszavezetése a munka világába, a gazdasági szereplők likviditásának és hitelképességének javítása. S mindezt úgy, hogy az ország közben biztonságosan finanszírozható maradjon, annak ellenére, hogy óriási a külső finanszírozás gyenge országkockázati besorolásból következő kamatfelára. A vezető valuták árfolyamai igen magas szinten stabilizálódtak a romló forinthoz képest, a monetáris politika kamatcsökkentési lehetőségei hiányoznak, s jövőre esedékes törlesztési kötelezettségeink dollármilliárdokban mérhetők. A gazdaságpolitika 2011-ben nemcsak normatív, az egész reálgazdaságra és az államháztartásra irányított szerkezeti intézkedésekkel (például a személyi jövedelemadó és a társasági adó csökkentése, illetve szelektív forrásallokáció a költségvetési szférában) operált. Számos további módon beavatkozott a gazdaság működésébe: tucatnyi külön- és válságadóval, egyes célterületeknek, illetve társadalmi tevékenységek támogatásával összefüggésben nyújtott jelentős adókedvezménnyel, a devizahiteles lakáskonstrukciók törlesztésének - különösen végtörlesztésének - bankokra hárított konstrukciójával, a magán-nyugdíjpénztári rendszer forrásainak felhasználásával. A válság terheinek ezen új, markáns megoldásokkal operáló forgatókönyve nyilvánvalóan gazdasági, piaci érdekeket is sértett, az érintettek elkerülhetetlen viszontreakciót kiváltva. E forgatókönyv, az ilyen „innováció" fenntartása az újra elmélyülő globális és regionális pénzügyi válság körülményei között, terheltté vált bizonytalanságokkal. Bár kifejezetten jó a kereskedelmi egyenleg, a mezőgazdaság szépen teljesített, s az államháztartás 2011-es hiánya a különadóknak és az újabb és újabb költségvetési megszorításoknak, s elsősorban az átvett magán-nyugdíjpénztári vagyon nem kis része felhasználásának tulajdoníthatóan a tervezetthez közelítően valósul meg, tehát a „fundamentumok" jó része rendben van, mégis súlyos külső és belső finanszírozási gondok jelentkeztek. Pénzügyi biztonság nélkül pedig nincs esélye a fenntartható fejlődés pályájára állásnak. A működő tőke beáramlása - a környező országoktól eltérően - nem állt vissza a válság előtti szintre. Jelentősen csökkent a hitelállomány, a banki aktivitás meredeken zuhant, a vállalkozások által felvett hitelek megújítása is mind nagyobb nehézségekbe ütközik. A mai kilátások szerinti 2012-es, stagnáló szint a nemzeti össztermékben azt vetíti előre, hogy a közelebbi jövőben nem, legfeljebb 2013-ban indulhat meg a fejlődés alapját jelentő egyensúlyi növekedés a magyar gazdaságban. Ha eredményes lépések nem történnek, ez a halasztás az óriási forráshiánnyal, elmaradt felújításokkal, fejlesztések halogatásával terhelt államháztartást, a jóval több mint 2000 milliárdos, jórészt behajthatatlan követelésekkel is küzdő, zsugorodó bevételi oldalt és a hasonló nagyságrendű adósságszolgálati kötelezettséggel túlterhelt kiadási oldalt egyaránt nehéz helyzetbe hozza. Az egyensúlyi növekedés eléréséhez - vagyis a fejlődést távlatilag megalapozó cselekvési forgatókönyv megvalósulásához - jelentős mértékű tőkebővülésre és technikai fejlődésre, valamint szakképzett munkaerőre volna szükség. Az előbbihez hitelkínálat, az utóbbihoz évtizeddel korábban megindított célirányos intézkedések (szabályozás, szervezeti feltétel és finanszírozási forrás) lennének szükségesek. A változásokhoz az államháztartási modernizáció, a nagy ellátó rendszerek - oktatás, egészségügy, önkormányzati rendszer - korszerűsítésének következetes végrehajtása mellett fordulat szükséges a gazdaságpolitikában. Nagy önfegyelemre, visszafogottságra, türelemre és empátiára van szükség ahhoz, hogy a változásokhoz való alkalmazkodás felelősségének terhe, az azonnali beavatkozások csábítása ne vigye a választott megoldásokat a rögtönzés irányába. Csak akkor lehet sikeres a stabilizáció és a felzárkózást előmozdító fejlődés kibontakoztatása, ha a szükséges szabályokat, intézményeket nem külső kényszer, „prezentációs érdek", hanem belső harmónián nyugvó elhatározás alkotja meg. Tudva azt, hogy a hibák elkövetésének és kijavításának időigénye nem azonos, a fellendülés motorja az lehet, ha visszatér a bizalom. Mindezekkel a külső és belső társadalmi-gazdasági egyensúlytalanság állapotát, az ezt alakító folyamatokat (ha teljesen feloldani nem is, de) jobban kordában lehet tartani. A kép, ha nem is derűs, de azt mutatja, hogy lehetőségek ma is vannak. Ha az előttünk álló feladatok megoldásában sikeresek akarunk lenni, nem indulhatunk ki másból, mint a fejlődés értékeket őrző, ugyanakkor a világ változásaihoz alkalmazkodó megéléséből. (A szerző az Állami Számvevőszék volt elnöke.) A Jóember! Hát maga nem örül, hogy az unióban vagyunk? VILÁGNÉZET katolikus szemmel Problémáink Jézuska körül Milyen szép is volt, mikor gyermekeink, unokáink még csillogó szemmel álltak a karácsonyfa előtt, rácsodálkozva fényeire, Jézuska látogatásának megannyi ajándékára, az egész lakást betöltő fenyőillatra. Aztán eljött a kételkedés, a leskelődés ideje. A saját gyerekkoromból is emlékszem, hogy az ajtó alatti résen át mintha édesapám cipőjét láttam volna, és feltűnt, hogy mindig akkor nincs velünk, amikor már minden pillanatban megszólalhat a csengettyű... Aztán jöttek a barátok fölényes megjegyzései. Nem akartam, hogy igazuk legyen. Ma már tudom, szüleim is így voltak ezzel. Féltették gyermeki hitemet. Érezték, s éreztük később mi is, hogy hamarosan tulajdonképpen a saját hitünkről kell számot adnunk. Majdnem olyan kínos helyzet kezdett kialakulni, mint az ember szexuális életéről egyre inkább szükségessé váló szülői számadás alkalmával. Vannak, akik inkább lemondanak az első évek gyermeki szépségéről. Azt hiszik, megkímélik gyermekeiket a nagy csalódástól. Együtt díszítik a fát, közösen készítik elő az ajándékokat. Persze így gyorsabban kerül át a hangsúly Jézus születésnapjáról az ajándékokra. A betlehemi jászol előtti énekről, imáról egymás ünneplésére. Jézus születéséről általánosságban a szeretet ünnepére. De hiszen úgysem hiszik már, hogy „a Jézuska hozta"... Nem hiszik? A kedves Olvasó sem hiszi? Mi sem hisszük? Mondjátok, kedves nagyszülők és szülők, miért aggódtatok? Mit féltettetek? Gyermekeitek, unokáitok hitét? Biztosan? Nem inkább valami szép karácsonyi álmot? A gyerekek életében biztosan mérföldkő karácsony titkának mélyebb feltárulása. Mert erről van szó. Ne vegyük el a csillagszórós, rácsodálkozós Jézuska-várást. De amikor eljön az ideje, lassan vezessük át a kicsinyeket Betlehem valóságába, akár a barlangistálló ridegségébe is, de mindenképp Jézuskától az Úr Jézusig. Ne egy „füllentés" leleplezése legyen ez, hanem elérkezés a szép karácsonyi élményből az evangélium tanításának értelmezéséig. Talán az sem árt, ha elbeszélgetünk velük arról, hogy igazán Jézus az ajándék, ezért jött szokásba az ajándékozás, de ő szüleink munkájával, szeretetével „hoz" nekünk sok más karácsonyi ajándékot is. Szüleinknek pedig a mi szeretetünkből „hoz" ajándékot. S mi is ajándékok vagyunk egymás számára a Jóistentől. Mi, felnőttek ebben hiszünk. Ebben hiszünk? Nem baj, ha problémáink vannak Jézuska körül. Nemcsak a Szent Család keresett szállást, nekünk is utat kell találnunk Jézuskától Jézusig, ha nőnek a gyermekeink. Ezt az utat velük vagy az unokákkal együtt az tudja bejárni, aki maga is meg akarja újítani Jézusba vetett hitét. Adventben és karácsony este például Fekete István vagy mások történetei (ha megbeszéljük őket) eligazíthatnak a keresésben felnőttet, gyereket egyaránt. Aztán merjük keresni a Lukács-evangélium gyermekségtörténetéből is kiolvasható sok rejtett igazságot. A végén valóban kiderülhet, hogy nem is csak gyerekeink hitéről van szó, hanem a miénkről. Ne féljünk hát a problémáktól, járjunk utánuk! Talán eljutunk Jézuskától Krisztusig. Rosdy Pál Láthatatlan kötelék Állampolgársági eskütétel Tolna városában Tartozni valahova. Láthatatlan, mégis elszakíthatatlan kötelék fűzi az embert az anyanyelvhez, az anyaországhoz. Sümegi Zoltán tolnai polgármester így fogalmazott: - Az anya-gyermek kapcsolathoz hasonlóan az állampolgári kapcsolat sem csupán jogi, hanem érzelmi összetartozást is jelent. A városvezető tíz délvidéki magyart köszöntött, akik előtte tették le az állampolgársági esküt. A rendezvényen közreműködött az erdélyi származású szolnoki színésznő, Meister Éva. Az előzményekről tudni kell, hogy a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) egy éve együttműködési megállapodást kötött. A tolnai KÉSZ és a szabadkai KÉK különösen szoros kapcsolatban áll egymással. A most állampolgársági esküt tettek között volt a KÉK elnöke, Szabó Károly feleségével és két lányával. A tíz állampolgársági esküt tett személy közül ketten érkeztek Óbecséről. Molnár Ferenc és felesége nem véletlenül választotta Tolnát helyszínül. Lányuk három éve itt él. A szerbiai helyzetet ismerve úgy gondolják, hogy az ország 2020 előtt valószínűleg nem lesz EU- tag. Ők viszont magyar állampolgárként, magyar útlevéllel már most szabadon mozoghatnak az unióban. A másik nyolc délvidéki Szabadkáról érkezett. A nevükben Szabó Károly mondott rövid köszöntőt. Hangsúlyozta, hogy a szabadkai konzulátuson is nyugodtan letehették volna az állampolgársági esküt, ám úgy gondolták, hogy sokkal meghittebb lesz egy anyaországi helyszín. A keresztény szervezetek kapcsolatának köszönhetően a tolnai városházát választották. A legidősebb eskütevő a hetvenhét éves Fehér Otília volt. A legboldogabb pedig valószínűleg Szádeczky Éva, aki második születésnapjának tekintette ezt a szombatot. Délvidék visszacsatolásakor, 1942-ben magyar állampolgáírának született, s most, 2011-ben ismét azzá válhat Szöveg és kép: Wessely Gábor A legidősebb eskütevő a hetvenhét éves Fehér Otília volt