Uj idők, 1925 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1925-03-22 / 12. szám - Jókai-breviarium / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok

elment tőlünk, odasúgta, hogy találkozni akar velem. Fontos közleni valója van. Otthon nem­ beszélhetett, mert Annuska mindig velem volt. A templom mel­lett a kis parkot jelöltem meg. De hiszen maga na­gyon jól tudja. Este nyolc órakor odamentem. Alig, hogy egymást üdvözöltük, maga ott termett. Lesett rám. Rettenetes pillanat volt. Természetesen én gyenge, félénk asszony voltam. Aztán meg mit is te­hettem? Hiszen szemérmesen, ostobán, remegve rej­tettem ezt az új érzést a szívembe. Róbert elutazott, anélkül, hogy szólhatott volna. Hanem arról maga gondoskodott, hogy teljesen vége legyen közöttünk mindennek. Másnap Annuska az ebédnél megjegyezte: —­ Jó, hogy elutazott Róbert, már mindenfélét fecsegni kezdtek az emberek. Azt is, hogy te férjhez akarsz menni, mama. Elsápadtam. — Én, férjhez? — rebegtem, Annuska a nyakamba ugrott. — Ugy­e nem igaz? Pista is mondta, hogy nem igaz. Hogy ez nem lehet igaz. — És én azt mondtam, hogy nem igaz, szépen vége volt az egésznek. Örökre. Az asszony felállt. A kezét ökölbe szorította. — Maga tette! Maga csinálta! Hanem a leányom boldogságát nem hagyom! —­ Túlságosan felizgatta magát, kedves anyós — szólt a férfi. — Fölösleges. Ami pedig az Annuska boldogságát illeti . . . Az ajtón csengettek. Ungváriné leánya lép­ett be. Meglepetéssel nézett az urára. A kis fonnyadt arcát odanyomta a nagy ember arcához s félénken kér­dezte: —­ Te is itt vagy? Ránézett az anyjára. A két asszony tekintete összevillant. A fiatalabb asszony keze remegett, ahogy a kalapját letette a fejéről. Bátortalanul oda­fordult az urához. — Pista kérlek, menj, besz­élj a kertésszel, hogy az orchideákból küldjön hozzánk is. — Olyan sürgős? — kérdezte a férfi s gyana­kodva nézett az anyós arcába. A fiatal asszony újra kérlelte: — Menj kérlek szépen. A férfi szigorú pillantást vetett az anyósára, a tekintetük találkozott. Ahogy az ajtót behúzta maga után, a fiatal asszony izgatottan fordult az anyjához: — Mi történt? Pista nem ok nélkül jött ide? — Nektek nem lehet többé együtt maradnotok — szólt az anya izgatottan. — Mit mondasz? — kérdezte a fiatal asszony. — Az uradnak szeretője van. Egy színésznő. A fiatal asszony tekintete a földre esett. — Tudom­. — szólt susogva. — Te tudod? A fiatal asszony halkan, szenvedően mondta: — Nem az első. — És te tudtad és tűrted? A fiatal asszony leereszkedett egy székbe. A sze­me átnedvesedett. Nyugodtan, kérő hangon mondta: — Arra kérlek, mama, ne avatkozz a mi éle­tünkbe. Sírtam én már eleget s magammal elintéztem. Szeretem. Szeretem és vége. Uralkodik fölöttem, a kezében az életem s ez így jó nekem. A sírás jó volt nekem. Hányan vannak, akiknek nincs miért sírni! Ugyan ki szeretne engem úgy, mint Pista. Mert sze­ret.. . ha megcsal is. Szeret. — Szeret? A fiatal asszony mosolygott. —­ Szeret — mondta lágyan, úgy hogy a szavá­tól megdobbant az anya szíve s tágra nyílt szemmel nézett a leányára. — Szeret! — folytatta hangosabban a fiatal as­­szony. — Figyelmes hozzám. Még éjjeli zenét is adott nekem egyszer. Hiszed-e? Éjjeli zenét! A fiatal asszony arca ragyogott. A virágos log­gián keresztül a távolba nézett. —­ És Pistuka! Pistukára te nem gondolsz?­­— szólt egy röpke pillantást az anyjára vetve. — Pistu­kát imádja. Ha együtt állunk ott a bölcsőnél és les­síik a baba alvó arcát, tudom, hogy ő az enyém, akármit tesznek is vele a rossz asszonyok. Az anya lassan sírdogált. A fiatal asszony az­ ölébe dobott keztyűkkel babrált. Felállt. Megölelte az anyját s szelíden kérdezte: — Akarsz még valamit mondani, mama? Az anyja ránézett. Csodálkozva. Irigyen.­­— Nem. Semmit —- susogta. Az ajtó előtt a férfi nehéz lépései hallatszotta­k-A fiatal asszony gyorsan, komolyan szólt az anyjára­. Töröld meg a szemed, mama! Jókai-breviárium Dúsgazdag kertjének legszebb virágait, regényei­nek, elbeszéléseinek elmés, bölcs­, meglepő aforizmáit gyűjtötte össze egykor Jókai Mór. Ezt a gyűjteményt a költő centenáriumának ünneplésére most adta ki a Révai Testvérek irodalmi intézet. A gazdag tar­talmú kötetből mutatóba közlünk néhány apróságot: * Csak Magyarországon van még az aristocratiá­nak becsülete. Itt minden ember aristocrata: — még­ a paraszt is. — Mindenkinek van valakié, akit le­nézni valónak tart. * Széchenyi István az a csodálatos ember, aki egy pisztolylövéstől nem halt meg, hanem feltámadt s­örökben él. * Ha valaki főbenjáró bűnt követ el, még lamnes­tiát kaphat, még rehabilitálhatja magát, de egy ne­vetségessé lett emberen nem segíthet sem a király, sem a pápa. Az meg van ölve és elkárhozva. * A királyok, akik a korszellemmel együtt akar­nak haladni, épen úgy nem tudják, hová viszi őket a lég áramlata, mint a léghajósok. * Furcsa az a magyar politika. Olyan, mint a ma­gyar kard: az egyik oldala éles, a másik tompa és­ sima és mégis ugyanaz a kard­* Nincs kicsiny ember, aki a másikra nézve szük­séges ne legyen. * Tudósok tudománya, vitézek vitézsége, minden kimegy a módiból; — csak a csizmadia mestersége nem megy ki a módiból soha. Azért mondta az apám: „légy fiaim csizmadia", nagy úr nem lesz belőled, de koldus sem lesz belőled; ragyogni nem fogsz, de pironkodni sem: hited nem lesz, de kenyered, borod, becsületed mindig lesz, akár háború van, akár béke; akár asszony uralkodik, akár férfi az országban, akár éhség van, akár bőség.­­ Inkább olyan úr légy, aki úgy dolgozik, mint egy cseléd, mint olyan cseléd, aki úgy henyél, mint egy úr. * Ostoba piktor az idő. Mentől tovább dolgozik az­ arcképünkön, annál jobban elrontja azt. .276

Next