Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-15 / 87. szám, hétfő

ZVÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR KOMMENTÁR Riogatás féligazságokkal SZILVÁSSY JÓZSEF Nem tudom eldönteni, hogy a magyar kormányfő híveivel együtt miért riadt meg ennyire attól, hogy elveszíthetik eddigi hatalmu­kat. Eltévelyedett személyes ambíciók tüzelik-e őt és holdudvarát, vagy attól tartanak, hogy fény derülhet állítólagos milliárdos pana­­mázásokra, vagy más, esetleg mindkét feltevés miatt? Bárhogy le­gyen is, súlyos hiba jó előre nemzeti tragédiaként beállítani a jelen­legi kormánypártok esetleges újabb, általuk nem várt gyengébb szereplését. Miként vaskos melléfogás kokárdás hazafiakra és nem­zetárulókra osztani a társadalmat. Állíthatja-e, hiheti-e vajon ép ésszel valaki, hogy az ötvenhatos Mécs Imre hajlandó volna vissza­settenkedő kommunistákkal paktálni? Vagy azt, hogy Göncz Árpád nem tisztességes magyar ember? A jelenlegi kormánypártiak azon­ban őket is címkézik, s velük együtt azokat a milliókat, akik alapve­tő demokratikus jogukkal élve nem rájuk voksoltak. Bőszen segéd­kezik a szakmai züllés legaljára süllyedt magyar közszolgálati tévé és rádió is, amely eszement propagandájával emeli az égig a kor­mánypártot, és döngöli a lehető legmélyebbre a mostani ellenzé­ket. Diplomatikusabb szavakkal közlik ugyan, de hasonló véle­ményre jutottak a külföldi megfigyelők is. A sok csúsztatásból hadd emeljek ki egyet. Azért is, mert közvetlenül érinti a szlovákiai ma­gyarságot: „Viktor, köszönjük a párkányi hidat” - olvashattuk egy táblán a szombati nagygyűlés tévéközvetítése során. Ezt a jelszót eddig több magyar kampányoló politikus harsogta, és a jelek szerint híveik bevették. Holott 1989 óta nem akadt magyar kormány, amelyik ne szorgalmazta volna a hídroncs felújítását. Ám a szlovák fél, főleg Vladimír Meciar hallani sem akart erről. Jól tudjuk, ő is milyen primitív hazugságokat szajkózott. Az egyezség­hez, a híd újjáépítéséhez Mikulás Dzurinda - szlovák viszonyok kö­zött - demokratikusan gondolkodó kormánya is kellett. S ha már őt említjük, akkor az is a teljes igazsághoz tartozik, hogy egyértel­műen Orbán Viktornak a szomszédok iránti érzéketlen kampánymegnyilvánulásai vezettek oda, hogy a nacionalistának semmiképpen sem nevezhető pozsonyi miniszterelnök jegelte - re­mélhetően rövid időre - a szlovák- magyar, továbbá cseh és len­gyel partnerével együtt a visegrádi politikai kapcsolatokat. Még a magukat Magyar 1-nek kikiáltó tévénél is tovább ment a Vasárnapi újság, amely tegnap reggel egyebek között azt sulykolta a hallgató­ságába, hogy hétközben azért lett drágább a benzin, mert a MOL, a nemzetközi nagytőkéhez hasonlóan, bízik Medgyessyék győzelmé­ben és ezáltal a nagymértékű gázáremelésekben. Már csak az hi­ányzott, hogy jól értesült forrásokra hivatkozva közlik: ez is Kovács László, Peter Weiss és a tőkések újabb titkos alkujának a következ­ménye, mert hát az elmúlt héten Szlovákiában is - miként szinte minden európai országban - emelték az üzemanyagok árát. Ilyen durva és tisztességtelen kampány láttán és hallatán a higgadt szlo­vákiai és más kisebbségi magyarok, miként az anyaországi milliók is azért nyugtalanok, mert az ellenzékre zúdított össztűz miatt to­vább mélyülnek a politikai lövészárkok és a szakadékok. Ez pedig nagyon nehezen helyrehozható károkat okozhat Magyarországnak és közvetve a kisebbségi magyarságnak. Ugyanis már eldőlt, hogy mely pártok jutnak az Országgyűlésbe. Ezek után bármilyen kor­mánya lesz is Magyarországnak, arra lesz ítélve, hogy főleg az eredményes integráció végett európai viszonyt építsen ki az ellen­zékkel. És a szomszédos országokkal is. Ezért sem szabadna min­den hidat felégetni. S ezért kellene a kormánypárti kampányba magukat bevető kisebbségi személyiségeknek is megfontolt politi­kusként, nem pedig néptribunként viselkedniük. Ha a jelenlegi ma­gyarországi ellenzékben és a szomszédos nemzetek demokratáiban valóban sorstársat, a sorskérdésekben szövetségest, nem pedig el­lenfelet, sőt: ellenséget látnak. A nyomdafesték szaga TÓTH MIHÁLY A sajtóetika figyelemre méltó paradoxona, hogy slapaj korában kö­zepes rátermettségű szerkesztőségi munkatárs is könnyű tollal ké­pes dolgozatot írni az újságírói erkölcsről. Aztán telnek az évtize­dek, és ahogy telnek, úgy csökken az ember hajlandósága eszmét juttatni e tárgykörben. A paradoxon nyitja: idős kollégájával ellen­tétben a szerkesztőségi gyakornok meglehetősen keveset tud az al­kotmány garantálta sajtószabadság és a realitások közötti szakadék mélységéről. Ján Budaj képviselő törvényalkotóként úgy viselke­dett, mint egy kéthetes szerkesztőségi gyakorlattal rendelkező ifjú újságíró u­tán. Vagy még úgyabbul. Ugyanis sok mindent törvénybe lehet iktatni, a sajtóerkölcs követelményeit azonban semmiképpen. Annyira beleélte magát a politika mindenhatóságába vetett hitbe, hogy egy új társadalmi szervezetnek, a Sajtóerkölcs Szövetségének kellett őt figyelmeztetnie melléfogására. Az 1989 novemberét követő első 12-15 hónapban még az újság­íróelit tagjai is kamaszhoz illően lelkesedtek a társadalomra sza­kadt sajtószabadság láttán. Úgy 1992 táján azonban már megta­pasztalták, hogy szerkesztőségek és egyének miként, milyen ténye­zők hatására tettek engedményeket a sajtóetika íratlan szabályai­nak rovására. Ugyanazok a politikusok, akik élharcosai voltak a pártlapok független orgánumokká való átalakításáért vívott közde­lemnek, fogcsikorgatva vették tudomásul, hogy pártjuknak nélkü­löznie kell a pártirodából sugallt sajtót. Nem egy kollégáról tudha­tó és bizonyítható, hogy neve már 1993-ban is pártiroda fizetési lis­táján szerepelt, miközben az illető hivatalosan újságszerkesztőként kereste kenyerét. A lapok magánkézbe vétele szerencsére többnyire nem járt a politi­kai irányvonal tulajdonos általi meghatározásával. A pártok veze­tői e tényből kiindulva manapság nem a laptulajdonost igyekeznek becserkészni, hanem a főszerkesztőt. Többségüknek becsületére válik, hogy a nyomtatott sajtó meghatározó része nem lett hajla­mos a pártlappá válásra. A laptulajdonosi érdekeknek tett etikai engedmények főképp abban fejeződtek ki, hogy több egyébként jól szerkesztett újság is bulvárosodott. Az elmúlt 13 évben tapasztal­hattuk, hogy a pártállam évtizedeiben a sajtóetika szempontjából olyan „sarkigazságokat” próbáltak érvényesíteni, amelyeknek a fordítottja se igaz. A fordulat óta pedig olyan tényezők kezdtek ér­vényesülni, amelyek létezését úgy 1990-ben rémálmainkban se fel­tételezzük. Az olvasó még csak nem is sejti, mi lehet annak a követ­kezménye, ha valamely pártelnök baráti látogatást tesz egy főszer­kesztőnél, ha a kiadó gazdasági érdekekre hívja fel a szerkesztő fi­gyelmét, vagy ha a főnök éppen a hazafiságról ejt szót. ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 15. TALLÓZÓ DER SPIEGEL Nagy várakozások fűződnek a ma­gyarországi parlamenti választá­sok második fordulójához - írja friss számában a német hírmaga­zin. Az újság „a térség potenciális stabilitási tényezőjét” látja Med­­gyessy Péter szocialista jelöltben, rámutatva: az MSZP által a kor­mányfői posztra jelölt politikus ha­gyományosan híve a magyar­román viszony javításának. Ő ma­ga egy kolozsvári család leszárma­zottja, gyermekkora egy részét Bu­karestben töltötte. Mint közölte, nagyobb fokú érzékenységet kíván tanúsítani a szomszédos országok­kal való bánásmód terén. A Der Spiegel emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor, a hivatalban levő miniszterelnök legutóbb főként a románok és a szlovákok, de rész­ben a szerbek és az ukránok köré­ben is „félelmet ébresztett Buda­pest hegemóniára való törekvései miatt”. A hírmagazin az okok közé zolványokat.­ ­ Igazán kiharcolhatnál valami befutó helyet valamelyik párt listáján, mert parlamenti képviselőként aztán sorolta a kedvezménytörvényt és a lenne pénzed Viagrát vásárolni! (Gossányi Péter rajza) január óta osztogatott magyariga­ A prágai Hradzsin egyenruhás őrei nem most kerültek először a cseh nyilvánosság figyelmének homlokterébe Ügynökök és szexuális zaklatás Rájár a rúd az utóbbi időben a prágai várra. Először az ke­rült nyilvánosságra, hogy a várőrség pszichológusa sze­xuálisan beteg ember, aki az utóbbi években bizonyítha­tóan legalább öt katonát megerőszakolt, többeket zaklatott, később pedig az derült ki, hogy az egységnek éveken keresztül két volt kommunista titkosszolgálati ügynök parancsolt. KOKES JÁNOS Mindhárom ügyet először a cseh oknyomozó újságírásban vezető szerepet játszó Mladá fronta Dnes teregette ki. Szükséges elmondani, hogy a vár­őrség nem először került a nyilvá­nosság figyelmének homlokterébe. Már az elmúlt években is több bot­rány volt amiatt, hogy az idősebb katonák zaklatták és testileg bán­talmazták az újoncokat. Az ügyet a fiatal katonák szülei panaszolták el a feletteseknek és az újságoknak, de a fegyelmezésen kívül akkor más nem történt. A probléma azonban bizonyára eléggé súlyos és kellemetlen volt a Hradzsinnak, mert Václav Havel államfő maga is felkereste a katonákat, és elbeszél­getett velük. Tavaly nyáron pedig az volt feltű­nő, hogy gyorsan távozott az egy­ség parancsnoka, Jaroslav Indruch és törzsfőnöke, Milan Liska. Akko­riban ezt mindketten azzal magya­rázták, hogy igen előnyös álláshoz jutottak a civil szférában, ezért hagyták ott az elit helynek számító várőrséget. A sajtó ezt nem találta meggyőzőnek, a Hradzsin vezetése pedig hallgatott. Távozásuk hivata­los oka az volt, hogy egyikük sem felelt meg az ilyen felelős tisztsé­gekben dolgozó személyekre vo­natkozó biztonsági előírásoknak. Ezt a személyi ellenőrzést az illeté­kesek már a NATO-előírások sze­rint ejtették meg, így maradtak fenn a szűrőn mindketten. Most kiderült, hogy Indruch a volt szocialista rendszerben a katonai kémelhárítás hivatásos ügynöke volt, Liska pedig még nála is maga­sabb tisztséget viselt, s több ügy­nök tevékenységét is irányította. Mindez úgy volt lehetséges, hogy mindketten hamis átvilágítási bi­zonylatot adtak át feletteseiknek, azok pedig a fontos beosztásban dolgozó személyek múltját csak nagyon felületesen vizsgálták meg. Az érintettek ezekről, a most nap­világra került, számukra kellemet­len tényekről nem voltak hajlandó­ak nyilatkozni. A hivatalos szervek most is igen óvatosak. „Nem válaszolhatok. Mintegy 120 személy kapott hamis átvilágítási bizonyítványt, mert ilyen adatokat nem hozha­tunk nyilvánosságra” - felelte egy újságírói kérdésre Ales Sulc, a bel­ügyminisztérium illetékes bizton­ságpolitikai osztályának vezetője a személyes adatok védelméről szóló törvényre hivatkozva. Ladislav Spacek államfői szóvivő valamivel konkrétebb volt. „Azért lettek me­­nesztve, mert nem­ feleltek meg a hivatásos katonákkal szemben fel­állított követelményeknek” mondta. A cseh belügyminisztérium tavaly ősszel nyilvánosságra hozott infor­mációi szerint a kilencvenes évek elején mintegy 120 személy kapott hamis átvilágítási bizonylatot; ők a későbbiek folyamán is magas és be­folyásos tisztségeket töltöttek be. A sajtó szerint közéjük tartozott Indruch és Liska is. A botrányok kapcsán Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter bejelen­tette, hogy szigorú ellenőrzést ren­delt el az egységnél, s rövidesen személycserékre is sor kerül. Ugyanakkor a miniszter és a Hra­dzsin közötti megbeszélésen fel­merült az a javaslat, hogy a jövő­ben a várőrséget, amely gyakorlati­lag az államfő díszszázada, illetve a várbeli díszőrség feladatait tölti be, nem sorkatonák, hanem hiva­tásosok látnák el. Ez az elképzelé­sek szerint megoldhatná a problé­mákat. Döntés azonban az ügyben egyelőre nem született. Václav Havel szűkszavúan, csak a tényekre szorítkozva kommentálta a napvilágra került információkat. Nem bírálta az illető személyeket, csupán annyit mondott, hogy Indruch és Liska is éveken keresz­tül lojálisan és jól teljesítette köte­lességeit, ezért neki nem volt sem­mi baja velük. „Arról viszont, hogy korábban mindketten az Állambiz­tonsági Hivatal ügynökei voltak, nem volt hivatalomnak tudomása” - mondta Havel. Elutasította azt a néhány politikai ellenfele által hangoztatott véleményt, hogy két volt ügynök ilyen tisztségekben és az államfő közelében nemzetbiz­tonsági kockázatot jelentett volna. A vélemények azonban ebben a kérdésben megoszlanak. A sajtó el­sősorban azt hangoztatja, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba, s végre rendet kell teremteni a kü­lönféle jól jövedelmező hivatalok­ban, posztokon, mert az átvilágítá­­si törvény megtartása mindenkire nézve kötelező. A kormányzó szo­ciáldemokrata párt szerint a tör­vényt a volt jobboldali kormányok alatt sértették meg, s nemcsak Indruch és Liska esetében, hanem ahogy Stanislav Gross belügymi­niszter tavaly őszi bejelentése is Indruch és Liska is éve­ken keresztül jól teljesí­tette kötelességeit, mutatja, legalább több mint száz­húsz esetben. Valószínűleg nincs messze az igazságtól, hogy a gya­korlatban minden bizonnyal jóval több esetben kerülték, illetve kerü­lik meg az átvilágítási törvényt Nyilván más kérdés, hogy sokan vannak, akik nem tartják éppen jó­nak és igazságosnak a jogszabályt De ez már más téma. Tekintettel arra, hogy az utóbb hetekben Václav Havel államfő so­rozatos támadásoknak volt kitéve politikai ellenfeleitől, főképpen a Václav Klaus vezette Polgári De­mokratikus Párt részéről, a sajtó­ban az is felmerült, hogy nincs-e valamiféle összefüggés a támadá­sok, illetve a kiteregetett botrá­nyok között. Bizonyítékokká azonban eddig senki sem hozako­dott elő. A tények azonban azt mu­tatják, hogy Havel és környezete az államfő utolsó hivatali évében - nyilván a legkülönbözőbb okok miatt - gyakran lesz a figyelem kö­zéppontjában. A szerző prágai munkatársunk Bizonytalan az is, hogy elfogadják-e Brüsszel javaslatát az EU-izraeli társulási tanács ülésének összehívására Nyomásgyakorlás: nincs meg a politikai akarat ERDÉSZ JENŐ Az EU-tagországokban nincs meg a szükséges politikai akarat ah­hoz, hogy az EU-izraeli társulási megállapodás felfüggesztésével próbáljanak nyomást gyakorolni az izraeli-palesztin konfliktus rendezése végett - közölték uniós illetékesek. Tájékoztatásuk szerint még az is bizonytalan, hogy a ti­zenötök elfogadják-e az Európai Bizottság javaslatát az EU-izraeli társulási tanács rendkívüli ülésé­nek összehívására. Az EU külügy­miniszteri tanácsa mai luxem­bourgi ülésén vitatja meg, hogy a legutóbbi közvetítési kísérletek kudarca után mit tehet az unió a válság további súlyosbodásának megakadályozásáért. A nevük el­hallgatását kérő illetékesek sze­rint sok múlik azon, milyen ered­ményekkel jár Colin Powell ameri­kai külügyminiszter mostani missziója (a 4. oldalon olvashat­nak róla - a szerk. megj.). Ettől függetlenül is csekély a valószínű­sége annak, hogy a miniszterek nagyobb horderejű elhatározásra jutnának. Az Európai Parlament a múlt héten határozatban foglalt állást a társulási tanács - egyéb­ként csak decemberben esedékes - ülésének mielőbbi összehívása és a társulási megállapodás felfüg­gesztése mellett. Határozata azonban semmire nem kötelezi a tagállamokat, a brüsszeli bizott­ság pedig már világosan értésre adta, hogy a maga részéről nem támogatná a megállapodás felfüg­gesztését. A társulási tanács ülésé­nek mielőbbi - brüsszeli értelme­zés szerint „azonnali” - összehívá­sát azonban Romano Prodi bizott­sági elnök is kezdeményezte, s a javaslat egyike lesz azoknak a le­hetőségeknek, amelyeket a kül­ügyminiszterek hétfőn megvitat­nak. A bizottság emellett egy sor más választási lehetőséget is a ta­nács figyelmébe ajánl, anélkül azonban, hogy ezek bármelyikére Határozata azonban semmire nem kötelezi a tagállamokat, konkrét javaslatot tenne. Powell missziója és a tanács ülése előtt uniós illetékesek nagyon visszafo­gottan nyilatkoztak arról, milyen eszközökkel élhet az adott körül­mények között az EU. Diplomati­kus megfogalmazásuk szerint a ti­zenötök közös szándéka, hogy fenntartsák és erősítsék Izraelhez fűződő sokrétű gazdasági-keres­kedelmi kapcsolataikat, de ehhez is szükség van politikai akaratra és a konfliktus fejleményei „befo­lyásolhatják” ezt az akaratot. A társulási megállapodás az ipar termékekre nézve teljes szabad kereskedelmet ír elő, az agrárke­reskedelem fokozatos liberalizálá­sáról azonban még folynak a tár­gyalások. A brüsszeli bizottság összeállította és folyamatosan frissíti azoknak az uniós támoga­tással épített palesztin létesítmé­nyeknek a listáját, amelyeket az izraeliek leromboltak, vagy súlyo­san megrongáltak. Az EU már ko­rábban értésre adta, hogy ezeket alkalomadtán kártérítési igény nyújthat be. A szerző az MTI tudósítója.

Next