Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)
1956-12-05 / 339. szám, szerda
A komáromi hajóépítők teljesítették a személyhajók építésének tervét A komáromi Steiner Gábor Hajó igyár dolgozói annak ellenére, hogy munkájukban sok hiányossággal kellett megküzdeniök, a személyszállító hajók építésének idei tervét már 100 százalékra teljesítették. A 24. személyszállító hajó befejezési munkálatainál sok hiba merült fel. A dolgozóik anyaghiánnyal küzdöttek, s az áruszállításnál is fogyatékosságok mutatkoztak. A dolgozók azonban a hiányosságokat fokozatosan legyőzték és végre elérkezett az a nap, amikor megtartották a hivatalos menetpróbát. A próba alkalmával felmerült kisebb hibák gyors eltávolítása után az „Anton Rubinstein" nevű személyszállító hajót november 30-án átadták a megrendelőnek, a Szovjetuniónak. Ezt a hajót december 5-én indítják útjára a Szovjetunió felé. Az ez évi terv szerint ez volt az utolsó hajó, melynek sikeres átadásával száz százalékra teljesítették a személyszállító hajók építésének tervét. A komáromi Steiner Gábor Hajógyár dolgozói a napokban befejezték a „Bering" nevű 33. folyami motoros vontató hajón is a munkát. A hivatalos próbák után a kijelölt határidőre, november 29-én 15.30-kor átadták ezt a hajót is a megrendelőnek, mely sorrendben már a harmincharmadik. A hajóépítők munkalendülete folytatódik a soron lévő 34. és 35. vontatóhajó befejező munkálatain. Minden erejükkel azon vannak, hogy további munkasikerekkel, becsülettel teljesíthessék a második ötéves tervünk feladatait. A 35. vontatóhajó befejezésével és átadásával december végéig el akarják nyerni a Nehézgépipari Minisztérium vörös vonátzászlaját. A „Bering" vontatóhajó december 5-én hagyja el a hajógyár kikötőjét és rövidesen a szovjet vizeket fogja szelni, ahol méltóképpen képviseli majd a csehszlovák hajóipart. Szénási J., Komárom. Jól gazdálkodnak — telik az erszényük A királynépes szövetkezetről van ** szó, szorgalmas tagjairól. Királynépén főleg a középparasztok — közösen a kisparasztokkal — alakították meg jó néhány évvel ezelőtt a szövetkezetet. A szövetkezet első tagjai, Malacky János, Cibula Imre, Cibula András, Kopcsó János, Laczkó András, és más középparasztok voltak, ők indították el a községet az új élet felé. Nyugodtan mondhatjuk, nagy sikerrel. Elég rámutatni arra, hogy minden évben ősszel és tavasszal a mezei munkákat az agrotechnikai határidőre elvégzik, s jó termésük van. Ez idén is így volt. Tavaszi búzából 25 mázsás hektárhozamot értek el. Még nincs vége az esztendőnek, de a tagok már tudják, hogy meglesz a munkaegység teljes értéke, sőt többlet is mutatkozik. Eddig a munkaegységre előlegként megkapták a 11 koronát, s az év végén, a zárszámadáskor még 11 koronát kapnak. Ezenkívül a természetbenieket: Minden munkaegységre több mint 3 kiló terményt és másfél kg lóherét. Elvégezték az őszi mélyszántást is, kivéve azt a területet, amelyen még a juhok legelnek. A napokban hozzáfogtak ennek a területnek a felszántásához is. — Aki mer, az nyer — mondja a közmondás, és a királynépel szövetkezeti tagok mernek. Már régóta a községtől Kecer-Petény irányába vagy 5 km-nyire van 40 hektár legelő, jobban mondva valamikor legelő volt ez a terület. Ezt a legelőt, mivel távol esett a községtől, nem gondozták, benőtte a gaz, az állatoknak vajmi kevés táplálékot nyújtott. . Negyven hektár ez nagy terület — gondolták a tagok, s elhatározták, hogy ezt a legelőt felszántják. Három, vagy négy esztendővel ezelőtt történt ez. Felszántották, megboronálták, meghengerezték és megtrágyázták, majd újra szántották, boronálták, hengerelték, s aztán búzát vetettek bele. Sohase hitték volna, hogy azon a helyen, ahol azelőtt semmi sem termett, most jó termést tudnak elérni. Nagyon jól tudta ezt Cibula Imre, a szövetkezet agronómusa. Az ő javaslatára úgy határoztak, hogy a legelőt továbbra is szántani-vetni fogják. Később azonban felvetődött a kérdés, hogy idáig volt legelő, ha rossz is, de most már 40 hektárral kevesebb van. Legelőre pedig szükség van és szükség lesz, mert a marhaállomány egyre szaporodik. Segítenek ezen is. A falu mellett dombok húzódnak meg szántóföldekkel borítva. Szántóföldeknek nem alkalmasak ezek a dűlők és nem is hoznak megfelelő terméshozamot. Körülbelül 26 hektárnyi ez a terület. Jó mélyen felszántják ezt a földet, simára eldolgozzák, megtrágyázzák és befüvesítik. Ez az új legelő a község tőszomszédságában van. Igen körülményes a gondozása és a terméshozam emelése. Jó lesz idejárni a marhának, mert nem kell délben, este hosszú utat megtennie. Öt-hat év múlva, amikor nem felel már meg legelőnek, ismét felszántják és más dűlőt vesznek igénybe legelőnek. A szövetkezeti tagok azt is tudják, hogy a mezőgazdaságot nemsokára teljes mértékben gépesítik. Ekkor nem lesz annyi munkaerőre szükség. De dolgozni mindenkinek kell, ezért már jövőre zöldségtermeléssel is fognak foglalkozni. Minden előfeltételük megvan erre. Jó földjeik vannak s aztán a zöldségesben mindig kell dolgozni, kapálni, gyomlálni. Gondot fordítanak a gyümölcstermesztésre is. Kiültetnek 650 facsemetét. Az idén már termett is a fákon, s három-négy év múlva ebből is szép pénz folyik be. Juhállományukat 500 darabra szaporítják. És méhészkedni is akarnak. Igaz, eddig még csak 5 méhcsaládjuk van, de jövőre már harmincnégy családra számítanak, így élnek Királynépén. Jól gazdálkodnak, nem félnek a haladó módszerektől és újításoktól. Mindenhez hozzáfognak, és sok irányból telik az erszényük. És akinek van, az adni is tud. Megmutatták most is, amikor a magyar dolgozó nép megsegítéséről volt szó. A szövetkezet egy 100 kilós sertést, egy 400 kilós bikát, 30 mázsa burgonyát adományozott a szolidaritási alapra. iztosak vagyunk benne, hogy ezzel a jó szándékú segítségükkel nagyban hozzájárulnak a szövetkezeti mozgalom megerősítéséhez és segítik a szocializmus építését a baráti Magyarországon. Iván Sándor, Kassa Br Amint már közöltük, a nosicei Ifjúsági Gáton megindították az első agregátot. Az építés legfontosabb részét ezzel befejezték. Képünkön a legnagyobb vágmenti vízi villanyerőmű fontos részét, a vízkibocsátó berendezést láthatjuk. E berendezés építésének időben történt befejezése tette lehetővé az első agregát korai megindítását. mWWmttWOHIMimMtWMtHHHHMWII A pótolt bányászok válasza: megteszünk mindent, ami erőnkből telik A közlekedés sokat segíthet a bányászoknak Az utóbbi időben komolyabb hiányok mutatkoznak a szénfejtésben, ami annál jelentősebb, mivel a tél kezdetén vagyunk. Hogy ezeket a hiányosságokat kiküszöböljük és elegendő szenet biztosítsunk iparunk és háztartásaink számára, a CSKP KB nyílt levélben fordul a szénipar minden dolgozójához. A kékkői szénbányák pótolt üzemében először az összüzemi pártgyűlésen tárgyalták meg a helyzetet, majd utána az alkalmazottak gyűlésein és a technikusok aktíváján részletesebben foglalkoztak ezzel a komoly problémával. November végéig 13 ezer tonna szenet fejtettek a pótolt bányászok az évi terven felül. De most a felhívásra és a hatodik árleszállításra azzal válaszolnak, hogy a munkaidő lerövidítése ellenére háromszor egymás után hatórás műszakot dolgoznak le úgy, hogy a szombat éjszakai műszak éjjeli 12 óra helyett csak vasárnap reggel 6 órakor hagyja abba a munkát, így három hét alatt mimen műszak sorra kerül. Vasárnap nem célszerű Pótoron fejteni, mivel egész héten s elég gondunk van a munkások munkába való szállításával az autóbuszközlekedés miatt. Kevés a motoros jármű, az autóbuszok túlzsúfoltak és gyakran egy órávál is többet késnek, így aztán előfordul, hogy a bányászok későn kezdenek munkához, fölöslegesen fagyoskodnak a rossz időben az autóbuszra várva. De hiába kérjük az orvoslást. Ez eddig csak ígéret maradt. Szükséges lesz valamilyen gyökeres intézkedést tenni, hogy végre megoldódjon ez a probléma. Ezek a körülmények nagy mértékben befolyásolják bányászaink munkaerkölcsét és nagy hiba volna, ha nem segítenénk a legjobb tudásunk szerint. Ján Lipták k G -f-4eleí OGXDOOOOOOOOOOO ©^A csehszlovákiai magyar sajtó új Alappal gazdagodott: a Csemadok kiadásában megjelent A Hét első száma. Jóleső érzés kézbe venni e magyar nyelvű kulturális hetilapot, böngészni oldalait, ízlelgetni írásait, mert valljuk be, hiányzott, gét éreztük. Előde, a Fáklya, szüksébátran állíthatjuk, betöltötte küldetését, volt fennállásának olyan időszaka sőt is, amikor tartalma és szerkesztése kimondottan magas színvonalú volt. De mélynyomásos havilap jellege törvényszerűen és kikerülhetetlenül olyan korlátot is jelentett, amelyet még nívóssága sem törhetett át. Ez talán a fő magyarázata annak, hogy nem volt elég nagy olvasói tábora, s ebből eredőleg befolyása is csak dolgozóink aránylag szűk rétegében érvényesülhetett. A hetilap ezzel szemben — gyakoribb megjelenésével és eltérő jellegével, amely nagyobb „életteret" biztosíthat a fajsúlyos, de változatosabb irodalmi zsánereknek — széleskörű olvasottság elérésének minden feltételével rendelkezik. A Hét a csehszlovákiai magyar dolgozókhoz szól, elsősorban azokhoz a tízezrekhez, akik szomjasak a kultúrára, szeretettel fogadják az igaz emberségre nevelő, s egyben gyönyörködtető nemesveretű szót. Kétségtelen, hogy a látókört tágító kulturális munka terén A Hét kielégítheti az ilyen és hasonló igényeket. Ezt annál nagyobb örömmel fogadjuk, mivel sem az Új Szó, sem a többi országunkban megjelenő magyar lap nem szentelhet ennek a fontos szakasznak annyi teret, mint egy kizárólag kulturális kérdésekkel foglalkozó hetilap. A hetilap önmagában természetesen még nem jelenti a hű és erős olvasótábort is. E cél elérésének útja rögös, s nem kevés rajta buktató. De ha valamit adhatunk útravalóul testvérlapunk szerkesztőgárdájának tarsolyába, akkor mindössze ennyit: mindig azt írják meg lángoló szívvel, lelkes szóval, ami pártunk s népünk érdekét szolgálja. Mindig ezt tartsák szem előtt, akár dicsérnek, akár bírálnak. Ezen az alapon állva nincs semmi akadálya az élet sokrétűsége, bonyolultsága és ellentmondásai feltárásának, em csekély feladatok állnak kulturális hetilapunk előtt. Hiba volt számba nem venni a csehszlovákiai magyar irodalom és az egyetemes magyar irodalom nyelvi közösségét. (Tollforgatóink közti elsősorban Petőfitől és Jókaitól, Adytól, József Attilától és Móricztól szívják magukba szinte az anyatejjel az írott szó szépségét, elsősorban a magyar irodalom nagyjaitól tanulnak és ezer szál fűzi őket ehhez az irodalomhoz.) Te nem kisebb hiba volna az, ha nem látnánk, nem ismernénk el, hogy itteni magyar irodalmunknak megvannak a sajátos, eltérő vonásai is. Hosszú évszázadok óta szlovák és cseh testvéreink oldalán élek közöen otthonban, közös hazában. A cseh és szlovák irodalom, kultúra hatása visszatükröződik szellemi életünkben. És ettől eltekintve, de ami a mondottaknál százszor is fontosabb: az, hogy már a burzsoá köztársaság idején, de még sokkal inkább ma, egy iparilag fejlett országban vertünk gyökeret, vagyis egyszóval: anyagi életünk körülményei egészen mások, mint a magyarországiaké. Éppen ennek kell visszatükröződnie még jobban kulturális, irodalmi munkásságunkban. Ma ez hatványozottabban érvényes mint tegnap, mert akinek bármiféle köze van az itteni magyar szellemi életünkhöz, tudnia kell: a magyarországi tragikus események után felelősségünk megnőtt, talán soha oly szilárdan nem kellett állnunk a szocializmus őrségének posztján, mint éppen ma. A Hét feladatai teljesítésében bátran támaszkodhat a múlt köztársaság baloldali sajtójának és elsősorban Az Út haladó hagyományaira. De tanulni lehet , és kell is a Tvorbától, Fučík volt népszerű lapjától is, amely nemsokára újra megjelenik, így felvértezve kell indulnia a csatába A Hétnek, hogy győzze minden szép célkitűzését, elsősorban meghódítsa a kulturális politika ez eddig még szite szűzi földjét, szocialista, hazánkhoz hű és testvérnemzeteinket szerető, becsülő embereket a szó varázslatos erejével és neveljen egyben előrelendítse, többek között új tehetségek felkarolásával hazai magyar irodalmunkat, megismertesse dolgozóinkkal a cseh, a szlovák, a szovjet és az egész világirodalom remekműveit. Ebben a törekvésében a Hét nem áll egyedül. Minden téren és így az Új Szó részéről is a legbarátibb támogatásra talál. Szeretnénk, ha A Hétnek nagy volna az olvasótábora és minél nagyobb írói gárda, minél több név szerepelne hasábjain. Mggyőződésünk, hogy beváltja pártunk, beváltja Hét hazánk magyar dolgozóinak reményét, várakozását. Az első szám beköszöntőjében ezt olvastuk: „Tettekkel, la? punk tartalmával akarjuk bebizonyítani, hogy tisztában vagyunk a ránk váró feladatokkal, amelyek nagyok, felelősségteljesek és amelyektel egyik napról a másikra nehezen tudnánk megbirkózni." Hisszük, hogy A Hét, ha nem is egyik napról a másikra, de megbirkózik feladataival. És ezen az úton sikeres munkát kívánunk testvérlapunknak. ISTEN HOZTA, MR. MARSHALL Európa legnyugatibb csücskéből kerrült egy spanyol filmszatíra fővárosi filmszínházainkba. Régen nem láttunk spanyol filmet s természetesen egy bemutató alapján fel sem tudjuk mérni ennek a művészi területnek spanyolországi fejlődését. De egyet már kétvezetőben szükséges kijelenteni: ez a film maszhában, technikai kivitelében és leleplező tényeiben kívánnivalót nem hagy maga után, az adott lehetőségeket a végletekig kiaknázza, tehát a maga nemében páratlan, remekmű. Azért szükséges ezt mindjárt a bevezetőben hangsúlyozni, mert filmszatíráról vn szó. Méghozzá olyan témáról (Marshall-segély), amelynek az alapgondolata magában véve sem elt rugaszkodás a valóságtól. [ Spanyolországnak felkínálták ezt a segélyt, a Franco-kormány el is fogadta, csakhogy a forgatókönyv írója i és Luis G. Berlanga rendező az adott konkrétumból kiindulva éppen azokat a mozzanatokat ragadja meg, amelyek sokrétűn s bonyolultan a segély visszásságait mutatják: kezdve a csomagokat, gépeket váró csődülettől a díszkapu és hűhóköltséget megtérítő j szegény emberekig. A filmszatíra képei, jelenetei, az alapgondolatból adódó helyzetek mind , nagyszerűen megoldottak. Mindjárt az I elején a bevezető valamilyen új formájával találkozunk. A szereplő személyek és a csendes, nyugodt kis város összekötő szöveggel való jellemzésére gondolok itt. Vagy tán nem is igen új a film világában ez a forma? Emlékezzünk csak arra a magyar filmre, amely a szuhakállói bányászok mentééről szól, az Életjelre! Mindkét film 1 rokon a bevezető megoldásában, azzal a különbséggel, hogy míg az utóbbi nem volt a témakör hangulati aláfestője, addig ez a spanyol az egész mondanivaló felvázolója, meghatározójja, bevezetője. Már az első képekben érzi a néző, hogy ebben a kis spanyol városkában, s ahol minden fülzúgatóan csendes, egyszerű, ahol az emberek is józanok — t valami rendkívüli történik majd, ami felkavarja ezt az életet. És valóban, jön a szegénység szívfacsaró megmutatása, jönnek a város vezetésére hivatott tisztviselők, bírák, jönnek 3 kormánykörök képviselői rábeszéni az embereket a Marshall-segély jóvoltára, az amerikai segítségre. Aztán jön a hűhó is, mert a nagy spanyol szegénységre jól jönne az áldás és kopácsolnak az emberek, tákolják a díszkapukat, megrendezik a fogadtatás főpróbáját, mindent megrendeznek s a segély mégse érkezik meg. Itt, ezen a ponton csapnak össze az ellentétek. Itt, ezen a ponton talál a szatíra a maga ösvényére. S a továbbiakban már minden a szatíra törvényeihez igazodik, egyre messzebb elmenni a valóságtól torzítással, egyre többet megmutatni a nesze semmi fogd meg jól-ból. Luis G. Berlanga rendező nagy művészetére és ügyességére vall az álomkép-jelenet. Bírák, tisztviselők hajtják álomra a fejüket és valamennyien arról tépelődnek éjszaka, amit csak várnak, amit csak óhajtanak, de nem kapnak meg. Ugyancsak rendezői érdem a záróképek megoldása. Mert köztudomású, hogy a szatírának van egy átkos rákfenéje. Befejezésük hajó- és kipellengérező erőben csökken. Nos, a spanyol film rendezője nem esik ebbe a hibába, filmje mindvégig szatíra. A film szereplői (L. Sevill, M. Moran, J. Isbert, A. Romea, E. Quintill, L. Perez de Leon, F. Ferandez és mások) a lehetőségeket tökéletesen kiaknázzák. Egyszerűek és komikusak, mosolyt árulnak és könnyet csalnak. Az epizódszereplők is a legművészibbet, a legtökéletesebbet nyújtják. Az egész színészgárda dicsérete, hogy a filmszatíra mondanivalóját egyetlen részletében sem hagyták elveszni. Az amerikai Marshall-segély. nesze semmi fogd meg jót! Ezt mondja ki az Isten hozta, Mr. Marshall, ezért nemcsak művészi megoldásában, de mondanivalójában is naav ez a film! MÁCS JÓZSEF. • OJszr 1956. december 5.