Új Magyarország, 1993. július (3. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-22 / 169. szám

III. évfolyam, 169. szám ) 1993. július 22., csütörtök Ybllel Gyöngyhalászok Operafelújítás, Amstel-koncertek Nyugaton már meg sem lepődnek rajta, nálunk azonban egyelőre még szenzációnak számít. Talán nem is volt erre eleddig példa, hogy egy sörgyár kulturális rendezvényt szponzoráljon. Az Amstel-koncertek révén újabb színfolttal bővül a hazai zenei paletta. S nem is akármilyennel. Bizet Gyöngyhalászok című operáját az elírott száz esztendőben nem láthattuk-hallhattuk magyarországi színpadon. Bizet elsőszámú alkotása, a Carmen által háttérbe szorított mű egyébként Európa más színpadain is ritka vendégnek számít. A darabot a Budai Parkszínpadon augusztus 17-én, 23-án és 30-án este nyolc órai kezdettel adják elő. A színpadon Éliás Tibornak, Miller Lajosnak, Hegyes Gabriellának és Marczis Demeternek tapsolhat majd a közönség. Az Amstel cég hagyományteremtő szándékkal járult hozzá e romantikus opera fölújításához, s emellett a zene más műfaját is pártfogolni kívánja. Arra szintén hamar választ kaptunk, hogyan is kapcsolódhat az operához a sör. Mivel hazánkban a sör reklámozását törvény tiltja, az Amstel hangversenyek révén igyekszik népszerűsíteni termékeit a sörbarátok körében. Ezt a törekvésüket minden bizonnyal siker koronázza, hiszen a rádió- és televízióreklámok is ezt szolgálják, csakúgy, mint a vörös színben pompázó plakátok, amelyeket kifüggesztik a legnépszerűbb sörözők falára. A Gyöngyhalászok című operát megrendelésre készítette a mindössze 25 éves Bizet. A rendkívüli tehetségű muzsikus vonzódott az egzotikus témákhoz, ezt tükrözi a Ceylon szigetén játszódó romantikus történet. Az egy évszázad után színpadra kerülő művet Baranyi Ferenc fordításában hallhatjuk. Remélhetőleg nem csupán három ízben, talán másutt is fantáziát látnak a felújításban. (v. s. cs.) Hangfogó nélkül. Úgy látszik, minden nyárra esik egy-egy Aida-előadás, amit Misura Zsuzsának kell megmenteni: tavaly a Raffa-féle botrányos „szuperprodukció’ ügyében, valóban szenzációnak bizonyult eseménye az ő beugrása volt, idén a szegedi szabadtéri játékok premierjét énekelte végig, bravúrosan, jóformán próba nélkül. Vadonatúj rendezésben, olaszul, csupa külföldi partnerral. S a családi nyaralásból épp csak hazaérve, tehát hangilag kipihent, de tréningen kívüli állapotban! Persze Misura művésznő híres arról, hogy különösebb bemelegítés nélkül is képes gazdag repertoárjának bármelyik szerepében közönség elé állni, mert technikája bámulatos, s hangjának nemcsak fénye és csengése, hanem teherbírása is kikezdhetetlen. (Ha jól emlékszem, az elmúlt szezonban is volt rá példa, hogy egyetlen hét leforgása alatt két Verdi- és két Wagner-zenedráma hősnőjét alakította, a fáradtság legkisebb látható jele nélkül; más kérdés, hogy egy ilyen széria a legfegyelmezettebb embert és legfelkészültebb muzsikust is alaposan kimeríti, idegileg és pszichésen. Ez azonban a művész magánügye, s Misura Zsuzsa tesz róla, hogy a nézőtér semmit meg ne sejtsen belőle. Én legalábbis, bármennyire töröm a fejem, az utóbbi tíz-tizenöt évben nem láttam indiszponáltnak, nem hallottam egyetlen kontrollálatlan hangot tőle.) Misura egyébként, azt hiszem, „hazajár" Szegedre, hiszen ennek a városnak köszönheti első művészi kibontakozását az idejében kapott, tehetségének addig kiaknázatlan rétegeit feltáró főszerepekben. Az énekes-talentumok szakértő gondozása régi szegedi hagyomány, Vaszy érája óta különösképpen. Pár nap múlva köszönt ránk Vaszy Viktor születésének centenáriuma: július 25-én, vasárnap lesz száz esztendeje, hogy világra jött Budapesten nemzeti operatörténetünk meghatározó egyénisége. Hegedűt, oboát, kürtöt, zongorát tanult, zeneszerzésre Koessler oktatta, Bartók és Kodály mestere. Dirigensi pályafutását a Székesfővárosi Zenekarnál kezdte, ahol két évig koncertmester is volt; kiugró sikerrel szerepelt azon a „tehetségvédelmi" hangversenyen, melyen Fischer Annie, Faragó György, Kókai Rezső és Szabó Lujza is bemutatkozott (Vigadó, 1926). A Budapesti Hangversenyzenekar élére akkor került a fiatal Vaszy, mikor az együttes rendszeresen látott vendégül világhíres karmestereket: Richard Strausst, Bruno Waltert, Klemperert, Kleibert, Weingartnert, Mengelberget... Aztán igazgatta a Kolozsvári Operát (1941-1945), majd a Szegedi Nemzeti Színházat (1945-1949 között illetve 1957-től gyakorlatilag haláláig), s munkásságával külön fejezet nyílt a magyar operakultúra történetében. Fáradhatatlan volt, energiától szikrázó, rettegett zsarnok és utolérhetetlen varázsló; a színházcsinálás zsenije, aki terveinek megvalósításában nem ismert sem kivihetetlent, sem lehetetlent. (Ellenvetést meg a legkevésbé.) Az ő avantgarde műsorpolitikája máig mérvadó: Bartók Mandarinját eredeti formájában először Szegeden láthatta a hazai közönség, ahogy Prokofjev vígoperáinak magyar bemutatóit is. Meg Mozart Idomeneóját és Bellini Normáját - csupa Budapesten nem (vagy csak jóval később) játszott művet... Vaszy jelenség volt, originális egyéniség. Szoborportréja a szegedi színházban áll, de most már talán egy monográfia is készülhetne róla végre! Kerényi Mária A múlt megőirzése teknővel és bálival ben a Mari El és a Mordvin Köz-társaság következett, őket Udmurtföld követte, ezután pedig a Hanti-Mansi Autonóm Körzetbe utaztunk. Ezzel az öt tagországgal tulajdonképpen lezárult a finnugor nyelvi rokonságban lévő népek meglátogatása, de jártunk még Baskíriában és Tatárföldön is. Az őshazában - Milyen céllal keresték fel az említett területeket? - Meg kívántuk látogatni a hazájukban nemzeti kisebbséget képező őslakosságot, részben, hogy velük gazdasági és kulturális kapcsolatokat alakítsunk ki, másrészt a baskírokkal és a tatárokkal a már meglévőket szerettük volna elmélyíteni. Ugyanakkor megtekinthettük a tulajdonképpeni magyar őshazát, hiszen őseink 1200-1300 évvel ezelőtt erről a területről kezdték meg vándorlásaikat, innen jutottak el mai határaink közé. A tárgyalások eredményességének köszönhetően már nincs olyan a szóban forgó köztársaságok között, amellyel ne volna kulturális egyezményünk, vagy amelynek szándékában ne állna, hogy a lehető legrövidebb időn belül ilyen megállapodást írjunk alá. A körút ideje alatt két köztársaság - Baskíria és a komi területek - kultuszminiszterével írtam alá egyezményt, és számomra nagyon kedves, hogy a Hanti- Mansi Autonóm Körzettel közös szándéknyilatkozatot adtunk ki, melyben szorgalmazzuk a két fél közötti együttműködést. Öszszességében elmondható, hogy a megbeszélések alatt a kultúra és a gazdaság azonos hangsúlyt kapott. - A gazdaság tekintetében milyen eredmények születtek? - Az említett területek nyersanyagban és feldolgozásban igen gazdag lehetőségeket rejtenek, elég, ha csak az olajipart, a fa- és bauxitfeldolgozást említem. Nem véletlen, hogy a fél világ kész a kapcsolatfelvételre. Örömmel mondhatom, hogy hazánk azon országokhoz tartozik, amelyek elsőként léptek ezen a téren. Rokonokkal könnyebb - Gondolom, a partnerek közötti nyelvi rokonság is motiváló lehet. - Természetesen ez az érzelmi alap is nagy szerepet játszott a tárgyalások folyamán, főleg a kulturális kérdésekben. Azt hiszem, minden magyar kötelességének érzi, hogy segítse a nemzeti hagyományok és a fennmaradt emlékek megőrzését. Az elmúlt évtizedekben a művészetek, a zene, a tánc, az irodalom háttérbe szorultak, sok helyen bizony haldoklanak, ezért lehetővé kell tennünk újjáélesztésüket. A köztársaságok igénylik a segítségünket, a találkozók során támogatásunkat kérték, ez nem biztos, hogy anyagi természetű. Kapcsolatokat kívánunk kiépíteni, melyek eredményeként együttesek, csoportok érkeznének hozzánk, és mi is küldhetnénk ki hasonló társulatokat. Alkalmat kell találnunk a különböző intézmények, szövetségek egymásra találására, hogy szakembereket, professzorokat cserélhessenek, megismerjék és kiegészítsék egymást, így újabb értékekkel gyarapodhassanak. A kultúra mellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk az oktatásra, részt kell vállalnunk a finnugor nemzeti értelmiség képzésében, az utóbbi években ugyanis ez a réteg szinte teljesen asszimilálódott. Emellett szükséges a szakirányú képzés európai szintre hozása, az iskolák, felsőoktatási intézmények támogatása. Sokat számít, hogy ezekben a tagországokban az ottani költségvetés jelentős összeget nyújt erre a célra, valamint a szponzorok is lelkesebbek. A nyersanyaglelőhelyek tulajdonosai, a részvényesek, az üzletemberek igen erős hazai tőkét képeznek, támogatásukat az állam nem nélkülözheti. A legtöbb helyen a vállalkozók anyagilag segítik a művészeti együttesek, tánccsoportok munkáját, állják az utaztatások költségeit. - Milyen számban és helyzetben élnek az ottani etnikumok? - Az elmúlt 70 év alatt elkerülhetetlen volt a beolvadás, egyegy köztársaságban jelenleg 8 és 35 százalék között van a kisebbség aránya, ez számszerűen 8000-től néhány tízezer, esetleg százezer emberig terjed. A problémák megoldására nagy figyelmet és türelmet fordítanak a föderációban, a legtöbb helyen az előkészítés stádiumában tartanak. Születőben vannak a kisebbségi és a nyelvi törvények, javuló tendenciák tapasztalhatók, a nemzetiségek kultúrájuk fennmaradásáért mindent megtesznek, a 60-70 százalékos orosz többség az energiájuk megsokszorozására készteti őket. Kincses szigetek - Hogyan őrzik meg a fennmaradt emlékeket, van-e lehetőség múzeumok, tárlatok kialakítására? - Ezt az adott terület életszínvonala és fejlettsége határozza meg. Baskíriában, Tatárországban olyan szintű népművészeti, archeológiai, geológiai kiállításokat találtunk, melyeket mi is megirigyelhetünk. Vannak köztársaságok, ahol szegényebbszerényebb hagyományokat ápolnak, de mindenütt elevenen élő a folklór. Legjobban azokra a tájakra kell figyelnünk, melyek lakói nem múzeumi darabként, hanem a mindennapi életben, használat közben őrzik meg a tárgyaikat. A fából faragott teknő, a szőttes, a varsa mind-mind eredeti funkciójában létezik, a halászó-vadászó életmódhoz szükséges. A mi feladatunk, hogy a múltnak eme apró szigeteit megőrizzük, ezzel kihalófélben lévő ősi kultúrákat mentsünk meg. (mikás) Finnugor kapcsolataink - Az út során mely köztársaságokat Göncz Árpád köztársasági elnök vezetésével magyar delegáció érintették? utazott június végén az Orosz Föderáció területére. A két hétig - A föderáció centrumából, tartó körútról, illetve a tárgyalások céljáról és eredményéről két- Moszkvából indultunk a Komitdeztük Biszterszky Elemért, a Művelődési és Közoktatási Miniszt Köztársaságba, majd sorrendizérium államtitkárát, a delegáció tagját. !A nagy magyar író megmutatta a helyzetet, amelyben egy „nem író" ember alkotói fantáziája is működésbe lép. Ki tud annak a kérésnek ellenállni, ha kisfiúnk, kislányunk az ágyból imigyen sír felénk, ülj mellém, és meséli. Fejből. El tudom képzelni, hogy Margit Sandemo varázslatos korhatár nélküli meséje is így keletkezhetett, csak ő rögzítette is, és lett belőle negyvenkötetes legendafolyam, amely Norvégia, Svédország, Dánia, Izland, Lengyelország apró és felnőtt népének egyik legnépszerűbb olvasmányává vált. Az írónő legendafakasztó földön, 1924- ben Norvégiában jött e világra, hatéves korától Svédországban élt mindaddig, amíg húszesztendősen férjhez nem ment egy norvég férfihoz. Hazaköltözik, de műveit svédül írja. Rokonszenve árnyalatnyit inkább mégis szülőhazájához köti, ez kitűnik regényfolyamának magyarul már megjelent első két részéből, melynek jelen ideje a XVI. század. Norvégia akkor éppen a dánok igáját nyögi, de utalás történik a műben arra is, hogy korábban a svédek szállták meg az országot. (Alig egy évszázaddal később ugyanebbe a térségbe vezérli hűséges nézőjét a hétfőn befejeződő Marie Grubbe-sorozat Christian Steinke rendezésében, csak éppen a dánok nézőpontjából látjuk - a többi között - a svédek hódító törekvéseit.) Félreértés ne essék, Margit Sandemo Jéghegyek című regényének első két, Magyaror- Jéghegyek népe c Apu, mesélj! Meséljek, öcsém, a zöld disznóról - kérdezte az apa gyermekétől Németh László első nagy regényében, az Emberi színjátékban is. Boda Zolika szeme fölcsillan, s nemzőjének nincs szíve bevallani, hogy a zöld disznónak nincs is meséje, csak afféle szófacsaró csűrő, csavaró csaki az egész. Inkább elkezd rögtönözni a fiának egy történetet, amely végtelenül hosszúra nyúlik szágon megjelent része, a Varázslat és az Átkos örökség hátterében jelen van ugyan az 1581-es pestisjárvány lidérces freskója, a norvég hegyi felkelők, bujdosók lázadása a dán hódítók és norvég vazallusaik ellen, de igazi színtere a misztikum, a mese, a varázslat. A középpontjában egy természetfölötti képességekkel megáldott férfi, a másodfőszereplő Tengel áll, aki egy sátánnak behódoló gonosz ősatya örökségével viaskodik. Isten segítségével győztesként kerül ki a saját maga ellen folytatott küzdelemből, de a kiválasztottak dermesztő magányából csak a főhősnő, a festőművész Lilje szerelme ragadhatja ki. Az örökös, kilátástalan harcot saját közvetlen környezetük ellen kell megvívniuk, vén boszorkány rokonaikkal (Hanna,, Grimar) s az elbűvölő unokahúggal, a démoni Sollal, bennük ugyanis újjáéled a sátáni örökség. Még veszélyesebb az átlagember haragja, a társadalom megvetése, amely a Jéghegyek népének jó és rossz varázslóit egyként megbélyegzi, könnyen máglyára is juttathatja. S nem csak a hatalom képviselői, hanem a lázadók is bántják őket. Olykor körömrágósan izgalmas, máskor idillien andalító a sorozatnak az a két része is, amely már megjelent magyarul Szőllősi Adrienne fordításában. A regényfolyam rokonítható Michael Ende környezetvédő és keresztény mese-szintézis regényeivel (Momo, A végtelen történet), Tolkien Niebelunggyökereket vállaló modern monda-trilógiájával (A gyűrűk ura); a különbség, hogy Sandemo nem törekszik olyasfajta szerkezeti összetettségre, mint az említett kollégái, igenis, vállalja a perspektívát, hogy az ágyunk szélére ül, mesél, mesél nekünk, s mi lélegzetvisszafojtva hallgatjuk. A gyerekek imádják, a felnőttek is, közben visszaálmodják-sírják magukat legtisztább korszakukba. S ennél aligha kell írónak nagyobb dicséret. A negyven részből álló regényfolyam hathetenként jelenik meg a Hírker forgalmazásában, a harmadik rész, az Örvényben mától olvasható. (CESAM Publishing Ltd.) Pósa Zoltán Államkötvény 1995/G IV 1 ASS A 13 11 Zrons .