Uj idők, 1938 (44. évfolyam, 1-26. szám)
1938-02-13 / 7. szám - Hárs László: Télutó / Versek - Huszár Károly (Puffy): Bikaviadal Barcelonában / "Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok; kisebb elbeszélések"
magyarázni. Most tele volt megbocsátással,mindenkivel, az egész élettel szemben. Néhány lépéssel odébb szembetalálta magát Kiss Teofillal, aki még mindig Bene főjegyzővel sétált. Vidáman kiáltott rájuk: — Jó reggelt! Nem félnek, hogy lefagy a fülük? A két férfi meglepetten kapott a kalapjához, megálltak és hosszan visszanéztek rá, de Erzsébet frissen továbbment, anélkül, hogy hátranézett volna. Bekiáltott a Ladányiék kocsijába, ahonnan nagy nevetés, viháncolás hallatszott: — Zsizsi! Itt vagy? Csak tudni akarom, hogy hol csavarogsz. Te Olga, mondd meg anyádnak, hogy jöjjön át hozzám délután. Mit játszotok? Barkovát? Mi az? Ó, de bolondok vagytok! És tovább sietett, anélkül, hogy meghallgatta volna az Egry Laci magyarázatát, aki a két lány válla között kihajolt a kocsiból. Botjára támaszkodva, Horváth Jolán jött vele szemben, a Horváth Laci sánta nővére. — Szervusz Jolikám, kimásztál egy kicsit a levegőre? Te, mondd ... nem láttad valahol Gombait? A vonat környéke már néptelen volt, csak egy vasutas járkált arra messze, túl a vonaton, a sínek kietlen mezőjében. Erzsébet megkerülte a vonatot és a másik oldalon jött vissza, mert ott is szoktak sétálni utasok, különösen azok, akik unták a sok köszöngetést és üres beszédet. Kétszer is elment az Imre Sándor kocsija előtt, ahol Gombai és az öreg Bunyitai még mindig a tehenészetről vitatkoztak, de persze Erzsébet nem tudta, hogy ott van. Most, hogy nem találta, nem látta sehol, még jobban vágyott a találkozás után. Egy kis szomorúság is suhant belé: semmi se úgy történik, ahogy szeretné. Megállt a Gombai kocsija előtt és kesztyűs öklével megverte az ajtót. Gombai az édesanyjával és egy cseléddel utazott. Gombainé félrehúzta az ajtót. Hatvanéves, sima arcú asszony, kék kötő volt előtte, kezén régi bőrkesztyű, amelynek ujjai le voltak vágva. — László nincs itt? — Nincs lelkem, nem tudom hova ment. Mért keresed?— Valamit... valamit kérdezni akartam tőle. — Majd megmondom neki. Elköszöntek és Erzsébet visszament a vagonjába. Leült az ágy szélére és sokáig gondolkozott. Gombai keresni fogja és megkérdezi, mit akart. Mit fog mondani? Semmi sem jutott eszébe. Ügy ruhástul, sapkástul, kesztyűsen hanyattdőlt az ágyon. Olyan jó volt most átadni magát az ismeretlen jövő álmodozásainak. Folytatjuk Bika viadal Barcelonában — Emlék — írta: Huszár Károly (Pufi) 1. Mire felérek a Tibidadra, már lovak vágtatnak fel, hátukon furcsa kalapú, pakonpartos lovasokkal. Megállok és nézem. Alattunk Barcelona s a tenger, ezer szépségével. A legtöbb nagyvárosnak vannak ilyen, magaslati pontjai; arra szolgálnak, hogy az emberek csodálkozzanak és gyönyörködjenek. Onnan fentről csak vonások az utcák, pontok a házak és ami csúnya, az nem látszik. A nagyváros lármája, mint egy jól összehangolt zenekar dallama jut el a hegytetőre. Az ember olyannak képzelheti a várost, amilyennek látni szeretné. Örülök a reggelnek, örülök a sok szépségnek, jólesik, hogy szemem van, fülem van, lelkem van. Jó érzés embernek lenni. Esseő Erzsébet új terrakottái. Szent Ferenc énekel 228- Télutó Oly kék a fagy, mint pengeél, amely hab hóba vág. Nyomába csorduló fehér a vér s a dénvirág a holt üveglapon, fejét lassan lehajtva vár halálos fényre s tiszta jégszirmát hullatja már. HÁRS LÁSZLÓ