Uj Nemzedék, 1929. február (11. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-01 / 27. szám

A század legszenzációsabb betörői rabolták ki a berlini Disconto Gesellschaft páncélkamráját £gy hétig ásták hozzá a földalatti folyosót — Egész nap zavar­(gJUmj [ jAnÍfipa±att** g kqnwáhan Csak az aranyat és ékszereket vitték magukkal — ——— — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Berlin, január 3. Tegnap betörtek a Disconto-Gesellschaft Kleist-strassei fiókintézetének páncél­­kamrájába. A betörés az utóbbi­­ évek egyik legszenzációsabb módon ,végrehaj­tott betörése volt. A betörők egy teljes hétig ásták a páncéloskamra ezüstter­­­jébe vezető földalatti folyosót , tegnap reggel érték el a páncéloskamrát. Első dolguk az volt, hogy szétverték a páncélos terem hatalmas vasbeton-ajtajának szerkezetét, hogy az ajtót ne lehessen kívülről ki­nyitni. Ezzel bebiztosították magukat minden meglepetés ellen s egész délelőtt nyugodtan dolgoztak a páncélosterem­ben. Sorra felnyitották a páncélosterem valamennyi szekrényét és egyes szekrények valamennyi fiókját kiürítették. A zsákmányt a páncélterem közepén álló nagy asztalon rendezték. Csak az ér­tékesebb dolgokat rakták a magukkal ho­zott zsákokba, míg a kisebb értékű dol­gokat a földre seperték. Csakis aranypénzeket, bankjegyeket és ékszereket vittek el, míg az­­ezüstérméket és értékpapírokat, valamint bankutalványokat a földre szór­ták. Estére, midőn a betörést felfedezték, a páncélterem padlózatát szétszórt rész­vények ezrei, ezüstpénzek és üres ékszer­tokok borították. Kiszórták a földre a páncélosterem valam­ennyi, 173 fiókját is. A rendőrség a legszigorúbb vizsgálatot indította, eddig azonban még nem akadt a tettesek nyomára. Mindössze három üres konyakosüveget találtak, ujjlenyo­matokat azonban az üvegeken sem fe­deztek fel, minthogy a betörők keztyüs kézzel dolgoztak. m 200 millió lej államsegélyt ad Maniu a kisebbségi egyházaknak — Az XJJ Nemzedék tudósítójától. — Bukarest, január 33. A román kultuszm­­i­nisz­térium néhány nap­­pal ezelőtt már megkezdte az új költségvetés­ben biztosított egyházi államsegély januárra eső részletének kiűzetését. A kisebbségek ré­szére biztosított államsegély az idén tetemesen nagyobb összegeket mutat fel, mint tavaly, így például a gyulafehérvári katolikus püs­pökség központja részére az idén 119778 lejjel nagyobb össszegeket utal ki a minisztérium, mint tavaly. A temesvári püspökség központi személyzete részére az idén 465.108 lej a több­let a tavalyi segéllyel szemben. A gyulafehér­vári és temesvári teológia az idén 602.920 lej­jel nagyobb segélyt kap. A római katolikus papság 2,610.774, a református papság 2,1961­00, az unitárius papság 340.660, a lutheránus pap­ság 1.300.000 és a török papok 340.294 lejjel több államsegélyt kapnak az idén, mint amennyiben tavaly részesültek. A nagyváradi református püspöki hivatal központja 741.830 lej segélyt kap, az aradi ma­gyar lutheránus szuperintendensi hivatalban. A kolozsvári református teológia 311.600 és az unitárius teológia 376.892 lej többletet kap a tavalyi segélyhez képest. A zsidók államsegélye az idén is ugyan­annyi, mint tavaly volt, azaz 10 millió lej. Az államsegély listáján szerepel egy nyolc­millió lejes tétel, eb­ből az összegből elégítik ki a bukaresti katolikus érsekséget. A kisebbségi egyházi államsegély (katolikus, protestáns egyházak, zsidók és mohamedánok) teljes összege 198.085.538, tehát közel kétszáz­millió lej. Rövidesen vízrebocsátják a német Lloyd „Isar“ nevű legújabb gőzösét. A gőzös az úgynevezett Maier-formában épült, amely jóval nagyobb sebességet tesz lehetővé, mint a jelenleg szokásos hajóforma. Motet 1991 fiastrac­­t Ifi Nemzedék Egy ötödik is felcsapott királynak Afganisztánban Ez is Kabul ellen vonul — A* DJ Nemiedé* teöesitAJétól — . . New Delhi, január 3. Ab­if­u trónkövetelők námi ismét szaporodott eggyaL Az új trónkövetelő Malik Ghaut­ad Din, a gilzai­ törz vezére, aki törzsével együtt önálló államnak proklamálta Dél Afganisztánt s hadat indított Habibullah ellen. Csapatai már Kakáitól délre állanak s Gardes mellett fognak megütközni Habibullah sereg férfi Az angol kormány Amanullaht tekinti legitim uralkodónak London, január 3. Chamberlain külügyminiszter az alsó­házban kijelentette, hogy ellentétben azokkal a hírekkel, amelyek szerint An­glia Amanullah király visszatérési kí­sérlet­ét akadályozná, a brit kormány azon az állásponton van, hogy Amanul­lah lemondását az afgán nép még nem ismerte el. Addig, amíg ez kétséget ki­­záróan nem következik be, Anglia Ama­nullaht tekinti Afganisztán uralkodó­jának. Moszkva, január 30. A moszkvai afgán nagykövet közölte, hogy Amanullah hívei körülzárták Kabulban a láza­dókat. Amanullah valószínűen rövid időn belül visszatér a fővárosba. A külföldön akkreditált afgán követek csupán Amanullah rendeletei­nek engedelmeskednek. Az ország legfonto­sabb városai és legnépesebb tartományai hűsé­get esküdtek Amanullahnak. Franciaországban szervezték meg az idejében elfojtott spanyol katonai forradalmat Sanchez Guerra volt miniszterelnök az értelmi szerző . Álruhában menekült, de elfogták A fellázadt tüzérség három parancsnokát tegnap este halálra ítélte a hadbíróság — Ab Úl Nemzedék tudósítójától. — Madrid, január 31. A ciudad-reali lázadást könyörtelen eréllyel letörték. Miután a madridi hely­őrség három ezrede tegnap reggel meg­szállotta a várost, a kormánycsapatok parancsnoka, Orgaz tábornok elrendelte a lázadó tüzérség tisztjeinek letartóztatá­sát. A tüzérlaktanyába visszavonult láza­dók nem fejtettek ki semmi ellen­állást és kiadták tisztjeiket, akiket azonnal haditörvényszék elé állítottak. A hadi­törvényszék este már meg is hozta ítéle­tét . A lázadás három vezérét, három magasrangú tüzértisztet, golyó­­általi halálra ítélte A hadbíróság előtt a halálraítéltek kö­zül csupán ketten jelentek meg, minthogy a harmadiknak sikerült megszöknie. Or­­gaz tábornok a késő esti órákban távira­­tot küldött Alfonz királynak és felhatal­mazást kért a két halálos ítélet azonnali végrehajtására. A király válasza éjfélig még nem érkezett meg. Igen sok polgári személyt is őrizetbe vettek, akiket azzal vádolnak, hogy támo­gatták a felkelőket és örömujongással üdvözölték a várost megszálló tüzérséget. Alfonz király éppen vadászaton volt, midőn a lázadási híte megérkezett. A ki­rály azonnal visszautazott Madadba, ahová tegnap délután érkezett meg. A felkelők vezére, úgy látszik, San­chez Guerra volt miniszterelnök volt, akit tegnap délután sikerült letartóz­tatni. Guerra az általános felkelés meg­hiúsulásának hírére álruhában Port Vindres kikötőjébe szökött, ahonnan az Onzala gőzös fedélzetén Raphael nevű fiával együtt Graoba menekült­ Grao je­lentéktelen kikötővároska Valencia mel­lett s a volt miniszterelnök azt hitte, hogy a kis városkában elrejtőzhet, amig né­hány nap múlva azután elhagyhatja Spanyolországot. Szökéséről azonban a hatóságoknak pontos értesüléseik vol­tak . Grao kikötőjében már detektívek várták Guerrát és fiát, akiket azonnal őrizetbe vettek. Mindket­tőnél több hamis útlevelet találtak. A tegnap este kiadott hivatalos jelen­tés szerint az összeesküvést Fszaptancszágban szervezték meg. Az összeesküvők vezérkara a spanyol köztársasági párt és a liberális párt emigráns vezéreiből állott. A köztársa­sági párt részéről Alexandre Leroux és Felix Gamboa, a liberális párt részéről pedig Alba szervezték meg a zendülést. Érdekes, hogy a hivatalos jelentés külön is hangsúlyozza, hogy Miguel Unamuno, az emigrációban élő világhírű spanyol író, nem vett r részt a mozgalomban. Amerika léghajózási fonotté tanulmányutat tesz Európában — Az Új Nemzedék tudósítójától — Washington, január 3. A kereskedelemügyi minisztérium léghajó­­zási osztályának főnöke, Young őrnagy, feb­ruár hatodikán hosszabb európai körútra in­dul. Eddig úgy van, hogy Young őrnagy re­pülőgépen teszi meg az utat az óceán fölött, valószínű azonban, hogy a kedvezőtlen időjá­rásra való tekintettel, végül mégis csak a biztonságosabb hajóutat választja. Az őr­nagy az európai légi forgalom szervezetét akarja tanulmányozni és több napot tölt majd Angliában, Franciaországban, Olaszország­ban, Németországban és Ausztriában, aki jelenleg Parisban tanul, meg van győződve, hogy atyja, Aman Ullah, le fogja verni az ellenkirályokat Hedayato Ullah, a legitim afgán trón­örökös. Öngyilkos lett Berlinben egy tizenötéves leány, mert az anyja nem engedte el a bálra Berlin, január 31 Nagy feltűnést kelt itt egy tizenötéves ke­reskedelmi iskolai leánynövendék öngyilkos­sága. Grüner Edit, egy elárusítónő leánya kö­vetett el öngyilkosságot, mert anyja nem en­gedte el társnőinek báljára. A leány magára zárta az ajtót és kinyitotta a gázcsapot. Ami­kor a szomszédok az erős gázszagra figyelme­sek lettek s a lakás ajtaját betörték, a leányt már holtan találták. Mellette bucsulevele fe­küdt, amelyet egy barátnőjének irt. Felpana­szolja abban, hogy anyja megtiltotta neki a bálon való megjelenést A leány hozzáteszi még, hogy különben is életunt. 3 Négy bányászt eltemetett a földomlás — Az Új Nemzedék tudósítójától — Boulogne sur Marne, január 3L Bartin egyik bányájában földomlás tör­tént, amely négy bányászt eltemetett. Kettőt közülök csak tizennyolc óra múl­tával tudtak kiszabadítani. Amikor fel­színre hozták őket, az egyik bányászban már nem volt élet. A másik állapota rendkívül súlyás. Két társuk, akit az ösz­­szeomlás után nyomban kiszabadítottak, csak könnyebb sebesülést szenvedett. hogy valami na csak­ AZ­­I fontOS, "".Az OLCSÓ,jó ! SPOLARICH éttermei I IV., F«rändelt-tero 7 februári étel és ital árai azt a véleményt

Next