Új Magyar Szó, 2008. április (4. évfolyam, 62-81. szám)
2008-04-01 / 62. szám
21 UMSZAKTURUS Röviden Tízszeres túljelentkezés Sógor gyakornoki programjára Három helyszínen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában találkozott Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő azokkal a fiatalokkal, akik az általa meghirdetett gyakornoki programra jelentkeztek. A nyerteseknek esélyük van arra, hogy a 2009-es EP-választásokig hátralevő mintegy 12-14 munkahónap alatt egy-egy hónapig együtt dolgozhassanak Brüsszelben az európai parlamenti képviselővel. „A százhárom beérkezett pályázat azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyar diákok és fiatal szakemberek szoros figyelemmel követik az Európai Parlamentben folyó munkát” - fejtette ki Sógor Csaba. A pályázatok kiértékelése várhatóan egy héten belül lezárul, és az első gyakornok már április első hetében kiutazhat Brüsszelbe. Megkezdődött Norvégia első terroristapere Megkezdődött az első olyan per tegnap Norvégiában, amelynek vádlottjait terrorizmussal gyanúsítják. A fővádlottat, a pakisztáni származású Arfan Q. Bhatti norvég állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy egy társával, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, 2006. szeptember 17-én gépfegyverből rálőtt az oslói zsinagógára. A támadásnak nem voltak áldozatai. Bhatti egy harmadik férfival, akit szintén nem azonosítottak közelebbről, a vádirat szerint merényletet tervezett az Egyesült Államok és Izrael oslói nagykövetsége, valamint a zsinagóga ellen. A rendőrség lehallgatott telefonbeszélgetéseikből szerzett tudomást szándékaikról. A három vádlott ártatlannak vallja magát. Ellenzéki győzelem Zimbabweban? Elképzelhető, hogy a zimbabwei demokratikus ellenzéknek végre sikerült megdöntenie az országot romba döntő, 28 éve elnökösködő Robert Mugabe hatalmát. Saját becsléseik szerint jelöltjük 60, független mérések szerint 57 százaléknyi szavazatot szerezhetett. De még nem mernek ünnepelni, ugyanis a kormányzat elcsalhatja a választást. Eljárás indulhat a török kormánypárt ellen A főügyész szerint iszlám államot próbál létrehozni Erdogan pártja, ezért keresetet nyújtott be, amire most az alkotmánybíróság is zöld utat adott. A török alkotmánybíróság tegnap úgy döntött, hogy zöld utat ad a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellen benyújtott keresetnek, árulta el az egyik alkotmánybíró az AFP francia hírügynökségnek. Korábban a főállamügyész kérte a kormánypárt betiltását, az ország világi rendjének fenyegetése miatt. A hétfői, egyhangúlag meghozott döntés után elkezdődhet a tárgyalás, a döntésig azonban akár hat hónap is eltelhet. Kegyelmet kapott a Zoé Bárkája Kegyelmet adott Idriss Deby Itno csádi elnök a Zoé Bárkája francia jótékonysági szervezet tavaly decemberben gyermekcsempészetért elítélt tagjainak. A tegnap N'Djamenában közzétett két dekrétum hat francia és egy csádi állampolgárra vonatkozik. A franciák jelenleg hazájukban töltik nyolcéves börtönbüntetésüket, míg a hetedik, csádi illetékességű vádlottat az afrikai országban vetették börtönbe négy évre. A franciákat azzal vádolták, hogy a szervezet nevében 103, a csádi-szudáni határon élő gyermeket akartak Franciaországba csempészni, míg a csádi elítéltet, aki közvetített, gyermekrablásban való bűnpártolásban marasztalták el. Szakad az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció? Hírösszefoglaló_______________ ► A miniszterelnök egyoldalúan felmondta a két párt együttműködését Horváth Ágnes menesztésével - közölte Kóka János, az SZDSZ elnöke tegnap a parlamentben. A politikus napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: értelmezhetetlen számunkra a miniszterelnök azon állítása, hogy az egészségügyi tárcavezető menesztése a reform érdekében hozott áldozat. „Elfogyott önben, miniszterelnök úr az erő, a szándék, az akarat, a képesség az ország megújítására” - jelentette ki az SZDSZ elnöke, aki úgy,, vélekedett, Gyurcsány Ferenc kihátrált saját reformjai mögül. Gyurcsány Ferenc szerint viszont nagyon mély koalíciós vita van, amely válsággal fenyeget. A miniszterelnök azonban azt hangsúlyozta: ennek megoldása az ország érdeke, és erre az SZDSZ javaslata alapján - van 30 napja a két koalíciós partnernek. Közölte: a szombati bejelentés óta is folyamatos az egyeztetés a két párt között. A kormányfő úgy fogalmazott: a vita a két párt között nem a reformokról, hanem azok tempójáról szól. Horváth Ágnest április 30-ával menti fel egészségügyi miniszteri posztjáról a miniszterelnök - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő . Az SZDSZ elfogadhatatlannak tartja a döntést. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az egészségügy átalakítását folytatni kell, a cél az, hogy az emberek jobb szolgáltatást kapjanak és növekedjen a biztonság. Közölte, a miniszterelnök azt kéri a kormánypártoktól, hogy április 30-ig állapodjanak meg az egészségügy átalakításának további tennivalóiról és a menetrendről is. Hozzátette, hogy Horváth Ágnes utódjáról a kormánypártok egyeztetnek majd. Az MTI úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc vasárnap sem személyesen, sem telefonon nem tárgyalt Kóka Jánossal, és a kormánypártok koalíciós egyeztetést sem tartottak. Daróczi Dávid a távirati irodának megerősítette: Kóka Jánossal szombaton beszélt a miniszterelnök, vasárnap nem egyeztettek. Az SZDSZ a bejelentést követően közleményt adott ki. A liberális párt ebben azt írta: az SZDSZ számára elfogadhatatlan Gyurcsány Ferenc döntése, mellyel egyoldalúan, koalíciós egyeztetés nélkül meneszti a kormányprogramot végrehajtó Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Az SZDSZ visszahívja minisztereit? Lapzártánkkor az SZDSZ ügyvivői testülete a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok visszahívásáról ülésezett. Kóka pártelnök szerint a kormányfő szombati beszédével gyakorlatilag felmondta az együttműködést, és paradox módon a Gyurcsány-kormány programjára mondott nemet. Kóka hozzátette: Gyurcsány Ferenc egyoldalúan, egyeztetés nélkül döntött Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztéséről. Fodor Gábor megerősítette a Kóka János által elmondottakat. Szerinte az SZDSZ arra törekszik, hogy egységes álláspontot képviseljen az ügyben. Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke és Kóka János, az SZDSZ vezetője nem egyeztették lépéseiket Fotó: MTI Az ukrán bal Bush ellen A kommunista és több más baloldali párt felhívására a Függetlenség terén összegyűlt több ezer ukrán Kijev központjában az Észak-atlanti Szervezetet és az amerikai elnököt durván szidalmazva tüntetett. A tiltakozók elégettek egy Busht ábrázoló bábut. Egyesek „NATO: háború, halál és könnyek”, „Nemet a NATO-ra” és „Bush véres diktátor” - transzparenseket emeltek a magasba. Busht tegnap este várták Kijevbe, az április 24-i bukaresti NATO-csúcs előtt. Diplomáciai források szerint a látogatás alatt három ukrán-amerikai dokumentumot írnak alá, közöttük a két ország közötti rövid távú együttműködés „útitervét”. Olekszandr Csalij, az elnöki hivatal helyettes vezetője megerősítette: a látogatástól Kijev azt várja, hogy az Egyesült Államok támogassa Ukrajna csatlakozását a NATO- tagság „előszobájának” számító Tagsági Akciótervhez. ◄ Kijevi baloldaliak szidalmaztak Bush elnökötFotó: Rompres/EPA www.maszol.ro 2008. április 1., bed* Elnöki koccanások B.T. Félóra leforgása alatt egy államelnök és egy pártelnök karambolozott vasárnap délután Bukarestben. A Védő-Őrző Szolgálat (SPP) Volkswagen Golfját vezető Traian Basescu 17.30 óra körül koccant egy előtte haladó Dacia 1300-sal. A SPP közlésének megfelelően az államfő az intézmény kérésére használja a naponta ellenőrzött hivatalos járművet saját gépkocsija helyett. A kocsit a SPP autói kísérték, bár a testület közlése szerint az államfő „magánjellegű úton” volt. A koccanás után riasztották a Központi Katonai Baleseti Kórház orvoscsoportját, amely előkészítette a műtőt. A SPP azonban kisvártatva lefújta a riadót. Amint a bukaresti rendőrség szóvivője, Cristian Ciocan közölte, a baleset az államfő hibájából történt, aki nem tartotta be a követési távolságot, így beleszaladt a szabályosan közlekedő kocsiba, amelyet nekilökött egy Dacia Logannak. Basescu sem tagadja, hogy ő hibázott: mint mondta, a Cismigiu park előtt elhaladva elbámészkodott régi munkahelye, a főpolgármesteri hivatal épületének ablakaira. A koccanás után nyomban jelentkezett a rendőrségen, ahol alávetették az államfők esetében etilotesztnek nevezett alkoholszondázásnak, az eredmény negatív volt. Băsescut így mindössze három büntetőponttal és 100 lejes pénzbírsággal szankcionálták. Rosszabbul járt a Dacia tulajdonosa: mivel az 1300-as modellt már nem gyártják, őt nem illeti meg nagyobb kártérítés a jármű piaci értékénél, ami a kormány által a „Tragacs-program” keretében felkínált 3000 lejnek felel meg. Délutáni órákban a Szociáldemokrata Párt elnöke, Mircea Geoană szaladt bele Audijával a Charles de Gaulle tér közelében, a Pescăruş vendéglőtől nem messze egy előtte haladó terepjáróba. Băsescuhoz hasonlóan az ellenzéki politikus sem tartotta be a követési távolságot. Állítása szerint a baleset pillanatában legfeljebb 20 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Autója lökhárítója ennek ellenére meggörbült. Geoanának szintén 3 büntetőpontjába került a koccanás, Basescutól eltérően viszont 200 lejes bírság megfizetésére kötelezték.