Új írás, 1972. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám - Min dolgoznak a magyar írók?
DEMÉNY OTTÓ Sokat dolgoztam az elmúlt években. 1971 -72-ben három könyvem készült el, egy új verskötet, egy tízéves ifjúsági regény, s a Magvető számára összeállítottam válogatott verseim kötetét. Sikerült levetnem a prózával kapcsolatos eddigi gátlásaimat; sok tárcát, karcolatot írtam, s számos rövid kritikát, elsősorban új magyar verskötetekről. Ismét elővettem egy régebben elkezdett munkámat. Vidám, ironikus hangvételű, de azért komoly mondanivalójú elbeszélő költeményt szeretnék írni; afféle lírai pikareszket a mai magyar költészet alakulásáról az 1950-es évek derekától napjainkig, önmagamról és társaimról, akikkel együtt dolgozom. A költészetben nagyon nehéz tervszerű témaválasztásról beszélni. A magam által „legfontosabbnak” tartott verseimet is mindig a pillanatnyi helyzet szülte, egy-egy hatás, élmény, indulat. Mégis azt hiszem, minden vers a születését megelőző gondolatok összessége, ösztönösen tervszerű munka eredménye. A jó vers, a téma és a költő szerencsés találkozása, s ha a „jelen időszakban fontos”, akkor időtálló is. Én minden versem megírását fontosnak éreztem, s mindig a jelen szempontjából éreztem annak. Máskülönben mi értelme lenne a munkának? VÁMOS MIKLÓS 1. A 72-es évben tucatnyi novellám, egy hangjátékom és sok apró jegyzetem készült el, utóbbiak konzerv gyanánt, esetlegesen eljövendő, nagyobb vállalkozásaimhoz. 2. Jelenleg novellákat, egy hangjátékot és sok apró jegyzetet írok, utóbbiakat... stb. 3. Egyelőre mint novellistának, nincsen témám, csak témáim vannak, hosszadalmas lenne felsorolni. Ezeket sem egészen én választom, hanem egy kicsit ők is engem. Mert arról írok, amit látok, hallok - ami körülvesz. A „világ”, igazi és szimbolikus értelmében egyaránt, olyan amilyen. Tehát: adott. Gyakran mondják: a téma az utcán hever. Ebből annyi feltétlenül igaz, hogy témákat légből kapni, az „utcán kívülről” beszerezni, egyszerűen kitalálni nem lehet. Legalábbis a prózaírónak. Jó ritmusú sorokat, megejtő hasonlatokat igen, témát nem, így a helyzet olyasmi, mint amikor az ember teli tál sültgesztenyéből vehet ki egyet. Melyiket szeresse? A legnagyobbat? A legsültebbet? A legszebb színűt, a legjobb szagút? Mindenesetre azt, amelyik valamilyen szempontból legy. Tehát először is a szempontok közül kell választani, s ez a döntés aztán többé-kevésbé determinálja az utána következőket. Az én szempontom az, hogy szocális érdeklődésű vagyok. Az ember, és a helyzete, a körülményei itt és most minden írásomban erről próbálok valamit elmondani. Valamit, ami esetleg épp a körülmények megismerésében segíthet. Elégg fontosak-e a témáim? Ezt inkább az olvasók, a kritikusok hivatottak lemérni. Én mindenesetre annak hiszem őket. Mindig arról írok, ami erősen izgat, s miért izgatna más, mint ami a többieket? VÉGH ANTAL Elég gazdag választ adhatok az Új írás kérdéseire. Nemrég - mielőtt az olvasó kezébe kerülne - elvégezhettem az utolsó simításokat az Erdőháton, Nyíren című szociográfiai riportkötetemen, amely a Magyarország felfedezése sorozatban jelenik meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Itt szólnék egy másik riportkötetemről is. Ez a Népszabadságban és más lapokban, folyóiratokban megjelent riportjaimat tartalmazza. Ela minden jól megy, a Kossuth Kiadónál fog megjelenni (Utak, emberek, változások). Befejeztem a skandináviai naplómat, melynek megjelenését a Magvető Könyvkiadó vállalta (Északi utakon). A napokban tettem ki a pontot a harmadik színdarabom végére, a bemutatója: 1972. november 20. (Boldogságkeresők, Déryné Színház). Ezen kívül egy novelláskötetemet (Ökörsirató) fogadott el a Szépirodalmi Kiadó, de az