Uj Idők, 1940 (46. évfolyam, 1-26. szám)
1940-03-03 / 10. szám - Ladányi László: Tavasz előtt / Versek
Színház Első diadal — Galamb Sándor színműve a Nemzeti Színházban — A darab előadását Mátgázó-esztendő ünnepi alakalma tette aktuálissá, de annyira nem „alkalmi darab", hogy tudomásom szerint Galamb Sándor évekig hevertette fiókjában s ez idő alatt a közönség megszokta, hogy nevét régi magyar színművek átdolgozójaként lássa a színlapon. A Peleskei nótárius utójátékát nem számítva, az Első diadal első önálló színpadi műve. Nemcsak hogy nem alkalmi darab, hanem bátor darab is. Bátor, mert a közönségtől éppen úgy megköveteli a színházban megszokott érzelmek feláldozását, mint ahogy Mátyás is emberi érzelmeinek feláldozásával aratja első uralkodói diadalát. A darab végén két pár indul esküvőre, de ez még csak nem is hasonlít a szokásos „happy end"-hez. Mindkét párnak csak egyik tagja szereti a másikat, annak se tudnia kell, hogy a másiknak szívében nem ő uralkodik. A közönség sok ilyen — és még ilyenebb — házasságot lát az életben; nem kell éppen királynak lenni ahhoz, hogy az embereket a szívtől idegen meggondolások vagy érdekek vezessék az oltár elé; de a színházban az is a szerelmi házasságnak tapsol, aki maga érdekházasságot kötött. tikai Azt a színpadi sablont, amely elmúlt századok policselekvései mögé búgó szerelmeseket állított, Herczeg Ferenc áttörte már az Árva László király hűvös Hunyadi Lászlójával. Galamb Sándor ezen a vonalon ment tovább, amikor a történeti igazságnak megfelelően megmutatta, hogyan nyomták el emberi érzelmeiket családi vagy egyéb, magasabb érdekek hatása alatt annak a kemény korszaknak olyan emberei is, mint Szilágyi Erzsébet — aki kisebbik fia trónra lépéséért meg tudott békélni László gyilkosaival,vagy Gara Mária, aki a Hunyadiak iránt érzett hűségből feleségévé lesz vőlegénye egyik gyilkosának. Ebbe a légkörbe pontosan beleillik a darab leleménye. A történelem nem tud arról, hogy a félig gyermek Mátyás titkos szerelmet érzett bátyja menyasszonya iránt, de a kornak és az uralkodásra termett ifjúnak jelleméhez egyaránt illik a lemondás erről a szerelemről. Az író nagy drámai feszültséggel állítja szembe Mátyás anyjának és magának Mátyásnak ellentétes esküjét. Ennek a feszültségnek elérése annál nagyobb siker, mert Mátyás egészen a döntés pillanatáig egyszer sem találkozik — a történelem szerint nem is találkozhatik — Gara Máriával, s így a darab egyik főmotívumát, Mária iránt érzett szerelmét úgyszólván „becsületszóra" kell elhinnünk. Ez pedig sokat levon a lemondás drámai értékéből. A főgondolat köré mozgalmas, széles korrajzot épített az író, biztosan jellemzett alakokkal. Ha kifogásolhatok valamit a darabban, csak azt nem szeretem benne, hogy alakjai maguk is igen jól tudják a történelmet, eljtik a jövőt stb. Ha Galamb a megoldás elfogadásában sokat várt a közönségtől, történeti tudásban is el kellett volna várnia annyit, hogy bizonyos célzásokat megért s nem kell a számára — mint a francia mondja — minden i betűre felrakni a pontot. A nagyszemélyzetű darab előadása kifogástalan, Horváth János díszletei igen szépek. A szerző maga végezte a rendezés munkáját; ebben a minőségében már túl van „első diadalán", amelyet most szerzői mivoltában arat. Az Első diadal új színnel gazdagította a magyar történelmi drámairodalmat. BENEDEK MARCELL Színház: Az első diadal, a Galamb Sándor színműve Nemzeti Színházban. Szörényi Éva (Gara Mária) Színház. Az első diadal. Galamb Sándor színműve a Nemzeti Színházban. Seeleczky Zita (Podiebrád Katalin), Apáthy Imre (Hunyadi Mátyás) 15. Tavasz előtt Ezüstfényt törnek a hegyek, Csusszan az elnyűtt hópalást, Patakok vezetik a völgybe A nagy tavaszi olvadást. Táncol a szél és felkavar Mult őszön sárgult levelet. Szitál a köd és jára leng A meztelen erdők felett. Csöndes az erdők mélye még, Csak néha roppan valami. A hajnalt őrzi tán a fá , kinyújtózkodnak karjai. A földre vékony fű konyul, A mezők békén alszanak, Agyagos, süppedt sárnyomon nyomorult, éhes nyúl szalad. Könnycseppeket hullajt a jég A kövek barna szélről, Göröngy mozdul és elgurul, Más hang felel rá messziről. Megmoccannak a feltörő Életnek apró jelei, Bolyong a Tél a táj felett Felhő fiait tereli. S ha néha felbukkan a nap, Fénye csak hideg villanás. De dördül már a föld alól A legelső szívdobbanás. LADÁNYI LASZLO 241