Uj Idők, 1930 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1930-02-16 / 8. szám - Csathó Kálmán: A Katalin-fürdő / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

IV. A fiáker csendesen kocogott a­z öreg Csikóssal, meg a kutyájával, a széles KenderesHiton befelé. Szőlőskertek, présházak, meg villák maradtak el mellette kétfelől, majd palánkos külvárosi telkek, az­tán egy-egy darabka bekerítetlen szántóföld, kukori­cák, lucernások, itt-ott egy magános viskó, rozzant szín, vályogos zsellérház, vagy annál is szegényesebb modern, vadonatúj, de szomorúan olcsó építkezésű családi ház. Öreg parasztok megsüvegelték a döcögő hintót, a fiatalabbak elnéztek fölötte, hetyke semmibevevés­sel. A vén Csikós nem törődött se ezekkel, se amazok­kal. A köszönéseket nem fogadta, a nem köszönökön nem bosszankodott. Nem gőgből és nem is bölcsesség­ből, hanem mert öreg szeme annyira messzelátó volt ebben a pillanatban, hogy elmosódott a tekintete előtt minden, ami közel volt hozzá. Nagy távolokba nézett kialudt szivarja fölött, amelynek szortyogós szipká­ját makacs szórakozottsággal szopogatta tovább, mi­alatt gondolatai bizonytalanul révedeztek a múlt és a jövendő fel-felbukkanó képein, amelyek közt, mint áthatolhatatlan ködös útvesztő, borult lelkére a je­len, ezerszer titokzatosabban a múltnál és a jövendő­nél. Mert hiszen a múlt világos volt előtte egészen, a jövőt is, úgy érezte, látja tisztán, annyi tervezgetés után ismerte jól minden eshetőségét — a jelen azon­ban zavarba hozta mindig. A jelen tele volt meglepe­tésekkel és még fel sem ocsúdott az egyikből, már eléje tornyosult a másik. Az öreg ember fáradt agya nem bírt eligazodni benne is idegenül, tétova bizony­talansággal, ijedten állt vele szemben, egy eltévedt kisfiú szorongó aggodalmával a szívében. Aki látta peckesen ülni a kocsiban, egyenes de­rékkal, botjára nyugtatott két kezével, álmában sem gondolta volna, hogy ezt az öreg embert ebben a pil­lanatban rémületkeltő gyanú kínozza, egy homályo­san fel-felbukkanó kérdés, amire nem tud magának feleletet adni, hogy vájjon nem valami aggkori gyen­geség nehezkedik-e rá, ami megfosztja biztos ítéleté­től és hajdani gyors és világos elhatározóképességé­től? Ilyesmi járt az öreg Csikós fejében, de csak mint fel-felbukkanó rém, melytől meg-megrettent, de amit egy pillanat múlva megint el-elfelejtett percekre is, mielőtt át tudta volna gondolni a kérdést és meg tu­dott volna rá felelni. A vér lassan és rendetlenül keringett az ereiben és régi, friss és ravasz eszejárása ennek megfelelően bizonytalanná és akadozóvá vált. Csak az ijedtsége, a félelme és aggodalma volt állandó, amely akkor sem múlt el a szívéről, mikor maga a gondolat, amely megijesztette, kiesett az öntudatából. Rosszkedvű volt és ingerült. De, hogy miért az, azt lépten-nyomon elfelejtette. Apró, véletlenül fel­ötlő, mellékes semmiségekben kereste az igazi okot s néha azt gondolva, hogy megtalálta, felbosszankodott minden eszébe villanó haszontalanságon. — Micsoda pazarlás és micsoda együgyűség! Ka­talin kifizeti a kocsit a hátam mögött! Én kialkuszom és ő elrontja az egészet. Kifizeti, mintha az is nem az én pénzem lenne, amit odaadott neki! És a­zt hiszi, én ezt nem látom? — Csak nem akartam megszégyeníteni az idege­nek előtt. Nagy uraik! Nagyon nagy urak. ők segít­hetnének a fürdőn, mert baj van, nagyon nagy baj. — Adtam nekik ajándékot. Mit is adtam? .. . Valamit adtam.­­De mit? És miért nem emlékszem, hogy mit? Elromlott a memóriám. Miről is gondol­koztam ... Ni! . .. Ide kőkupacokat hordtak, meg fogják csinálni aze utat. . . De miért nem a villamos vasutat? Ajándékot kellene adni a polgármesternek is! Egy szipkát? Hm! . . . Szipkát adtam nekik! Kata­lin olyan képet csinált, mint aki nem örül. Fösvény. De a kocsist meg kifizette! Talán egy pengőt is adott neki! Persze! Pazarol, mint az apja. De Gyula leg­alább azért teszi, mert azt mondja, meg fog térülni minden költség, amit a fürdőre ... A fürdő! Hát persze! A fürdő a baj! Ezt keresem, a fürdőt! Mi szükség volt ezt a fürdőt építeni? Ki találta ezt ki és­mit akart vele? .. . Gyula! Igen, igen Gyula építette! De a­kkor meg mit törődöm vele. Ha ő építette, az ő baja! Ha sütötte-főzte, egye is meg! Ha nem megy, hát nem megy! Meg fog bukni! Az is a Gyula baja lesz! Nekem semmi közöm hozzá! . . . Azaz hogy van, mert az enyém az egész! Az én pénzemen épült,... de hát akkor meg nincs baj! Hiszen meg­van a fürdő, és ha megbukik, egyszerűen elveszem tőle. De pénzt többet egy vasat se!. . . Nem is értem, eddig is, hogy adhattam rá? És most i­tt van a nyakamon az egész . . . eszi a pénzt, tömni i kell bele... pedig ha villamos vasút lenne, ontaná az aranyat. Gyula megmondta, pedig az tudja, és gyönyörű is az A Katalíz­-fürdő — Regény — írta: Csathó Kálmán Azra, Szép Ernő színműve a Kamaraszínházban A hercegnő (Bajor Gizi) és a rabszolga (Uray Tivadar) c. folytatás 238

Next