Uj Kelet, 1955. április (36. évfolyam, 2026-2048. szám)
1955-04-19 / 2039. szám
VERSENYFUTÁS az olimpia rendezési jogáért A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, röviden NOB Rendkívül érdekes testület a NOB, a sportmozgalom legnagyobb hatáskörrel rendelkező nemzetközi grémiuma. A tagállamok képviselőiből alakult ugyan, de sajátos módon. A tagok kijelölése, illetőleg megválasztása nem az illető országok joga, azok csupán ajánlhatnak tagokat. A NOB maga választja tagjait, ezek mandátuma élethosszig tart, hacsak önmaguk le nem mondanak tagságukról. Ez a rendszer sok furcsaságra vezet. Ilyen például az, hogy az olimpiai bizottság két magyar tagja közül az egyik ifjabb Horthy Miklós, aki még másfél év a malbournei olimpiai verseny megkezdéséig és már forró küzdelem folyik a következő — a modern kor immár XVIII. — olimpiai játékának rendezési jogáért. Ennek az időpontja, 1960, még igen távoli, úgy, hogy kétségtelenül jogosultnak látszik az a kérdés, hogy menynyiben van aktualitása már most erről a problémáról beszélni. Márpedig ez a kérdés mindenképpen aktuális, mert az olimpia helyszínének végleges eldöntése már valahol Délamerikában él és semmi kapcsolata a magyar sportélettel nincs. De helyette más tagot csak a NOB maga választhat. Az évtizedes tagságból okszerűen következik, hogy a testület szélsőségesen konzervatív és pedáns gonddal ragaszkodik az olimpiai szabályzat minden pontjához, ahhoz hozzányúlni nem enged és azon változtatást nem egykönnyen hajt végre. Elnökét 8 évre választják, míg a 6 tagú végrehajtó bizottság mandátuma 4 évre szól. Ez a testület dönt az olimpiai verseny színhelyének kérdésében. Irta, Dückstein Zoltán néhány hét múlva fog megtörténni. A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogkörébe tartozik és ennek legközelebbi kongresszusán, ez év július 10—13 között Párisban ezt a kérdést tűzték napirendre a megtárgyalásra kerülő egyéb problémák mellett, mint a legfontosabb tárgysorozati pontot. sportlétesítményei, gyakorlott rendezőgárdája és mindenekelőtt bőséges anyagi forrásai igazi olimpiai légkört és miliőt tudnának előteremteni. Ennek ellenére is úgy véljük, hogy a választás nem fog Brüsszelre esni. A főfavorit, a beavatottak szerint Róma. Egy izben már megkapta Róma a megbizatást olimpia rendezésére, el is fogadta azt, de két évvel a terminus előtt közölte a NOB-bal, hogy nincsenek meg az anyagi erői a megfelelő végrehajtáshoz, így jutott Londonnak az 1908. évi játékok megrendezése. Róma minden előfeltétellel rendelkezik ahhoz, hogy példás olimpiai versenyt mutasson be. A hatalmas „Foro Olimpico”, az erre a célra épített modern sporttelep már készen várja a világ versenyzőit. Az olavisok értenek is hozzá, tudják hogyan kell ízesen tálalni a sportcsemegét. Utasforgalom dolgában a legrégibb és legszélesebb körű tapasztalatokkal rendelkeznek. Pénzt tele kézzel áldoznak a sportért. Nincs kétség aziránt, hogy Róma megbízása nem hoz fiaskót az olimpiai eszmére. Félelmetes vetélytársat kapott Róma a magyar fővárosban. Amióta Budapest beadta igényét az 1960-as olimpia megrendezésére, azóta nagyskálájú verbuválás indult meg a magyarok részéről. Már számos döntő tényezőt láttak vendégül azóta, köztük Avery Brundaget is, aki a NOB elnöki minőségében vett részt a budapesti Népstadion megnyitásán. A kampány élén a magyar NOB-tag, dr. Mező Ferenc buzgólkodik, aki a körlevelek, propagandairatok, ismertető füzetek, bulletinok tízezreivel népszerűsíti a budapesti rendezés tervét a NOB tagjai között. Személyi kapcsolatait is felhasználja, utazik, szónokol érvel, meggyőz, tollal szóval hadakozik a kitűzött célért. Lelkesedése és nem utolsósorban konkrét érvei mély hatást gyakorolnak mindenütt. Az argumentumok legnyomósabbjai: a magyarok képviselete ott volt az olimpiai versenyek bölcsőjénél, 1894-ben, amikor az első athéni járanzokat elhatározták. Azóta leghűségesebb hordozói az eszmének. Amikor odaengedték, résztvettek a versenyeken. Az utolsó három olimpián a harmadik helyet szerezték meg. Nagyszerű sportteljesítményeik vannak. A város Európa szívében, centrálisan fekszik. Az ország vezetői és lakossága a legtisztább sportszellemtől átitatottan támogatják, illetve vesznek részt a sportéletben. Ami pedig a rendezést illeti, azt tapasztalták már számos nemzetközi sportesemény szereplői, hogy jobbat nyújtani aligha lehet. Nagy esélye van ezeknél fogva Budapestnek. A legnagyobb apparátussal Lausanne vetette rá magát a propagandatevékenységre. A svájci sporthatóságok már hónapokkal ezelőtt megindították „választási hadjáratukat”. Bizottságot szerveztek és azt elküldték a nagyobb sportcentrumokba. Páris, London, Brazília, Uruguay, Mexikó, Panama, Cuba, Egyesült Államok és más országok területein keresték fel a NOB tagjait és személyes befolyással igyekeztek őket Lausanne részére megpuhítani. Most is, a döntés előtt, amikor a propaganda forrpontjához közeledik, tervszerűen járják a világot a svájci sport megbízottai, hogy verbuváljanak céljuk érdekében. A rendes érveken felül azt hangoztatják, hogy Lausanne volt lakóhelye a modern olimpiai gondolat megteremtőjének, Pierre de Coubertin bárónak, élete utolsó szakában. Ott is kapott örök nyugvóhelyet, díszes síremléket. A Mon Repos kastély jelenleg is az otthona a NOB titkárságának. Ott ünnepelték a múlt évben az olimpia felélesztésének 80 éves fordulóját. Lausanneban van az olimpiai múzeum otthona is. Szorosan egybeforrt a város az olimpizmus gondolatával. Kétségtelenül ezek az érvek benyomást keltenek. Csak a tájékozatlanok előtt keltene meglepetést, ha a nagy versenyfutásban Lausanne jutna el elsőként a célszalaghoz. Róma, Budapest, Lausanne? Vagy, ki tudja? Meglepetéssel már szolgált nem egyszer a NOB. Azt sem sokan várták legutóbb, hogy Melbourne-re bízzák az 1966 évi játékokat, meglepetés most sincs kizárva! Milyen „hozománnyal” pályázhatnak a jelöltek A rendezésre megbízást nem valamely ország kap, hanem mindig egy város kérheti ezt a megbízatást. Ez arra a célra alkotott intézkedés, hogy a jelöltek számát leszorítsa, de arra is szolgál, hogy az illető városnak módot nyújt az ország minden rendelkezésre álló szervét és tényezőjét a maga számára már jóelőre megnyerni és támogatásukat biztosítani. Mert erre szerfelett szükség is van a versenyek zökkenőmentes előkészítése és zavartalan megrendezése érdekében. Amikor valamely város igényét bejelenti, igazolnia kell azt, hogy az állami és városi hatóságok támogatását élvezi, a szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik, ezeknek folyósítása a kellő időben biztosítva van. Igazolnia kell, hogy a versenyek megkezdése előtt valamennyi sportág részére, amelyet az olimpiai műsor felölel, a sportág követelményeinek megfelelő versenypályákat bocsát rendelkezésre. Gondoskodni tud a versenyzők és fedezők elhelyezéséről, a gyakorlópályákról és higiéniai berendezésekről. A nézők és látogatók elszállásolásának feladatát is meg kell oldania, valamint ellátásukat biztosítani. Megoldandó részéről a hírszolgálat, rádió, televízió, sajtó elhelyezése és működésének elősegítése és ezernyi egyéb követelmény. Mindezeken felül azt is igazolni kell, hogy valamennyi versenyág lebonyolításához elegendő és jól felkészült rendezőgárdát tud felállítani. Óriási összegek mozgósításáról és sokirányú apparátus üzembehelyezéséről kell a kandidátusnak gondoskodnia. Kik a jelöltek A nyári olimpiára 6 város pályázik, a télire mindöszsze 4. A nyári olimpia megrendezéséért meghirdetett versenyben a következő városok szálltak síkra: Tokió, Detroit, Brüsszel, Budapest, Lausanne, Róma, Ázsia, Amerika egy-egy aspiránssal, Európa néggyel szerepel. A téli játékokat Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck, St. Moritz és Squaw Valley vállalnák, azaz három európai és egy amerikai város jelentkezett a NOB-nál. Valamennyi pályázó szilárdan alátámasztotta igényét és kétségtelen, hogy mindegyik meg is felelne a bizalomnak, amit az ilyen nagy horderejű megbízatás magában rejt. Viszont az is kétségtelen, hogy csupán egy város kaphatja meg a megbízatást, míg a többi ettől ezúttal elesik. Melyik lesz az a város, amelyben az 1960 évi olimpiát megtartják, melyik fogja júniusban a NOB tagjainak szavazattöbbségét elnyerni? Ez a kérdés foglalkoztatja ezidőszerint elsősorban az érdekelt országok sportköreit, de az érdeklődés kiterjed az egész világ minden részébe, ahol a sportnak áldoznak. Hiszen egyetlen sportolóra sem lehet közömbös, hogy hol rendezik a® olimpiai versenyt, minden versenyző bizonyos szálakkal hozzákapcsolódik a legnagyobb méretű és legszélesebb publicitású sporteseményhez, az olimpia* «ez»enyhe* A legközelebbi olimpia Ausztráliában játszódik le. Nem valószínű, hogy azt követően ismét ilyen távoli világrész jusson a rendezés jogához. A felfokozott költségek, amelyek evvel együtt járnak, a kényszerűen hoszszú ide, amely a részvétellel együttjár, olyan tényezők, amelyek döntően fognak a NOB elhatározásánál érvényre jutni. Ezek az okok valószínűsítik, hogy Tokió és Detroit elsősorban kapják meg a negatív választ igényükre. Ez a két óceánontúli város aligha jöhet számításba az 1960 évi versenyek rendezése színhelyéül. Marad még négy európai jelölt. Vegyük sorra ezeknek a lehetőségeit és igyekezzünk a rendelkezésünkre álló adatokból, értesülésekből objektív következtetést levonni! Brüsszel utolsóként jelentkezett, kissé hevenyészett indokolással. Belgium már rendezett olimpiai versenyt. Az első világháború után, 1920-ban, Antwerpenben volt a „csonka olimpia”, az a verseny, amelyre az akkor központi hatalomnak elnevezett háború-vesztes országokat, Németország, Magyarország, Bulgária, Törökország, nem hívták meg. A belgák nem folytatnak jelenleg erőteljes agitációs tevékenységet a brüsszeli rendezés érdekében. Úgy látszik, mintha inkább távolabbi céllal vetették volna be most Brüsszel igényét. Egyébként pompás közlekernői Wittman Dénes festőművész sikere Angliában Wittman Dénes haifai építész s neves izraeli festőművész angliai képkiállításának sikere nemcsak egyéni siker; a kiállítás úttörő munka volt, amelynek során a londoni, leedsi, manchester, liverpooli és birminghami képcsarnokok szakértői és látogatói először csodálták meg az izraeli tájak élénk, színeit, a vakító keleti napsugár és az erős árnyak hirtelen változó játékát és az akvarellfestő ecsetvonásain át először fedezték fel — amiről eddig tudomásuk sem volt — a fiatal izraeli festőművészetet. Wittman 35 képet állított ki, amelyek közül 28 izraeli témájú (karmeli, akkói, kinereti, jaffai tájképek és utcarészletek, Ein-Hod Télen, Naplemente és régi hajók a haifai kikötőben, a haifai óváros, keleti zsidó fejek, stb.) , kettőt pedig Londonban készített (Westminster és Folyópart). A 35 kép közül a különböző angol múzeumok és műgyűjtők 26 darabot vásároltak meg. Hogy ez mit jelent Angliában, a vízfestményművészet őshazájában, azt csak az igazi bennfentesek tudják méltányolni. Az amszterdami kiállítás után Az angliai kiállítás ötlete az elmúlt nyáron érlelődött meg Wittmanban, mikor is néhány képet, a Struk-díjnyertes Haifa óvárosi és éri-hadi képeket kísérletképpen az amszterdami városi múzeumban mutatta be. A holland művészkörök és sajtó nagy lelkesedéssel nyilatkoztak a tárlatról (״ Wittman finom, szabadtechnikájú, igazi romantikus művész" — írta az amszterdami Croniek van Kunst en Kultur), dr. Yoffe a Stedelijk (városi) múzeum főkurátora pedig megvette egyik érn-hadi akva- Műjét. Jósmérésődét buzdította fel arra, hogy művei számára helyet kérjen „az oroszlánbarlangban”, a zárkózottan előkelő Bond street galériáin, amelyek közül egyesek annyira konzervatívok, hogy élő festő műveit ki sem állítják, mások pedig kizárólag angol festőkre specializálják magukat. Bár valamennyi Bond streeti képcsarnok üzleti vállalkozás, a galériák kuratóriuma féltő gonddal őrzi a magas művészi nívót. Franciaországgal ellentétben ahol a művészi kritikának szabott ára van, az angol sajtó hűvösen tárgyilagos és megvásárolhatatlan. A Walker’s galéria igent mond... A haifai építészmérnök tehát a múlt nyáron átvitt néhány mintaképet Londonba, ahol a Bondstreeti Walker’s galéria, amely helyet ad idegen művészeknek is és mellékesen a királyi udvar képszállítója — igent mondott és a kiállítás dátumát ez év február 14— 28-ra tűzte ki. Dacára a gyalázatos időjárásnak és az előzetes propaganda hiányának, (a galéria elmulasztotta megrendezni a szokásos, előzetes sajtóbemutatót), a kiállítás döntő sikerét az eladott képek szárma igazolja. A festményeket neves angol és zsidó műgyűjtők vették meg, ez utóbbiak közül Wittman kiemeli a zsidó Ben Úri múzeumot (Mrs. R. Salamon), Mrs. Clarisse Davidsont, az izraeli filharmonikusok angliai turnéjának fővédnöknőjét, dr. Millner, A. Margulis, N. Oppenheimer és Edward Steff műgyűjtőket. Az előzetes sajtóbemutató elmaradása miatt az angol lapok kritikái — ottani szokás szerint — csak két-három hét múlva jelennek meg és így csak a ״ postmortem" szerepét fogják betölteni. De a mér ideérkezett JmM Chronicle telálatát idézve ״ Mr. Wittman lényegében romantikus művész, akinek kompozíciói gazdag színekről, perspektíváról de ragyogó ecset technikáról tanúskodnak, míg a Jewish Observer and Middle East Review kritikusa méltatja a konzervatív technikával festett akvarelljeit, amelyek oly remekül fejezik ki az izraeli atmoszféra tisztaságát.” A vidéki tárlatok kétségtelenül nagy hatást keltett, hogy a kiállítást hivatalosan Elijáhu Ejlát londoni nagykövetünk nyitotta meg, aminek következtében a vidéki cionista szervezetek magukra vállalták a tárlatok helyi megrendezését. Az idő zordsága (részben pedig hiánya) miatt a glasgowi meghívásról le kellett mondania, de a leedsii, manchesteri, liverpooli és birminghami kiállítások összesen 12 nap alatt karikacsapásszerűen peregtek le, dacára a kiállításon kívüli fáradt teendőknek, hivatalos és sajtófogadásoknak és különböző nyelven tartott előadásoknak. Magyarul Londonban beszélt Wittman a Magyar Zsidók Világszövetsége klubjában, — ami még ment. Héberül minden városban a különféle cionista alpáncsoportok előtt, ami szintén rendben volt. Annál kényelmetlenebbek voltak az angol nyelven tartott előadásai — a művészt erősen handikeppelte a zamatos dunántúli kiejtés — de a szükség parancsa alatt sikerült ez is. Cionista körök egyhangúlag és boldogan regisztrálták, 190 végig Izrael is nyújt valamit (és nemcsak két), míg művászi szempontból Leedsben aratta a legnagyobb sikert, ahol Mr. Musgrave, a yorfc■ shiri múzeum igazgatója, saját felelősségére megvette egyik képét a városi múzeum számára. Ami azért figyelemreméltó, mert a tradíció szerint az angol vidéki múzeumok csakis az országos Art Council döntése alapján vásárolnak éspedig kizárólag angol (és lehetőleg már nem élő) művészek munkáiból). Ahol csak a jó fiúkat akasztják fel Wittman Dénes a Haifa melletti Ein Hód művészfalu egyik alapítója és útjának egyik célja volt, hogy ennek a világon párját ritkító művészi kollektívának barátokat gyűjtsön Angliában. A falu, illetve a vállalkozás fejlődése mindenütt nagy érdeklődést keltett. Tetszett, hogy a művészek egyúttal kertgazda- Sággal is foglalkoznak, és még jobban az egyik bennszülött paraszt eredeti „bemondása”, aki azzal vigasztalta a festőket, hogy a gyümölcsfák két-három év múlva már hajtani fognak és akkor abbahagyhatják majd azt a bolondos mázolgatást. Az éri-hadi festők a közös képcsarnokban állítják ki műveiket, melyeknek értékesítése kizárólag » kooperativán keres®tül történik. Aki vét a belső fegyelem ellen, annak egyetlen büntetése, hogy ״ nem akasztják fel”. (Más, naint a képcsarnokban). IMI Nagy emberek mosolya Mikor Krebs professzor, a híres biokémikus megkapta a Nobel-díjat, a Sheffield-egyetem, ahol tanszéke van, nagy ünnepségeket rendezett tiszteletére. Az egyik banker során az újságírók kereszttüzével is szembe kellett néznie. Ez alkalommal az egyik helyi lap tudósítónője, egy idősebb hölgy ezt kérdezte: — A mi lelkészünk azt állítja, hogy a galamb, az mely Noénak az özönvíz végét jelezte, himnemű volt. Erre vonatkozólag semmiféle utalás nincs a Szentírásban. Mi az ön véleménye, professzor uram? — A lelkészüknek minden kétséget kizáróan igaza van — válaszolta a pofoszszót, — mert ha a galamb nőstény lett volna, képtelen lett volna a csőrét arra az időre zárva tartani, amíg az olajágat leszállította Noénak. * Egy vidéki úriember végignézett a Vígszínházban egy francia bohózatot, mely nem éppen az erkölcsös színdarabok közé tartozott. Az edzett ízlésű vidéki úr nem is találta olyan túlságosan sikamlósnak a darabot és az előadás után pesti barátai társaságában ezt mondta: — Kérem ez a bohózat nem is olyan pikáns! Megnézhetik még lányos családok is... Mire közbevágott Újházi Ede, a társaság egyik tagja: — Na, na! Lányos családok talán nem annyira, mint inkább... családos leányok. * Whistlert, a híres amerikai festőt egyszer egy milliomos látogatta meg, akinek nagy képgyűjteménye volt. Elmondta a festőművésznek, hogy képtárát egy jótékonysági intézményre akarja hagyományozni és szaktanácsát kérte, melyik ilyen intézetet találja a legalkalmasabbnak erre a célra. Whistler megtekintette a műértésére büszke milliomos képgyűjteményét és utána ezt mondta: A legjobb lesz, ha képgyűjteményét a bostoni vakok intézetének fogja átadni.