Új Magyarország, 1994. október (4. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-25 / 250. szám
24 IV. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1994. OKTÓBER 25., KEDD cW t.Szilágyi György: MA, UGYANOS Impozáns épület a Rákóczi úton, a Baross tér és Erzsébet körút között: Rákóczi-udvar. Nap mint nap elmegyünk mellette, de aligha vesszük észre, se kánikulában, se máskor. Megszoktuk. Pedig megérdemelné, hogy néha szemügyre vegyük. Szívem szerint bérpalotának nevezném, ha mai lakói nem titakoznának hevesen a fellengzős titulus ellen. Méghogy palota?! Máris sorolni kezdenék a kívülről még mindig lenyűgöző látványt nyitó öreg bérház számtalan fogyatékosságát... Tagadhatatlan: a Rákóczi-udvart sem kímélte az idő vasfoga. Még kevésbé a második világháború. Pedig valamikor igazi palota volt a javából! A századforduló után rohamos fejlődésnek indult főváros büszkesége. 1904-et mutatott a naptár, amikor a „felhőkarcolónak" számító monumentális bérpalota két tornyára feltűzték a bokrétát. Éppen kilencven éves korához képest ma is jól tartja magát. Nem néz ki többnek nyolcvannál... Kevesen tudják, hogy a Rákóczi utat korábban - még a daliás időkben - Kerepesi útnak hívták. Sokáig. Mígnem a kereskedők fellázadtak ellene. A századforduló előtt a Kerepesi úti jelző ugyanis meglehetősen kompromittáló jelentőséggel bírt: a legrondább holmi t, talmi árucikket a Szepesi út boltjaiban sózták a jobbára vidékről felutazott jámbor vevők nyakába... Bulla Vilmos, a régi Pest minden titkának tudója írja egyik, máig löncset érő könyvecskéjében: „Amikor aztán a viszonyok javultak és az üzletek belvárosi szintre emelkedtek, a kereskedők, hogy megszabaduljanunk a hírhedt Kerepesi úti bélyegtől, Kertész Pál divatnagyárus indítványára szorgalmazta a Rákóczi út nevét." Nosztalgiát romboló tény, hogy nem a korra jellemző hazafias felbuzdulásnak, hanem - mai kifejezéssel élve - a „piacgazdaság" térnyerésének köszönhetjük a Rákóczi utat. Amikor pedig felépült rajta a fejedelmi bérpalota, külleméhez méltó, fejedelmi névvel ajándékozták meg: elnevezték a Rákóczi udvarnak. Mindenesetre dicséretes, hogy az akkori kereskedők jobban bíztak Rákócziban, mint a görög Hermészben, vagy a római Mercuriusban... Két kép, két világ. Múlt és jelen. Csak a ház ugyanaz. Rákóczi út 51. Egy pesti bérház a sok közül.. CL fUit (?lO io&fíJ^! Nikolits Árpád: A Styx innenső partjáról (...HOLNAP LEGALÁBB FÉLNI LESZ JOGOM.) Kedves András! Az este elhatároztam, hogy rendbe rakom íróasztalomat (sic), azt a 80x120 centiméteres pozdorjasavat, amire évek óta rakom a lim-lomokat. Megtaláltam a könyvkötőcsontomat, meg azt az aknaszilánkot, amit még Eszék környékéről hoztam. Sajnálom, hogy akkor nem adtam neked, tudom, mementónak kérted. Nem, nem az irigység munkált bennem, de a saját szememmel láttam, amikor becsapódott, s leborotválta a templomtorony felét. Számomra azért volt jelentősége annak a vasdarabnak, mert azon a napon egy gödörben ültünk egy fél magyar, fél horvát harcossal, Pistivel, akinek az arcán izzadsággal keveredtek a könnyek. Azóta tudom, szétválaszthatatlan a könny és az izzadság, mindkettő sós, mint a tengerek vize, akár az anyaméhé. Igazad van, így utólag, nincs értelme semmit se gyűjteni, mert az emlékeket és az embert betakarja, elfedi a feledés finom pora. De nem is erről akartam írni, hanem a papírfecnik között találtam egy mondatot. Te írtad, valamelyik éjszakán, amikor nem jött álom a szemedre, én, meg nem mertem neked az altatómból adni, e gyilkos gyógyszerből, amitől az ember egyetlen éjszakára meghal. Ez a kikapcs-állapot, megszűnik a külvilág a gondok és bajok, elfelejtjük az emberi gyarlóságot. Szóval, ez a tabletta adja a mindennapi menekülést és az álom iránti vámfüggőségét. A következőket írtad: „Arról álmodom én - ma még szabadon - hogy holnap legalább félni lesz jogom." Önző voltál, mert első személy egyes számban tetted kijelentésedet. Bizony, kedves András, mindannyiónknak megvan a joga a félelemhez. Van, aki ezt tudja, és érzi, s van, aki csak úgy él a világban, mert megszületett. Tájékoztatnálak az elmúlt időkben történtekről, mert a könyvbemutatód óta nem találkoztunk, én elmentem világgá csavarogni. Te pedig... vártál. Látod, megint az önzőségem. Én paraszti ésszel gondolkozom, ami késik, nem múlik, s azonnal visszautalok megállapításodra, ma még szabadon. Az áprilisban kapott leveleket augusztusban bontom fel (rendszerint, ha nem fontos számomra a feladó). Idézek Neked az egyikből: „Tisztelt Választópolgár! (Ez én volnék!) Engedje meg, hogy szeretettel és tisztelettel köszöntsem a húsvéti ünnepek alkalmából. Ez az ünnep a hívő keresztények számára Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe, s egyben a halálon túli élet bizonyítéka is. Másoknak annyit jelent, hogy egy tiszta ember feláldozta életét embertársaiért és a szabadságért.''Ne lepődj meg, András! Nem a kereszténydemokraták, hanem a szocialista párt küldte. Nem tudhatod, de elmondom, győztek! Láthatod: „szabadon, szabadságért." Öncélúan kiemeltem, tájékoztatlak. De munkál bennem a kisördög, mert rendbe rakandó asztalomon megtaláltam Svejk kalandjait a második világháború utánról, melyből szíves figyelmedbe ajánlom az alábbiakat, mondd el az égi mezőkön a derék katona tapasztalatait: „Nem minden szabadság egyforma. Van ilyen is, meg olyan is, és némelyik szabadság, Palivec, rosszabb a börtönnél, a kis huficut. A szabadság, hogy úgy mondjam, dialektikusan megtapasztalt pofon. (...) Más országokban viszont az emberek annyira szabadok, hogy észre sem veszik és akkor ez már ugyanaz, mintha nem lenne szabadságuk. (...) Van úgy, hogy egyesek csakfelsza■bódítanak és felszabadítanak, aztán egyszerre csak körülnéznek, s mindenütt börtön. Szinte azt mondhatnám, hogy az ember vagy szabad, vagy felszabadított." Ezt, Marek, kölcsönözte Svejknek, de nincs igaza? Nincs, mondanád, mert ő nem élt kisebbségben. András, neked is igazad van. De mit csináljak én? Itt állok e rendetlen asztal előtt, s nem tudom, folytassam-e, vagy maradjon minden érintetlenül, majdan őskövületnek tekintse a következő generáció, csemegézzen kacatjaimból, mert itt állnak, látom az egyik kazettának a sarkát, melyen Bandikó hangját őrzöm, s tudom, rend úgy se lesz e világban, csak öncélú törekvések Joggal mondhatom, akkor meg minek lelkizzünk Baj van, András! Kezemet, meg száguldó gondolataimat megkötik a szerkeszti, tudod, a terjedelem. Hajdanán. Neked is ötven sorod. Én már túlléptem eggyel. De ígérem, innen folytatom legközelebb. Égy főszerkesztőségedet, remélem, nem irigyelték el mostanság a felhőpamacsok. Ha teheted, kis kitérővel keressél meg Rodostóban. Ölellek... Sarusi Mihály: Ünnepi képeslapok GYURI, A GAZDA. Elvtársak, István király napján se legyen részeg az ember? Aki, elvtárs létére, istvánkirályoz, bátran teheti, mert valamiért gond nélkül heccelődhet. Az elvtársak ebben a mi kedves (Csonka-Zaránd-Csonka-Bihar-Csonka-Csanád-Csonka-Arad-Békés, tehát Nagy-Békés vármegyénkben nem szeretik Szent Istvánt néven említeni. Szent István napján amúgy csakis az Alkotmány meg az Új Kenyér napjáról szabadott szólani. Még a Moslékos nevezetű csapszékben is! Na most, hogy Gyuri bátyám Fövenyesről melyik kocsmában itta le magát, arra a lova unokája sem emlékszik, nem hogy a családja. Valami Moslékosféle Jobb Mint Otthonban, avagy épp a Gyerünk Gyurka Bácsihoz címzett, Fövenyes és Csaba közti tanyasi mulatóban, meglehet valamennyinél megállva magához vehette a szükséges mennyiséget, hogy kellő hangulatban énen a csabai kommunista, Szent István-Alkotmány-Új kenyér napi Vidám Vásárba. A családja valahol a városszélen már le akart szállni a kocsiról, hogy gyalog állítson be hozzánk, mert akkorra már világos volt, így hamarább odaérnek. Gyuri bátyám nem engedte, hogy elhagyják, s amikor a saroglyánál lerázatták volna magait a jókora port fölverő, majd széthulló, a megtáltosodott lovaktól már-már a kövesút fölött szálló kocsiról, még jobban kihúzta magát, az ülésről fölállva vetette a gyeplőt a lovak közé, s úgy állított be a Vidám Vásárba, hogy elsodort néhány szélső sátrat, míg a titokban felügyelő államvédelmista és egyéb, polgári ruhás, a tömegben elvegyülő és a sörössátornat sűrűn korsót emelgető, kedvcsinálással is megbízott elvtársak le tudták fogni a kocsiról leszédült hadfit. Megfogni hogy merték volna a veszett fogatot! Csak amikor a nagy rohamtól mindenestül fölborultak. - Igaz, hogy lehugyoztad a templomot?! - Hogy tettem volna, csak melléeresztettem, hogy ne tegyem ki magam a világ csúfjára! Akkor mehet. Mert különben megnézhette volna magát a bikísi kisgazda! Elvtársak, mikor lehen az ember részeg, ha nem a Vidám Vásárban? Így aztán megúszta ezt a szabotázst is, mert a paraszt élete akkoriban szinte csak rejtett aknamunkából állott. - Hogy mondtad, Szent István?! Jó hogy nem, mert az másfél évet ér. LEVÉLTÜKÖR A Kossuth téri eseményekről Megdöbbenve hallottam, hogy Mécs Imre újra tárgyalni akarja az 1992. október 23-i Kossuth Lajos téri eseményeket. Vajon milyen aspektusból? Ez találó költői kérdés! Engedjék meg, hogy mint akkori szem- és fültanú közöljem emlékeimet. Magamról csak annyit, hogy 1989 óta vagyok MDF-tag, és az 1988. évi Szent László-napi körmenet óta ott vagyok mindenhol, ahol magyarok vannak, így történt ez 1992. október 23-án is. Szokásunkhoz híven a Széna téri kopjafáknál kezdtük a megemlékezést, majd onnan zárt rendben a Bem tér következett, ahol Für Lajos beszélt igen okosan, és egy határőr parancsnok is. Kíséretéhez tartoztak sportöltözetben kiskatonák is, akik „röplapokat" osztogattak, és kísértek minket a Margit hídon át a Kossuth Lajos térre, hogy megünnepeljük az évfordulót. A „röplapokról" csak annyit, hogy azokon Márai Sándor Mennyből az angyal című, 1956-ben írt verse volt, amelyet Szörényi Éva az elmaradt Göncz-beszéd után szavalt el nagy sikerrel. (Ennyit a „röpcédulákról".) Nyilvános ünnepeinken megszoktuk, hogy sok pofoszos is verődik hozzánk és közénk, akiket barátként fogadunk és 56-ról beszélgetünk (én 73 éves vagyok, és „annak idején" Forradalmi Bizottsági tag voltam, „éceszgéber", ami miatt mérnöki beosztásomból szakmunkássá minősítettek 1957 februárjában). Tehát velük, a pofoszistákkal van miről elmélkednem. A Kossuth Lajos téren észleltük, többekkel is keresgélve az ellenzéket, hogy nincsenek sehol! Bármerre is néztünk, csak barátokra leltünk. Igaz, hogy egykét fekete egyenruhás suhancot láttunk félrevonulva. Mikor Göncz Árpád megjelent, papírral a kezében, a pofoszos kor- és sorstársai rázendítettek, de csak az idős, idősebb börtöntárs korosztály hangoskodott! Nekünk, MDF-eseknek különösebb bajunk vele nem volt, mert tudtuk, hogy az Antall-paktumhoz Göncz is hozzátartozott. Felelősséggel állítom, hogy ha ott lett volna a tér másik felén az ellenzék, mert bőven elfértek volna, túl tudták volna harsogni a Pofosz maroknyi csapatának szavalókórusát! A skinheaders ott lapult, és zászlólengetés sem volt. (Ennyi Bánó András izzadt képéhez!) A történtek után többekkel megbeszéltük az eseményt. Senki sem volt felháborodva, hacsak azért nem, hogy Göncz megfutamodott! Ő tudja, hogy miért! Nem volt fenyegető a hangulat. Sem Kohl kancellár, sem Weizsäcker elnök, sem pedig Antall miniszterelnökünk nem futamodtak meg! Felcser Gedeon oki. mng. mérnök, Budapest Névtelenek véleménye Tisztelt magyar értelmiségi pártok, szervezetek vezetői, elég a szólamokból! Lassan gúny tárgyává válik magyar összefogásról beszélni. Ezt a helyzetet önök idézik elő, amikor az „egységről" való szónoklás mellett valójában semmit sem tesznek a hirdetett cél megvalósítására, és így a helyi kezdeményezéseket is közvetetten gátolják. Ez rosszabb, mint a bűn, ostoba politikai hiba. Ez a magyar szavazópolgárok véleménye. Amennyiben nem képesek most sem leküzdeni személyi ellenszenvüket, hiúságukat, szervezet, illetve pártérdekeiket, és csak azt tudják keresni, ami szétválaszthat, a szükséges egységet megoszthatja, akkor önök alkalmatlanok a magyarok képviseletére. Akkor önökre nincs szükség a közéletben. Azonban, ha komoly szándékuk a magyar egység létrehozása, hozzák már létre a kooperációt! Van erre mai példa: Összefogás Ötvenhatért. Itt az idő, cselekedjenek! Minden önkormányzat, polgármesteri helyen csak egy közös jelöltünk induljon a liberálszocialistákkal szemben. A jelöltek országosan az 1994. évi választás eredményeit figyelembe véve a leghatékonyabb emberek legyenek. Érdemi helyen soroljanak be a jelöltek közé olyan embereket, akik a szovjet szocialista pártrendszerrel való szembenállásukkal életüket, családjuk sorsát is kockáztatták. Önök - mint prominens közéleti személyek - viszonylag stabil helyzetben vannak most is -, mi, névtelen magyarok pedig nem. A névtelen magyarok látják, érzik az önök tévedéseinek hátrányos következményeit. Nem jutott volna ide Magyarország, ha a névtelenek véleményét figyelembe veték volna, és valódi együttműködést alakítottak volna ki velük. A névtelenek kezdeményezése együttesen eredményre vezetne. Hallgassák meg tehát a névtelenek véleményét, vegyék igénybe erejüket, támogatásukat. Dr. Liszkay Tamás Budapest 2-ííí-ííí 2-tí-ííí