Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-21 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. X. 21. il A „KELET - KÖZÉP - EURÓPAI“ Dobossy László A közép-európai ember című könyvéről Nem, az égtájak körül nincs semmi tévedés, semmi pontatlanság. Csehekről, cseh—magyar kapcsolatokról gyűjtötte össze írásait egy tudós szerző, tehát még Közép-Európáról, de a szűkebb körben állva, tágabb horizontokra vetett szemmel értelmezte feladatát, mintegy részeként csupán egy szélesebb „kelet-közép-európai tudományszaknak“, nem riadva meg még tágabbaktól sem, az egésztől, Kelet-Európától. S tárgyául sem a kapcsolatokat választotta pusztán, hanem merészen azoknál többet,„az embert“, legszűkebb körének földrajzi terminusa szerint a közép-európait. Őt próbálja kibontani a legkülönbözőbb jellegű és előjelű előítéletekkel és bőven megterhelt nyelvi-történelmi-irodalmi kölcsönhatásoknak „kapcsolatok“ néven elkönyvelt, bonyolult szövevényéből, ezt az olykor felettébb ellentmondásos viszonyokból támadt, sajátságos történelmitársadalmi produktumot, mely változataiban szemlélve egyébként óhatatlanul megnő — kelet-európaivá. Az emberfogalom adta tipológiai támasztékot aligha is mellőzhetné ez a fiatal tudományszak, hiszen még csak most keresi sajátos módszereit, s ezenközben nem mondhat le a közvetlen élmény tanúságáról sem. így mondja ezt a tapasztalt szerző bevezetőjében: „... nem kell feltétlenül írott dokumentumokhoz vagy levéltári adatokhoz ragaszkodnunk. Idézhetjük — kellő kritikai mérlegeléssel — az élet példáit is.“ Támpontokat kereső, adatokat gyűjtő, s egyben eleven tapasztalatot adattá örökítő vallomás ez a gyűjtemény, Dobossy László könyve. Címe is ezt jelzi tulajdonképp, a mindvégig „ember-központú“ szemléletet, mely maga köré gyűjti mintegy, vagy inkább vonzza, a majdani rendszerezés alapanyagát. Nem a címoldalon (a belsőn) kezdődik egyébként a vallomás, hanem már előbb. Krammer Jenő emlékének — ezt olvassa egy fehér lapon legelsőnek, aki felüti a könyvet. A felejthetetlen mester emlékének szól az ajánlás, a szerző mesterének és oly sokaknak másokénak, aki kelet-közép-európai népek „kisebbségi“ közösségében egyengette kezdetben, csendes tevékenyen új gondolatok útját, eszméltetésül kortársainak és mozdító ihletésül az utókornak. Egy hiányzó tanulmány helyét is jelzi tehát az ajánlás, a Krammer Jenőről szólóét, amely méltán sorakozhatna a kötetben a „Fábry Zoltán igaza“ című mellé. Személyekről és tényekről egyaránt szól a vallomások sora, legfőképp mégis az új, „kelet-közép-európai tudományszakról“, melyet következetesen és hangsúlyozottan így nevez a szerző, nem pedig a szó legszűkebb értelmében vett szaktudománynak. S az egyes dolgozatok változó tárgyköre tanúságot is tesz mindjárt a feladat különböző szakterületeket váltogató komplexitásáról. Hiszen a nyelvtudomány szótörténeti és jelentéstani fejezetei éppúgy tünethordozói lehetnek két nép egymásra utaltságának, mint az irodalmi komparatisztika eredményei vagy a kultúrhistóriáé, a köztörténetről magáról nem is szólva. A „csehül áll“ szólásformája éppoly beszédessé válik, ha szakszerűen faggatják mint a „walesi bárdok“ rokontémája a cseh irodalomban, avagy a cseh népkönyvekből magyar folklórba vándorló mesehős. Dobossy László ezekről beszél, a közös kincsről, amelynek tüzetes elemzése küldetést is teljesít egyben: nemcsak nemzetfölöttivé bővíti-társítja a nemzeti tudatot, hanem egyben objektívebb-pontosabbra definiálja is. Ugyanezt végzi el más oldalról a kötetben jeles cseh szerzők, tudósok és írók magyarságképének vizsgálata — Comeniustól Baldáig, a nagynevű prágai Irodalomtudósig, vagy Božena Nemcovától Jaroslav Hašekig, sőt az idehaza is visszhangot vető költőig Jiri Wolkerig, Nezvalig. S aztán, mintegy válaszul, magyarokról következnek vallomások, a „Sarló" nevezetes szlovákiai mozgalmáról, Fábryról, Forbáth Imréről, szlovákiai írói műhelyekről, s legvégül, súlypontképp Kassákról, Móriczról; az utolsó dolgozat címe ez: „Móricz Zsigmond Kelet-Európában“. Így jut el a témák gyűrűzése közben Dobossy László kimondva-leírva is Közép-Európától Kelet-Európáig, így rendeződik tanulmány-gyűjteménye egésszé. Ennél egy monográfia lehetne csak teljesebb, mely elrendezve, a maguk helyére illesztve, a hiányzó témaköröket is feldolgozza (köztük a cseh és a magyar nyelvújítás felettébb tanulságos párhuzamait is például), áthágva persze merészen az egyes szaktudományok merev határait — mint Dobossy László koncepciója kívánja. Mert az efféle munkálkodás jövendő útjait készíti elő programja szerint is ez a könyv, az egykori „germán-központ“ és a romantikából fakadt „szláv-központú“ Közép-Kelet-Európa szemléleten, mint egyoldalún, avultan téveget messze maga mögött hagyva s továbbépítve a történettudomány, az összehasonlító irodalomtudomány, a néprajz, sőt a népzene-kutatás e téren már eddig is elért, nem csekély eredményeit. A kutatás tárgya ezúttal ugyanis nemcsak határok fölötti, hanem tudományok közti is, a közöset emeli ki az elválasztó vonalak közül. Ahogy Dobossy László nemcsak könyvének címében hirdeti, hanem le is szögezi: „Az így felfogott és szemléltetett közép-európaiság korántsem csak puszta földrajzi fogalom, hanem inkább szemlélet és magatartás kérdése WALKÓ GYÖRGY MAI BOLGÁR KÖLTŐK DIMITAR SZTEFANOV: Harminchárom évesen Harmincharmadik esztendőmben (életpályámnak a közepén, a krisztusi években, az űrhajósok átlagéletkorában) megválik életem felétől. Én, a valaha kitűnő számtanos, harmincharmadik esztendőmben jöttem rá a legfontosabbra, amivel leginkább él századom, a lobogók, az atomok és rakéták, a kibernetika és a szabvány, a műanyagok és a szónoklatok százada. A legfontosabb az osztás: kettővel. Mert kettéoszlik ma minden: a természet északra és délre, a népek Nyugatra és Keletre. Kettéoszlott a világ ellenségre és őrültekre megoszlanak az atomok, t. i. az oszthatatlanok füstgombákra és erőművekre, a barátok megoszlanak tegnapiakra és maiakra Amikor mellém te fekszel, engem is két zöld szem rekeszt el a többi nőtől. De nézd, itt jön, tipeg felénk a kislányunk, aki járni csak tegnap tanult, széttárta két kezét mint jelét az összeadásnak. De ő az elkövetkező század. Ha elfut harminchárom év. KIRÁLY ZOLTÁN FORDÍTÁSA PAVEL MATEV: Margarétás záporok Most margarétás záporok világítják a vak világot s dalol a fájdalommal áldott ártatlan kismadár-torok Vergődik részegen a rét, rogyásig ittasak a lombok. Rengő, tolongó zöld bozontok esdik az ég tündökletét, shogy a vággyal mérgezett szeretők esdik a szerelmet s perzselő ragyogásban lelnek dicsőséget vagy végzetet. NAGY LÁSZLÓ FORDÍTÁSA GEORGI DZSAGAROV: ŐSZ Isten veled, mondtam. Ha így akarod -jól van. Ordít a tenger teljes erővel. Ez a Fekete-tenger Szerelmem, akár a vonuló sirályokat, itt hozott össze minket az idő véletlenül S ó, a csillagok, ő, mennyi csillag -esténként beborítottak. .. De micsoda csalárdság, nézd, a homokon a két nyom széjjelpergett, eltűnt örökre. És a végső szó nem kap hangot, kimondhatatlan, mint azelőtt. Jött az ősz, jött az ősz, eljött a nagy besúgó, följelentett sárga leveleivel... és elfogtak, elítéltek engem. Tudom, a máglya emészt el, szerelmi tűzhalál. Szél fúj, sodor elém ágtöredéket. A láthatár levette vörös csuklyáját, akár a hóhér. Valaki sír. Mért sír valaki? Sírásnak nincs értelme. Elindulok a homályba. Elegek. Eltűnök a füstben, ahogy elvész az eretnek az ítélettől, elsüllyedek, mint a csónak a harag mélységeiben. Ahogy sötétben a part. Isten veled, mondtam. Ha így akartad -jól van. Isten veled, isten veled. Ordít a tenger teljes erővel. Ez a Fekete-tenger. NAGY LÁSZLÓ FORDÍTÁSA Pintér József: SORSOK