Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)
1949-03-12 / 11. szám - Várnai Zseni: Petőfi Márciusa / Versek
eszünkbe merte juttatni és odakiáltotta nekünk: Petőfi nem alkuszik! Nem alkudott ő sem, Ady Endre, és emlékezzünk csak vissza a felháborodásra, amely szavát fogadta. Most kell visszatérnem Petőfi halálára, amibe sem az akkori magyarság, sem mi, kései utódok, nem tudtunk belenyugodni. Méltatlanul bár, de eszünkbe juthatnak azok a senkik, akik a családi gondjaival küszködő költőt gyávasággal vádolták, amiért az első napon nem sietett a csatatérre. Megbocsáthatunk nekik, mert jellemében pecsételt sorsa odavitte volna úgy is. A világháborús megfelmentésekhez szokott agyunk nem érti meg, hogyan lehetett az akkori hadvezetőségnek fontosabb egy rakoncátlan tiszt kardja, mint lelkesítő versei. A véletlenekben hívő lélek elkesereghet azon, hogy Bem tábornok, aki minden áron meg akarta menteni Petőfit, miért nem tudta a veszélyes területről eltávolítani. Petőfinek meg kellett halnia. Ábrándozhatunk azon, hogy mivé fejlődött volna költészete, ha goethei kort ér meg; igaz-e, amit Illyés Gyula hisz, hogy nagy drámaíróvá lett volna... mindezeket az ábrándokat szétfoszlatja az, ha a korra és környezetre gondolunk, amelyben élnie kell vala, ha Segesvárnál életben marad és sikerül külföldre menekülnie. Mert menekülnie kell: itthon akasztófára van tűzve a neve, s különben is: ki tudja elképzelni Petőfit, mint Tompa-féle allegóriák íróját a Bachkorszak alatt? A külföld? Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai.» Petőfinek aligha lett volna helye mint Victor Hugó kis angol szigetén, ahová Riedl egyebütt, Frigyes elvitte. Hiú találgatás, de nem hiszem, hogy a talajából évtizedekre kiszakított Petőfi fejlődni tudott volna. El kell fogadnunk, hogy élete és műve teljes volt úgy, ahogy előttünk áll. Mi hiányzik annak az életéből, aki szeretett és gyűlölt, alkotott és harcolt, mindvégig hű tudott maradni önmagához és meghalhatott azért, amiért élt? És mi hiányzik ebből a műből, amelyben együtt van a népköltészet varázsos egyszerűsége és a kifinomult, művelt egyéniség minden rezdülése — a Befordultam a konyhára és a Szeptember végén? Benne van a magyar táj — az Alföld, amelyet Adyig csak az ő szemével láttunk. Benne van a magyar ember, Pató Páltól a kisbéresig, az ősöktől, a földet rázó viharoktól a jövő emberéig: «ha két ember marad is a világon — csak e kettő szabad legyen, nem bánom.» Benne van a családi élet minden kedvessége és melege, a szülői és gyermeki szeretet — az első szerelmes versek, amelyeket költő a feleségéhez írt — benne az a férfi-önérzet, amelyet elmúlt aljas esztendőkben az ő szavaival próbáltunk életre korbácsolni — és benne az a kettős forradalom, amelyet még Ady és József Attila után is Petőfi szavával legkönnyebb eljuttatni az egyszerű lelkekhez. Teljes és befejezett mű ez, s teljességében most áll először a szemünk előtt. Költői értéke mindenki számára hozzáférhető — első megvalósulása annak a követelésnek, hogy a művészet legmagasabbrendű alkotásait is mindenki befogadhassa. Halállal megpecsételt erkölcsi tanítására szükség van és szükség lesz mindig, amíg az emberből ki nem vész az az önző gyávaság, amely megalkuvásra, hazudozásra, elvek föladására vezet. Petőfinek meg kellett halnia, hogy életének költészetének tanítása olyan tisztán, olyan minden példája, lélekbe elhatoló erővel jelenhessék meg ma, ahogy szükség van rá. ... A millenáris évek kis gimnazistái, akikről első szavaimban beszéltem, ma már a vén zászlótartónál, Petőfinek hol tréfásan, hol rajongó szeretettel emlegetett édesapjánál is öregebbek. Hanyatló életüket, mint a nap, úgy világította be Petőfi költészete. Volt egy idő, amikor ezt a napot hazug ködök borították el, de most az alkonyat tiszta fényében ragyog. Petőfi korai halála valamikor természetesnek látszott előttük, aztán nem akartak belenyugodni. Most, amikor a maguk halálával is mind közelebbről néznek szembe, belenyugszanak. Belenyugszanak nemcsak azért, mert szükségszerűnek látják, hanem mert érzik, hogy ez a halál maga az élet. Rákosi Mátyás, a dolgozó magyar nép vezére 57 éves 162 Petőfi Márciusa A március Petőfi-hónap, ha süt a nap, ha fú a szél, ő ragyog itt a napsütésben , a szél szavában ő beszél s ha égzengéssel, villámfémivel ránktör a tavaszi vihar, mintha a szélvész kürtszavában harsogna a Nemzeti dal. Nincs március Petőfi nélkül e kettő Egy száz éve már az ő szemével látjuk, hogyha madárka a bokorra száll, fülével halljuk rebbenését s azt is, mikor egy bősz folyam, vagy egy rabnép láncát letépve a szabadság felé rohan. Nincs március Petőfi nélkül, ő költötte e hónapot s olyanná lett, mint amilyennek az ő lantján fogantatott: eszmékkel terhes, forradalmi, tettekre érett, lángoló, s dala úgy szállt a nép szívébe úgy gyújtott, mint egy lángfolyó. Nincs március Petőfi nélkül, idő és költő egybeforrt, benne sűrűdött, benne robbant, mind, ami forralta a kort, az ő szavára várt a nép és élesítette a kaszát... abban a dicső Márciusban ő jelentette a hazát! Nincs szabadság Petőfi ő égette szívünkbe, hogy nélkül, több a szabadság, mint az élet, 0 ez a legszentebb népi jog! írta, vívta tollal, s rátette ifjú életét, karddal szabadságunk örök Petőfi vére a pecsét! okmányán VÁRNAI ZSENI Kérjük, idejében újítsa meg előfizetését