Uj Kelet, 1959. december (40. évfolyam, 3449-3474. szám)

1959-12-08 / 3455. szám

Izrael nem engedi meg az arab menekültek visszatérését Golda Méir nyilatkozata az angol újságíróküldöttség előtt — Mára halasztották a szavazást az UNO-ban Jeruzsálem. (Az Új Ke­­let tudósítójától). — Golda Méir külügyminiszter az or­szágba érkezett 22 főnyi angol újságíró csoport előtt tegnap kijelentette, hogy Izraelnek nincsenek semmi­­féle területi követelései az arab államokkal szemben. Izraelnek a jelenlegi hatá­­rokon belül is módjában áll az elők további csoportjait befogadni országfejlesztési terveinek megvalósításával. Azzal, hogy Izrael egymil­­­ió zsidót fogadott be és telepített le, példát muta­­tott az arab államoknak arra, hogyan lehetne náluk a menekülteket letelepíteni. A továbbiakban a kül­­ügyminiszter hangsúlyozta, hogy Izrael véglegesnek te­­kinti a­­ fegyverszüneti egyezményekben megálla­­pított határvonalakat. En­­nek ellenére, a kormány hajlandó kisebb határiga­­zításokhoz beleegyezését ad­ni egy általános egyezmény keretén és kizárólag a köl­­csönösség elve alapján. Az arab menekültek kér­­déséről szólva Golda Méir megismételte, hogy Izrael nem hajlandó engedélyezni az arab menekültek vissza­térését. Ennek ellenére az izraeli kormány mint a múltban, úgy a jövőben is hajlandó együttműködni a szétszakított családok hu­­mánus problémáinak meg­­oldásában. ״ Lehetséges, hogy ezen hajlandóságunk következtében a jövőben visszatér Izraelbe a me­­nekültek egy része” — fe­­jezte be nyilatkozatát a külügyminiszter. Az angol újságírók elő­­zőleg kétnapos körutat tet­­tek a Jordánia területén levő menekülttáborokban. Chaze el-Madzsan jordáni miniszterelnök ezzel kap­­csolatban kijelentette, hogy a menekültek problémája csakis úgy oldódható meg, ha ״ az UNO határozatának megfelelően visszatérhet­­nek régi lakóhelyükre és kártérítést kapnak.” New­ York­ (Reuter, STA) — Az UNO politikai külön­bizottsága tegnap, a hol­­land delegáció kérésére, má­ra halasztotta a szavazást a Pakisztán—indonéziai ja­­vaslat tárgyában, amely kö­veteli, hogy három évi idő­­tartamra hosszabbítsák meg az UNO arab mene­­kült-segélyezési szervezeté­nek mandátum­idejét. Az amerikai delegátus elmondotta, hogy kormá­­nya támogatja a javasla­­tot, noha hiányzik belőle egy-két részlet, amely — nézetük szerint — szüksé­­ges lett volna. Dr. Arthur Lurie izraeli delegátus kifo­­gásolta, hogy Izrael véle­ Kilenc állam már jóváhagyta az űrkutatási bizottság létesítését A Szovjetunió is elfogadta a ״ Cospar” alapokmányát Hága (Reuter). Kilenc állam képviselői, közöttük a Szovjetunió és az Egye­­sült Államok tegnap jóvá­­hagyták a nemzetközi ״ űr­­kutatási bizottság (Cospar) alapokmányát, amelyet a múltban a Szovjetunió el­utasított. A most egyhan­­gúlag kötött megállapodást a múlt hónapban Amszter­­damban megtartott tárgya­­lások előzték meg. A holland közoktatásügyi minisztérium tegnap ki­­adott jelentése szerint az „Űrkutató bizottságban” ta­­gok lehetnek azon államok tudományos akadémiái, me­­lyek ״ Űrrakéták és műboly­­gók kilövése által és azok nyom­onkövetésében aktív részt vesznek az Űrkuta­­tásban." A Cospar igazgató­tanács héttagú kamrát nevez ki, melynek elnöke és egyik al­­elnöke amerikai, a másik alelnöke pedig orosz lesz. A Cospar első kongresz­­szusát a jövő évben fogják tartani Nizzában. Ugyanott lesz a bizottság első szimpo­­zionja is, valószínűleg ja­­nuár 10. és 14-ike között. A jelek szerint a szimpo­­zionon 14 ország 250 képvi­­selője fog résztvenni. áskalonban megalakult a városkái­ koalíció Tegnap a késő éjszakai órákban széleskörű koalíció jött létre Askálonban. Az új koalícióban, melynek 10 tagja van a 11 városi taná­­csos közül, a Mápáj, a kiál­­cionisták, az Áb­dut Háává­­dá és a vallásos nemzeti párt képviselői vesznek részt. Az askáloni városi el­­lenzéket a jövőben a Chérut egyetlen képviselője fogja képezni. A koalíciós egyez­­mény értelmében ismét Árjé Tágár (Mápáj) lesz a pol­­gármester. Varga Jenő újra megjósolja a kapitalizmus összeomlását ״ A Szovjetunió 10—15 éven belül túlszárnyalja Amerikát gazdasági téren” Moszkva. (IFP). — Var­­ga Jenő professzor, a Szov­­ejtunió budapesti szárma­­zású vezető közgazdásza a ״ Kommunist” című ideoló­­giai pártlap legutóbbi szá­­mában hosszas tanulmányt közöl a következő évtize­­dekben várható fejlemé­­nyekről s megjósolja, hogy a Szovjetunió 10—15 éven belül túlszárnyalja Ameri­­kát gazdasági téren. Varga azt a régi marxis­­ta tézist ismétli, hogy a kapitalizmus végül össze fog omolni és mindenütt helyt ad a kommunizmus­­nak, de óvatosan hozzá­fűzi, hogy nehéz megjö­­vendölni, mikor és milyen formában fog ez megtör­­ténni az egész világon. Ez­­zel szemben valószínűtlen­­nek tartja háború kitöré­­sét,­­bár az imperializmus belső törvényei úgy mint a múltban, most is háború­­ra predesztinálják ezt az uralmi rendszert.” A közgazdász a követ­­kező fejleményeket jósolja a következő 10—15 évre: 1. A Szovjetunió túlhalad­­ja Amerikát és a világ el­­ső gazdasági hatalmává vá­lik. 2. Befejeződik a gyar­­mati uralom összeomlása és megkezdődik a volt gyarmatok gyors felvirág­­zása, a szocialista tábor se­­gítségével. 3. A kapitalista államokban a gyors tech­­nikai haladás és a tőke koncentrálása növeli a mun­kanélküliséget és fokozza az osztályharcot. Ez arra fogja kényszeríteni a kapi­­talista rendszert, hogy en­­gedményeket tegyen a dol­­gozó osztálynak. 4. Az im­­perialista államok közötti belső harc tovább folyik, de a kapitalista rendszer összeomlásától való féle­­lem megakadályozza a kü­­lönböző érdekcsoportok kö­­­zötti háborút. • De Gaulle francia köz­­társasági elnök szerdán Sze­negál fővárosába, St. Louis­ba utazik, hogy elnökként részt vegyen a francia ál­­lamközösség exekutívájá­­nak december 11 és 12-ikén megtartandó ülésén. Ezüstözés Nikkelezés­­ és aranyozás rozsdás /jkSS késpengék kicserélése *Q'Ja rozsdamentesre -jr'&Qj .SAKUMכ135נ ״ Tel-Aviv, Nachlat ® מל״ מדנ’י, Benjamin 8. Vr A SZERENCSÉS FT AT i­ ményét nem kérték ki a ja­ . ------------------------------------------------------------------------------­ vaslat megszövegezéséhez ! Legalább hat alpolgármester fog segédkezni Tel-Aviv és ezért nem járul hozzá, új városvezetésében. (A sajtóból) Moszkva újabb fegyverüzletre készül Kairóval Egyiptom főként MIG-19 típusú lökhajtásos repülőgépeket kér — Németországgal hadiipari üzemek létesítéséről tárgyal Nasszer — Az oroszok Afganisztánt is felfegyverzik Tel-Aviv (Az Új Kelet katonai tudósítójától). Meg­bízható értesülések szerint a Szovjetunió újabb fegy­­verügylet lebonyolítására készül Egyiptommal. Ezzel egyidejűleg az oroszok ko­­moly akciót indítottak Af­­ganisztánnak nehézfegyve­­ן rekkel való ellátására is. Az­­ orosz diplomácia erőfeszíté­­sei Eisenhower elnök Afga­­nisztánban teendő látogatá­­sának előestéjén érték el­­ a csúcspontot. Ami Egyiptomot illeti, Nasszer az oroszokkal egy­­idejűleg Nyugat-Németor­­szággal is előrehaladott stá­­diumban lévő tárgyalásokat folytat hadiiparánál­ kibő­­vítésére és további olyan gyárak létesítésére, amelyek fokozhatják az Egyesült Arab Köztársaság katonai potenciálját. Szó van arról, hogy Egyiptom nagyobb­­mennyiségű ״ MIG-19” tí­­pusú lökhajtásos repülőgé­­pet vásárol a Szovjetunió­­tól. Ez a repülőgép radar­ral van felszerelve és min­­den időjárásban képes har­­colni. itt értesülésünk szerint a szovjet­ blokkhoz tartozó or­szágokban változatlanul ki­­képeznek egyiptomi tiszte­­ket, Moszkva pedig tovább­­ra is gondoskodik az egyip­­tomi hadfelszerelés kiegészí­téséről és cserealkatrészek­­kel való ellátásáról. A súly­­pont ez alkalommal a légi­­haderőn van. Becslések sze­­rint az Egyesült Arab Köz­­társaság légihadereje ma körülbelül 300 ״ MIG-17״ tí­­pusú géppel rendelkezik, to­­vábbá 80 könnyű ״ Iljusin- lökhajtásos bombázóval. Az egyiptomi hadipilóták ki­­képzését is szovjet típusú iskolagépeken végzik. Az egyiptomi repülőtereket új orosz gyártmányú modern radar­készülékekkel szerel­­ték fel és felfrissítették a földi karbantartó személy­­zet felszerelését is. Az afganisztáni szovjet­­akcióval kapcsolatban azt közük, hogy az oroszok ez esetben is a légihaderőre helyezik a hangsúlyt. Afga­­nisztánnak 60 ״ MIG-17”-es lökhajtásos repülőgépet, to­­vábbá 24 ״ Iljusin-28”-as bombázót szállítottak az oroszok. Egy angol újság­­író, aki most tért vissza Afganisztánból, azt írja, hogy ez a hadsereg egy év­­vel ezelőtt úgy festett, mint „egy katonai múzeum”, a­­mennyiben az elképzelhető legrégibb fegyvereket hasz­­nálta, de az utóbbi napok­­ban a 60 ezer főt számláló hadsereget is teljesen mo­­dernizálták. Az oroszok egy páncélos divizót szereltek fel ״ T-34”-es tankokkal, to­­vábbá egy hegyivadász ala­­kulatot, két motorizált gya­­logos brigádot szereltek fel minden fegyverrel. A szov­­jetek 152 milliméteres Hau­­bitzer típusú táborn ágyúk­­kal látták el az afganisztán tüzérséget. Az orosz szak­­értők számát Afganisztán­­ban ezerre becsülik. (­.­.) Daily Telegraph: November 17־ én hét újabb kivégzés volt Budapesten Chruscsev a szovjet küldöttségtől külön utazott el a magyar fővárosból Budapest (Reuter). E­lasztott új 71 tagú központi bizottság (eddig csak 53 tagja volt a bizottságnak), tegnapi ülésén jóváhagyta a 11 tagú politikai bizott­­ság listáját, amelyet Kádár János főtitkár terjesztett elő. A Politbüro egyetlen új tagja Nemes Dezső, aki Kádár bizalmasainak köré­­hez tartozik. Tel-Aviv (Az Új Kelet tudósítójától).­­ A londoni Daily Telegraph szombati számában közli, hogy Ma­­gyarországról teljesen meg­­bízható forrásból származó értesülés szerint november 17-én a budapesti gyűjtő­­fogházban magyar ifjakat végeztek ki az 1956-os for­­radalomban való részvétel miatt. A lap megjegyzi, hogy az értesülés 24 órával a magyar belügyminiszter­­nek a pártkongresszuson elhangzott cáfolata után ér­­kezett. A tekintélyes angol újság hangsúlyozza, hogy az értesülés semleges diplo­­máciai forrásból származik. Ezek szerint november hó 17-én, tehát a pártkongresz­szus megnyitása előtt két héttel, két 18 éves magyar ifjút kivégeztek a gyűjtő­­fogházban. Budapesten. Az egyik fiatalember édesapja a következő szűkszavú ki-Nikita Chruscsev szovjet miniszterelnök, aki részt vett a magyar kommunista párt hetedik kongresszusán tegnap feleségével együtt vonaton elhagyta a magyar fővárost. Chruscsevet Ká­­dár János, a párt főtitkára, Biszku Béla belügyminisz­­ter, Gáspár Sándor, a párt politikai bizottságának tag­­ja és más vezető személyi­­ségek kísérték a magyar határig. A budapesti szovjet nagy­­követség szóvivője tegnap azt mondotta, valószínűnek tartja, hogy Chruscsev Moszkvába tér vissza, de nem tudja, hogy az egész utat vonaton fogja-e meg­­tenni. Külföldi körökben bizo­­nyos meglepetést keltett a budapesti rádió vasárnap esti jelentése, amely szerint a szovjet küldöttség elhagy­­ta az országot — Chruscsev nélkül. Különböző találga­­tások indultak meg, hogy miért hosszabbította meg a szovjet miniszterelnök ma­­gyarországi tartózkodását, magyarázatot azonban se­­hol sem tudtak adni erre. Budapest (UPI):­­ A magyar kommunista párt 7-ik kongresszusán meg ha­vatalos értesítést kapta: ״ Fia az ítéletvégrehajtás következtében, nincs többé az élők sorában.” A Daily Telegraph hozzá­­fűzi még, hogy a magyar hatóságoknál nem sikerült leellenőrizni a hír valódisá­­gát, de a forrás, amelyből a hír származik, száz szá­­zalékig megbízható, mert nem nyugati, hanem sem­leges ország budapesti kö­­vetségéről van szó, ahonnan a hír a Daily Telegraph bécsi szerkesztőségébe ér­­kezett. A továbbiakban a lap Chruscsevnek a Magyaror­­szágon állomásozó szovjet csapatoknál tett látogatásá­­ról számol be. A Daily Te­­legraph szerint a látogatás célja a csapatok moráljá­­nak megerősítése volt. Egy szemtanú, aki jelen volt Chruscsevnek a „Mávag” gépgyárban tett látogatásá­­nál, közölte, hogy a gyűlé­­sen tízezer munkás vett részt .A fogadtatás meg­­lehetősen hűvös volt és semmiképpen sem olyan lel­­kes, ahogy a hivatalos ma­­gyar propaganda feltüntet­­ni igyekezett” — mondotta a szemtanú. Beszéde során egyetlenegyszer tört ki spontán taps, amikor az életszínvonal felemelésének kilátásáról beszélt. New­ York (IFP):­­ Az UNO-közgyű­lés plená­­ris ülése, amelynek tegnap délután kellett volna tár­­gyalnia a magyar ügyet, a tárgyalást ma estére halasz­totta. Az elnapolás oka az, hogy a politikai bizottság még nem fejezte be az algé­­riai kérdés tárgyalását és ugyanezeknek a delegátusok­nak kell résztvenniök a magyar ügy tárgyalásán is. §13 Ma nyílik meg ₪9 a»ZSIL« A KÜLÖNLEGES HANGLEMEZ I • ÉS HANGSZERÜZLET #1 Sztereofonikus berendezés. Elválasztott hallgatófülkék OSZKÁR VEZETÉSE ALATT 70 TEL-AVIV, BEN JEHUDA / V FRISCHMANN-UTCA SAROK MEGHÍVJUK ÖSSZES BARÁTAINKAT ÉS A ZENEKEDVELŐKET. • Az El Ahram című kairói lap tegnapi jelentése szerint Nasszer a szuezi hadjárattal kapcsolatos em­lékiratain dolgozik. Gyújtogatás okolta ג lívitájimi tűnt A rendőri nyomozásban résztvevő szakértő megál­­lapítása szerint a givátáji­­mi könyvüzletben a múlt hét végén kitört tűzvész több értékes könyvet sem­­misített meg. Az elpusztult könyvek felbecslését a Haszneh biztosító társaság nyomozói végzik, amelynél 90 ezer fontra biztosították a könyvkereskedés raktá­­rában tartott antik köny­­veket. A rendőrség az igazmon­­dó géppel vallatta Chájim Chadidot és Szászon Asz­­kurt, az antikvárium két tulajdonosát. A vallatás eredményét eddig még nem hozták nyilvánosságra, ha a rendőrség arra gyanak­­szik, hogy a tüzet gyújto­­gatás okozta. Ezt alátá­­masztja az a tény, hogy a tűzeset színhelyén petró­­leumba mártott rongydara­­bokat találtak és megálla­­pították, hogy az üzlet rak­­tárának falát gyúlékony anyaggal öntötték le. Elitélt arab kémek A haifai törvényszék teg­­nap másfél évi elzárással sújtott hat kfár-cubai és két vádi-d­ámászi arab la­­kost, akiket azzal vádoltak, hogy megszöktek az ország­ból és az állam biztonságát veszélyeztető híreket adtak át a szíriaiaknak. A hat kfár-cubai arab 1958 de­­cember 2-án szökött át Szí­­riába, ahol letartóztatták őket és hat hónapig voltak­ börtönben. Január végén si­­került megszökniük és visz­­szatértek Izraelbe, ahol a rendőrség kihallgatta, majd letartóztatta őket. A vád­­lottak beismerték a terhük­­re rótt bűncselekményeket. Ha sztrájkolaik röntgenológusok A 300 tagot számláló röntgenológusok szakszer­­vezetének képviselői tegnap közölték, hogy az ország valamennyi orvosi intézmé­­nyében dolgozó tagjai ma 24 órás figyelmeztetősztráj­kot tartanak. A röntgeno­­lógusok, akik nemcsak a fényképezési munkálatokat végzik, hanem a kobalt- és rádiumbesugárzásoknál is segédkeznek, veszélyes mun­kájukra hivatkozva, fizeté­­sük és munkafeltételeik fel­javítását követelik. A sztráj­kólók képviselői közölték, hogy amennyiben munka­־ adóik a közeljövőben nem kezdenek tárgyalásokba va­lók, tíz napon belül általá­­nos sztrájkba lépnek. A 21 kórházat és 27 rendelőt érintő sztrájkot a Hisztad­­rut jóváhagyása nélkül hir­­dették meg. Az elmebeteg Zsurbi■ vizsgálati fogságban Tegnap került vizsgáló­­bíró elé Salom Zsurbin 40 éves rámái-d­éni férfi, aki golyózáporral fogadta vett­­dégségbe érkező fivéreit és unokaöccsét. A lövöldözés során az egyik öccsét meg is sebesítette a karján. Az elmebeteg Zsurbin tegnap a következő megdöbbentő vallomást tette: „Szánt­szándékkal akartam meg­­ölni a fivéremet. Sőt, már hónapokkal ezelőtt kitervel­­tem a gyilkosságot.” — A bíró 15 napos fogvatartási parancsot adott ki Zsurbin ellen, aki csendben, teljes egykedvűséggel fogadta a határozatot. • V. Dahanaika ceyloni miniszterelnök tegnap meg­vált a Sevilanka párt veze­­tőségétől és elmondotta, hogy a márciusban megtar­tandó új választásokra új pártot alapít.

Next