Uj Sopronvármegye, 1939. október (1. évfolyam, 1-23. szám)

1939-10-04 / 1. szám

UII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Ara: 12 fill. SZERDA, 1939. OKTÓBER 4. SOPRONVÁRM­EGYE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 2,80 pengő, negyedévre g.1 pengő. — Postatakarékpénztári csekkszámla: 42.616. Főszerkesztő: DR. SZENTIMREY LAJOS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Sopron, Várke­rület 117. Tel.: 524. Fiókkiadó: Csorna, Baross­ út 8. Tel.: 7. A régi „Sopronvármegyé"től az „Ú­j Sopronvármegyé"-ig írta: SZENTIMREY LAJOS. Íme az élet nem áll meg. Rosszul jósoltak az élettagadók és halálpártiak. Mert: Meghalt a régi „Sopronvármegye” — éljen az „Uj Sopronvármegye”! Az élet megy tovább. Csupán őrségváltás tör­tént Sopronnak, az exponált nyugati magyar végvárnak egyik fontos kulturális bástyáján. Az elmúlás és a születés közt alig 48 óra telt el, az őrségváltás mégis lényegbe vágó. Valami végérvényesen befejeződött és valami jogos reménységgel és egészséges életkészség­gel elindult. 48 óra alatt sok minden történhe­tik. .. Hogy mi történt — azt akarom itt egyszerű, nyílegyenes őszin­teséggel elmondani. E történés minden mozza­nata hivatalos közigazgatási aktákban van „le­fektetve”. Az akták tartalma nem hivatalos titok. Bárki meggyőződhetik róla, hogy meny­nyire mondok igazat. Sopronban különösen gyakran idézett és kö­vetett jeligazság, hogy csak a múlt megbecsü­lésén épülhet fel a­ jelen és a jövő. Ezért, meg illő, lovagias tiszteletadásból, de igaz szívbéli kegyeletből is hogy beszéljek előbb a múltról. A „Sopronvármegye” c. politikai napilap, amely homlokán a már egymagában is tisztelet­re kötelező 41-es évfolyamszámot viselte, október elsején, múlt vasárnap jelent meg utoljára. Kiadótulajdonosa és engedélyese, a Rábaközi Nyomda és Lapkiadóvállalat soproni bejegyzett társascég önként és minden feltétel nélkül mon­­dott le további megjelentetéséről. Bejelentését a törvényhatóság illetékes első tisztviselője, Sopron sz. kir. város polgármestere 1939. szep­tember hó 30-án kelt 17.024—1939. I. sz. jog­erős véghatározatában tudomásul vette. Nem hatalmi szó vetett véget tehát egy nagymúltú magyar sajtóorgánum életének. A kiadó cég látható feje, dr. Frankl Pál ön­ként vonta le a megváltozott viszonyok férfias konzekvenciáit és életerejének teljességében, alkotóképes férfikorában borított szemfedelet szívének kedves gyermekére. Értő és igaz tisz­telettel adózom fájdalmának és gyászának. Nemcsak a magam, nevében, de a régi „Sopron­vármegye” minden volt munkatársa, előfizetője és olvasója nevében is. Az elfogulatlan bíráló, lett légyen bármily jogosult, vagy jogosulatlan személyes, elvi, világnézeti, vagy politikai el­lenlábasa a lapnak, kiadócégnek, tulajdonosá­nak, nem térhet közönnyel napirendre egy kétszételett történelmi érdem­ű­ magyar újság elmúlása felett. Vitathatatlan, hogy a nagy világégés nehéz életfeltételei között Sopronba bevonulva a „Sop­ronvármegye” teremtette meg itt az európai értelemben vett modern újságírás alapjait. Azt, hogy tehetséges és rátermett emberek a hiva­tásszerűen űzött újságírásból, mint tisztes és becsült, kenyérkereső foglalkozásból itt is meg tudjanak élni. Ez az újságírás tudott rövid idő alatt olyan nagyméretű egyéniségeket adni a magyar publicisztikának, mint egy Pilisi Lajos, egy Pozsgay Géza, egy Parragi György. Vitathatatlan, hogy a régi „Sopron vármegye” minden erkölcsi és anyagi erejét az első tűzvo­­nalba vitte a népszavazási harcok idején a ma­gyar Sopron megmentéséért. Kevesebb sikerrel, de körömszakadtáig har­colt a világháború után újjászületett Sopron egyik legvégzetesebb, bizonyos következménye­iben ma is érezhető belpolitikai ballépése, min­den idők egyik legnagyobb és legalkotóbb ma­gyar államférfiának mandátumvesztése ellen. A régi ,,Sopronvármegye” hord­ozta akkor egye­dül a soproni magyar sajtóorgánumok közül Klebelsberg Kunó gróf képviselőválasztási zász­laját. Puszta meggyőződésből, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Ugyanilyen önzetlen meggyőződéssel állott a­ közelmúltban annak a megmozdulásnak szolgálatába, amely a leg­utóbbi országos parlamenti választások során az egyik legpesszibilisabb magyar államférfiu­ra, gróf Csáky Istvánra bízta­ az ősi város kép­viseletét az ország színe előtt. Akkor, amikor ismét romlással fenyegető földrengés moraja hangzott fel a magyar Sopron legmélyebbre gyökerező fundamentumai alatt. Nem vitás, hogy a mesébe illően szédületes ipari, idegenforgalmi és kulturális fejlődés elő­mozdításában, amelyen városunk a huszas és harmincas évek során keresztülment, jelenté­keny része volt a régi „Sopronvármegye” lel­kes és hozzáértő támogatásának. 1920-tól 1928. év végéig magam is főhivatású munkatársa voltam ennek a régi „Sopronvár­­megyé”-nek. Akkor más volt még a kiadóválla­lat látható feje. Az az úr, egy tetőtől talpig lo­vagias és nemes gondolkodású, becsületes ma­gyar úriember 1920. január 8-án ezekkel a szar­vakkal bizta rám, az akkor mesterségesen nagykorúsított, süldő ifjúra lapja felelős irá­nyítását: — Ne írjon le egyetlen szót, ami a meg­győződésével ellenkezik. Harcoljon a magyar Sopronért és a magyar igazságért, mint a „Sopronvármegye” plakátjain olvasható. Csi­náljon érdekes, nívós és jó újságot, amit szí­vesen olvas a közönség. Csaknem hosszú két évtized távlatán keresz­tül mély megindultsággal búcsúzom most Frankl Samutól, akit a sors kifürkészhetetlen akarata az élet teljesen passzív szemlélői közé rendelt egy irgalmatlan testi megpróbáltatással. S üze­nem, hogy bárhova visz utam, az ő szavai ki­törölhetetlenül élni fognak szívemben, mert azoknak visszhangra kell találniok minden be­csületes magyar újságíró szívében. Ennyit arról, ami elmúlt, 1 48 órával a régi „Sopronvármegye” megszű­nése után kikézbesítették nekem a m. kir. mi­niszterelnökség 9143- 1939. M. E. számú en­gedélyét, amely lehetővé teszi számomra, hogy „Új Sopronvármegye” címen új politikai napilapot adjak ki és indítsak Sopronban. A kérvényben, amellyel ezt az engedélyt meg­folyamodtam, szó szerint a következők olvasha­tók: „A lap politikai iránya alatt, amit senki­nek és semminek előre elkötelezve kizárólag magam szabok meg, a magyar építőerők ösz­­szefogását célzó, bár faji-, felekezeti- és párt­szélsőségektől ment, de kifejezetten keresz­tény és nemzeti szellemű, konstruktív ma­gyar politikát értek. Megfelelően annak a programnak, amelyet a jelenlegi magyar ki­rályi kormány külügyminisztere és Sopron város országgyűlési képviselője, Csáky Ist­ván gróf hirdet.” • Úgy érzem, hogy olvasóim felmentenek e program-mondat részletesebb taglalásától és kommentálásától. Csáky István gróf világmárkás nevét azért említem külön, mert az külön külpolitikai pro­gramot jelent. És ma, amikor körülöttünk min­denfelé újból háborús földindulás rengeti a ci­vilizált világ minden sarkát és az Apokalipszis lovasai fújnak vértüzet a mindennapi leveses­­zálunkban is, egy vidéki lap sem lehet el külpo­litikai program nélkül. Már­pedig kire bízzuk nyugodtabban magunkat e tekintetben, mint arra a providenciális államfér­fiúra, akinek ke­zében nemcsak a magyarság, de az egész ellen­séges és semleges külföld is bizalommal látja Magyarország dunavölgyi kulcshelyzetét és szi­get­szilárdságát a tajtékzó vízözönben. Arra az államférfiura, akinek mai sorszerű gondjai és teendő tömegében is állandó külön szívügye Sopron, — nemcsak eggyel több a címek, rangok és ki­tüntetések sokaságában. És még egyet! Tudom, hogy a toll hatalmas és hatásos fegyver is. Akarok és fogok is harcolni szivel­­lélekkel minden egészséges tetterő, képesség, jó­­szándék és tehetség összefogásáért egy még magyarabb, még keresztényibb erköl­csű, még kulturáltabb, méginkább a szociá­lis igazság jegyében élő és boldoguló Sop­ron és Sopron vármegye kiépülése érdeké­ben. Harcolni akarok, de nem visszavonást szítani. És nem keresem az ellenséget. Az „Új Sop­ronvármegye” honvédő és fajvédő fegyvereket és az építő és termelő munka szerszámait segít kiosztani és kézbentartani. És csak azokat a kis és nagy fűrészeket igyekszik kicsorbítani, vagy ellenkézből kiütni, melyeket itt néhányan szórakozásból, unalomból, ártó szándékból, vagy csak puszta rosszmájúságból oly szívesen,­­ néha jobb ügyhöz méltó buzgalommal használ­­gatnak minden becsületes jószándék és ambíció elfűrészelésére. E harcban kipróbált, régi és hozzáértő ha­i­­társak és munkatársak állnak rendelkezésemre. Csak a rend kedvéért és holmi „előre megfon­tolt szándékú” félreértéseknek elejét veendő jegyzem meg, hogy mindegyikük kifogástalan­­ul megfelel az érvényben lévő sajtóigazgatási, sajtókamarai szabályoknak és az u.n. zsidótör­vény rendelkezéseinek.

Next