Új írás, 1973. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 5. szám - KÖRKÉP - Féja Géza: Krúdy és legendái
remek a tanúság. Jól érezte magát korának züllöttségében? Elfeledted, hogy olyan vádiratokban mondott ítéletet felette, mint az Asszonyságok díja, vagy a Valakit elvisz az ördög? Vétkezett, mivel szerette az asszonyokat, és azok még jobban szerették őt, mert bármikor szívesen feláldozták volna magukat érette? A ti oldalatokról hozok érvet. Wilder legutóbbi regényében mondja Mrs. Hodge az üldözött Ashleynak, aki maga az emberi tisztaság: »Bízzék a nőkben. Férfiaktól nem sok segítséget várhat mostan.« Igen, a nők időnként többet megéreznek, mint amennyit a férfiak tudnak, s áldozatos asszonyok nélkül elárvulna a géniusz. S bizony mondom, hogy ezek a nők, ha Pilisy Rózák vagy Marinovics Jolánok is voltak, többek a polgári hálószobák »megbékítő és odaadó nőtestjeinél«. Krúdy ismerte a kor minden asszonytípusát, a kacsasütés művésznőjétől a fehér májú nőkig, s úgy választott, ahogyan az időben egyáltalán lehetett. A züllöttségi elméletet azután kiterjeszted jóformán a kor egész irodalmára, Adyra s Bródyra is többek között. Úgy véled, »pokol tornáca« volt az egykorú irodalmi élet? Elfeledted már Ady versét? A nagy posványon át a címe, bizony azon keresztül vitt az út, ám Ady azt is tudta, hogy merre vezet. De világot okozunk a világnak. S mégis hozzánk jönnek mind, akik látnak. Mocsár volt valamikor a mi földünk, a nép szenvedte termővé, Krúdy és Ady pedig koruk társadalmi és erkölcsi mocsarán keresztül vezettek, mentettek egy népet, midőn tudatossá tették, hogy miben élünk, s éppen ezért méltán vallották mindketten elődjüknek Bródy Sándort. Krúdy a magyar »Bohémiában« élt? Sohasem volt bohém, ez a típus sokkal könnyebb fajsúlyú. Szárnyaló mondatokat írt, és irdatlan súlyokat hordozott, egy egész korszak terhét, komoly volt, olykor komorságba hajló, csupán Garabonciás tudta néha megnevettetni. Felróvod neki, Adynak és Bródynak, hogy miért nem közeledtek az egykorú Bécs életstílusához? De kérdem: mit teremtett a századforduló idején Bécs? Az általad lenézett Budapesten pedig nagy irodalom lélegzett, piktúra virult, Bartók és Kodály készülődött. Akadt ugyan, aki Bécshez idomult, Herczeg Ferencnek hitték, hallgassuk csak meg: »A Burg és a Város élete telítve volt magyar elemekkel... a Budapest felől érkező utas ott egy tárgyilagosabb magyarsággal találkozott... Bécs életformái nyugodtabbak, előkelőbbek és vonzóbbak voltak, mint a kamaszkorát élő Budapestéi, és császárváros, azonfelül tele volt barokk szépséggel, keringőköltészettel, tele vérpezsdítő kalandokkal.« Ady helyett keringőköltészetre vágyott. És hallgasd meg Justh Zsigmondot, aki Párizsból jövet szállott ki Bécsben: »Az osztrák a század elején jutott el a művészi finomultság tetőpontjára — akkor vezette hatalmas gyümölcsét, zenéjét. E ponttól fogva már süllyed, süllyed. Ez időre esnek híres zeneszerzői (Haydn, Mozart, Beethoven stb.), ezeket adták az alsóbb osztályok, a felsőbbek azon asszonyokat, kik e csillagok udvarát képezték... Ma már lenn és fenn az utolsó státusra jutottak... S ezért hiába építenek óriási középületeket, azért csak halott lesz e város, amelybe igaz életet nem tehet sem szív, sem ész, amelynek a lelke halott.« Tegyem hozzá, hogy Justh Zsigmond is Adyék előhírnöke volt, és midőn már szinte haldokolt, súlyosan "•megsértette az egészséges Herczeg Ferenc? Mondjam el ennek az ellentétnek a további hullámverését? A vagyonos Herczeg 1924-ben aranyborjú imádásával vádolta Adyt, aki szegénylegényként élt s halt meg. Krúdy megvédte őt, egyben kemény ítéletet mondott a keresztény kurzus irodalmi erőlködései fölött. Herczeg utóbb fizetett: ellenezte, hogy Krúdy Rothermere-díjat kapjon. A vérpezsdítő bécsi kalandjaival dicsekvő Herczeg... Krúdy érdeméről sem feledkezel meg, de rögtön értékcsökkentést csinálsz.