Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)

1991-05-18 / 19. szám

ft Ci Függönyzolt Levegő Mért vesznek ezek ilyen rosszul levegőt? — kérdezi sok éve idegenbe szakadt, de mostanában már esztendőnként három-négy alkalommal is hazalátogató barátom a Belváros kellős közepén működő jeles színház egyik híres előadásának szünetében. — Zörög, ahogyan lélegeznek, sípol, amikor hirtelen szusszannak — morgolódik tovább. Valamit ért a dologhoz, nemcsak azért, mert nagy színházbarát, hanem mert „odakint” szép énekesi pályát futott be (miután itthon az Operaháznak nem kellett...). — És nemcsak a levegő! Elmossák a szavakat, leesik a mondat vége, valami szörnyű kásás brummogást produkálnak, főleg a férfiak. Nem tanítanak beszédtechnikáta főiskolán? Kikérdezi. Széttárom a karomat. — Ez van. Mi is tudjuk. Mit lehet tenni? Egyébként a Főiskolán tanítanak beszédtechnikát, többen is. Olyanok is, akik maguk is oktatásra szorulnának. De nem ez az igazi baj. Hanem az, hogy lassacskán már igény sincsen a szép színpadi beszédre. Sőt aki szépen beszél, arra rásütik, modoros. Csöngetnek, az előadás folytatódik, és folytatódik a beszédtechnikai hibák sorozata. Javakorabeli, nagy rutinú színészek éppúgy rosszul lélegeznek, artikulálnak, mint friss diplomás, alighogy végzettek. A hatodik sorban alig értjük néha, mit mondanak a színpadon. Pedig ez Budapest egyik legjobb színháza, társulata. Elszomorító. Előadás után beülünk egy korsó sörre a közelben. Hazánkfiának nem megy ki a fejéből ez abeszédtechnika dolog. — Mondd, lehet, hogy én rosszul emlékszem arra a régi, nemzeti sziházi Hamlet-előadásra, még a Blaha Lujza téri, híresen rossz akusztikájú épületben, amikor Ungvári László suttogva mondta a Lenni vagy nem lenni monológot, és mi srácok, fent a karzaton, minden szót tisztán értettünk? — Nem, jól emlékszel — nyugtatom meg. — Ladányi Ferenc Figaróját, Major Tamás Jagóját, Szörényi Éva Éváját, Tímár József Willy Lomanjét is értettük. És még utána is nagyon sokak szavát, dikcióját. És mondok én neked valamit. Mostanában szerencsém volt látni erdélyi magyar társulatok előadásait. Gyönyörűen beszéltek. Pedig hát ott a magyar színészképzés lehetőségei fényévnyire vannak az itthoniaktól. Figyeld meg: az Erdélyből átjött színészek is szinte kivétel nélkül nagyon szépen beszélnek. Kirínak egy-egy előadásból, amelyben a pongyola, rossz hangsúlyú, rossz légzéstechnikájú, karbantartatlan színpadi beszéd az uralkodó. Mi ennek az oka? Más levegőt hoztak onnan magukkal? Vagy talán az, hogy ott a nyelv, a szép magyar beszéd nemcsak a színpadon számít tettnek, hanem a szó igazi értelmében, az anyanyelv óvásának, ápolásának nemes tette? — Tudod, azt hiszem, az itt a baj, hogy idehaza nálatok annyi sok minden egyszerű foglalkozássá lett az utóbbi időben — gondolkodik el a barátom. — A színészet is foglalkozássá lett, amit lehet így-úgy művelni. Holott mesterség ez, kérlek, amit csak mesterek művelhetnek, mesterfokon. A legjobbaknál pedig hivatás és elhivatottság is emellett. Ezt én a magam pályáján kezdettől fogva tudom, de ha nem tudtam volna is, kint aztán alaposan meg kellett tanulnom. Szegény jó fiú, mindig maximalista volt. Annak idején ezért nem kellett az Operának sem ... (takács) Érdemes megnézni! „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje. Mindent egészséges látogató ege, Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!" Gyönyörű versében így köszönti a pünkösdi ünnepeket Balassi Bálint a virágnyitó tavasz, a megújuló természet fölötti ihletett elragadtatással. Ennek a szép és magasztos ünnepnek a jegyében készült a vallási szerkesztőség műsora, amelyet vasárnap délelőtt tízkor sugároz a Tv2. A KANON című sorozat első adása az elmúlt héten jelentkezett először, most pedig, ugyancsak fél órában, ismét rávilágít vallás és kultúra fontos összefüggéseire, ezúttal a pünkösdi gondolatkör középpontba állításával. Hallhatunk verset az ünnepről, megszólal Kodály Zoltán híres műve, a Pünkösdölő, és természetesen megismerkedhetünk azzal a régi népszokással, amely szintén ehhez a naphoz kötődik: a pünkösdi királyság hagyományának kialakulásával, továbbélésével. c-3 I. évfolyam, 19. szám 1991. május 18., szombat Az első Európa A keltákVelencében Huszonnégy ország, több mint kétszáz múzeuma és tudományos intézménye kölcsönözte az anyagot; tudósok, műszaki szakemberek, kiállításrendezők légiója vett részt annak a kiállításnak megrendezésében, amely december 8-ig látható Velence egyik barokk palotájában, a Canare Grande partján álló Palazzo Grassiban. Az eredmény: káprázatos kiállítás, amely időben több mint két és fél ezer évet lép vissza, hogy több mint két és fél ezer tárgy segítségével bemutasson egy titokzatos népet, a keltákat, s bemutassa az „első Európát”, azt az időszakot, amely során először alakult ki kontinensünk jelentős részén egységes kultúra. — A kiállítás gondolatát a néhány évvel korábban megrendezett föníciai bemutató sikere érlelte meg — mondja Szabó Miklós régészprofeszszor, a kelta kultúra kutatója, a velencei kiállítás négy igazgatójának egyike. A Palazzo Grassit a Fiatcég vásárolta meg és alakította át nagyszabású kiállítások helyszínévé, amelyek tudományos igényűek, de elsősorban a nagyközönséghez szólnak. A kelta kiállítás gondolata az első pillanattól kezdve aktuális politikai töltetet is kapott, hiszen az új egységes Európa felé haladva hogyan is feledkezhetnénk meg a közös kulturális gyökerekről, s arról a népről, amely Európa hajnalán bizonyos értelemben az egységteremtés előfutára volt. A legnagyobb szervezési nehézségeket éppen az jelenthette, hogy az előkészítés fázisában a kontinens egészében kellett gondolkodniuk. A tudományos előkészítő munkát területi elvek alapján négy részre osztottuk. Barry Raftery a Britszigetek, Venceslas Kruta a nyugati, Otto-Hermann Frey a német nyelvű, jómagam a közép-kelet-európai területek felelőse voltam. Munkánkat Sabatino Moscati római professzor koordinálta, s a kiválasztott anyagra épülő forgatókönyvet az a Gae Aulenti formálta kiállítássá, aki többek között a párizsi Gare d'Orsay Múzeum belső képét is kialakította. — Milyen koncepció szerint dolgoztak? — Elsődlegesen nem a kiemelkedő szépségű tárgyak bemutatására, hanem nagy történelmi tabló kialakítására törekedtünk. A kiállítás vázát három nagy tematikai egység képezi: a fejedelmek kora, a Kr. e. VI—V. század, amikor a vaskori kultúra megszületett, a harcosok kora, azaz a IV—III. század, amikor e nép óriási területeken települt meg, ahol általában már az első generációtól kezdve megindult az összeolvadás a helyi lakossággal. Ebben az időben a kelta kultúra egészen Kárpát-Ukrajnáig, vagy éppen Görögországig sugárzott ki. A harmadik fő téma az első nem mediterrán európai városok — Caesar szóhasználatával az oppidumok — kialkulása. Ezeken a nagy egységeken belül szó esik a fegyverzetről, a holtak és az istenek világáról, a pénzverésről, vagy éppen a legújabb nyelvészeti kutatások eredményeiről és sok másról. — Az Írás az egész tárlatot végigkíséri, olyan értelemben is, hogy a falakon ókori kortársak szövegei olvashatóak a keltákról. Nos, nem sok jót mondtak róluk... — Igen, a görög és római írók a barbárokról általában sommásan, általánosító módon ítélkeztek. Hangsúlyozták például, hogy szélsőséges temperamentumúak, részegesek — ma talán azt mondanánk, garázda elemek — voltak. A másik véglet szerint bölcsek voltak, s e bölcsesség jellemezte elsősorban a druidákat, a kelta papokat. Mi szándékosan ütköztettük a szélsőséges véleményeket, azt bizonyítandó, hogy ezt a tehetséges népet helytelen beskatulyázni mindenféle előítéletek alapján. — Milyenek voltak valójában a kelták? — Kétségtelenül kultúrateremtő nép volt. Neik köszönhető például az európai vasművesség alapjainak lerakása. Ez a technológiai forradalom tette lehetővé, hogy Rómát, vagy a macedónokat legyőzhessék. De a vasszerszámok használata korszakos jelentőségű volt a mezőgazdaságban és az élet minden területén. A kelták újításait más népek, például a germánok vagy a thrákok is átvették. A Kr. e. utolsó két évszázadban egységes kultúra alakult ki Munkácstól Nantesig, amely az ideák szabad áramlását biztosította. Fő-, fém-, kőplasztikák, éksze- termék, gazdagon megmunkált fegyverek, használati tárgyak pazar együttese látható a Palazzo Grassiban — mennyire sajátos és milyen értéket jelent a kelta művészet? — A kelták sajátos látásmódját, akikről a romantika korában legfeljebb hamis irodalmi ábrándok alakultak ki, s akiknek alkotásait a múlt század végén naivnak, sőt viszszataszítónak tartották, a modern művészet fedezte fel. Jellemző, hogy a századelőn valaki Franciaországban — valószínűleg tréfából — kelta szobrokat állított ki modern tárlaton, s ezek nagy visszhangot váltottak ki, mint expresszionista művek. A tudomány csak később, a harmincas—a negyvenes években fogalmazta meg, hogy a kelta művészet nem ábrázolni, hanem elsősorban kifejezni akar, vagyis nem klasszikus típusú; éppen ezt vezethetők viszsza hozzá a modern művészeti szemléletmód előzményei. A kelta pénzről, mint műalkotásról pedig maga Ardré Malraux mondta: ez az „abszolút éremkép”. — Az „abszolút pénz” egy „abszolút pénzigényes tárlaton jelent meg most... — Nem lehetett eddig és valószínűleg sokáig nem is lehet hasonlóan nagyszabású kiállítást rendezni a keltákról. Történelmileg, s — a Fiat jóvoltából — pénzügyileg is kivételes pillanatban valósult meg ez a vállalkozás. Egyetlen adalék a kivételes szituációhoz: a románok Ceausescu bukása előtt nem válaszoltak a szervezők levelére, most pedig a legfontosabb leleteik Velencében vannak. A kiállító a monografikus szakkatalógus jóvoltából mérföldkő a tudomány számára, de azt hiszem, Gae Aulenti zseniális rendezői ötleteit sem dicsérhetjük eléggé. Megidézte a Brit-szigetek zöldjét, Európa prehisztorikus őserdejét, vagy azoknak az ábrázolásoknak a rengetegét, amelyeket a kelta világ teremtett vagy ihletett... Amikor a rendezés során a „tudományosság képviseletében” vitáztunk vele, gyakran kaptuk azt a választ: „a kiállítás nem szakembereknek, hanem egymillió látogatónak szól. Uraim, nagyon sikeres lesz...” — Aki ezt jósolta, aligha tévedett.— A megnyitás óta a Palazzo Grassi naponta több mint négyezer látogatót fogad, s az igencsak borsos árú katalógusból már a második olasz nyelvű kiadást nyomják. P. Szabó Ernő KULTÚRA Múzeumok vizsgája Széchenyi Ferenc azzal a szándékkal alapította a Nemzeti Múzeumot, hogy létrehozza a magyar szellemi élet központját. Ezt a szerepet azonban a pesti egyetem, majd az Akadémia töltötte be. Később Klebelsberg Kúnó gondolt rá, hogy az egyetemek és a Tudományos Akadémia mellett a közgyűjteményekben újabb — fontos — országos szellemi műhelyeket hozzon létre. Ehhez egyfelől a közgyűjteményekben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését kívánta biztosítani, másfelől a tudományos munkatársi kinevezések alapfeltételéül a doktorátus megszerzését írta elő. Az elmúlt negyvenöt év múzeumi politikáját más elvek irányították. Ma nem csupán múzeumi osztályvezetőknek, de gyakran igazgatóknak sincs tudományos fokozata vagy számottevő szakmai munkássága, a szakalkalmazottak száma mégis messze a világszínvonal fölött van. Ugyanakkor a rengeteg pénzt eltékozló „közművelődési” vállalkozások sem vezettek jelentős eredményre: a közgyűjteményekből nem lett társadalmi központ sem. Az elmúlt évtizedekben a múzeumokat nem sokra becsülték, s így bizonyos védettséget biztosítottak politikai viharok idején. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök mellett ebből a világból emelkedett ki a kormány két további tagja, s nemzetközi szinten is sok magyar szakembert számon tartanak. Ellentmondás az is, hogy miközben az elmúlt évtizedekben számos múzeumi épület felújítására nem jutott pénz, a gyűjtemények sok értékes tárggyal gazdagodtak, számos szép kiállítás készült, s talán túlságosan is sok új múzeumot nyitottak meg. Megsokszorozódott a kiállításilátogatók száma. Közöttük nagy számban vannak külföldiek, akik az olcsó belépők jelentős haszonélvezői — a magyar idegenforgalommal együtt, amely a „ikultúrturizmus” hasznából eddig bizony nem sokat juttatott vissza. Van-e ilyen vonzerő? A válasz öszszetett. Nem vagyunk — mondjuk — az olaszokhoz mérhető múzeumi „nagyhatalom”. Ahhoz képest azonban, mennyire keveset teszünk történeti értékeink nemzetközi hírének terjesztéséért, ismeretségünk jelentős. Mivel az eddigi magyar diplomácia az ilyen feladatokat messze elhárította magától, múzeumaink ismertsége egyrészt néhány szakmabéli nemzetközi kapcsolatainak köszönhető, másrészt az idelátogató külföldieknek, akiket gyakran lep meg az a művészi és szakmai színvonal, amit múzeumainkban tapasztalnak. Véletlen csupán, hogy a múzeumi világszervezet, az UNESCO keretében működő ICOM főtitkára, Elisabeth des Portes és Vinos Sofka, a végrehajtó bizottság tagja éppen az elmúlt héten látogattak Magyarországra. Nem csupán múzeumokkal és múzeumi szakemberekkel ismerkedtek, de egyúttal arról is meg akartak győződni, hogy hazánk képes megrendezni 1995-ben — Ausztriával közösen — az ICOM közgyűlését. Rendkívül rövid budapesti tartózkodásuk csak benyomásokat nyújthatott. Annyi bizonyos, a Nemzeti Múzeum viselettörténeti kiállítását nagyon alaposan megnézték, ami az érdeklődés nyilvánvaló jele. Azt, hogy diplomatikus vendégeink valójában milyen tapasztalatokat szereztek, nem árulták el Fekete György, helyettes államtitkárnak sem. Ez majd csak június 10-én derül ki, amikor beszámolójuk alapján dönt az ICOM végrehajtó bizottsága, hogy Budapesten és Bécsben, avagy a norvég „olajvárosban”, Stavangerben rendezzék-e a nagy eseményt. Az idei múzeumi világnap izgalmas kérdése tehát, hogyan vizsgáztak múzeumaink. Aligha kérdéses ugyanis, hogy kedvező esetben nagy lehetőséget kapnak, ami egyaránt serkentően kell, hogy hasson az épületek rendbe hozására, a szakmai-tudományos színvonal emelésére, a gyűjteménygyarapításra és kiállításrendezésre. No meg talán arra is, hogy ez a sajátos szakma a társadalmi elismerésnek arra a szintjére jusson, amit Széchényi Ferenc és Klebelsberg Kúnó szántak egykor a múzeumoknak. Taxner-Tóth Ernő BBC magyaroson Végy egy mondatot, lehetőleg valami fontosabb ember szájából. Például egy képviselő mondjon ilyesmit valakinek. Önnek nincs ismerete a lélekről, mivel nem tanult róla, az iskolában tudszokra oktatták. A mondatot facsard ki, mintha a honatya azt állította volna a másikról, hogy annak lelke nincs. Állítsd azt, hogy ez a hülyeség az összkereszténység véleménye, verj belőle akkora habot, mintha országosan kötelező lenne, cukrozd tiszta hitű kommunistákkal, aztán szórd meg fenyegetéssel, szőrén megült nemzeti lobogóval, kurzussal, sárga csillaggal, megkülönböztetéssel máris kész a jegyzet. Most keress egy közszolgálati médiát, amely a BBC etikai kódexét elfogadván kimondta, hogy a hírműsoraiban nincs helye hírlapírói véleményeknek, csak tényközlésnek. Ha megtaláltad a Magyar Rádiót, akkor a péntek reggeli krónikában háromnegyed nyolckor förtöddel máris nyakon öntheted hazádat. Ha Lévai Júliának hívnak, akkor e műveletet minden pénteken megismételheted. — kele — ÉVENTE Király Béla-díjjal tüntetik ki a New York-i városi egyetem brooklyni tagozatának az európai történelemben legjobbnak bizonyult hallgatóját. Király Béla, aki hosszú éveken át az egyetem tanára volt, csütörtökön adta át a díjat az idei kitüntetettnek, Ira Galtamannak. Hét végi programajculat BUDAPEST, Belvárosi MH: Marossárpataki táncok. Kalamajka táncház, „össanápi” vigalom. Játszik a Tükrös együttes (sz.). Budapest Kongresszusi Központ: A japán filhlarmoniikus zenekarhangiversenye, vez.: Kobayashi Ken-Iohiro (v.). Danuvia MK: Görög táncház, közresm.: a Sirtos együttes (v.). Gellért-fürdő: Nagy uszodai koncertfesztivál, soik köremüködővel (szombat este fél 9- től vasárnap hajnali 5-ig). Legújabbkori Történeti Múzeum: Dinoszauruszok Budapesten. A Természettudományi Múzeum kiállítása (szombattól). Műcsarnok: Múzenei napok a Műcsarnok összes termeiben: 20. századi klasszikusok, akusztikus költészet, Makám együttes, OJ Zenei Stúdió, fiatal zeneszerzők egyházi kórusművei, Miskolci Oj Zenei Műhely stb. (mindkét nap déntől este 11-ig). Nemzeti Sportcsarnok: Interjazz ’91 fesztivál, közrem. az Új Halkfogó és a Things Les McCann együttes (USA) (sz.). Török Ádám, Pege Aladár együttese, Benkó Dixieland., Rick Margitta kvartett (USA) (v.). Zeneakadémia: Székely István zongoraestje (sz.). BADACSONY, Egry József MH: Udvardy Erzsébet „Szentföldi vázlatok" cimű kiállítása (ahónap végéig). Vasárnap a Mátyás-templomban Az Albioni Kaittarazenekar hangversenye Az elmúlt szombaton (1991. május 11-én) hangulatos Mozart-koncertet adott az Albinom Kamarazenekar a Deák téri iskola dísztermében. Ez volt tulajdonképpen az idei Bárdos Fesztivál budapesti záróhangversenye. A zenekar partnere volt a műsorban még a Bárdos Kamarakórus Kempelen Tünde vezetésével. * A terem reprezentatív kialakítású és jó akusztikájú, rendszeresen tartanak benne zenei rendezvényeket. A műsor meglepetése egy Albinoni szimfónia volt, amely már teljesen a mozarti hangvételt előlegezte miniatűr keretek között. A hangversenyen méltán kirobbanó sikert aratott Mozart D-dúr Divertimentójának virtuóz előadása Zsigmond Balassa lendületes vezényletével. A ritkán hallható vokális műsorszámok közül ki kell emelni az Il Ré Pastore opera ritkán hallható lírai áriáját Tarkó Magdolna előadásában. A sikerben méltán osztozhatott Albert György, a hegedűszóló előadója. Az Albinoni Kamarazenekar most vasárnap a Mátyás templomban ad ünnepi hangversenyt. Műsorán Händel g-moll orgonaversenye mellett (szólista: Klembala Géza) Bach Magnificatját szólaltatja meg. Az előadás szólistái: Koós Flóra, Nyilas Tünde, Keönch Boldizsár és Blazsó Sándor. A Táncsics Gimnázium kiegészített ügveskara működik közre a kórustételekben. Az előadást Zsigmond Balassa dirigálja. d. • Feloszlatta önmagát a Színházművészeti Tanács Nyilatkozat A művelődési és közoktatási miniszter 1991. január 15-én Színházművészeti Tanácsot hozott létre, „a színházművészettel kapcsolatos állami döntések véleményezésére, koncepcionális kérdések megvitatására, a színházi szakmát érintő intézkedések kezdeményezésére”. A miniszter a Nemzeti Színház élén végrehajtott változással kapcsolatban a tanács előzetes összehívását nem tartotta szükségesnek. A Színházművészeti Tanács, mivel nem ért egyet a döntés módjával és tartalmával, saját kezdeményezésére 1991. május 16-án összeült, és az ülésre meghívta a minisztert, valamint a helyettes államtitkárt. A tanácskozáson megjelent helyettes államtitkártól a testület magyarázatot kért arra, hogy egy ilyen fontos döntés előtt miért maradt el a tanács összehívása. A feltett kérdésekre a testület nem kapott kielégítő választ. A történtek után a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által létrehívott Színházművészeti Tanács további működésének ilyen formában nem látja értelmét, ezért a mai napon úgy döntött, hogy feloszlatja önmagát. Budapest, 1991. május 16. Ascher Tamás, Babarczy László, Bálint András, Benedek Miklós, Cserhalmi György, Huszti Péter, Herényi Imre, Heltai Tamás, Markó, Iván, Mártha István, Radnóti Zsuzsa, Schwajda György, Spiró György, Székely Gábor, Székely László, Törőcsik Mari, Valló Péter. Gregor József külföldi tartózkodása miatt nem tudott jelen lenni az ülésen.