Űj Magyarország, 1995. december (5. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
8 KULTÚRA Simonffy András elment,s Dukában akart meghalni, azt hiszem. Pedig ez év elején feltörték írói fészkét, valahai Takách Judit kúriáját, ahogy egy levelében írja: „odúnk legrejtekét fosztogatták: egy lehetséges írói életművet, létrehozható mégis töredékét". A levél végén váratlan, csak mostanra érthető mondat: „És közben tudom: itt a háború. Valahol eldöntetett." Igen, András, eldöntetett. Te, aki családunk barátja voltál, te, akinek szinte minden ember a családja volt, te, aki vadságodban is szelíd voltál, te, aki érzékenységed mellé sokat bíró, erős testet kaptál, te, aki apádhoz, anyádhoz már-már kíméletlen szeretettel voltál, te, aki szinte mindent megírtál arról a két emberöltőnyi időből, amit apád és te megéltetek, most elmentél. Előbb a háborúba, aztán az öröklétbe. Nem te veszítettél, mi vesztettünk el téged. Örökre. Utolsó megjelent írásodban - Hitel, 1995. december - egy pitbullról írsz, újgazdagék ebét ropival kínálod, a „kutyus" nem fogadja el, de rád már nem uszítható. Gazdái csettintenek neki, így hívják körükbe vissza, írod: „a pitbullterrier (a neveletlen vad) félúton megállt, és visszanézett. Talán ezért lőtték le másnap. Gazdái." S az eb nekrológja ennyi: „Tudni kell őt, megsimogatni soha. Soha már." Ez a megölt fenevad is te voltál, ez a soha már is te vagy, te vagy, akit tudni kell, akit soha nem lehet már megsimogatni. Te mindent tudtál, mindenkit megsimogattál. Mindent lefényképeztél, lerajzoltál, naplóid, dokumentumaid az életedről, az életünkről prousti méretűek, mintha tudtad volna, mi lusták vagyunk. Szerettél főzni, szeretted állataid, szerettél szeretni. Isten ege alatt mégis de sokszor álltál egyedül! Soha ily szomorú adventet. A harmadik gyertyát gyújtva megrebbent a kéz, mit várhatunk még? Ki következik? S miért? S mégis: András, boldog Karácsonyt! Apáti Miklós ^ 0-€ ckjo ^ JX íxSL.41.JíA¹ SxX‘'[ /K. Az utolsó karácsonyi Aim M Us tv-játék indult december 1-jén, 19.35-től! Hogyan juthat ingyenesen a játékszelvényhez? Egy faxkészülékről hívja fel a FaxBankot (180-8611), majd „TONE” üzemmódban billentyűzze be a 08-at, és nyomja meg a „START” gombot. A FaxBank azonnal küldi a szelvényt. NYERJE MEG A JÁTÉK TÁMOGATÓINAK AJÁNDÉKAIT 10 000-100 000 Ft ÉRTÉKBEN! NYEREMÉNYEK: az ELENDER Kft. (Bp., Hungária körút 8. Tel.: 132-1861) Samsung típusú pénztárgépe 80 000 Ft vagy vásárlási utalványa 10 000 Ft értékben / Magyar Utazók Klubja Last Minute Iroda (Bp., Pesti Barnabás u. 6. Tel.: 118-3578) 100 000 Ft-os jövő évi utazási utalvány / a Lap Stúdió Kft. (Bp., Zichy Jenő u. 3. Tel.: 131-8152) 15 000 Ft-os CD-ROM csomagja / A Sissi Bőrdíszmű Nagykereskedés PCVIII. Paula u. 36. Tel.: 295-5882) 25 000 Ft-os férfi bőrszettje LAST MINUTE mm AKKOR IS JÁTSZHAT, HA NEM RENDELKEZIK FAXKÉSZÜLÉKKEL! Telefonon hívja fel a FaxApró Faxújság hirdetésfelvevő szolgáltatását, 06-90-311-411 ahol meghallgathatja számait, amelyeket az alábbi szelvénybe kell beírnia. A FaxBingo játékot 90 számmal játsszák. A szelvények három sorban, egyenként öt sorszámot tartalmaznak. A televízióműsorban kisorsolt számokat a kihúzás sorrendjében X-szel kell jelölni. VONAL nyereménye van annak a játékosnak, aki telefonon elsőként jelzi, hogy mind az öt egy sorban lévő számát kihúzták. BINGÓ nyereménye van, ha az összes számát kihúzták, és ezt telefonon, mindenki mást megelőzve közli. Csak akkor telefonáljon, ha számait biztosan kihúzták, mert én kénytelenné válik az a szelvény, melyet tévesen jelent be. Belföldi hívás: 77 Ft + áfasperc 1 ^ GSH11/WKNtS/ifi ; 1 Sorszám: 1 Dátum:1 ! Húzás: Telefon: l'kízz ^il^óUy\t Lö C)'] ‘^^odor József festőművész 60 A vásárhelyi képzőművészet jeles képviselője Fodor József. E város szülötte, ez élteti és táplálja magasba ívelő festészetét. Minden ecsetvonása szűkebb hazáját dicséri: régi faszínház és pusztuló tanya, állat- és madárvilág, fehéren villogó puszta és őszarany fűzfák ragyognak képein. Múlt és jelen. És gyönyörű emberarcok, barátok, ismerősök, akik szeretettel óvták minden lépését. - Hatvanéves vagy? - kérdeztem hitetlenül. - Ma van a születésnapom - felelte mosolyogva. A Tornyai Múzeumban Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitotta meg jubileumi tárlatát. Nem leltár készült. Az utóbbi 10-15 év anyagából válogatott, tisztelegve ezzel szülővárosának és népének. - A ma élő vásárhelyiek festészete, így az enyém is, itt gyökerezik. Ezt szeretjük és ezt ábrázoljuk. A XX. századi részeredmények beépülnek az itteni munkákba. - Nagy örökséget kaptatok. Tornyai, Endre Béla, Kohán meghatározta az én művészetemet is. Sokszor mondta Galyasi Miklós: „Más az életérzés a Szajna-parton, és más a Tisza-parti Mártélyon." A magyar festészet mindig súlyosabb, mint a világpiktúra. Történelmünk, küzdelmünk, sorstragédiánk meghatározott bennünket. Itt nem lehet önfeledten játszadozni a színekkel. Nekünk mindig voltak (és vannak ma is) problémáink. Itt az Alföldön ezt kétszeresen is érezzük. Krónikások vagyunk, közöljük a saját gondjainkat és a magyarságét is! - Váltatlon 60 év terhe. - Sokat dolgoztam, mégis úgy vagyok, hogy mindig van hiányérzetem. Sok képen szívesen javítottam volna, de hát ezt nem lehet. Lezártnak tekintem. Egy visszatekintő kiállításnál számadást végezhet az ember, én nem csinálok. Úgy érzem, sok képet jól megcsináltam. Az utóbbi évtized válogatása is jól mutat engem. - Hiszel a művészetben? - A művészet szubjektivitás. Az ember a technikának, az anyagnak a birtokában van, azt teheti, amit akar, de azt olyan szuggesztívan adja elő, hogy azt higgyék, ezt másképpen nem lehet megfesteni. Hinnem kell magamban, hogy képeim szépséget hordoznak, élni segítenek, így a közönség is hisz bennem! - Remek portrésorozattal gazdagítottad életművedet. - Bibó, Galyasi, Füstös Zoli bácsi és a többiek az én tanítómestereim voltak. Meghatározták az életemet. Ők európai gondolkodók voltak. Nekik köszönhetem, hogy a helyes úton maradhattam... A róluk festett portrék egy öntörvényű sorozatot alkotnak. Abba a miliőbe helyeztem, ami rájuk jellemző volt. És a nagyok mellett az egyszerű emberek is jól elférnek. Nem a nemes arcéi miatt csináltam, az emberi kapcsolatokat néztem és azt, minek tartottam őket. -A vásárhelyi táj is sűrűn feltűnik. - Itt születtem. Gyerekkoromban bejártam az egész várost. Minden szögletét ismerem. Min éves i den követ. Mezítláb megéreztem ezt a földet. Végigmegyek a főtéren, legalább húszan rámköszönnek. Szeretem köröttem a nyüzsgő életet. Mikor festek, akkor csönd kell, magány, de meghalnék, ha utána nem mehetnék ki az utcára, és valaki ismerőssel nem válthatnék szót. - Kis házat vettél Mártélyon. - Mártélyon egészen más világ fogadott. A kikapcsolódás helye lett. A pihenésé. Oda nem viszem magammal a levelezéseket, a határidőket. Az ottani szabadidő arra van, hogy önfeledten kertészkedjek, galambászkodjak, gyönyörködjek a csodálatos Tisza-parti tájban. - Milyen tervek foglalkoztatnak? - Életmű-kiállítás, ezt a nevet adtuk. Remélem, az igazit majd az utódok rendezik meg, ha arra érdemesnek tartanak. Ez egy jelzés, élek, bemutatom, hogy mit csináltam. Nagyon sok tervem van. Nincs megállás. Holnaptól újból a munka következik, az újabb hatvan év első napja. Fenyvesi Félix Lajos Magyar táj, vásárhelyi ecsette Havas tetők Születésnapok Úgy hozta az élet, hogy Fehérváry István, a Politikai Elítéltek Közösségének elnöke és Tollas Tibor Münchenben élő költő a hét végén találkozott. 1949-ben ismerték meg egymást a Mártírok úti fegyházépületben. Egymás mellett ablakot pucoltak... 1955-ben Vácott is együtt voltak, amikor bebádogozták az összes ablakot. Tollas ekkor írta azóta már híressé vált versét, a Bebádogozták minden ablakot címűt, amelyet Fehérvárynak szavalt el először. A lakiteleki Antológia Kiadó szombaton meglepte a költőt a vers miniatűr kiadványával, amelyben Tollas Tibor saját kezű írásával olvasható a szóban forgó költemény, továbbá még négy nyelven. A hét végén Tollas ezzel a miniatűr könyvecskével köszöntötte a 70. születésnapját ünneplő Fehérváryt, a népszerű „Muki" pedig pezsgővel koccintott a december 21-én 75 éves költő egészségére. S Váctól Pekingig zúgják a rabok: - Ha nem vigyáztok, az egész világon Bebádogoznak minden ablakot! -Éltesse mindkettőjüket az Isten sokáig! (Ő) • A történelem mint tantárgy a többpárti demokráciában a változásra és annak előmozdítására neveli a diákot és a tanárt egyaránt; oktatása hozzájárul, illetve hozzájárulhat a demokratikus politikai rendszer stabilitásához - szögezte le Glatz Ferenc akadémikus, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója szombaton a történtelemtanárok IB. országos információs konferenciáján. Az akadémikus ezt nyitóelőadásában azzal a kérdéssel kapcsolatban hangoztatta, hogy szükség van-e a kötelező történelmi érettségi vizsgára. tollas a BOR Beboldogoltak Twinden ablancot... 1995. DECEMBER 18., HETEO Függönyrojt Uncsi Diáklányok „társalognak" a 6-os villamos hátsó kocsijának középső, kör alakú részében. A fülrepesztő hangerőtől és a hajdani 13-as jászkun huszárok újonckiképző őrmesterének szókincsét alul- és felülmúló „stílustól" (bár elég nehezen) eltekintek, mert amiről beszélnek, az az érdekes. Klasszikus orosz darabot láttak, Csehovot, a méltán nagyhírű színházban, s a véleményük tömören ennyi:... nagy uncsi ...még. Ne tessék felháborodni, nem érdemes. Semmi értelme odamenni a három leányzóhoz s magyarázni, mekkora drámaíró volt, s miért, hogyan, ez a Csehov, meg hogy az előadás így meg úgy - a legjobb esetben is csak elküldenek egyik vagy másik vagy mindkét nem ivarszervi tájékára. Szegény gyerekek olyanok, mint a pénzügyminiszter: saját véleményükön kívül mást nemcsak hogy el nem ismernek, hanem meg se hallanak. Ez sajnos össznépi kortünet, nem korosztályspecifikus. És egyébként is. Hogy ezek a lányok (és egészen nyilvánvalóan még nagyon sok lány- és fiútársuk) így vélekednek valami nem a pop- és a szubkultúrához tartozó műről, előadásról, filmről, könrvről, az csak kis részben az ő hibájuk. Nagyobbrészt viszont a trúénk, akik elfelejtettük megtanítani őket az irodalom, a zene, a színház, a képzőművészet értésére és élvezésére. Igen, a miénk, és nem az övék. Senki, akinek gyereke van, vagy akire a gyermekek nevelése, tanítása bízatott, nem mutogathat a másikra, ha effajta hiányokról, fogyatékosságokról esik szó. Nekünk kellett volna jobban odafigyelnünk a gyerekeinkre, tőlünk kellett volna megkapniuk az indíttatást, a példát, velünk kellett volna eljönniük a színházba, hangversenyre, képtárba. Velünk, szülőkkel és tanárokkal. Csak hát mi sem mentünk, vagy nem annyit, amennyit kellett volna. Nem értünk rá. Túlóra volt, pluszmunka, maszekolás, értekezlet, kommunista szombat, vietnami műszak, hajtás a Trabira, a kéglire, a telekre, a cseh faházra. És hát már minket se nagyon vittek annak idején, vagy na igen, több volt benne a kötelező, tehát utált, mint az élmény. És ha nem nagyon izgatott bennünket, a kötelező óraszám, az örökkön tornyosuló dolgozathegyek, az esti meg a levelező tagozat, az úttörő meg a KISZ, a családlátogatások és a tanulószobai felügyeletek mellett jut-e időnk és energiánk a tananyag „leadásán" túl arra, amire elsősorban kellett volna hogy időnk és erőnk jusson: a gyermek művelt, emberi és erkölcsi értékeket becsülő és aszerint élő fiatal emberré formálására. Évtizedeken át így nőttünk fel, így növesztettek fel bennünket. Természetesen voltak szakmájuknak élő nevelők is, akiknek keze alól teljes értékű növendékek kerültek ki, és voltak igazi szülők is, akiknek legalább annyira fontos volt, milyen ember lesz a gyermekükből, mint az, hogy napi tizenhat-tizennyolc órát dolgozva a Trabant Ladára cseréléséért, negyvenévesen infarktust kapjanak. Volt a társadalomnak egy, ma már úgy tűnik fel, nem okosabb, ám értékesebb rétege, és ebből a rétegből további értékek kerültek ki. Aztán jött a rendszerváltozás, és megint nem ennek a rétegnek kelt föl a napja. Műveltségben, tudásban, morálban náluk hatszor silányabbak percek alatt lekörözték őket, és ők lettek az etalon, a példakép, a követendő eszmény. Az emberileg, minőségileg jobbak pedig lassacskán kikoptak a művelődés, a kulturálódás lehetőségeiből. Könyvet, színházat nem bírván pénzzel, maradt nekik a tévé. Adókkal nyomorították őket, mert ők azok, akik az utolsó fillérig számon tudták tartani a jövedelmüket. Kitették őket a tanári pályáról, a főiskolai, egyetemi tanszékekről. Pedig talán éppen ők meg tudták volna magyarázni, Csehov, a színház, a kultúra miért nem uncsi... (takács)