Uj Kelet, 1924. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1924-09-16 / 210. szám

Kedd, 1924 szeptember 16 SPORT Haggibbor—KAC 2:2 (1:0) Magyarország vere­sége. A Kadima sikeres szereplése. Botrányos városközi mérkőzés. A Sámson eldöntetlenül játszott a Bihorul­lal A Haggibbor—KAC mérkőzésnek jelentő­ségét nemcsak az adta meg, hogy e két csapat találkozása mindig a legérdekesebb küzdelmet jelentette, de a Higgibber nagyszámú táborát különösen az vonzotta ki a CFR pályára, hogy tanúja lehessen az őszi szezonban szereplő csa­pat bemutatkozásának. Őszintén be kell valla­nunk, hogy az auspiciumok — dacára a S­­otter­­serlegm­ér­kőzések győzelmének — igen rosszak voltak s az az állandó balszerencse, mely a Haggibbort utóbbi időben kisérte, most se lát­szott kimaradni. A csapat hosszú idő óta nél­külözi internacionálisan legjobb játékosát, a nagyszerű Jakobi Dudit — ki már hosszú he­tek óta beteg — s a KAC elleni mérkőzésre nem tudta beállítani Braunt, ki beteg és La­zarovitsot. Kényszerűségből szerepeltette Au­­krautot, akit lábfájása miatt eredetileg be se állitottak­ s ugyancsak betegen állott ki a kis Klein is. Ilyen nehézségek közepette a Haggibbor nagy tábora meglehetősen deprimáltan fogadta a Haggibbor pályára jövő, súlyosan meghandice­­pelt csapatát. Ez a deprimáltáig azonban csak pár percig tartott, mert a Haggibbor csapata minden várakozáson felül egységes stílusú, friss, ambiciózus játékot produkált, úgyhogy nemcsak méltó ellenfele volt a komplett új játékosokkal megerősített KAC-nak, de technika és csapat­­t­eljesség tekintetében felül is múlta. A Haggibbor bemutatkozása teljesen kielégített s különösen megnyugvást keltett a csatársor kifogástalan összjátéka, lendületes támadóképessége és az a határozottság, mellyel akcióit a kapu előtt­ befejezte, amit addig állandóan nélkülöztünk. Örömmel láttuk, hogy a Haggibbor felhagyott régi, ké­nyelmes tempójával, csatárai labdára mennek, s a multbeli tehetetlent tevő egyéni játékok friss passzjáték és ross váltotta fel. "Természetesen ez a játékstílus, egyesek pillanatnyi önzése foly­tán nem teljes, de ha öntudatosan továbbfej­lesztik azokat a játékbeli értékeket, melyeket a bemutató ny­új­tett végre megnyugodva és tel­jes bizalommal nézünk a bajnoki szezon elé. A súlyosan meghandipepslt halfsor igy is nagy igyekezettel, sőt gyakran sikerrel feledtette hiányait. Pollák a­ védelem lelke­s klasszis játé­kot mutatott. Rosenfeld tegnapi indiszponált­­ságától eltekintve, teljes megnyugtatásunkra védi a Haggibbor kapuját. Teljes elismerés illeti meg a KAC­ot, mely rég­óta olyan teljes összetételű nem volt, mint most. A csatársorban Rakitovszky páratlan. A half­orban Sokuitz nagy technikája jelent klasszist, hátvédei gyengébbek ugyan, de min­dent pótol a bravúros Szatmári. A két csapat találkozása szép és értékes sportél­vezetet nyújtott Mindvégig lendületes, lelkes és változatos játék folyt, melynek tempó­ját, rövid visszaesésektől eltekintve, a Hág-­­ gibbor diktálta. A mezőny legjobb, kiemel­­l­kedőbb embere Pollák volt. Az erdélyi és bánsági zsidó csapatok közül a Kidima szerzett különös örömet híveinek a Timisiana (volt Unirea) felett aratott győzelmé­vel. A Sámson eldöntetlenül játszott a B bo­rul­­at. A Makkabea barátságos mérkőzés kere­tében győzött az Egyetértés felett. Kolozsváron galamblövőverseny volt, Ká­roly trónörökös részvételével. A verseny máso­dik na­pján Ferdinánd király is megjelent Az egyes mérkőzésekről beszámolónk a kö­vetkező : Haggibbor—KAC 2:2 (1:1). Haggibbor : Rosenfeld, Pollák, Makala, Virág, Klein, Wisel, Farkas, Mózes, Reményi, Baumzweig IV., Anbraut. KAC: Szatmári, Kondor Sólyom, Bartók, Schnitz, Léderer, Farkas, Raduch, Rakilovszki, Kertész, Gálffy. A vezető gólt a 30-ik percben a Be­am­­zweig éles lövését kiejtő Szatmári Libájából Ankraut szerzi meg, majd a 43 ik percben Gálffy Rosenfeld súlyos hibájából egyenlít. A m­ásodikc félidő 17-ik percében a Bartók Kandte miatt meg­ítélt tizenegyest Pollák Szatmári kezébe rúgta. A 20-ik percben Ru­duck lövését Rosenfeld saját hálójába boxolja. A 22-ik percben Mózes kiszökik és a kifutó Szatmári mellett kiegyenlít. Pop Juan bíró ítélkezéseiben bizonytalan volt. Kadima—Timislana 2:1 (2:0) Elsőosztályú bajnoki mérkőzés. Az első félidő 32-ik és 37-ik perceiben Kornerből Halle és Róna rúgták a győz­­tes csapat góljait, míg a Timisiana vigaszgólját a második félidőben centert játszó Halmos rúgta. Bíró: Geller. Sámson—Bihorul (Nagyvárad) 0 : 0. Első­­osztályú bajnoki mérkőzés. Bíró: Melchner. Makkabea—Egyetértés 3:2 (2:1) Kombi­nált csapatok szerepeltek. A Makkabea fölény­ben volt. Vidéki eredmények: Nagyszalonta. Törek­vés—NSCMT 3:0 (I. o. bajnoki) Szatmár.­­ NAC—Sz. Törekvés 2:1 (0:1) Krüger bir­ét inzultálták. Brassó. CFR Sighisiora—BMTE 2 : 0 (0 : 0). Temesvár. TAC—Sparta 4:0 (4:0). Zsom­bolya. TMTE-JSE 2:2 (2:1). Arad. Jiul— ATE 2:2 (2:1). Marosvásárhely. Brassó—Maros­­vásárhely válogatott 1:1 (1:0). Csitt­vásárhelyi játékos inzultálja Darvas brassói hátvédet, a kö­zönség a pályára nyomul és összeverekedik a játé­kosokkal. Medgyes. A nagyszebeni kerület első­osztályú bajnoki mérkőzéseit a medgyesi Amateure és a nagszebeni NSE találkozása nyitotta meg. Az eredmény 4 :1 (2:1) az Amateure javára, ami nagy meglepetés. Kezdetben a játék fair volt, csak a második félidőben fajult el és 15 perccel befe­jezés előtt az NBK levonult. Ebben nagy része van Binder szebeni bírónak, aki elnéző és erélytelen volt. Ausztria—Magyarország 2:1 (1:1). Az 55. osztrák-magyar válogatott mérkőzést 50 ezer néző jelenlétében Bécsben tartották m­g. A csapatok a következő összeállításban szerepeltek: Ausztria: O­striesk, Rainer, Blum, Kurz, Brandstädter, Nietsch, Cutty, Schwaidl, Ho­ss, Horváth, Wesely. Ma­­gyarország: Zsák, Fogl II, Fogl III., Blum, Nyúl, R­obben, Braun, Takács, Orth, Pataky, Jenny. Az első félidőben kezdetben magyar fölény, majd a 20. perctől az osztrákok nyomulnak fel, de a ma­gyar védjem jól dolgozott. A vezető gólt a 41. percben Horváth rúgja a 44. percben Orth erős lövését Ostricek beejti. A második félidőben a nagy hőség mindkét csapatot kimerítette, inkább a magyarok vannak frontban, de a csatársor nem boldogul az osztrák védelemmel szemben. A 40. percben Wesely szabadrúgásból szerezte meg a győztes gólt. Bíró: Barette (Belgium). Budapesti bajnoki eredmények. I. osztályú bajnokság: NSC—KAC 1:1, Törekvés—Zugló 3 : 2. II. osztályú, bajnokság : Főv. TK—KAOE 3 : 1, KTE—Postás 4: 3, Ékszerészek—BAK 5 : 0. A Simmering veresége Budapesten. Szep­­tember 13-án: FTC—Simmering 1:1 (1:0). Szeptember 14-én MTK—Simmering 3:1 (1:0). ÚJ KELET Hszm­unim ! Óriási választék érkezett filc és nölgyeim! bársony kalapokban. Rendkívül olcsúj reklámárak. Mindennemű átalakítások és formálások 48 óra alatt készülnek. "IDEALu­mmmr női kalapüzlet, Cluj, Calea Regele Ferdi­nand 8. szám. Gólya-áruházzal szemben. Cluj, Str. Regina Maria 6. Mellfű­ző gyára készít rendelés után a legkénye­sebb igényeknek megfelelő has­kötőt, melltartót. Dusán felszerelt raktár! Rövidáru és kézi­munka osztály. Kelim, persa. Smyrna, gobelin és fehér himző­ anyag kapható nagy választékban. Szolid árak! Női, férfi és gyermekharisnyák­ban olcsó és nagy raktár ! i SZÍNHÁZ-* művészet Adler Nándor hangversenye. Jelentettük már, hogy Adler Nándor koolozsvári hegedűművész, itthon tartózkodik és Bicebe való visszatérése előtt egyetlen önálló hangversenyt szándékszik rendezni. Műsorán még itt nem hallott darabok is szere­pelnek, köztük egy fiatal gráci zeneszerző kompo­zíciója, melyet Adler Nándor legutóbb Szegeden és Bécsben adott elő nagy sikerrel. Adler Nándor koncertje iránt széleskörű az érdeklődés. A MAGYAR SZÍNHÁZ HEVI lkfiSOLJA Kedd: Rigoletto (Baranyay Jolán és Giacomo Bores­­ vendégjátékával Rendes helyárakkal. Premiere­­bérlet 4. szám. Sorozat 43) Szerda: Antonia (Újdonság 17-edszer. Cigányprímás: Körösi Dudás. Bérletszünetben, sorozat 44) Csütörtök: Gyere be rózsám (Operette-újdonság 6-od­­szor. Bérletszünetben, sorozat 45) Péntek : A vörös malom (Újdonság először. Premiere­­bérlet 5 szám. Mérsékelten emelt helyárakkal, sorozat 46) Szombat d. u. 4-kor: Szibill (Mérsékelt helyárakkal, sorozat 47) Szombat este 8-kor: A vörös malom (2-edszor. Mérsé­kelten emelt helyárakkal. Napi bérlet 10 sz. B, sorozat 48) . MOZGÓK MŰSORA Select-Mozgó. Kedd, szeptember 16 Premier. Jön a rozson át. Nagy regényes drám­, Maethers világhírű regénye után. Főszerepben Loath fia és Bét­vári Géza. Műsoron kívül egy 2 felvon­ásos Fatty filmbohózat ! Uránia-Mozgó. Kedd, szeptember 16. Premier! A bandita lovagiassága. Gian­diózus szenzációs ka­landor dráma 6 felvonásban. Főszerepben az apa­csok királya William Hart. Apollo-Mozgó. Kedd, szeptember 16 A fe­kete álarc. Nagyszabású kaland­ordráma 6 felvo­násban . t olvassunk?! Arcabasev: Emberek hulláma ............. 25 Balsac : A büszke Emilia ..................... 140 Benoit: Elhagyatva........................... 70 Boutet: Halott ország............................ 15 Benet: Grand Hotel Babillon ............. 22 D'Annunzio: A sziklák szüze­i ‘ Dosztojevszkij: Három orosz fiú története 132 Fricson: A Vanderbildek végzete......... 22 Heimburg: Béke legyen a földön .... 60 „ Álmok kertje ......................... 27 „ Tollen Lóri ........................... 35 Jack London: Vissza a vadonba......... 22 Jerone: Három ember egy csolnakban 30 Kacér : Az álomtelepes ........................ 100 Krúdy­: Nagy kópé......................................30 Courtes Mahler: Csókon szerzett férj.. 30 „ Virág a kövek között............. 35 „ Felszabadult élet...................... 35 Keller: Jakab mester könyve ............. 240 Kleist: Kohlh­oas Mihály .................... 22 Koch H.: Mi a boldogság .................... 132 Leime : A grófnő unokája..................... 84 „ Könytengeren át ...................... 84 „ Tavaszi álom .................... 60 Michaelis : A biró................................... 144 Nietzsohe: Ecce Homo ........................ 192 Peladan: Egy az eggyel........................ 84 Panhuys: A boldogság dala................. 72 „ A három cigányleány......... 72 Puskin : Dabrovszky ............................ 22 Schlicht: Áldozati bárányok................. 96 K­zép : Hetedikbe jártam........................ 50 Steverson : Dr. Jekie különös esete .. 22 Színi, írói arcképek................................ 96 Turgenyev: Az óra és egyéb elbeszélések 132 ' Tolsztoj: Iljics Ivan halála..................... 18 M. de Waleffe: A szerelmes Magdolna 72 H. G. Wells: A pókok völgye............. 72 ★ Amunds­­: A déli sark meghódítása.. 336 „ „ „ „ kötve 408 Cooc: Világtengereken át ..................... 192 „ „ kötve ......... 264 Haardt-Audouin: Autóval a Szaharán.. 264 n u ti .t kötve 336 Kuharszky: Egyptom.............................. 240 „ „ kötve ................. 312 Mage­haris : A föld első körülhajózása.. 192 „ „ „ ,, kötve 264 Hatvany: Ady világa (Találkozás Istennel) 50 „ „ „ (Viadal Istennel) .. 50 Kam: Egy szellemlátó álmai................. 18 Shakespeare : Breviárium ....................... 192 A könyveket a pénz és portó előzetes be- A küldése vagy utánvét mellett szállítjuk.­­ ÉjMKfm­positiip * Cin), Str. Baron L. Pop 10. -Kiser­je figyelemmel további hirdetéseinket!

Next