Új Ember, 2021 (77. évfolyam, 1-52. szám)

2021-09-26 / 39. szám

LXXVII. évf. 39. (3814.) 2021. szeptember 26. Ára 220 Ft ujember.hu ujember@ujember.hu MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA Krisztus hangja bennünk Beszélgetés az aranymisés Barsi Balázs ferences szerzetessel Barsi Balázs Széchenyi-díjas ferences szerzetes, pap, teológus napjaink egyik legismertebb egyházi személyisége. Könyvei, el­mélkedései rendkívül népszerűek, sokak lelki-szellemi táplálé­kai. 1971. augusztus 8-án szentelték pappá szülőfalujában, Sió­­agárdon. Ötven évvel később ugyanezen a napon, ugyanitt mu­tatta be aranymiséjét. Vele beszélgettünk.­­ Mindössze tizennyolc éves volt, amikor belépett Szent Ferenc rend­jébe. Milyen élmények hatására döntött úgy ilyen fiatalon, hogy igent mond az Úr hívására, és egész életét Istennek szenteli? -A végső okát nem tudom annak, hogy miért lettem szerzetes, pap, hiszen az életem Istenben van, ő hívott meg. Egy püspök mesélte: kis­gyermekkorában ministrált, s nem gondolt arra, hogy pap legyen. Egy­szer átmentek a plébániáról a templomba az édesanyjával, aki a kezét fogta. Megkérdezte tőle, hogy ki lehet pap. Az, akit az Isten hív, vála­szolta az édesanyja. A későbbi főpásztor ekkor arra számított, hogy valaki leszól az égből, egy hang hallatszik. Ám Isten a vágyainkon ke­resztül hív, szólít - vonz az oltár. Az ötvenes években gyermekként mindennap láttam két orsolyita nővért, akik ott éltek száműzetésben a sióagárdi plébánián. Nem gondoltam arra, hogy szerzetes leszek, de mélyen megérintett, hogy amikor elérkezett a zsolozsma ideje, ők min­dennek meghaltak. Számukra Isten nem időnként előjövő téma volt, hanem vslakp aki mindenek felett áll, kiszólít az időből. Ilyenkor min­den tevékenységü­nket elfelejtjük. . . , (Folytatás a 9. oldalon) Akard a megbocsátást, a harag nélküliséget Beszélgetés Csókay András idegse­bésszel, a NER hírnökével 5. oldal Budapesten dobogott az Egyház szíve Utcai riport a Statio Orbis szentmise után 8. oldal Hogyan lett száz méterből ötvenezer? Marton Bernát ciszterci szerzetes a maratoni futásról 11. oldal ISSN 0133-1205 A pozsonyi pápalátogatás margójára Ferenc pápa 34. apostoli útjának második napján, szeptember 13-án, hétfőn délután magánlátogatást tett Pozsonyligetfalu (Petrzalka) panelrengetegében, a Szeretet Misszionáriusai, ismertebb nevükön Te­réz anya nővérei által működte­tett Betlehem Központban (ké­pünkön). A helyszínen sok helyi lakos köszöntötte. A sajtó mun­katársai az épület előtt, kint vá­rakoztak. Helyszíni riportunkat olvashatják. Jézus Krisztus földi működése so­rán egy kevesebb mint 10 ezer négy­zetkilométeres területen élt és moz­gott. A Szentírást lapozgatva különfé­le találkozókról olvashatunk: feltá­masztja Jairus leányát, a naimi ifjút, betegeket gyógyít. Felmerülhetnek bennünk a kérdések: A mindenséget megalkotó, mindenható Isten miért korlátozta be magát ennyire? Miért egy ilyen kicsi földrajzi területen mozgott? Hiszen megtehette volna, hogy beutazza a fél vagy akár az egész világot. Miért nem a Római Biro­dalom fővárosába ment, és a császárt látogatta meg? Jézus miért csak ennyi emberrel találko­zott? Miért volt neki fontos éppen Jairus leá­nya, azaz az egyén szenvedése, betegsége és halála? (Folytatás a 2. oldalon) Budapesten dobogott az Egyház szíve A Statio Orbis szentmise után Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kong­resszus zárómiséjén, szeptember 12-én rengetegen gyűltek össze Budapesten a Hősök terén, az Andrássy úton és a Dózsa György úton, hogy meghallgassák Ferenc pápa tanítását, és együtt ünnepeljék vele az Eucharisztiát. De vajon kit mi hozott a Statio Orbis szentmisére, és mit élt át ezen a különleges liturgián? 03 9 Vasárnap reggel már messziről hal­lani a Hősök terén zajló felvezető mű­sort. Éppen Pindroch Csaba beszél Is­tenről. Az Oktogonnál és a Király ut­cában már most szinte tömött sorok­ban haladnak az emberek a Hősök te­rén felállított oltár felé. A Dózsa György úton járok, amikor felcsendül Kodály Budavári Te Deuma. A kórus és a zenekar hangja neki­ütődik a házak falainak, melyek tövében a napfény elől megbújva cserkészek is gyülekez­nek. Elmondják, több mint ötszázan érkeztek a Kárpát-medence minden részéről, az itt állók Pécsről, Nagybányáról valók. „Szolgálni jöt­tünk, hiszen a cserkész, ahol tud, segít - mondja az egyik csapat vezetője. - Az áldozta­­tókat fogjuk kísérni, a nagy tömegben nem lesz könnyű eljutniuk a megfelelő helyre. A legfiatalabb cserkészünk tizenkét éves, mé­gis alkalmas erre a feladatra." Egy cserkész­hölgy elmondja, milyen sokat imádkozott azért, hogy a kongresszus jel legyen a világ számára. (Folytatás a 8. oldalon) Akard a megbocsátást, a harag nélküliséget Beszélgetés Csókay Andrással, a NEK hírnökével Szeptember 12-én, vasárnap a budapesti Hősök terén be­mutatott pápai szentmisével ért véget az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), amely több százezer embernek jelentett felejthetetlen élményt. A NER egyik hírnökével, Csókay András idegsebésszel beszélgettünk. - Az eucharisztikus kongresszus hírnökeként rengeteg elő­adást tartott, tanúságtételt tett az elmúlt időszakban. Milyen érzések kavarognak most Önben, alig néhány nappal az ese­ménysorozat után? - Életünk célja, hogy a bennünk élő Krisztushoz el­jussunk. El tudunk hozzá jutni a mély bűnbánattal és a szenvedések által, ha nem Istent hi­báztatjuk ezek mi­att. Megtapasztal­tam ezt a kisfiam halála után. Most viszont új élmén­­nyel gazdagod­tam: a közösségi hit és öröm által is komoly esélyünk van arra, hogy fel­ismerjük végre a bennünk élő Krisz­tust, és hagyjuk el a felszíni tudatosság állapotát. Tudjuk azt, hogy Isten bennünk van, Krisztushoz kötjük ezt, mert általa ismertük meg az Atyát és magát a Szentháromsá­got. Krisztus mutatta meg nekünk az Atya arcát, de nem érzé­keljük. Pusztán a gondolatok kavalkádja nem elég ahhoz, hogy felismerjük: a lényünk magva maga az Úr. Nem érzékeljük ezt a forrást, mert az e világi dolgok, gon­dok, vágyak eltakarják előlünk, betonréteget vonnak fölé. (Folytatás az 5. oldalon)

Next