Uj Idők, 1897 (3. évfolyam, 28-53. szám)
1897-08-01 / 32. szám - Bródy Sándor: Az ezüst kecske / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
- 103 - Az ezüst kecske, írta BRÓDY SÁNDOR. Ügyvédek, először. (Folytad.) Nem szabad elfeledkeznünk, hogy Robin Sándor igen különleges állást foglalt el a Halász és Fivére egyenruha-készítő cégnél. Oly különös volt a pozíciója, hogy okvetlenül kidobják, ha akármily címen egy napon túl nem jelentkeznek az irodában. Ha betegség, vagy éppen megházasodás címen marad el, annál rosszabb. A gondos és előrelátó fiatalember mind tudta ezt és azért mindjárt az esküvőjét követő napon sietett a hivatalba, hogy levélben megintse a hanyag katonatiszteket, a könnyelmű önkénteseket, a jókedvű tűzoltókat, mindazokat, akik a cégnek nem akartak fizetni, de akikhez neki voltaképpen semmi köze nem volt. Ez a reggel valóban igen kínos volt és mindig emlékezetes maradt és pedig igen sok ember lelkében. A boltajtóban maga Halász fogadta. Szakálla megnyírva, haja fölfelé fésülve, nem lehetett ráismerni, mintha útra készen volna — Amerikába. — Rubin úr — mondá a főnök — ne jöjjön ön többé ide. — Miért? kérdé Sándor és szíve vére megfagyott. — Mert én se igen jövök felelé a cég tréfás, de rendkívül kesernyés hangon. — Ez esetben elmehetek? — El, jó napot kívánok, meg voltam önnel elégedve. Maga tegye le a vizsgáit. Itt önnek egy notesz, csak az első lapja van beírva, szakítsa ki, írjon bele okos dolgokat. Bevételt és kiadást, amit költ. Jó napot Rubin, jó napot! A fiatalember elfordult a régi körúti háztól és elhagyta elvesztett állásának színhelyét. Elment és bár mindössze is egy alantas írnoki állás volt, amit mindörökre elhagyott, a szeme kényezni szeretett volna, a szíve bent bizonyára sírt is. Mert konzervatívok vagyunk, oh drága olvasó, az ember konzervatív állat, akármily fiatal és radikális is. Fáj elhagyni a megszokott rosszat is, a büdös irodát, a szélhámos üzletet, amely száz percentre és mindent összedolgozik és mégis megbukik. Fáj a válás egy megszokott Thonet-széktől, melynek ülőhelyét magad ülted ki. Fáj a válás egy nedves hónapos szobától, melynek kontárkéz festette ornamentjait annyit nézted a nyomorúság és éhség napjaiban. Fáj, most, amikor gondolataidat és emlékeidet valahol otthagyod, ösztönszerűleg érzed, hogy magadból hagytál ott egy darabot. Robin kerülő utakon ment hazafelé. De ez utakon, éppen ezeken kellett találkoznia vele egysorsu alkalmazottakkal. Ezektől tudta meg az egész borzasztó esetet. Halász Frigyes kezet fogott egy főherceggel. A dolog nem olyan egyszerű, hogy első hallásra meg lehetne érteni. Ez ember mint vetemedett arra a vakmerőségre és mért követte a tényt az anyagi tönk ? Kiki bár az elbeszélés keretéből — amely csaknem kizárólag becsületes vagy legalább formás embereket zár magába — mégis, pár szóval jelzem amaz üzér életrajzát. Nem volt az szabó, sohasem értett egy mesterséghez is. Ágens vagy filozófus volt, napról-napra élt és ebben az állásában megfigyelte, hogy az utolsó a decenniumok legerősebb jellemvonása : az egyenruhára, díszes, szép és drága egyenruhákra való törekvés. Ama országban és abban a korban holott aranyzsinóros ruhára és púderes copfra vágynak a legkomolyabb férfiak is, amikor komoly szó esik arról, hogy a rossz törvények alapján csak hiányosan ítélkező bíró tekintélyét egy idegen országból szedett, ott tekintélyes, de itthon komikus öltönydarabbal korrigálják meg . Frigyes és fivére valóban a legjobb időben szervezték és alapították meg az egyenruha-boltot. fiatal A filozófia pompásan beütött, hála ama jobbmódú önkényteseknek, akik nemcsak viselték, de ették, itták és szivarozták is a drága ruhákat. És pedig olyanformán, hogy nem öltöztek egyszerre tíz waffenrokkba, hanem egyet fölhúztak, kilencet pedig elárusítottak. Bonyolult ez az ügy, és talán nem is érdemes magyarázni, elég az hozzá, hogy a szabóknak a dolgát az Isten igen fölvitte. Keleti rendjeleket kaptak és délszaki szállítók lettek. Nehezen ment, de végre megnyerték a monarkia némely tekintélyét is, be szabadott menniök a kaszárnyákba, törzstisztek — olykor — kezet fogtak a céggel, amely igen szenvedélyes kiállító volt és így került ahhoz a szerencséhez, hogy egy időleges és speciális kiállítás alkalmából többféle hercegek és igen magas rangú urak társaságában egy egészen fiatal főherceg megszólította magát az üzlet alapítóját: — Ez a nadrág félig szarvasbőr? — A legfinomabb szarvasbőr, fenség! — Csináljon nekem egy ilyen nadrágot, de még finomabbat és teljesen szarvasbőrből. A diadalmas életöröm érzése öntötte el az üzér szívét. Mámoros volt, bolond volt, kinyújtotta kezét a főherceg keze felé. Az ifjú fenség a tüntető mozdulatot észrevette, elpirult, megzavarodott, nem tudta, mit csináljon. De Frigyes mind tolakodóbban nyújtotta szeplős kezét, mire a főherceg ellentállani nem tudván, beleugrott, vékony kis kezét, — amelyre csak most került a jegygyűrű — átengedte. A cég mohón elkapta és rázta, félig divatos, félig keleti módra. Körülöttük pedig a megdöbbenés moraja zúgott végig, egy kedves és vérmes huszártiszt a kardja markolatára szorította a kezét, az a vágya támadt, hogy a megzavarodott Halászt nyomban agyonvágja. Vérontás nélkül végződött, sőt meglehetősen titokban is maradt az eset, de igen jelentős helyekről üldözni kezdték a céget. Méreteire, szabására, zsinórjaira kimondták a »lehetetlen«-t, ami náluk készült, az nem volt többé előírásszerű és — nem lassan-lassan — de rohamosan, más nagyszabású vevője nem maradt a cégnek, mint egy Balkán-állam királya és törzskara, de ezek meg nem fizettek. A kedvező széllel indult cég így kénytelen volt beevezni a krnda révpartjába és így veszté el állását Robin Sándor egy kézszorításnak miatta. A fiuk — amikor Sándor az esetet elbeszélte — 18*