Uj Sopronvármegye, 1939. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1939-10-04 / 1. szám
UII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. Ara: 12 fill. SZERDA, 1939. OKTÓBER 4. SOPRONVÁRMEGYE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 2,80 pengő, negyedévre g.1 pengő. — Postatakarékpénztári csekkszámla: 42.616. Főszerkesztő: DR. SZENTIMREY LAJOS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Sopron, Várkerület 117. Tel.: 524. Fiókkiadó: Csorna, Baross út 8. Tel.: 7. A régi „Sopronvármegyé"től az „Új Sopronvármegyé"-ig írta: SZENTIMREY LAJOS. Íme az élet nem áll meg. Rosszul jósoltak az élettagadók és halálpártiak. Mert: Meghalt a régi „Sopronvármegye” — éljen az „Uj Sopronvármegye”! Az élet megy tovább. Csupán őrségváltás történt Sopronnak, az exponált nyugati magyar végvárnak egyik fontos kulturális bástyáján. Az elmúlás és a születés közt alig 48 óra telt el, az őrségváltás mégis lényegbe vágó. Valami végérvényesen befejeződött és valami jogos reménységgel és egészséges életkészséggel elindult. 48 óra alatt sok minden történhetik. .. Hogy mi történt — azt akarom itt egyszerű, nyílegyenes őszinteséggel elmondani. E történés minden mozzanata hivatalos közigazgatási aktákban van „lefektetve”. Az akták tartalma nem hivatalos titok. Bárki meggyőződhetik róla, hogy menynyire mondok igazat. Sopronban különösen gyakran idézett és követett jeligazság, hogy csak a múlt megbecsülésén épülhet fel a jelen és a jövő. Ezért, meg illő, lovagias tiszteletadásból, de igaz szívbéli kegyeletből is hogy beszéljek előbb a múltról. A „Sopronvármegye” c. politikai napilap, amely homlokán a már egymagában is tiszteletre kötelező 41-es évfolyamszámot viselte, október elsején, múlt vasárnap jelent meg utoljára. Kiadótulajdonosa és engedélyese, a Rábaközi Nyomda és Lapkiadóvállalat soproni bejegyzett társascég önként és minden feltétel nélkül mondott le további megjelentetéséről. Bejelentését a törvényhatóság illetékes első tisztviselője, Sopron sz. kir. város polgármestere 1939. szeptember hó 30-án kelt 17.024—1939. I. sz. jogerős véghatározatában tudomásul vette. Nem hatalmi szó vetett véget tehát egy nagymúltú magyar sajtóorgánum életének. A kiadó cég látható feje, dr. Frankl Pál önként vonta le a megváltozott viszonyok férfias konzekvenciáit és életerejének teljességében, alkotóképes férfikorában borított szemfedelet szívének kedves gyermekére. Értő és igaz tisztelettel adózom fájdalmának és gyászának. Nemcsak a magam, nevében, de a régi „Sopronvármegye” minden volt munkatársa, előfizetője és olvasója nevében is. Az elfogulatlan bíráló, lett légyen bármily jogosult, vagy jogosulatlan személyes, elvi, világnézeti, vagy politikai ellenlábasa a lapnak, kiadócégnek, tulajdonosának, nem térhet közönnyel napirendre egy kétszételett történelmi érdemű magyar újság elmúlása felett. Vitathatatlan, hogy a nagy világégés nehéz életfeltételei között Sopronba bevonulva a „Sopronvármegye” teremtette meg itt az európai értelemben vett modern újságírás alapjait. Azt, hogy tehetséges és rátermett emberek a hivatásszerűen űzött újságírásból, mint tisztes és becsült, kenyérkereső foglalkozásból itt is meg tudjanak élni. Ez az újságírás tudott rövid idő alatt olyan nagyméretű egyéniségeket adni a magyar publicisztikának, mint egy Pilisi Lajos, egy Pozsgay Géza, egy Parragi György. Vitathatatlan, hogy a régi „Sopron vármegye” minden erkölcsi és anyagi erejét az első tűzvonalba vitte a népszavazási harcok idején a magyar Sopron megmentéséért. Kevesebb sikerrel, de körömszakadtáig harcolt a világháború után újjászületett Sopron egyik legvégzetesebb, bizonyos következményeiben ma is érezhető belpolitikai ballépése, minden idők egyik legnagyobb és legalkotóbb magyar államférfiának mandátumvesztése ellen. A régi ,,Sopronvármegye” hordozta akkor egyedül a soproni magyar sajtóorgánumok közül Klebelsberg Kunó gróf képviselőválasztási zászlaját. Puszta meggyőződésből, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Ugyanilyen önzetlen meggyőződéssel állott a közelmúltban annak a megmozdulásnak szolgálatába, amely a legutóbbi országos parlamenti választások során az egyik legpesszibilisabb magyar államférfiura, gróf Csáky Istvánra bízta az ősi város képviseletét az ország színe előtt. Akkor, amikor ismét romlással fenyegető földrengés moraja hangzott fel a magyar Sopron legmélyebbre gyökerező fundamentumai alatt. Nem vitás, hogy a mesébe illően szédületes ipari, idegenforgalmi és kulturális fejlődés előmozdításában, amelyen városunk a huszas és harmincas évek során keresztülment, jelentékeny része volt a régi „Sopronvármegye” lelkes és hozzáértő támogatásának. 1920-tól 1928. év végéig magam is főhivatású munkatársa voltam ennek a régi „Sopronvármegyé”-nek. Akkor más volt még a kiadóvállalat látható feje. Az az úr, egy tetőtől talpig lovagias és nemes gondolkodású, becsületes magyar úriember 1920. január 8-án ezekkel a szarvakkal bizta rám, az akkor mesterségesen nagykorúsított, süldő ifjúra lapja felelős irányítását: — Ne írjon le egyetlen szót, ami a meggyőződésével ellenkezik. Harcoljon a magyar Sopronért és a magyar igazságért, mint a „Sopronvármegye” plakátjain olvasható. Csináljon érdekes, nívós és jó újságot, amit szívesen olvas a közönség. Csaknem hosszú két évtized távlatán keresztül mély megindultsággal búcsúzom most Frankl Samutól, akit a sors kifürkészhetetlen akarata az élet teljesen passzív szemlélői közé rendelt egy irgalmatlan testi megpróbáltatással. S üzenem, hogy bárhova visz utam, az ő szavai kitörölhetetlenül élni fognak szívemben, mert azoknak visszhangra kell találniok minden becsületes magyar újságíró szívében. Ennyit arról, ami elmúlt, 1 48 órával a régi „Sopronvármegye” megszűnése után kikézbesítették nekem a m. kir. miniszterelnökség 9143- 1939. M. E. számú engedélyét, amely lehetővé teszi számomra, hogy „Új Sopronvármegye” címen új politikai napilapot adjak ki és indítsak Sopronban. A kérvényben, amellyel ezt az engedélyt megfolyamodtam, szó szerint a következők olvashatók: „A lap politikai iránya alatt, amit senkinek és semminek előre elkötelezve kizárólag magam szabok meg, a magyar építőerők öszszefogását célzó, bár faji-, felekezeti- és pártszélsőségektől ment, de kifejezetten keresztény és nemzeti szellemű, konstruktív magyar politikát értek. Megfelelően annak a programnak, amelyet a jelenlegi magyar királyi kormány külügyminisztere és Sopron város országgyűlési képviselője, Csáky István gróf hirdet.” • Úgy érzem, hogy olvasóim felmentenek e program-mondat részletesebb taglalásától és kommentálásától. Csáky István gróf világmárkás nevét azért említem külön, mert az külön külpolitikai programot jelent. És ma, amikor körülöttünk mindenfelé újból háborús földindulás rengeti a civilizált világ minden sarkát és az Apokalipszis lovasai fújnak vértüzet a mindennapi leveseszálunkban is, egy vidéki lap sem lehet el külpolitikai program nélkül. Márpedig kire bízzuk nyugodtabban magunkat e tekintetben, mint arra a providenciális államférfiúra, akinek kezében nemcsak a magyarság, de az egész ellenséges és semleges külföld is bizalommal látja Magyarország dunavölgyi kulcshelyzetét és szigetszilárdságát a tajtékzó vízözönben. Arra az államférfiura, akinek mai sorszerű gondjai és teendő tömegében is állandó külön szívügye Sopron, — nemcsak eggyel több a címek, rangok és kitüntetések sokaságában. És még egyet! Tudom, hogy a toll hatalmas és hatásos fegyver is. Akarok és fogok is harcolni szivellélekkel minden egészséges tetterő, képesség, jószándék és tehetség összefogásáért egy még magyarabb, még keresztényibb erkölcsű, még kulturáltabb, méginkább a szociális igazság jegyében élő és boldoguló Sopron és Sopron vármegye kiépülése érdekében. Harcolni akarok, de nem visszavonást szítani. És nem keresem az ellenséget. Az „Új Sopronvármegye” honvédő és fajvédő fegyvereket és az építő és termelő munka szerszámait segít kiosztani és kézbentartani. És csak azokat a kis és nagy fűrészeket igyekszik kicsorbítani, vagy ellenkézből kiütni, melyeket itt néhányan szórakozásból, unalomból, ártó szándékból, vagy csak puszta rosszmájúságból oly szívesen, néha jobb ügyhöz méltó buzgalommal használgatnak minden becsületes jószándék és ambíció elfűrészelésére. E harcban kipróbált, régi és hozzáértő haitársak és munkatársak állnak rendelkezésemre. Csak a rend kedvéért és holmi „előre megfontolt szándékú” félreértéseknek elejét veendő jegyzem meg, hogy mindegyikük kifogástalanul megfelel az érvényben lévő sajtóigazgatási, sajtókamarai szabályoknak és az u.n. zsidótörvény rendelkezéseinek.