Uj Nemzedék, 1923. október (5. évfolyam, 221-246. szám)
1923-10-02 / 221. szám
'»"Kedd uj nemzeneK mamssmsBBSBmaaBamM 1923 október % . — A lapokban olvastam, hogy egynéhány keresztény politikus a székesfővárosi cirkuszt akarta kibérelni. Nem tudok elképzelni Európában olyan országot, ahol politikusoknak részvénye ne legyen, mert a világon mindenütt ingótőkéjüket a politikusok is ilyen részvényekben helyezik el. De nem bírom elképzelni, hogy legyen a világon még ■ország, ahol vezető politikusok cirkusz engedélyt kérnek és amikor asajtó ezt kifogásolja, akkor a keresztény ellenzék egyik vezére nem röstel azt mondani, azért akartunk cirkuszt vásárolni, mert ezt is keresztény, nemzeti alapra akartuk helyezni Ezen lehet nevetni, de én megbotránkozom rajta, mert én a keresztény nemzeti jelszót, a keresztény nemzeti törekvéseket komolyan veszem, ezek előttem szentek. Én megbotránkozom rajta, hogy vannak emberek, akik ilyen olcsó tréfára ilyen különös védekezésre használják fel ezt a jelszót. Keresztény nemzeti alapon lehet politikát csinálni, lehet bölcsen, okosan arra törekedni, hogy kereszténységünk megerősödjön, de keresztény nemzeti cirkuszokat csinálni, abból üzletet csinálni és akkor még azt mondani, hogy ezt nem jövedelem miatt teszik, hanem azt állítják, hogy ilyen üzletekkel nagypolitikát csinálnak, ez erkölcstelenség, ennek célja csak a becsületes nép félrevezetése lehet. Az álhírterjesztők ellen — A forradalmi sajtó egyik tulajdonsága volt az álhírek terjesztése. Ilyen álhírek jelennek meg most is napról-napra arról, hogy a kormány tagjainak egy részét fel fogják váltatni, ami elvégre mindig bekövetkezhet. Azt írják azonban, hogy Vázsonyival, Szterényivel, vagy Példllal fogják a távozók helyét betölteni. Azért írják, ezt, hogy elhitessék, hogy a kormány csakugyan eltért balra és ma Rassayban és Peidlben látja szövetségesét. Jól tudják maguk is, hogy ez nem igaz. Mi, ennek a kormánynak tagjai nem abból a fából vagyunk faragva, hogy meggyőződéseinket napról-napra változtassuk. Azért, mert Friedrich István, vagy Gömbös Gyula megtámad, nem szaladunk segédcsapatokért azokhoz, akiknek politikai meggyőződése más, mint a miénk. — Azt isfrjresztelik és írják lapjaikban, hogy rövid idő múlva úgyis ők veszik át a kormányt. Ugyanezt láttuk a Károlyi-forradalom előtt is, amikor egy évig körülbelül folyton azt írták a forradalmi lapok, hogy nemsokára Károlyi lesz a miniszterelnök. Ez arra való, hogy közönséget toborozzanak maguknak és elijesszék a közönséget a kormány támogatásától. A kormány megbukhat, mint minden kormány, de hogy képzelik el ezek az urak, akik hetedmagukkal ülnek a parlamentben, hogy akkor ők fognak kormányt alakítani. Tegyük fel, hogy lesznek harmincan, vagy ötvenen, ezzel még mindig nem lesznek kormányképes párt, még mindig ellenzék maradnak, tehát ha mindenáron és erőszakkal meg akarják buktatni a kormányt, nagyon rosszul számítanak, ha azt hiszik, hogy akkor majd ők jönnek. Attól félek, hogy ennek az lesz a következménye, hogy miután ők nem jöhetnek, olyan kormány jó, amely az ő szemükben is rosszabb a mainál. — Látjuk tehát a csodálatos hasonlóságot Károlyiék és a jelenlegi ellenzék agitációja között. De ha a célokat nézzük, sok szempontból egyek vagyunk. Ma kivétel nélkül a parlament minden pártja erkölcsi és gazdasági konszolidációt és ezáltal a belső rend és gazdasági élet helyreállítását kívánja. A forradalmat már megpróbálta ez a nemzet, több fáradalmat nem akar és nem fog eltűrni. Vétket, bűnt, hibát követ el tehát az, áld bár a legideálisabb célokat is, forradalmi eszközökkel akarja elérni. FEHÉRNEMŰEK ÉS VÁSZNAK STERK JÓZSEF R.-T, KIILVIHTER 1 A kormány nem tűr vörös izgatást . A keresztény ellenzék újabban azt kezdi hangoztatni, hogy a kormány miért velük szemben áll sarkára és miért nem a szocialistákkal szemben. Mióta belügyminiszter vagyok, nem hiszem, hogy akadjon ember, aki azt állítaná, hogy kéttyűs kézzel bánok a szocialistákkal, hogy elnéző lennék mindenféle vörös veszedelem vagy izgatás újabb lábrakapásával szemben. Megnyugtatok mindenkit ebben az országban, hogy addig, adig én belügyminiszter vagyok- nemhogy vörös uralom nem lesz itt, de vörös izgatás sem lesz. — Biztosítok mindenkit, az államrendőrség, a csendőrség és az állam által fenntartott nemzeti munkavédelmi intézmény elegendő arra, hogy ebben az országban minden vörös izgatással szemben fenntartsa a rendet és hiábavaló dolgot követel, aki továbbra is azt kívánja, hogy rendkívüli, különleges szervezkedéssel védekezzünk az ellen, hogy itt megint radikális felfordulás legyen. Feleslegesnek tartom, hogy emellett mindenféle ürügyekkel mellékszervezkedések, alakulások, tömörülések, különböző egyéb rendfenntartó intézmények alakuljanak, mert minden ilyen szervezet, mely nem a kormánytól kapja parancsait, lehet hogy adott pillanatban a kormány és a hatóságok segítségére siet, de sohasem tudjuk, hogy nem épp a kormány, a hatóságok és a rendészeti közegek ellen fog fellépni. Ilyen alakulatokat többé meg nem tűrünk, fokozatosan megszüntetjük és biztosíthatom az országot, hogy ezen a téren a teljes konszolidáció beállott. (Éljenzés.) Az erkölcsök konszolidációját elértük, most következik a másik nehéz feladat, a gazdasági konszolidációmegteremtése. Annak az estének másnapján, amelyen a miniszterelnök Génfből hazajött, úgy érzem, hogy ünnepi alkalommal vagyunk együtt, mert a miniszterelnök a külföldön olyan eredményeket ért el, amelyek alapján bízvást, és bátran reméljük, hogy gazdasági téren is néhány hónap múlva felvirrad ránk a régen várt hajnal. Ha egyesek azt mondják, hogy ezt a külföldi kölcsönt csak az ország önállóságának feláldozásával tudjuk elérni, ezeknek az a válaszom, — amikor a tárgyalások már be vannak fejezve — hogy rágalom, amit mondanak. Se Bethlen István gróf, sem a kormány, sem a mögötte álló párt nem hajlandó arra, hogy akár gazdasági érdekek eléréséért is az ország függetlenségéből és önállóságából bármit is engedjen. Azt, hogy egyes kereskedelmi és gazdasági kérdések rendezése körül tárgyalást folytatunk szomszédainkkal, kifogásolni nem lehet. — Kérem Önöket, mikor az ország ügyeihez nyúlnak, az észt, az ítélőképességet, higgadtságot vegyék elő, a virtuskodást hagyják a pihenés idejére. Ha a magyar nemzet rá fog jönni, hogy igazi értékes tulajdonsága a higgadtság, akkor nem félek többé azoktól, akik a politikába a virtuskodást, a hetykeséget akarják belevinni, mert azzal a magyar ésszel, magyar fegyelemmel, öntudatossággal és ezzel a nagy magyar intelligenciával meg lehet teremteni keresztény, nemzeti alapon a keresztény, nemzeti Magyarországot. (Hosszantartó, szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps.) Ezután sokorópátkai Szabó István mondott beszédet, majd Kekl László pártelnök zárószavaival a beszámológyűlés véget ért. A fajvédők nagygyűlése a régi képviselőházban Friedrich István, a pesti déli választókerület nemzetgyűlési képviselője vasárnap délután beszámolót tartott a régi képviselőházban. A gyűlés kezdete előtt egy órával már az utolsó helyig megtelt a nagyterem és a karzat, úgy hogy a később érkezett emberek ellepték a Sándorutcát és a Múzeum-kertet, ahonnan egyre hevesebben hangzott fel a tömeg követelése: — Itt hinni mondják el! Nem férünk be! A teremben körülbelül hatezer főnyi közönség várakozott. Az elnöki emelvényen Gömbös Gyula Eckhardt Tibor, Lendvai, István és Zsilinszky Endre foglalt helyet, Förster Aurél mint korelnök, néhány szóval megnyitja a gyűlést és átadja a szót Friedrich Istvánnak. Friedrich István percekig nem jut szóhoz az éljenzésről. — Az első nemzetgyűlésnek, úgymond, alkotmányjogi kérdéseket kellett volna elintéznie, választójogot kellett volna alkotnia, de ezt nem tette. Jött a második nemzetgyűlés. A miniszterelnök úr (Óriási zaj. Le vele!) megjelent a magyar nép előtt, mint a keresztény nacionalizmus apostola és kérte a magyar nép bizalmát. Megint összeült a nemzetgyűlés, megint lett egy többség. — A választás folyamán hallottunk is nyilatkozatokat, hogy ők milyen intrivzigens keresztények. Amikor az ébredő magyarok ezt a társaságot hatalomra segítették, hálából csúnya puccstársaságnak deklarálták őket. Ezt a nemzetgyűlést is utolérte a sorsa, azt mondják, mindez azért van, mert roszszak a házszabályok. Ebben az országban a győzelmi lobogó a spekuláció kezében van, amely a szemetekbe vicsorog: bolondok, minek dolgoztok. Nem kell több, csak 1,5 millió, ezt kosztba kell adni, egy hétre 100.000 koronát kapni érte. Friedrich itten, hosszabban szólt egy lovasról, akit spekuláció őnagvságának nevezett és aki igen jó viszonyban van a másik lovassal a főtanácsos úrral. — Nagy hiba volt —– folytatja — az egész magyar politikát egy kérdéses külföldi kölcsön reményére felépíteni. Mi azt állítjuk, hogy ezaz ország akkor is talpra fog állni, ha nem vesz fel külföldi kölcsönt. Ez a pép nem érdemli meg, hogy úgy beszéljenek róla, mint egy részvénytársaságról. Ha jön az a külföldi tőke, prosperál a részvénytársaság, ha nem jön, csődbemegy. Ha becsületes a kölcsön és jó feltételek mellett adják, hát jöjjön, de szeretném látni azt a gazdasági programmal, amelynek a kiegészítésére, rendezésére hozzák ezt a kölcsönt■ Mert ha azért hozzák, hogy ezt a ma uralkodó gazdasági rendszert alátámasszák, hogy az a siker és társai ne fizessenek végre annyi adót, hogy az a szegény, rokkant hős csak haljon éhen, akkor mi vétót emelünk a külföldi kölcsön ellen. (Óriási zaj! Nem kell a kölcsön! Nem kell alamizsna!) Nem tűrhetjük, hogy ezt is úgy kezeljék, mint a Jegyintézet milliárdjait. Tudják Önök, hogy ma Magyarországon a bankok érdeke, hogy a korona ne javuljon! Ha a korona esik, a spekuláció mindig kevesebbet fizet vissza. Ez szerintük a rend. De ha egyszer ez a korona megbolondul és tényleg megjavulna, meg vagyok győződve, hogy a spekuláció kiváltnalegjobban ennek a rendnek az ellenkezőjét. — Mikor a pénzügyminiszer visszajött Génfből, egy intervjúban azt mondta, hogy őt felhatalmazta Benesi.. A „„ hatalmaista“ kifejezésre hatalmas derültség a válasz. — Felhatalmazta — mondja Friedrich is nevetve — annak a kijelentésére, ő is reméli, hogy a magyarok és a csehek között békés szomszédi viszony lesz. Engem nem az érdekel, mit üzent nekünk Benes, hanem az, hogy mit csinálnak Benes kazánjában a mi derék tót testvéreink! A tótokat lelkesen megéljenzik és a tetszészaj Hlinka, Bodies és Hitler nevének említésekor újból és újból kitör. — Tisztelem a horvátokat, — kiáltja b£le Friedrich a zajba — akik nem meghajlásra, megalkuvásra, hanem a férfias akaraterőre építik a feltámadást! — Nekünk mindig kell valami krampusz. Bécs és az antantmissziók után most keressük az új krampuszt. A népszövetség pénzügyi bizottsága néhány urat fog ide küldeni. Azt mondotta a miniszterelnök úr, minden attól függ, tud-e a kormány zavartalanul tárgyalniezekkel az urakkal. Nehogy önöknek eszébe jusson ezt a tárgyalást megzavarni (Zajos taps. Gúnyos falkiáltások. Eszünkbe se jut!) egyéni akciókkal. — Vannak politikai sikerek is, örülök, hogy Bársony János, a lelépő tudományegyetemi rektor, (Zajos éljenzés) nem helyezkedik a problémák elsíbolásának az álláspontjára és odakiáltott az ifjúságnak: Fiuk, tartsatok ki az intranzigens nacionalista irány melletti (Taps és éljenzés.) — Azt mondják a bölcs politikusok, békés politikát kell csinálni. Márpedig kényelmes bársonyszékben nem lehet eljutni a feltámadáshoz. Aki a kényelmet szereti, az nem akar feltámadást, aki feltámadást , akar, az nem habozik szenvedni. — Csehországiól már önálló zsidó párt is felvette a harcot. Örömmel üdvözölném, ha itt is mindenféle demokrata és egyéb nevek helyett tisztességgel kimondanák, hogy zsidó párt. A kis Fábián úgy ugrik, ha egy hitsorsosról van szó. Tőle kell tanulni. — Az ingyen részvények elfogadását — tér át másik témára — oly súlyosan ítélem meg (Úgy van!), hogy az ilyen uraknak szerintem azonnal félre kellene államok. Pedig még mindig itt ülnek. (Nagy zaj! Le velük!) — Elképzelhetetlennek tartom, hogy felelős állásban levő férfiúk olyan állást, amelyhez kvalifikáció szükséges . . . Pubi! Pubi! — kiáltják kórusban — . . . a saját sógora révén kapjon meg. Tűrhetetlen, hogy az egyik miniszter úrnak az íróasztalát kinyissák és megnézzék, mi van az ott eltemetett „Esküdt“-üggyel. Az egyik volt képviselő úr, annak ellenére, hogy vádlott, ki tud röpülni Amerikába. Nem tudom, hol az Angela! . . . (Tomboló derültség.) — Röpül — kiáltják. Ezután a kormányfőtanácsokat veszi elő a szónok. — Vannak olyan kormányfőtanácsos urak — mondja — akik ezért a gyönyörűséges nagy elméyt súlyos anyagi áldozatot is hoztak. Nem merem elhinni, hogy ez igaz, de ha igen, akkor a keresztény ellenzék követelni fogja, hogy ezeknek az uraknak a címét a legközelebbi új rezsim nullifikálja. " Gömbös fala áll ezután a szónoki emelvényre. Alig kezd beszélni, rászólnak: Hangosabban! — A magyar falu is, úgymond, részt kíván venni Budapest politikai életében. A fajvédő csoport nevében kijelentem, hogy a főváros a mienk, a fővárost a mi őseink alapították. A fajvédő gondolat ma már nemzetközi. Nem magunkért csináljuk a politikát, hanem a nemzet örökkévalóságáért. Bejelentem Budapest népe előtt, elszántan megyünk a harcba! (Taps.) Minket semmi erővel nem lehet eltéríteni, amikor a magyar tehetségek szabad érvényesülését akarjuk biztosítani. Nem ismerünk különbséget társadalmi osztályok között. Az új Magyarország legnagyobb katasztrófája, hogy nem az a faj áll utunkban, amely ellen küzdünk, hanem azok az álkeresztények, akiknek anyagi vonatkozásaik vannak ezzel a fajjal. — Ha a fajvédő mozgalmat helyesli a Pázmány Egyetem és Műegyetem tanári kara, a magyar ifjúság, a magyar dolgozók tömege, akkor én azt mondom, minden rabulisztika ellenére, a mi utunk a nemzet biztos jövőjének és útja. (Helyeslés.) Belluién nyilatkozata két részből áll. A terem baloldalán egy csoport kiabálni kezd: Le vele! Le a miniszterelnökké! A zajban kihallani Gömbös hangját: — Méltóztassék nyugodtan beszélni hagyni.