Uj idők, 1925 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1925-03-22 / 12. szám - Jókai-breviarium / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok
elment tőlünk, odasúgta, hogy találkozni akar velem. Fontos közleni valója van. Otthon nem beszélhetett, mert Annuska mindig velem volt. A templom mellett a kis parkot jelöltem meg. De hiszen maga nagyon jól tudja. Este nyolc órakor odamentem. Alig, hogy egymást üdvözöltük, maga ott termett. Lesett rám. Rettenetes pillanat volt. Természetesen én gyenge, félénk asszony voltam. Aztán meg mit is tehettem? Hiszen szemérmesen, ostobán, remegve rejtettem ezt az új érzést a szívembe. Róbert elutazott, anélkül, hogy szólhatott volna. Hanem arról maga gondoskodott, hogy teljesen vége legyen közöttünk mindennek. Másnap Annuska az ebédnél megjegyezte: — Jó, hogy elutazott Róbert, már mindenfélét fecsegni kezdtek az emberek. Azt is, hogy te férjhez akarsz menni, mama. Elsápadtam. — Én, férjhez? — rebegtem, Annuska a nyakamba ugrott. — Ugye nem igaz? Pista is mondta, hogy nem igaz. Hogy ez nem lehet igaz. — És én azt mondtam, hogy nem igaz, szépen vége volt az egésznek. Örökre. Az asszony felállt. A kezét ökölbe szorította. — Maga tette! Maga csinálta! Hanem a leányom boldogságát nem hagyom! — Túlságosan felizgatta magát, kedves anyós — szólt a férfi. — Fölösleges. Ami pedig az Annuska boldogságát illeti . . . Az ajtón csengettek. Ungváriné leánya lépett be. Meglepetéssel nézett az urára. A kis fonnyadt arcát odanyomta a nagy ember arcához s félénken kérdezte: — Te is itt vagy? Ránézett az anyjára. A két asszony tekintete összevillant. A fiatalabb asszony keze remegett, ahogy a kalapját letette a fejéről. Bátortalanul odafordult az urához. — Pista kérlek, menj, beszélj a kertésszel, hogy az orchideákból küldjön hozzánk is. — Olyan sürgős? — kérdezte a férfi s gyanakodva nézett az anyós arcába. A fiatal asszony újra kérlelte: — Menj kérlek szépen. A férfi szigorú pillantást vetett az anyósára, a tekintetük találkozott. Ahogy az ajtót behúzta maga után, a fiatal asszony izgatottan fordult az anyjához: — Mi történt? Pista nem ok nélkül jött ide? — Nektek nem lehet többé együtt maradnotok — szólt az anya izgatottan. — Mit mondasz? — kérdezte a fiatal asszony. — Az uradnak szeretője van. Egy színésznő. A fiatal asszony tekintete a földre esett. — Tudom. — szólt susogva. — Te tudod? A fiatal asszony halkan, szenvedően mondta: — Nem az első. — És te tudtad és tűrted? A fiatal asszony leereszkedett egy székbe. A szeme átnedvesedett. Nyugodtan, kérő hangon mondta: — Arra kérlek, mama, ne avatkozz a mi életünkbe. Sírtam én már eleget s magammal elintéztem. Szeretem. Szeretem és vége. Uralkodik fölöttem, a kezében az életem s ez így jó nekem. A sírás jó volt nekem. Hányan vannak, akiknek nincs miért sírni! Ugyan ki szeretne engem úgy, mint Pista. Mert szeret.. . ha megcsal is. Szeret. — Szeret? A fiatal asszony mosolygott. — Szeret — mondta lágyan, úgy hogy a szavától megdobbant az anya szíve s tágra nyílt szemmel nézett a leányára. — Szeret! — folytatta hangosabban a fiatal asszony. — Figyelmes hozzám. Még éjjeli zenét is adott nekem egyszer. Hiszed-e? Éjjeli zenét! A fiatal asszony arca ragyogott. A virágos loggián keresztül a távolba nézett. — És Pistuka! Pistukára te nem gondolsz?— szólt egy röpke pillantást az anyjára vetve. — Pistukát imádja. Ha együtt állunk ott a bölcsőnél és lessíik a baba alvó arcát, tudom, hogy ő az enyém, akármit tesznek is vele a rossz asszonyok. Az anya lassan sírdogált. A fiatal asszony az ölébe dobott keztyűkkel babrált. Felállt. Megölelte az anyját s szelíden kérdezte: — Akarsz még valamit mondani, mama? Az anyja ránézett. Csodálkozva. Irigyen.— Nem. Semmit —- susogta. Az ajtó előtt a férfi nehéz lépései hallatszottak-A fiatal asszony gyorsan, komolyan szólt az anyjára. Töröld meg a szemed, mama! Jókai-breviárium Dúsgazdag kertjének legszebb virágait, regényeinek, elbeszéléseinek elmés, bölcs, meglepő aforizmáit gyűjtötte össze egykor Jókai Mór. Ezt a gyűjteményt a költő centenáriumának ünneplésére most adta ki a Révai Testvérek irodalmi intézet. A gazdag tartalmú kötetből mutatóba közlünk néhány apróságot: * Csak Magyarországon van még az aristocratiának becsülete. Itt minden ember aristocrata: — még a paraszt is. — Mindenkinek van valakié, akit lenézni valónak tart. * Széchenyi István az a csodálatos ember, aki egy pisztolylövéstől nem halt meg, hanem feltámadt sörökben él. * Ha valaki főbenjáró bűnt követ el, még lamnestiát kaphat, még rehabilitálhatja magát, de egy nevetségessé lett emberen nem segíthet sem a király, sem a pápa. Az meg van ölve és elkárhozva. * A királyok, akik a korszellemmel együtt akarnak haladni, épen úgy nem tudják, hová viszi őket a lég áramlata, mint a léghajósok. * Furcsa az a magyar politika. Olyan, mint a magyar kard: az egyik oldala éles, a másik tompa és sima és mégis ugyanaz a kard* Nincs kicsiny ember, aki a másikra nézve szükséges ne legyen. * Tudósok tudománya, vitézek vitézsége, minden kimegy a módiból; — csak a csizmadia mestersége nem megy ki a módiból soha. Azért mondta az apám: „légy fiaim csizmadia", nagy úr nem lesz belőled, de koldus sem lesz belőled; ragyogni nem fogsz, de pironkodni sem: hited nem lesz, de kenyered, borod, becsületed mindig lesz, akár háború van, akár béke; akár asszony uralkodik, akár férfi az országban, akár éhség van, akár bőség. Inkább olyan úr légy, aki úgy dolgozik, mint egy cseléd, mint olyan cseléd, aki úgy henyél, mint egy úr. * Ostoba piktor az idő. Mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt. .276