Új írás, 1965. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)
1965-07-01 / 7. szám - Zelk Zoltán: Versek
74 ZELK ZOLTÁN VERS A LEHETRŐL ÉS A NEM LEHETRŐL A nem lehetből, mondjad, még lehet másképp lehet, vagy már csak így lehet, hogy nem lehet más, csak a nem lehet? Kimondanám már, hogy isten veled, de fölsikolt bennem a nem lehet! mert hajad, orrod, szájad és szemed — mert az leszek, jaj, megint az leszek, az a csordából kimart, seblepett, kölyke se volt, nősténye elveszett csikasz, ki nyugtot csak akkor talál, ha puskavégre fogja a halál. De este lett, és olyan este lett, megleltem újra arcod és kezed, egymás szájába sírtak. Nem lehet, hogy már csak így, hogy másképp nem lehet és hajad, orrod, szájad és szemed. S ki azt hittem, hogy élni ébredek, megint csak itt, megint e dérlepett falak között, megint a nem lehet. Vacog a szív, veri a perceket, veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet! Ha megyek már az utcán, úgy megyek, gázolva folyót, zihálva hegyet, mert voltak folyók és voltak hegyek és voltak évek, voltak emberek és mi volt még! mi volt! és azután egy nyári perc december udvarán — a vén remény ... és voltak reggelek, mikor veled, melletted ébredek és hajad, orrod, szájad és szemed s az ing, s a váll, s a paplanon kezed . . . Úgy szól a szó, mint az emlékezet — hát nincs szavam több és nem is lehet.