Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

122 GYULAI PÁL, kedtek, hogy a népelemet előbb vigyék, fejtsék, hanem hogy alább sülyeszszék. Nekik nem volt elég a népköltészet : tájkölté­szetet alkottak. S mi az a tájköltészet ? sem több, sem kevesebb, mint tájszólás, tájviselet, tájszokás. A tájszavak általánosítása , a tájszokások leírása célul fűzetik elmélet- és gyakorlatban. S még jó, ha a tájszavak igazi tájszavak, s a népszokások nem költöttek. Összehalmoztatik minden úgynevezett kelmeszerű­ adalék, mik he­lyet foglalhatnak ugyan, mint népismei, történeti és nyelvtani adalékok a népi kutatók gyűjteményeiben, melyek nem egyedül költészeti elvek nyomán szerkesztvék, de költészetben, melyet az irodalom állít elő, soha. Oly költészet született meg, mely súly­pontját a költészet fogalmán kívül keresi. Külsőség, az anyag lépett a szellem helyére, mely képtelen új genre-t alkotni, s nem nyújthat semmit, mi akár a költő, akár az ítésznek szempontul szolgáljon. A népköltészet sem tájszólás­, sem népisme , valamivel több, mert költészet. Ha szemlét tartunk a világ összes népkölté­szete fölött, s összehasonlítjuk a mi most született tájköltészetünk­kel, látni fogjuk, minő tévedésben vannak az ifj tan emberei. Mindaz, mire ők fő súlyt helyeznek, mellékszerepet sem játszik, legfölebb néha színezetül szolgál, kivált a humorban, de soha sem célos, költői érdeket pedig épen nem föltételez. Az összes magyar népdalgyű­jteményben nincs annyi tájszó , mint mennyit mikölté­­szetünk tájköltői költeményeik, s mi több lyrai, költeményeikben összehalmoznak. Elméletükhöz híven ebben keresik a népköltészet erős oldalát. De az nem költészet, mely művészi alakítás helyett tájszavak és szokások registrálásával akar hatni, s a népdal nevét nem érdemelheti meg azon költemény, melyet csak commentárral lehet megértenünk, s ha megértettük, lelkesülés fejében megta­nulunk egy tájszót vagy tájszokást. Az egész tájköltészet, mint ilyen, egyetlen hangot sem adott, mely új dallamként vegyült volna a magyar népköltészet harmóniájába, s ha alkalmazni fogjuk az új tant a költészet minden nemére, előállanak palóc regények, barkó drámák, hienc eposzok, írni fogunk hatféle tájszóláson, s lassan-lassan elérünk oda, hol költői nyelvünk az irodalom kelet­­kezte előtt állott. A tájköltészet nem egyéb mint a népelem sü­­lyedése , költők szeszélye , kik nem bírván eredetiséggel eredeti­séget hajhásznak , hiú erőlködés az ízlés ellen, mely megboszálja magát, játékszer, nagy gyermekek játékszere.

Next