Uj Kelet, 1955. december (36. évfolyam, 2229-2254. szám)
1955-12-01 / 2229. szám
Az afrikai olék nagyrészt bevált ez új telepítési helyeken Újabban az oktatókat is az új élék közül képezik Id r 1׳ és____ד____z. . . . r A Szochnut klita-osztálya a délvidéki Dimona új fejlesztési körzet megtekintésére hívta meg az újságok munkatársait, akiknek Abrahám Ziegel, a klitaosztály vezetője érdekes adatokkal szolgált a Szochnut telepítő munkájának és különösen az északafrikai alijja letelepíté-sének jövőbeni programjáról. Elmondotta, hogy a legközelebbi alijjával érkezők közül három részletben további 92 családot fognak letelepíteni Éjlátban. Ezenki- Vili pedig az épülő Dimonának és környékének a területén több körzeti központ létesül az észak-afrikai alij- Ja további letelepítésére. a tinta munxajaroi veszelve, Ziegel elmondotta, hogy „ a ״ hajóról egyenesen a faluba” elképzelést majdnem teljes egészében sikerült végrehajtani a múlt év folyamán. A tavalyi augusztus—októ-beri periódusban az országba érkezett mintegy 36 ezer újólénak körülbelül 60 százaléka került mezőgazdasági településekbe és kibucokba is, ezenkívül 9400 ember (26 százalék) a fejlesztési övezetekben, 2700 (7 és fél százalék) rokonokhoz került, 500 gyermek az Alijját Noár intézményeibe és a fennmaradó mintegy 2000 lélek az ország különböző részein helyezkedett el. Az új falvakat elhagyók száma nem nagy és azokat, akik mezőgazdasági munkában nem válnak be, lehetőleg valamelyik fejlesztési központ ipari üzemébe utalják át, de a telepítési hatóságok mindenkor vigyáznak arra, hogy a nagyvárosi ipartelepüléseknek a lélekszámát ne duzzasszák fel. A klitaosztály vezetője szerint az afrikai alista nem okozott csalódást és az élék nagy része megfelelő anyagnak bizonyult. Az új településekre került új olék a legszükségesebb házi berendezési tárgyakat, ágyat, asztalt, puhát, stb., a Szochnuttól kapják, ezenkívül egyelőre havonta 12 munkanapot biztosít nekik a Szochnut a minimális életfenntartási költségek megszerzésére. Az új terv szerint az érkező oléknak csak 20 százaléka kerül letelepítésre a mezőgazdaságban és 80 százalékát az ország 18 fejlesztési körzetének üzemeiben és közmunkáknál helyezik el. A főbb fejlesztési körzetek, ahova a legközelebbi transzportok irányulni fognak, délen Dimona, Beér Séva, Chácérim, Afákim és Sdérot, míg az ország északi részén Kirját Smoná, Bét Seán, Chácor és Migdál Háémek jönnek egyelőre számításba.ן A Gedeni és Haifa között elterülő körzet ezután is zárva lesz az új olék számára. A havonta várható olék átlagos száma körülbelül 3500 lesz, akiknek számára eddig 5000 lakásegység építése van folyamatban. A Szochnut legújabb gyakorlata szerint az új olék közül többeket madridoknak képeznek ki, főleg abból a célból, hogy olyan emberek legyenek az új olék szószólói, akik ennek az új tömegnek a mentalitását a legjobban ismerik. Dimonából az újságírók Afakimba mentek át, ahol az új élék különösen az építő munkában, utak építésében, az épülőben levő benzin állomás és orvosi rendelő építésénél vannak foglalkoztatva. A klita-osztály vezetője szerint a munkához hozzászokott uj olékkal fogják felcserélni a Holt-tengeri kábsóműveknél és az egész körzetben foglalkoztatott munkásokat is, akiknek nagy része nem ezen a vidéken lakik. Munkafeltételek és bánásmód tekintetében az uj olék általában nem panaszkodnak, legfeljebb amiatt vannak az utóbbi időben elkeseredve, mert a Keren Kajjemet az általa foglalkoztatott munkásoknak a bérét nagyon késedelmesen folyósítja. A Szochnut vezetője elmondotta még, hogy az uj élék szakmai átképzése céljából a klita-osztály többrendbeli tanfolyamokat rendez, így az utóbbi napokban vette kezdetét egy kurzus vakolómunkások részére, azonkívül egy balamizó és egy meszelő-festő tanfolyam. Követség! fogadás kóser szendviccsé: Dr. Joó Kálmán, a telavivi magyar követség ügyvivője és felesége tegnap délután coctail-partyt rendeztek, amelyre főként a magyarnyelvű zsidóság személyiségei kaptak meghívást. Többek között megjelent Lőrincz Slomo, az agudista Km■־ szetképviselő és dr. Herskovies Fábián főrabbi, Tel-Aviv város kultúrtanácsosa. A figyelmet követ a vallásos vendégek részére külön, selyempapírba csomagolt kóser szendvicseket szolgáltatott fel A magyar kölcsönpéztár haifai közgyűése Haifa (Az Új Kelet tudósítójától). Kedden este tartotta meg évi közgyűlését a haifai magyar kölcsönpénztár. Salczer József elnök vázolta a pénztár múlt évi működését. A pénztár 72 esetben folyósított exisztenciális kölcsönt 16.000 font értékben. Dr. Löwy Sándor, a pénztár ügyésze beszámolt a pénztár státuszában bekövetkezett változásról és közölte, hogy a pénztár az új név (Miive Veidud Lejocé Hungária) alatt nyilvános részvénytársasággá alakult át. Az elmúlt évben a tel avivi, jeruzsálemi és haifai fiókok összesen 150 ezer fontkonstruktív kölcsönt folyósítottak. Dr. Balkányi Zoltán és Weinberger Emanuel központi kiküldöttek felszólalása után megejtették a választásokat. Igazgató-elnöknek Salczer Józsefet, alelnöknek Grünberger Arnoldot, ügyésznek dr. Löwy Sándort választották meg és ugyancsak megválasztották a helyi igazgatóságot és az országos igazgatóság haifai tagjait. Kézigránáttal mentek kirándulásra A jeruzsálemi törvényszék feltételesen kéthavi elzárásra és száz font bírságra ítélte Jákov Agászi 24 éves egyetemi hallgatót engedély nélküli fegyverviselésért. Ugyanezért a vétségért 25 font bírságai sújtották Ráchel Thal 19 éves egyetemi hallgatónőt is. Agászi a fiatal lány társaságában kirándulni volt a jeruzsálemi korridorban és Aminádáv községben a rendőrség leigazoltatta őket. Az igazoltatást motozás is követte és a fiatalembernél egy kézigránát gyújtóját, a lánynál pedig magát a kézigránátot találták meg. Ezután házkutatást tartottak a fiatalember lakásán, ahol 130 különböző típusú revolvergolyót találtak. Az egyetemi hallgató azt vallotta a bíróságon, hogy ,időtöltésből” vitte magával a kézigránátot, a lány pedig azt, hogy nem tudta, a kézigránát tartása büntetendő cselekmény. " Olasz opera ־ utójátékkal 3000 font jár a szállodának Annak idején beszámoltunk arról, hogy az „Opera Lirica Italiana” nevű együttes botrányos körülmények között fejezte be izraeli vendégszereplését és az együttes tagjai csak az olasz követ intervenciójára és segítségével utazhattak haza. Az ügy epilógusa szerdán a tel avivi törvényszék előtt játszódott le, amikor Löwenberg bíró háromezer fontot ítélt meg a Járkon-szálló javára az opera-együttes impresszáriójával, Reiner Grosskopffal szemben. Az impresszárió azt állította, hogy napi 8 fontban állapodtak meg, illetve enynyit kell fizetnie a társulat minden tagjának elszállásolásáért (összesen 56 tagja volt az együttesnek). A szállodás viszont 10 fontot követelt a végén. A szálloda igazgatósága azzal érvelt, hogy két-két embernek egy szobában való elhelyezéséről volt szó, viszont az igazgatóság kénytelen volt az együttes 16 szólistáját külön szobákban elhelyezni. A szerződésben nem volt kikötve az ital, viszont a művészek bort rendeltek, ami a költségeket napi 10 fontra emelte fel. Franciaország ismét vádolja Egyiptomot az algíri lázadás irányításával A belügyminiszter név szerint is megnevezte az uszítok egy részét A® új szultán Spanyol-Marokkóra is bejelentette igényét Fár is (AP). Franciaország belügyminisztere ismét megvádolta Egyiptomot az algiri lázadás irányításával. George Bourget-Monoury belügyminiszter a párisi angol-amerikai sajtóklubban tartott előadásában elmondotta, hogy Algírban különböző irányzatú földalatti mozgalmak működnek, de valamennyiüket összeköti a „kairói tengely”. A felkelőket a kairói kormány ügynökei irányítják. A miniszter felsorolta néhány egyiptomi kormánymegbízott nevét, akik nagyrészt Kairóban ülnek és onnan irányítják a lázadó csoportokat. Szerinte a lázadók arra akarják kényszeríteni az algíri franciákat, hogy alávessék magukat az íz- lámnak, ha nem akarják, hogy a tengerbe vessék őket. Beismerte, hogy a francia kormány ió hibákat követett el, elhanyagolta a szociális szolgálatokat és nem gondoskodott megfelelő kapcsolatokról a lakosság és a kormányzat között. A francia kormány most reformtervekről tárgyal, amelyek lehetővé teszik a bennszülött lakosság részvételét a helyi kormányzatban. Földreform útján földet akarnak juttatni az algíri parasztoknak. Bourget-Monoury nyilatkozata feltűnést keltett, mert alig néhány napja, hogy ismét helyreállt a „jó viszony” Franciaország és Egyiptom között. Egyiptom ígéretet tett az északafrikai lazítás beszüntetésére és Franciaország ennek ellenében hajlandó volt felújítani az augusztusban beszüntetett fegyverszállításokat. Rabat (AFP), Mohamed ben Juszuf marokkói szultán bejelentette igényét Spanyol-Marokkóra is. A szultán közölte, hogy látogatásra készül Spanyol-Marokkóba, valamint a tangeri nemzetközi zónába. ״ Mindnyájunk szeme előtt Marokkó egységének helyreállítása lebeg. Reméljük, hogy Spanyolország, amely állandóan ismételte ígéreteit a marokkói népnek, most, amikor Franciaország elismerte a marokkói önállóság elvét, beváltja ígéreteit, követi Franciaország példáját és elismeri a spanyol-marokkói terület önállóságát” — mondotta a szultán egy spanyol-marokkói küldöttségnek. ..... . HabmaH Jeruzsálem, dec. 1., csütörtök ״ Edison” MEDEA Rövidesen bemutató: FANKDI, A HŐS Népi eposz Írta: Zalman Satur Rendező: Simon Finkel Díszletek: Rosé Mokadi Zene: Mark Lavri Táncok: Ruth Harrt■ Vezényel: Cvi Kom Naponta indít Európába gépet az E-Al Még nem állapították meg a bolgár kártérítés összegét ,amint az El-Al irodáit és raktárait. A miniszter látogatása után Arje Pinkusz, az El-Al vezérigazgatója, újságkonferencia keretében nyilatkozott az El-Al közeli programjáról. Az 1956-08 nyári menetrend életbeléptetésével egyidejűleg — mondotta — az El-Al szombat kivételével minden nap fog indítani gépet Európába és hetenként négy gépet Amerikába. Az El-Al gépei Hollandiát is fogják érinteni. A társaság gépei hetenként egyszer fognak leszállni az amsterdami repülőtéren. Az útirány a következő lesz: Ludd, Zürich, Amsterdam, London és vissza. Pinkusz kijelentette, hogy az 1955-ös év üzleti szempontból igen jól indult. Az El-Al kivívta helyét a repülőtársaságok sorában és ez a helyzet addig tartott, amíg a bolgárok le nem lőtték a nagy utasszállító Constellation-gépet. A tragikus eset súlyos károkat okozott a vállalatnak. Bulgária közölte, hogy kártérítést fog fizetni, az összeget azonban még nem állapították meg. Az ügy a külügyminisztérium kezében van. Pinkusz bejelentette még, hogy az El-Al utasainak kétharmada külföldi állampolgár és csak egyharmada rekrutálódik izraeli állampolgárokból. Mose Karmel közlekedésügyi miniszer szerda délelőtt tette meg első hivatali látogatását a luddi repülőtéren. A miniszter, aki titkára, a közlekedésügyi minisztérium magasrangú tisztviselői és az El-Al vezetői társaságában érkezett a repülőtérre, megtekintette a műszaki berendezéseket, va- LUKY ÉTTEREM I T. A., Allenby 3. - Tel. 23752. OLASZ ÉTELEK-------ZENE. TEK-AVIVI MOZIK HETI MŰSORA: ALLENBY: Hajjl Bab» A RMON DAVID: Nevetés a paradicsomban CHEN: Mandy EDEN: Johnny Guitar ESZTER: The Prodigal MIGDALOR: O. K. Net• MUGRABI: Vera Cruz OPHIR: Francia kánkán MATMID: Zúgnak a harangok ORION: Sztár született SDEROT: Táncoló évek YARON: Arany sólyom ZAMIR: Forta TAMAR: Marty TCHELET: Lea Amanta da Ta m . — Megdrágul a posta. — Január elsejétől megdrágul a belföldi posta levélforgalom. Az új tarifa szerint az egyszerű levél dija 80 pruta a nyomdai termékek dija 50 gram súlyig 30 pruta lesz. Megdrágu az expressz-díj is, amelynek tarifája külön 300 pruta lesz. Az egyéb postai küldemények portódíja változatlan marad. Öngyilkos lett a náci haláltáborok hírhedt orvosa. Müncheni jelentés szerint a bochumi börtönben öngyilkosságot követett el Otto Heidi, a volt auschwitzi, mauthauseni, strasshofi és egyéb haláltáborok hírhedt orvosa, aki a német ügyészség sokezer zsidó táborlakónak a megölésével vádolt. A szerencsétlen táborlakókat Heidl halált okozó mérgek befecskendezésével ölte meg, amelyeket azonban az áldozatoknak, mint gyógyító injekciót adtak be. Heidl a háború után sokáig, mint privát orvos működött és vele együtt két orvostársa is vizsgálati fogságba került. * ״ Ecjon” ivrit-alpán-internátus, Jeruzsálemben. Az új évfolyam JANUÁR 1-ÉN kezdődik a nevelésügyi mimisztérium és a Szochnut által közösen fenntartott alpánon. Kezdő-, haladó- és továbbképző osztályok. Bejáró tanulókat is felvesznek. — Szakmai tökéletesítés, útmutatás és segítség a begyökereződéshez. Kultúrtevékenység. Beiratkozás a Szochnut telavivi, jeruzsálemi és haifai irodáiban. — Földrengés várható? December első tíz napjában, földrengés lesz Palesztinában, előzőleg pedig december elsején a Nílus völgyében fog remegni a föld — jövendöl Jose Mariano Ponton mérnök, Mexico City egyetemének tanára. Amerika is kiveszi a részét a katasztrófákból, mert San Francisco két napon belül olyan hatalmas földrengés áldozata lesz, amilyenre még nem volt példa a város történetében. A mexicói tanár a nap, a hold és a csillagok állása alapján jövendöli meg a földi katasztrófákat. A Mexicoi tudományos körökben komolyan veszik Ponton kijelentéseit és utalnak arra, hogy már több izben pontosan megjósolt földrengéseket, viharokat és tűzhányó-kitöréseket. Ponton , egyébként igen ismert mérnök és hosszú idő óta foglalkozik a nap, a bolygók és a csillagcsoportok állásából eredő magnetikus zavarok kihalásának kutatásával. NÁPOLYI TÖRMELÉK ismét kapható a pozsonyi Weinrebnél, Tel- Aviv, King George 17. — Póruljárt betörő. Tegnap az egyik Rothschild-körúti házból eszméletlenül szállították Niszim Semtov 30 éves betörőt a telavivi Hadassza-kórházba. „Ez az első alkalom hosszú karrierem történetében, hogy ennyire leégtem” — panaszkodott a rendőröknek, akik eszméletre térte után kihallgatták. Semtov a hétfőre virradó éjjel a vízlevezető csatornán keresztül felkúszott Jiszráél Drucker lakására, elhajlította az illemhely ablakán levő rácsokat és beugrott. A lakástulajdonos azonban meghallotta a mellékhelyiség felől jövő zajt és a hívatlan vendéget egy székkel a kezében várta. Amikor a tolvaj belépett a hallba, a lakástulajdonos alaposan ráütött a fejére a székkel. Semtov a földre esett, de azonnal magához tért és a másik szobába menekült, Drucker azonban oda is követte és mégegyszer fejbevágta, mire a tolvaj elvesztette eszmélétét. Drucker erre az illemhelyre vonszolta áldozatát és hívta a rendőrséget, amely régi ismerőst fedezett fel a betörőben. I Pehely- és vattapaplanját az ön jelenlétében állítom elő. Veszek elsőrendű pelyhet és tollat a legmagasabb áron. Vállalok hímzést, monogrammozást, mindennemű mentírozást, ágyneművarrást, stb. hozott anyagból is. Fleischer paplanüzem, Tel-Aviv, Pinsker 31. 8a. Üzlethelyiség 4 kirakattal főutcára, Tel- Avivban, a Kikár-Hámosávet mellett, A T AD Ó. Cím: FOB. 1942. Tel-Aviv. Asszonyt KERESÜNK háztartásba, bentalvással. Cím: E. MATALON, T. A., Jaffa-Tel-Aviv-út 52. Nabhlat Benjamin 91. Telefon: 62611. — Átmeneti javulás a marokkói zsidók helyzetében. Dr. P. Mosberg, a haifai egészségügyi hivatal helyettes főorvosa, aki szerdán tért vissza Marokkóból, nyilatkozott az újságíróknak a jelenlegi helyzetről. Az az általános benyomás — mondotta —, hogy Ben Juszef szultán hazatértével a zsidók helyzete megjavult. Az ok kézenfekvő: a zsidóság ezidőszerint politikai tényező és a pártok egymás között vetélkednek a zsidók kegyeiért. A zsidók tudják azonban, hogy ez múló jelenség, nem táplálnak illúziókat és készülnek az alijjára. Dr. Mosberg, aki az „Öze” megbízásából két évet töltött Marokkóban, közölte még, hogy a marokkói zsidóság egészségi színvonala az utóbbi időben jelentősen emelkedett és a zsidók között elterjedt két szociális betegség, a trahoma és a kosz szinte teljesen eltűnt. — Kimarad a ״ Miivé Hungari” közgyűlése. A Műve Hungari közgyűlését december 6-ára tűzték ki. Most annak köztesére kértek fel bennünket, hogy a közgyűlés technikai okokból elmarad és az újabb időpontról újabb meghívó útján fogják az érdekelteket értesíteni. ZONGORÁT, a legjobb gyártmányokat, részletre is elad: Gottesmann, Haifa, Nordan u. 6. szám. Telefon: 67122. — Makkabea a védelmi alapért. A volt csehszlovákiai Makkabi körzet és az egykori pozsonyi Makkabea S. K. december 15-én a haifai Cion-szállóban műsoros esélyt rendez, amelynek tiszta jövedelmét a fegyvervásárlási alapra adományozzák. A telavivi helyi csoport december 5-én, hétfőn este 6 órakor a Bitan kávéházban előkészítő megbeszélést tart, amelyre meghívja tagjait és barátait. Elegendő jelentkező esetén Tel-Avivból külön autóbuszt indítanak a haifai mulatságra . H EL Petach-Tikva, december 1., csütörtök ELDORADO