Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-14 / 24. szám

ÍJ szú 21 85. VI. 14. A szocialista országok ÉLETÉBŐL SKEHES ÉV A LENSVEL SZENEM Lengyelország 1984-ben 43,1 millió tonna kőszenet adott el külföldi megrendelőknek. Ezzel a szénpiacon - az Egyesült Államok és Ausztrália után - a harmadik legnagyobb exportőr lett, s olyan országot előzött meg, mint a Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és a Szovjetunió. A tavalyi eladásokat is beszámítva Lengyelország az elmúlt negyven év során egymilliárd tonna kőszenet exportált. Ennek a mennyiségnek az utolsó tonnáját a bytomi Powstanców Slas­­kich kőszénbányából szállították az osztrák erőművekbe. Ausztriá­val a század végéig érvényes hosszú lejáratú szerződést kötött a lengyel szénexportőr. A következő milliárd első tonnáját a len­gyel szén legnagyobb nyugati megrendelője, Finnország kapta. 1945 és 1985 között a lengyel koksz és kőszén négy kontinens 62 országába jutott el. A tavalyi, több mint 43 millió tonnás export a lengyel szénkivitel történetében rekorderedmény. Ez a tény már azért is figyelmet érdemel, mert 1984-ben az év első fele meglehetősen kedvezőt­len volt a nemzetközi piac szénexportőrei számára. A Weglokoks szénexportáló külkereskedelmi vállalat fokozato­san visszaszerezte az 1980-1981-ben elvesztett piacokat, s új vásárlókat is szerzett. A tavalyi eladásokból 13 705 000 tonna szén jutott a szocialista országokba. Az exportált mennyiségen belül csekély részt alkotott a széniszap, a brikett és a fűtési célokra szánt szemcsés szén. Lengyelország az elmúlt években 1 677 000 tonna kokszot exportált, s ebből több mint egymillió tonnát a szocialista országok vásároltak meg. Mintegy 6 millió tonna szén és koksz került a külföldi megren­delőkhöz a különböző csere- és kompenzációs ügyletek során. Ezek tették lehetővé a lengyel gazdaság számára a nélkülözhe­tetlen nyersanyagok, iparcikkek és élelmiszerek importját. Az exportbevételből származó és az importra fordított deviza több mint 30 milliárd zlotyval volt egyenértékű. A lengyel külkereskedelmi forgalomban a kőszén helyzete tavaly megerősödött. A szocialista exporton belül ugyan némi­képp csökkent a szén részesedése, ám a nyugati exportban tovább növekedett, s tíz esztendeje először elérte a 20 száza­lékot. Jelenleg a lengyel szén legnagyobb importőrei a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NDK, Finnország, Dánia, Franciaország Olaszország, Ausztria, az NSZK, Svédország. Tavaly Magyaror­szág 468 000 tonna lengyel szenet vásárolt, nem számítva azt a meddőhányókból visszanyert 200 000 tonnát, amihez a lengyel -magyar Haldex részvénytársaság tevékenysége révén jutott. Lengyelország megjelent az Egyesült Államok és a Bahama­­szigetek piacán is. A Közös Piac országai tavaly 15 millió tonna lengyel szenet vásároltak. Az idei terv 40 millió tonna szén exportjával számol. Ebből 13 millió tonnát a szocialista, 27 millió tonnát pedig a tőkés piacra szánnak. Az év első két hónapjában a fagyos tél, a belső piac fokozott igényei, a szállítási nehézségek ellenére Lengyelország 4 millió tonna kőszenet exportált. A phenjani szülészeti klinika öt évvel ezelőtt adták át rendeltetésének az ENDK egyik legkorszerűbb egész­ségügyi intézményét, a phen­jani szülészeti klinikát. A megnyitás óta eltelt évek­ben az 1500 ágyas intézetben 64 000 csecsemő született. Ér­dekes statisztikai adat: 954 kismama ikerpárnak és 34 hár­mas ikreknek adott életet. A nagy parkerdővel övezett 13 emeletes klinikát 5 kiszol­gáló létesítmény látja el. Az intézet egészségügyi felsze­reltsége magas színvonalú. A koraszülött osztályon 40 in­kubátort állítottak fel. A szülő­szobák mellett korszerű nő­gyógyászati műtők állnak ren­delkezésre. A klinikán ezenkí­vül szemészeti, belgyógyásza­ti, fül-orr-gége és röntgenosz­tály, valamint izotóp-laboratóri­um található. Az idén 50 éves moszkvai metró a mostani ötéves tervidő­szakban 17 új állomással bővül. Ezek közül az egyik a Prazsszkaja nevet fogja viselni, s építésében csehszlovák szakemberek is részt vesznek. A felvételen a szovjet és csehszlovák építők. FORRÁSOK: CSTK, BUDAPRESS, APN, INTERPRESS, KCNA A csehszlovák Tatra villamosokat Budapesten is nagyon kedvelik megbízhatóságuk és gyorsaságuk miatt. Csupán tavaly 150 Tatra villamost vásároltak a magyar főváros tömeg­­közlekedésének korszerűsítésére. Az üzbég gyermekegészségügy Üzbegisztán 17,5 millió lakosával - az Orosz Föderáció és az Ukrán SZSZK után - a Szovjet­unió harmadik legnagyobb lélekszámú köztár­sasága. Az éves népszaporulat eléri a 3 száza­lékot, s ez nagy felkészültséget és felelősségtel­jes munkát kíván az egészségügytől. Az Üzbég SZSZK egészségügyi minisztere elmondotta, hogy a jelenlegi ötéves tervben a tárca költségvetésének egyharmadát fordítják az anya- és csecsemővédelem, illetve a gyer­mekegészségügyi ellátás fejlesztésére, össze­sen 900 millió rubellel gazdálkodnak a szakterü­leten, kétszer annyival, mint az előző tervidő­szakban. A gyermekegészségügyi hálózatban jelenleg több mint 1200 szakorvosi rendelőinté­zetet és 85 kórházat tartanak számon. Csak az utóbbi három évben 30 százalékkal növekedett a kórházi ágyak száma és ugyanilyen mérték­ben a rendelőintézetek befogadó képessége is. A városi rendelőintézetekben ideggyógyá­szati, endokrinológiai, hematológiai, ortopédiai osztályokat hoztak létre a gyermekek számára. Az eddiginél jóval többet költenek a fogászati ellátásra. A falvak és kisvárosok részére meg­szervezték a „guruló fogászati rendelők“ háló­zatát. A szájsebészeti műtétek elvégzésére is alkalmas, röntgennel ellátott, jól felszerelt bu­szok rendszeres időközönként járják a vidéket. Néhány sebészeti, tüdőgyógyászati és allergo­­lógiai központban gyermekosztályokat létesítet­tek, az intézetekben működő orvosok egy része gyermek­gyógyászati szakképzésen is részt vett. A mentőszolgálatnál is megalakultak az önálló gyermekorvosi sürgősségi csoportok. Nö­velték a védőnők számát, s valamennyi rendelő­intézetben munkahelyet létesítettek a betegsé­gek megelőzése érdekében felvilágosító és egészségnevelési tevékenységet folytató szak­képzett ápolónők részére. Taskentben, Üzbegisztán fővárosában meg­nyílt a közép-ázsiai gyermekorvosi egyetem. Itt képezik ki a környező köztársaságok jövendő gyermekorvosait is. Emellett az üzbég fiatalok számára az andizsani és a szamarkandi orvosi egyetemen is működik gyermekorvosi kar. A köztársaságban az idén 4000 orvos - köztük számos gyermekgyógyász - és 10 000 egész­ségügyi szakdolgozó áll munkába. Üzbegisztánban ma 10 000 lakosra 32 orvos, mintegy 90 ápoló és 120 kórházi ágy jut. VÍZSZINTES: 1 Rejtvényünk el­ső része. 14 Nyilatkozat. 15. Fa­nyar. 16. Igevégződés. 17. Bantu néger törzs. 18. Pálinka. 20. Hatá­rozószó. 21. Számos. 23. A titán és a bor jele. 25. Magyar táncmű­vész. 26. Süvegben van! 27. Per­­dület. 29. Előétel. 31. Mókus. 32. Cserje. 34. Szovjet sakkozó. 35. Attila. 36. Idegen női név. 37...­­mozog. 39. Vén. 40. Kötőszó. 41. Langyossá tesz. 43. Stannum. 44. Kötőszó. 45. Goldok altörzse. 46. Magyar színész volt. 47. Női név. 49. Banda közepe. 50. Mohame­dán isten. 52. Méltóság. 53. Az izomszövet fehérjéje. 55. Határo­zószó­­ duplán. 56. Előtag. 57. Mutató névmás. 58. Cseh dráma­író. 60. Vissza­ lóeledel. 61. Gázló­ban van! 62. Készül-e? 64. Egy­­ németül. 66. Orosz festő. 67. Indiai város. 69. Árut dicsérve kínál. FÜGGŐLEGES: 1. Névelő. 2. Lengyelországi város. 3. Tova. 4. Vissza: a Rajna mellékfolyója. 5. Segédige. 6. Zománc. 7. Vissza­ás! 8. Zsázsa fele. 9. Tekercs azonos hangzói. 10. Kemény fa. 11. B. S. K. 12. Azonos betűk. 13. Francia író. 14. Rejtvényünk má­sodik része. 19. Ír népi tánc. 22. Kívül. 24. Páciens. 26. Építkezési anyag. 28. Japán drámai műfaj. 30. A rejtvény befejező része. 31. Táplál. 33. Hármas korona. 35. Hanga. 38. A cink és a trícium jele. 39. O. S. O. 41. Lebeg. 42. Üvölt. 43. Keskeny csík. 44. Kérdőszó. 46. Kutyafajta. 48. Melódia. 49. Szándékozik. 51. Azonos betűk. K­eresztrejtvény 53. Keserű anyagok. 54. Érzék­szerv. 57. Heveny betegség. 59. Madár. 62. Szovjet távirati iroda. 63. Mezőgazdasági eszköz. 65. Halk zörej. 68. Gila fele. 70. Igekö­­tő. 71. Személyes névmás. A május 31-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Jaj, de jó a gyermekeknek, lelkük csupa béke, gondtalanul indulnak a jövendő elébe. Könyvjutalomban részesülnek: Szolga Ferdinánd, Sládkovicovo, Nagy Borbála, Zlaté Klasy, Belágyi Aliz, Ipolyság (Sahy), Sólymos Miklós, Komárom (Komárno), Mácsai Pál, Helemba(Chiaba).

Next