Uj Nemzedék, 1920. szeptember (2. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-19 / 222. szám
ára: hétköznap 1 korona, vasárnap 2 k. Előfizetési árak: Egész évre : 280 K — f. Negyedévre . . 70 K — f. Félévre ... 140 K — f. Egy hóra ... 25 K — f. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron «£• 1 korona Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: V. kerület, Honvéd utca 10. szám Kiadóhivatal: IV. kerület, Gernóczy utca 11. szám A szerkesztőség telefonszámai d.e.: 7-20, 7-21, 75-31 75-88, József 3-63 és József 45-60 d. u.: 5-67, 5-68 és 5-69. A kiadóhivatal telefonszámai: 5-67,5-68 és 5-69. miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiviiiiih *11111 Vasárnap, szeptember 19.1 . évfolyamszám. Budapest, 1920. „Alexanderak“ Alexander Bernát egyetemi tanári abp* vesztésre ítélte az egyetemi tanárgs*i£oru ítéletre a tanár urnák djjairat multja és vi* selkedése adott ajjfcaUnat. Nem foglalkoznál Alexander or ‘személyével még e kétségtelensül érdekes ítélkezés alapján sem, ha karriere, múltja, egyénisége, tudományos és publicistákat működése nem avatták volna a magyar élet egyik tényezőjévé. Nevével találkoztunk a napisajtó hasábjain csak úgy, mint tudományos értekezéseken, beszélt a katedrán, beszélt közgyűléseken. Típusa volt annak a szabadkőműves-liberális szellemi kalóznak, akinek keze mindenütt ott volt, aki idegenfajiságának minden sajátságával vértezetten illeszkedett tudományos és közéletünkbe, aki meghamisította a magyar közszellemet, aki nacionalista, hangzásokba burkolva csempészte az ifjúságba az idegen fajiság szellemét. Tagja volt a Beöthy— Pikier—Alexander-triásznak, mely ráült, helyesebben ránehezedett egyetemünkre és úrrá tette az ifjúságban egyrészt a hamis frazeológiát, másrészt a felületességet és a kétkedést. A nacionalista Beöthy a liberalizmus gondolatvilágát fogalmazta bele puffogó körmondatokba, hamis ünnepiességű magyar stílust teremtett, Pikter megteremtője lett a Galilei-körnek, Alexander pedig kiegészítette felületességével, nyálkás egyéniségével, zsurnalizmusával, mit két társa megalapozott. Mind a három szabadkőműves volt, a magyarságtól idegen erők lendítették előre hajójukat. Beöthy üres magyarkodása, Pikter talmudista szelleme, Alexander kompiláló tehetségtelensége fosztották meg az ifjúságot az ideáloktól és terelték arra az ösvényre, mely mocsár felé kígyózott. Az Alexanderek nélkül nem lett volna annyi megtántorodás. Alexanderek azonban nem csak tanítványaikra hatottak."Szellemük, élet- és világfelfogásuk a sajtó hajszálcsövein beszívódott a magyar közgondolkozásba, tanaik a közszellem integráns részévé váltak. A kritikai szkepticizmus, az opportunitás, a nemzetközi értékeknek a nemzetiek fölé értékelése, a hamis pátosz sajátságos keveredésben hullámzott írásaikból, az álmagyarság szelleme és a talmudi gondolatritmika megfosztotta tiszta látásától a magyar intelligenciát, megtörte ellenállóképességét, megőrölte nacionalizmusát. Alexanderék a tudományban képviselték azt, amit a liberalizmus vezérel a parlamentben. Végeredményben egy talajból táplálkoztak a Tisza-rendszer vitézeivel, mentalitásuk azonos volt, harci taktikájuk alig különbözött. A függetlenségi gondolat elleni harcot vivta mind a kettő, e harc szolgálatába állítottak parlamentet, egyetemet, sajtót, tudományt és míg a harcot a magyarság ellen vivták szervezett csatasorban, öntudatlanul és öntudatosan előkészítették Magyarország összeomlását és az idegen fajta uralmát. Ebben egyek voltak Alexanderék a parlamenti többséggel, sőt Szász Károly dilettantizmusában szerelmesen ölelkezett eggyé a politikai és irodalmi szellem, mely e kornak jellemzője lett épen Szász Károly művészetében, aki egy volt Alexanderrel jelentőségben és egy volt Rákosi Jenő lobogója alatt a Budapesti Hírlapban. Alexander volt köröskörül mindenki. Az egyikben élesebben, a másikban kevésbbé élesen, de mindannyiában meg voltak az Alexanderek jellemző, értékei. A Beöthy—Rákosi-féle nacionalizmus lobogódíszében cirkált a liberalizmus törzsgárdája, mely azonban féltékenyen őrizte fajiságát, ha Alexander fajához tartozott.A lobogó azonban lehanyatlott s amikor eljött a faji uralom, Alexanderék ledobták a maszkot és ma csodálatosan azok beszélnek üldözésről, akiket az Alexanderek otthagytak. A liberalizmus még mindig nem halt meg Magyarországon: várja az új Bermstokat. Verésónál áll vagy bukik a nyugati kultúra Szvezsényi Zoltán, aki a minap magyarok és magyarbarát tótok küldöttségét vezette a lengyel fővárosba, onnan az alábbi cikket küldötte az Új Nemzedéknek. augusztus első felében látta, megdöbbenéssel gondot arra a veszedelemre, amely az egész civilizá-ciót s mindenekfölött Európa társadalmi rendjét fenyegette. Az orosz bolsevisták terve átlátszó volt. A lengyel szovjet megteremtése után a cseh köztársaságra került volna a sor, amely teljesen át van itatva a bolsevista eszmétől. Szerbiában terjed a kommunizmus, Bécs csatlakozott volna a III. internacionáléhoz s hogy Olaszországban és Németországban mi történt volna, szintén fölösleges megmagyarázni. Mivé lett volna Európa, ha a lengyelség Varsónál fel nem fogja az európai kultúrára irányított halálos csapást? Franciaország látott egyedül tisztán és ezúttal okos politikát csinált. Fölismerte a lengyelségben levő erőt, meglátta az orosz előretörésben rejlő veszedelmet, idejében sietett a lengyelek segítségére. A francia politika közbelépésével megakadályozta a vörös köpenybe bujtatott neopánszlávizmus jellegű cseh-szerb törekvéseket is („kisántánt). A lengyelek eddig kivívott győzelme máris érezteti politikai hatását. Újra bebizonyosodott az a régi igazság, hogy a keleti és nyugat határán szükség van erős védőbástyára, amely a nyugati kultúrát a kelet felől jövő erőszakos mozgalmakkal szemben megvédi. Ebben a szerepben ott voltak a múltban a lengyelek mellett a magyarok is. A franciák belátták, hogy az újonnan alakult kis ,,utódállamok nem képesek arra a kulturmisszióra, amelyre Európának szüksége van, sőt a tények azt mutatják, hogy egyenesen az antant érdeke ellen dolgoznak. A lengyelek eddigi győzelme tehát uj politikai helyzetet teremtett s uj szövetségeknek kell alakulniok, hogy a forrongók Európa békéjét végre meghozzák. A cseh korridornak el kell tűnnie, mert ez a nagy pánszláv eszmének akar hidat verni s még a bolsevizmussal is szövetkezik céljai elérésére. A vörös veszedelem azonban még nem múlt el'' s Lengyelország még nem élvezheti teljesen gyözelme gyümölcsét. De a lengyelek meg lehetnek'' győződve, hogy az elkövetkező harcokban segítőtár- aaik sorában ott fogják találni a magyarságot is. Varsó, szeptember. Lengyelország nagy győzelme meglepte rövncb azokat, akik a lengyel nemzet jövőjébeima.asttVa&ToT fogva nem bíztak. A lengyeLAgzagfiffickTs—■ mint a magyarnak^—mint a barátja ra^^r^S^lfi^yKertékben járult hozzá ahhoz, hogy a lengyelben a fejlődés és az élniakarás ösztöne minden más érzést és gondolatot a háttérbe szorított. A nemzeti eszmét államfentartó erőnek ismerte föl a lengyelség. Mindent a hazáért, — ezt hangoztatták már régóta minden vonalon s az általános gondolkozást a legtalálóbban fejezi ki az a röpcédula, amelyet Varsó válságos napjaiban terjesztettek . — Szégyen arra, aki most magára gondol! Akik ma is a 150 év előtti Lengyelországot látják maguk előtt, nagyon csalódnak. Európa köztudatában a lengyelek eddig mint udvarias, de könnyelmű és dologkerülő nép éltek s a „Polnische Wirtschaft“, ez a német gúnynév már szinte általános szólásmóddá vált Európában. De valamely nép felületes megítélése mindig megbosszulja magát a politikában. Így jártunk a japánokkal mindaddig, amíg csak útleírásokból s egyéb külsőségekből ismertük őket, s amíg az orosz-japán háború Európa fölfogását gyökeresen meg nem változtatta. Az angol politikán is megbosszulta magát e ez a felületesség. Köztudomású, hogy az angolok nem túlságosan rokonszenveztek a lengyelséggel s a lengyel államalakulatot nem tartották életképesnek. Politikai számításaikból kihagyták és lehetően szabadulni igyekeztek a lengyelekkel szemben vállalt kötelezettségeiktől. Az angol katonai szakértők a lengyelek helyzetét reménytelennek, a katonaság erkölcsi erejét gyöngének, fegyelmét lazának s ellenállóképességét minimálisnak jelezték. Ez a téves fölfogás volt az oka az angolok elfordulásának. Minthogy lebecsülték a lengyelek erejét, el akartak hárítani maguktól minden kockázatot. Ezért ajánlották a lengyeleknek a rögtön való fegyverszünetet. Pedig végzetes hiba lett volna, ám a lengyelek az angol javaslatot elfogadják. Lengyelország veresége Európa vereségét jelenti. Aki a helyzetet Az" osztrák moiarkisták nagy akcióra készülnek ~! Az ,.Uj Nemzedék" bécsi munkatársától. — / Bécs, szeptember 18. Egy idevaló újság a közeledő nemzetgyűlési Választással foglalkozván, megállapítja, hogy a m monarkisták nagy felkészültséggel indulnak ajM* látási harcba. Különösen cgy\ T ki naNy..agffipiái. a A csoport élén WoTJfchWW ffisa tiszteken kívül különösen diákok és papok a csoport tagjai. A monarkisták elhatározták, hogy a választásra a keresztényszociális párt jelöltjeit támogatják s maguk is állítanak fel jelölteket a keresztény-szociális párt programja alapján, a választás után azonban külön csoportban szervezkednek, még pedig mint monarkista csoport s mint ilyen a keresztény-szociális párt jobb szárnyát fogják alkotni. A vezetés a tisztek kezében marad. Sajnos, el kell ismerni, — írja az újság — hogy a szociáldemokrata ,,államférfiak“ eddigi csúfos politikai szereplése miatt , monarkista gondolat, különösen a vidéki lakosság körében igen megerősödött, de nemcsak itt Ausztriában, hanem Csehországban is, amely eddig, mint abszolút biztos republikánus ország szerepelt. Itt a tisztek körében támadt erős monarkista mozgalom. Bár a cseh tisztek nemzeti királyságra áhítoznak, mégis állandó összeköttetést tartanak fenn az osztrák monarkista tiszti szervezetekkel. S ha mindezekhez a jelenségekhez hozzávesszük még, hogy a gazdag németosztrák parasztság állandóan monarkista érzelmeivel tüntet, folyton a Geuerhalte-t játszatja s minden alkalommal fekete-sárga zászlókkal visziti fel házát, nyilvánvaló, hogy a veszedelem, amely az osztrák demokrata köztársaságot fenyegeti, nem jelentéktelen s hogy a választás nagy meglepetésekkel járhat, annyival is inkább, mert a szabadelvű republikánus polgárság éppúgy szétforgácsolódott, mint maga a szociáldeflamata párt, amely nem kevesebb, ip.up 'fészre bomlott fel. Mit mond Wolff ezredes? Eddig az érdekes cikk rövid kivonata. Hogy megtudjam, mennyiben felelnek meg ezek az adatok a valóságnak, egyenesen Wolff ezredeshez, a monarkisták ismert vezéréhez fordultam, aki a következő nyilatkozatot mondotta nekem az Új Nemzedék számára: — Valóság, hogy nálunk, Ausztriában a monarkista mozgalom az utóbbi időben igen megerősödött s nemcsak itt Bécsben gyarapodunk, hanem a vidéken is. Különösen Grácban erős a szervezetünk, de ugyanazt mondhatjuk egész Stájerországról, továbbá Salzburgról is. Tirolban elért eredményeinkkel is meg lehetünk elégedve. Mozgalmunk szempontjából Felsőausztria jön legkevésbbé tekintetbe: itt leggyengébb a táborunk. — Alapszabályszerű szervezetünk voltaképen nincsen, amii azonbdén nem rajtunk múlik. Mi, legitimisták, rövid, kilenc pontból álló munkaprogramot dolgoztunk ki, amelyet alapszabályként beterjesztettünk a tartományi kormányhoz, az azonban nem hagyta jóvá és tervezett egyesületünk formális megalakítását nem engedélyezte. Az elutasítás programunk olsó pontja miatt történt, amely így szól: .Hazánknak újból való felépítéséhez elengedhetetenül szükségesnek tartjuk az állami autoritást s ez csakis a jogilag ma is fennálló monarkista állam. Korotának a jogitán uralkodó által való restaurá