Uj Kelet, 1921. november (4. évfolyam, 239-263. szám)

1921-11-06 / 244. szám

­ Rendezték a Banca Natiunei ügyét Több napos pánik Bukarestben — Az igazgatóság egyénileg vállal felelősséget — Az Új Kelet tudósítójától — A Banca Natiunei ismert n­eve foglalkoz­­tatja most a főváros pénzügyi köreit. A bank már rendezni tudja ügyeit, annál is inkább, mert a kormány is közbelépett, hogy súlyosabb következményektől megóvja a román pénz­­piacot . Kiderült, hogy a felmerült különbözeteket a bank igazgatósága nemcsak tudja, de akarja is fedezni és ma Bukarestből már azt jelentik, hogy a bank vezérigazgatója Ghica-Comanesti kijelentette, a banknál vállalt érdekeltségen felül saját vagyonával is jótáll a bank passzi­ ־ váiért. Erre a célra felajánlotta a tulajdonát képező Grand Hotel szállodát és nagymennyi­­ségű­ francia frankbetéteit, amelyek párisi ban­­koknál vannak elhelyezve. Ettől eltekintve több fővárosi bank is részt, vesz a Banca Natiunei szanálásában. A bank válságát sokan üzérkedésre akarták kihasználni. A legképtelenebb híre­ket hoztak forgalomba, amelyek természe­­tesen­ nagy pánikot idéztek elő a külön­­ben is ideges közönség körében. A beté­­tesek­ megruhant­ák a bankokat, hogy betéteiket felvegyék és a fővárosi bankok, hogy a pánikot hatásosan leszereljék a■határozták, hogy a betéteket korláton mennyiségben azon­nal kifizetik. Négy napon keresztül tartott ez a láz, nem, egy bank az­ utolsó napokban 40 50 főt 60 millió lejt fizetett ki. Az egyik nagy pénzintézet tegnapelőtt még éjjel is nyitva tartotta pénztárát és reggelig 120 millió lejt fizetett ki üzletfeleinek. A bukaresti pánik híre természetesen 01־ jutott külföldre is, ahol a tőzsdék élénken reagáltak. Ez magyarázza meg a lej újabb ár­­zuhanását A leit ma Zürichben 2­83-on jegyzik. Ez az újabb eset azonban csak átme­neti, mert a Banca Nab­unei ügye most a leg­jobb után van a végleges rendezés felé. Titulescu pénzügyminiszter a királyt kü­­lön kihallgatáson tájékoztatta a történtekről. Tegnap megjelentek a miniszterelnöknél Blank Mórica ,C. Baicoianu és Stefanescu bankigaz-י gatók, akik Averescuval késő estig tanácskoz־ tak. A megrendült pénzintézet részvényeit 140 es árfolyamon jegyzik a tőzsdén. A rész­vénytulajdonosok ném is bocsátják­ már piacra papír­jaikat ״ A piffil ágy agyár hallana késben. Budapesti jelentés szerint a magyar kormány a nemzetgyűlés felhatalmazásával eladta a győri ágyúgyár telepét a világhírű holland Roselins cégnek. Az új tulajdonosok a volt ágyú­gyári részvénytársaság igazgatósági tagjait az igazgatóságban való további részvételre kérték fel. Szodfried József volt főispán, aki a vállalat elnöke volt és aki az ágyugyár léte­­sítése körül sok érdemet szerzett, lemondott tisztségéről. Helyébe Báró Kornfeldt Pált, a Hitelbank ügyvezető igazgatóját választották be az igazgatóságba. Ezenkívül kiegészítették az igazgatóságot két,három hollandi taggal is. A győri ágyúgyár cégét is meg fogja változ­­tatni, még­pedig ,Győri Ipartelepek Részvény­­társasága­ címre. Moszkvában megnyitják a tőzsdét. Varsóból j­lentik, hogy a rigai szovjetdokgá­­­lőhoz érkezett híres szerint a népbiztosok tanácsa elhatározta, hogy ismét megnyitja a moszkvai börzét, mely központi tőzsdéje lesz egész Szovjetoroszországnak. Szaporodott az Ozstrik-iv Magyar Bank­jegy forgalma. Az Osztrák- Magyar bank október 14-iki kimutatása szerint a bank­jegyek 3,49 milliárddal való szaporodását tün­teti fel. Ezzel a forgalomban levő bankjegy­ mennyiség 77*29 milliárd koronát tesz ki. Bonokban térítik meg­ a háborús károkat. A háborús károk összeírásának be­fejeztével tudvalévőleg a kormány­­elhatározta, hogy a kártalanítást bonokkal rendezi. Ezeknek a bonoknak a kibocsátása — mint Bukarest­­ből írják — november 15-én kezdődik. Össze­sen három milliárd értékű bont bocsátanak ki. Az agzrárreform­mal kapcsolatos bóaük. Bukarestből jelentik, hogy a legköze­lebbi napokban forgalomba kerülnek az agrár­­reform végrehajtásával kapcsolatos bonok. A kisajátított föld tulajdonosai 6000, 10.000 és 50.000 lej összegről kiállított bonokat kapnak, amelyeket az állam fokozatosan be fog váltani. Megtiltották a luxuscikkek bont׳ felét Görög­országban. Athénból jelentik, hogy a görög valuta sülyedése arra kényszerí־­tette a kormányt, hogy betiltja a luxuscikkek behozatalát. Luxuscikkeket csak akkor szabad bevinni Görögországba, ha a kereskedők olyan értékű árut exportálnak. , Az Angol n­auk leszállította a ka­­matlákat. Az Angol Bank kamatlábát az ed­­digi 6-- ről 6־ re szállította le. Rövid idő alatt es már a másdik kamatlábleszállítás, mert alig két hónappal ezelőtt az Angol Bank ka­­matlába le volt. f , Valutapiac : Paris, inv. 5. Buk­arest 67/*, London OSS”^—, Newyork 10854־, Belgium *----, Róma 66 25, Svájc 253­­, Madrid--------,­ Prig a. 131/*, Berlin 77/b, Becs 077־, Amsterdam —. Budapest —■—. ' Bice, november 5. JMagÁnjelentés szerint­ a tőzs­­dén újabb nagy volt. Egyes értékek valósággal fantasztikus árakat értek el. Berlin 1, nov. 5. Bukarest 12825־, Amsterdam ——׳■—, Brüsszel-----׳—, Kristiania 319600־, Ko­­cnhága 432065״, Stokholm­ 531365־, Helsin״ f׳ Ars —• , Roma 93396־, London 914­05,­Newyork 22977־, Paris 170325־, Zürich 43265־, Madrid-----­—, Bécs 818—, Prága 24175־, Budapest 2397. , Zürich, nov. 5, Bukarest 285—, Berlin 232'1—,, Amsterdam-----־—, Newyork 537—, Ixindon 2114—, Paris 8950—, Milano 2170—, Brüsszel--------, Kopen­hága ——, Stocholm-----, Kris­tin­a —■—, Madrid —, Prága 515—, Budapest 555—, Zágráb 165-----, Buenosaires-----, Varsó 18—, Bécs ,17 —, osztr. leb. kor. 124 .—־ Budapest, nov. 5. Léi 608-----, napoljon 2895—. -----, font St­irling 3875—־-----, leva--------, dollár 965-----, francia frank 7400־--------márka 474—- -----, Ura 3900--------, 0sztr. kor, 18־--------, rubel 33-----, szokol 915-----, svájci frank 182־-----, dinár 1055-----, lengyel márka 201/1. / Vasárnap, 1921. november 6., IV évf. 244­ ««. UJ KELET Kétezer lej kártérítés a román színielőadásokért. Nagyváradról jelentik : A szintügyi bizottság már régebben elhald־­ózta, hogy a nagyváradi színházban minden szerdán a román társulat ■fog játszani, aminek ellené­ben kéri, hogy a román áll­ra rekompenzáció­­képen, a vendégszereplések minden estéje után kétezer lejt fizessen­ és a villanyszámlát Parlaghy igazgatónak a város engedje el. MAGYAR HETI MŰSORs Vasárnap d. u.: Vasgyáros. (Ssentgyörgyi István föl­­lépésével. Olcsó helyárakkal.) Vasárnap este: Kis kadét. (Rendes helyárakkal. Napi­bérlet 42. 81. B.) Hétfő:­­ A­kiket fölvet a pénz. (Újdonság, 3-adszor. Rendes hely­árakkal. Napibérlet 43. szám, C.) Kedd: Othello. (Operapremier. Általános bérlet­szünet. Opera helyaru­kkal.) Szerda: Pacsirta. (Operettrepriz. Új szereposz­tással. Napibérlet 44. szám D.) Csütörtök : A negyvenéves asszony. (Újdonság, először. Premierhelyá­rakkal. Premier• bérlet 11. szám.) ־ Pénteki • A negyvenéves­ asszony. (Újdonság,­­ 2-odszor. Rendes helyárakkal. Napi­bérlet 45. szám A.) Szombat: Othello. (2 odszor. Operahelyárakkal. Operabálét 8 szám. Előadás kez­letén a nézőtérre vezető ajtókat bezárják.) Vasárnap d. u... Szilveszter. (Operettujdonség, 3-adszor. . Olcsó hely­árakkal.) • Vasárnap este: Piros .hu״ zen­ 11־ is. (Uj szereposztással. Szentgyögyi István föllépésével. Álta­­lá­nos bérlőszünet. Rend s hely­á rakkal.­) Hétfő: A negyvenéves asszony. 10,donság. 8-adszor. Szenyes helyárakkal. Nap­iber­­let 46. szám B.) ’ » Kedd 1 Othello. (8-adszor. Operahelyárakkal. Napib­riet 47. s­zám C. Elflades kéz­d­ő delén a nézőtérre vezető ajtókat be­zárják.) A mű­sorra tűzött előadások jegyei előre megválthatók a­ színház pénztáránál. ( Színházi Iroda hírei: Csütörtökön este lesz a premierje, A negyvenéves asszony­nak, ennek az izgalmas, érdekfeszítő drámai újdonságnak. Budapesten Márkus Emília kreálta a címszerep­et, amit a mi közönségünk Poór Lilitől fog látni. Vetélytársa — Izabella szerepében — Baráti Erzsi. Az anya szerepét Laczkó Aranka fogja játszani. A férfi főszerepeket Táray Ferenc (Ilean), Forgács Demilia), Oláh (Morel), Lengyel (Pellerey), Mihályfi­­(Margeron) játszák. A rendezés munkáját az igazgató végzi. A negyvenéves asszony egyelőre három éttéve. Csütörtökre prezaierbérletben, péntekre [A bérletre] és hétfőre [B bérletben] van kitűzve. Általános bérletszünetben fog szinre kerülni kedden este hónapokig tartó gondos és minden részletre kiter­­jedő gond ,s előkészületek u­tn Verdi nagyszabású סס׳ י• rája az ״Otkollo■ A főszerepl­ő : Takács Mihály Oihello), Bretán Miki­ós (Jágó), Lévay Ilona (Desdemona), Rózsa Ili (Emilia), Ruvinszky, Réthely, Virág minden tehetsé­­gük latba vetésével igyekeznek azon Utánra szombat estére operabérletben s a reá következő keddre rendes napi bérletben van kitüzve az Othelo. — Ez évad­ban először fog a jövő hét szerdai estéjén Szinre ke­­rülni Lehár Ferenc operettéje, a Pacsirta. A címsze­­repet Aggházi Melinda játsza. Uj lesz Vilma szerepében Sereg Marcsa. A szerdai operettreprit rendes napi bér­­letfolyamatb­a tartják meg. — Hétfőn este harmadszor adják Z­angwill szatirikus komédiáját, az Akiket fölvet­t pénz. — A jövő vasárnap este népszínmű előadás lesz­ .A piros bugyelaris fog szinre kerülni s Török bi­­róné híres szerepet A״, házi Melinda fogja játszani. A mozgók m­űsora: Apolló-mozgó. Vasár­nap, hétfő, kedd, nagyszerű b­urkásdráma, a gyárak életéből. Ha megállanak a kerekek. Szerda, csü­örtök, péntek, óriási­­ filmszecréció, az Uni-gyár nagyszerű gyártmánya, A Gólem története. Történetek egy régi párisi krónikából. Filmre írta és a főszerepet alakítja Paul Wegen Jr. Szombat, vas­­nan egy végtelenül bájos Pathé vígjáték, Osborne házasságközvetítő. Főszerepben Maria Osborne barátja , Afrika — Egyetem mozgó . Csodás filmjeinek­et mutat be e mozgó, vasárnap a Saferandryt egy indiai táncosnő halálos szerelmének történetét a titokzatos Indiából. Ilella, kedd, sze­aa, Pathé-gyár szenzációja, Myrth­o, a me­telenlábú táncosnő. A főszerepet a tündérszép Myrtho alakítja. Csütörtök, péntek, szombat, kimagasló filmesemény, a budapesti Star-filmgyár szenzációs filmremeke,A lomrgomrey világ• híres gyermekregénye filmen, Gyermekszív, főszerepben a legjelesebb magyar gyerm­ekszínész, Szé-’sz Ferkó Végtelenül megható meséjű bájos film. — Urán­ia-mozgó Vasárnap a Corvin-gyár remeke, A száműzött. Izgalmas mexikói dráma, főszerepben Várkonyi Mihály, Mattya­­sovszky Hana, Hétfő, kedd, A szerelem álarca, I. rész. Szerda, csütörtök ugyanennek Il-ik r­­sze, a Pathe-gyár egy elsőrangú társadfilm­­­drámája. Lesueur haroncímű elterjedt regénye után. Pénteken csak egy népig, ön­bilincselő amerikai bűnügyi történet A cseskham sitók. Szombat, vasárnap szenzációs Atlantic-Mm Második én. A kettős élet misztikus problémájának irodalmi szin­­vonalú, én­ekes megfilme­sitése. Főszerkesztő: DR. FISCHER JÓZSEF Felelő■ *./.erkettrtő: AZ AKTON­ BUKÓ Kiadó: KAL’MA sladevállalat pénzv.-t. Szerkesztőség: Calea Rug. PtrClDáílí [Mit FífSUC JDtSll-il] 41 Kiadóhivatal: Szentlálok-utca 1/a. Fiókkiadó- ־ 9 ־"•0י■•TM״ hivatni- Arad, Str. Alexandri 1.­­ Szatmár, Batthyányi-utca 34. sz. mindenféle vili fliUi cikkek. Préselt üve­g áruk ornam•­­t tábla; ibiattapasz valamint kristálfejtért csiszolt ás festett Uven áruk 18 par­cellán áruk raktá­ron vannak. Kérjen árajánlatot N014s ! Testvéreitől Oradea-Mare - Nagyvárad

Next