Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-11 / 261. szám, csütörtök

8 Kultúra A Napszínház az Új Szó és a Vasárnap Újbor-bálján Dámák diadala ELŐZETES Kellemes környezetben, a gútai Leonor Szállóban zajlik a hét vé­gén, szombaton az Új Szó és a Va­sárnap hagyományos Újbor-bálja. A kellemes hangulathoz - a jó ze­ne mellett - minden bizonnyal hozzájárul majd a budapesti Nap­­színház tagjainak fellépése is. „Csokonai Vitéz Mihály komikus eposzának, a Dorottyának egy át­dolgozott változatát fogjuk bemu­tatni - árulta el Csontos Róbert színész-rendező, a társulat gútai születésű vezetője. - A darab a múlt évadban szerepelt a Napszín­ház műsorán, a Millenáris Park színháztermében játszottuk. Ez a Dorottya persze más lesz egy picit, rövidebb, mint az eredeti előadás volt, de reméljük, a bálozók na­gyon jól fognak mulatni rajta.” A farsang ugyan még messze van, ám semmi kétségünk nem le­het afelől, hogy a „dámák diadala” ezúttal sem marad el. A címszere­pet maga Csontos Róbert alakítja, Tóth Imola, a Napszínház ifjú szí­nésznője a Szerelem istennőjét for­málja meg, a Patrik művésznéven szereplő táncosuk pedig több férfi­karaktert kelt életre. Csontos Róbert egyébként az utóbbi időben gyakran „hazaláto­gat”. Szeptemberben először az al­ternatív színházak rozsnyói nem­zetközi fesztiválján, a Tempus Ar­­ton mutatta be több ország művé­szeinek összefogásával színpadra állított Macbeth-jét, amelyet aztán Dél-Szlovákia más városaiban is láthatott a közönség. „Úgy látszik, most Shakespeare-ciklusom van - jegyezte meg tréfásan -, mert a leg­közelebbi bemutatóm a Szentiván­­éji álom lesz Budapesten, a Thália Színház Új Stúdiójában, ezenkívül egy Goldoni-bemutatóra készü­lök.” November végén a Sikoly című produkcióval utazik Kassára, a Független Színházak Nemzetközi Fesztiváljára. A Sikoly érdekessége, hogy Csontos Róbertet nem keve­sebb, mint huszonnyolc szerepben láthatja a közönség. Emellett a szí­nész-rendező már javában szervezi azt a nagyszabású rendezvénysoro­zatot, amelynek Gúta ad otthont a jövő nyáron. „Másfél hónapra euró­pai művészeti központtá alakítjuk át a várost - mondta. - Lesznek színházi előadások, koncertek, ki­állítások, továbbá mesterkurzusok színházi emberek részére. A ren­dezvénysorozat célja, hogy minél jobban megismerjük egymás kultú­ráját, és egy valódi, professzionális nemzetközi színházi műhely ala­kuljon itt ki. Helyszínként azért vá­lasztottam Gútát, mert jó dolog, ha egy kisvárosban is történnek ha­sonló rendezvények.” És való­színűleg a gútaiak is így gondolják. „Fantasztikusan segítőkész min­denki, csodálatos emberekkel talál­koztunk. Mióta híre ment a rendez­vénynek, egyre többen biztosítanak támogatásukról” - összegezte ta­pasztalatait a fiatal művész. (me) Csontos Róbert Dorottyaként (Képarchívum) SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Hamlet 14,19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Női, az albínó (izl.­ném.) 17.15, 19 AUPARK - PALACE: Alien vs. Predator - A halál a ragadozó ellen (am.) 14.40,15.50,16.50,18,19,20.10 Én és a hercegem (am.) 14.50, 17.20 A rém (am.) 20.20 Apja lánya (am.) 15.40,17.50, 20 Felfe­lé a lejtőn (cseh) 16, 18.20, 20.50 Csajok a csúcson 2 (ném.) 14.30.15.30.16.30.16.30.17.30.18.30 Cápamese (am.) 15.17, 17.40 Felejtés (am.) 19.10, 21.20 Collateral - A halál záloga (am.) 15.40,18.10,20.40 Mobil (am.) 18.40.21 Már megint bér­gyilkos a szomszédom (am.) 15.10,17.10,19.20 Egy makulátlan elme örök ragyogása (am.) 21.30 Eljegyzés a kastélyban - Neve­letlen hercegnő 2. (am.) 15.20 Walking Tall (am.) 19.40, 21.40 KASSA CAPITOL: Apja lánya (am.) 16. 18. 20 USMEV: Alien vs. Predator - A halál a ragadozó ellen (am.) 16. 18. 20 IMPULZ: Horrorra akadva 3 (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: A Bourne-csapda (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Őrültekháza (or.-fr.) 17. 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Garfield (am.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: A sötétség króniká­ja (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Podium (fr.) 16.30 Korcs szerel­mek (mex.) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Cápamese (am.) 16.30 A Bourne-csapda (am.) 19 GYŐR PLAZA: Alien vs. Predator - A halál a ragadozó ellen (am.) 15.30, 17.45, 20 Apja lánya (am.) 16.15 Bridget Jones: Mind­járt megőrülök! (ang.) 15.45, 18, 20.15 Cápamese (am.) 16, 18, 20 Collateral - A halál záloga (am.) 17.30, 19.45 Felejtés (am.) 15.45,17.45,19.45 A mandzsúriai jelölt (am.) 14.30, 20 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 14.15, 18.15, 20­ Mobil (am.) 14.16,18, 20 ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 11. A Magyar Intézet Árkádia tájain című kiállítása december 5-éig látható a pozsonyi Pálffy-palotában Séta időtlen, idilli vidékeken Árkádia tájain - Neo­klasszicizmus a húszas évek magyar művészeté­ben a címe annak a tárlat­nak, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria gyűjtemé­nyéből állított össze Zwickl András művészettörténész, s amelyet a Magyar Intézet által rendezett A magyar kultúra napjai Pozsonyban rendezvénysorozat része­ként nyitottak meg. TALLÓSI BÉLA A Szőnyi-kör - Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Korb Erzsé­bet, Patkó Károly, Bánk Ernő, Deli Antal, Gábor Jenő, Jeges Ernő, Paizs Goebel Jenő, Stefán Henrik, Tarjáni Simkovics Jenő, Varga Nándor Lajos - húszas években alkotott munkáiból rendezett ki­állítás folytatása egy négy évvel ezelőtti tárlatnak, amelynek ugyancsak a Pozsonyi Városi Ga­léria Pálffy-palotabeli kiállítóter­me adott átmeneti otthont, s amely a nagybányai művészkör munkásságába nyújtott betekin­tést. Az akkori és e mostani képzőművészeti bemutató evre pontosan illeszkedik egymáshoz, mivelhogy az előbbi az 1919-es esztendővel ért véget, e mostanin pedig a legkorábbi alkotás, Szőnyi István Önarckép című munkája 1919-ből származik. „Az első vi­lágháború utáni nagy kiábrándu­lásban sokan menekültek egy el­képzelt, idilli, időtlen világba, s képeiken Aranykort vagy Árkádi­át teremtettek újra - mondta Zwickl András. - E jelenség, vagy­is a neoklasszicizmus párhuzama­it az egész európai festészetben fel lehetett fedezni. Nagyon sok gyökere volt, mivelhogy orszá­gonként a különféle helyi hagyo­mányokból építkezett. Magyaror­szágon egyik táplálója a nagybá­nyai művésztelep tradíciója volt, amelynek a hatását elsősorban a festészetben és ott is Szőnyi mun­kásságában érezhetjük leginkább. Kortársai, mint például Aba-No­­vák Vilmos, más művészeti forrás­ból is táplálkoztak.” A Tanácsköz­társaság bukását követően Szőnyiéket megelőző progresszív a művészgeneráció elhagyta az or­szágot, sokan közülük hosszú, még többen végleges emigrációra kényszerültek. „Szőnyiék az első világháború után - amelyet több­ségük végigharcolt - részben en­nek az emigrált nemzedéknek a hagyományait folytatták, ami a kubizmus vagy az expresszioniz­­mus hatását is mutató aktivista avantgárd szellemiségben nyilvá­nult meg. S főleg a grafikákon érezhető, mivel a festészetben jó­val visszafogottabban, klasszici­­záló hangütéssel jelent meg.” E forrásokon kívül vannak olyan művészettörténeti előzmények is, amelyek mind a két műfajban megfigyelhetők. Szőnyinél főként Rembrandt festészete és réz­karcművészete. A kiállítás tagolása elsődlege­sen kronologikus, vagyis az első teremben az 1919-ből és az 1920- ból származó képek láthatók, az utolsó teremben pedig az 1928- ban készült alkotások kaptak he­lyet. A kurátor azonban azt is el­mondta, hogy a kronologikus ta­goláson belül nem szigorú idő­rendben helyezték el a képeket. „Tematikai, műfaji blokkokat igyekeztem kialakítani, ám ez a fajta tagolás is az időrenddel hoz­ható összefüggésbe. A Szőnyi-kör korai alkotói időszakára a fény és az árnyék kontrasztjára épülő sö­tét tónusú alkotások jellemzőek. Ezek egyrészt mitológiai, allegori­kus, szimbolikus aktkompozíciók, másrészt önarcképek, amelyek különféle kellékekkel történelmi szerepjátékokba bocsátkoznak. Az 1919-cel és 28-cal kimetszett majd egy évtized második felében a sötét tónus eltűnik, a festészet fokozatosan kivilágosodik és ki­színesedik. Ez részint annak kö­szönhető, hogy a nagybányai művésztelep emlékeinek felidézé­se végett a Szőnyi-körhöz tartozó festők is különféle vidéki helyszí­neken folytatták művészi tevé­kenységüket. Szőnyi például Ze­­begényben telepedett le egész életére. A festmények kiszínese­désével és kivilágosodásával az időtlen árkádiai vidéket a hétköz­napi paraszti világ váltotta fel: a portrékat és aktokat az élet- és tájképek cserélték fel.” Kérdésünkre, hogy milyen gaz­dag képet kap a pozsonyi közön­ség a húszas évek magyar neo­klasszicizmusáról, a kurátor az­zal válaszolt, hogy az Árkádia tá­jain című tárlatot először 2001- ben mutatták be a Magyar Nem­zeti Galériában, háromszor an­­­nyi műtárggyal, mint amennyi a Pálffy-palotában látható. „Abból a kollekcióból válogattunk, a kül­földi közönség számára adaptál­va, vagyis a marginálisabb, jelen­téktelenebb, érdektelenebb mű­veket kihagytuk belőle. Azt hi­szem, hogy a hatvankét mű­tárgyból összeállított tárlat rep­rezentatív keresztmetszetet ad a felölelt korszakról.” A Szőnyi-kör munkásságának e korai időszaka, vagyis pályakez­désük első évtizede Magyarorszá­gon sem olyan ismert, mint a har­mincas évekbeli művészetük. „Bí­zom benne, hogy a három évvel ezelőtti budapesti és ez a mostani pozsonyi kiállítás is hozzájárul ahhoz, hogy e csoport korai, ám nagyon érdekes alkotói periódusa is ismertebbé válik a nagyközön­ség körében. E kiállítás az 1920-as évek végével fejeződik be. Ám ahogy az Árkádia tájain egy ko­rábbi tárlat folytatása, remélem, pár év múlva a Magyar Nemzeti Galéria a következő korszakkal, vagyis a ’30-as és a ’40-es évek művészetével szintén bemutat­kozhat Pozsonyban” - mondta a Szőnyi István. Vízparti jelenet, 1928 „Ötvenévesen nagyobb távolságot tudok tartani attól, amit írok” - mondta Grendel Lajos Lévaiak közt egy lévai FORGÁCS MIKLÓS A lévai Reviczky Házban novem­ber 8-án Grendel Lajos vendéges­kedett. „Üdvözöljük barátunkat, Kossuth-díjas írónkat, Léva szülöt­tét, aki itthon van, hazai ember, a miénk” - köszöntötte az írót Újváry László, a beszélgetés vezetője. Az előadóterem helyett a kávéházban megtartott est kiindulópontja az Áttételek és a Tömegsír című regé­nyek egy-egy részlete lett, melyeket Hutura Beáta és Polák Noémi, a Re­viczky Házban működő irodalmi kör törzstagjai olvastak fel. Grendel ezzel kapcsolatban el­mondta, izgalmas volt számára két ilyen időben távol eső regény egy­más mellé állítása, hiszen az Átté­telek megírásakor a rafináltabb for­májú előző könyveihez képest a ke­vésbé irodalmias, vallomásszerű, áradó monológformát választotta. „Ilyen voltam a nyolcvanas évek­ben, kiírtam magamból mindent.” A Tömegsír ezzel szemben egy tel­jesen fiktív regény, mondanivalóját úgy lehetne összefoglalni, hogy „olyan világban, olyan korban élünk, mikor anélkül, hogy tudato­sítanánk, tömegsírokon járunk, a 20. század talaja a tömegsíroké, illyési torzítással élve: a történelem nem mögöttünk, alattunk van.” A beszélgetés első része a Gren­­del-regények Lévához való kötődé­sétől a város magyarságának mai problémáihoz kanyarodott. Az író, főleg a Nálunk, New Hontban kap­csán leszögezte, kisvárosi regényei lévai élményekből táplálkoznak, de semmiképpen sem kulcsregények, nem szerepelnek benne álneveken valahai lévaiak, „szociográfiai igaz­ság, nincs bennük egy fél százalék sem”. Természetesen azonnal szó­ba került Féja Géza, akinek Bölcső­dal című „botránykönyvének” leg­újabb kiadásához Grendel írt utó­szót, s melyről az a fáma járja, hogy a város sértett lakói „állítólag meg­üzenték neki, hogy vasvillával fo­gadják, ha tiszteletét teszi Léván”. Ezen a ponton vallotta meg az író, hogy a lévai magyarság felüle­tes nemzeti tudatával szemben na­gyon kritikus, hiszen a „sunyi asszi­milációs politika” mellett maguk a magyarok adták föl magukat. Ek­kor egy indulatos résztvevő a legsö­tétebb elképzeléssel állt elő: „tíz év múlva nem hallható majd Léván magyar szó.” A túlélési esélyek viharos latol­gatása után Grendel Lajos „csodá­latos humorára” és stílusváltásaira terelődött a szó. A humor kapcsán Grendel megjegyezte, mindazt, amit a szlovákiai magyar sorsról Duba Gyula, Dobos László, Gál Sándor vagy Tőzsér Árpád elmond­tak, ő más szemszögből, humoro­san, de nem elviccelve akarta el­mondani. „Mikszáth a nagy példa­képem, aki súlyos és kritikus mon­danivalóját humorba tudta csoma­golni.” A stílusváltásról annyit mondott, hogy több értelme van, ha nem írótársainak, hanem az ol­vasónak írja regényeit. „Világképe­met úgy akarom kifejezni, hogy az szórakoztató legyen, élvezetes, ne papi prédikáció, arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hanem, mondjuk, éppen arról, milyen ne­héz eldönteni időnként, mi is a he­lyes.” Kiderült, ezt sok kritikus ne­hezményezi, elvtelen engedmé­nyeknek tartja, kommersz irodal­mat emleget, népszerűség-hajhá­­szásról beszél. Pedig ezt a kérdést megválaszolta a világirodalom, hi­szen úgy tíz éve visszafordulás ész­lelhető a „mesélős irodalom” felé. Szó esett az irodalom két egy­más ellen dolgozó érdekcsoportjá­ról: a közérthetőségre, szórakozta­tásra törekvő táborról és a műfajt vizsgáló, műfaji korrekciókat vég­ző, elvontabb oldalról. Grendel szerint az az igazi kérdés: egy mű száz év múlva is olvasható, élvez­hető lesz-e még. Az egybegyűltek az újabb Grendel-regényeket ille­tően egyértelmű igennel nyugtat­ták meg a vendéget. A beszélgetés az egyetemi okta­tásra, irodalomtörténet-írásra, a kánonokra, a Nobel-díjra és a 20. századi magyar irodalom egyre nö­vekvő presztízsére terelődött. Grendel nehezményezte a magyar­­országi kritika Budapest-centrikus­ságát, mely annak a kérdésnek a kapcsán merült föl, hogy ő az egy­séges magyar irodalom vagy a régi­ók önállósága mellett teszi-e le a voksát. Grendel Lajos egyrészt örül, hogy őt már nem nézik felvi­déki írónak, hanem egyszerűen magyar írónak, másrészt fontosnak tartja, hogy a különböző régiók té­mái megjelenjenek az egyetemes magyar irodalomban. Egy magát régimódi olvasónak nevező résztvevő elárulta, ő nem szerette a hetvenes évek Grendelét, de most már kezdi megszeretni. „Értem én, be kellett mutatkozni a kritikusoknak, de most már ne­künk, olvasóknak mutatkozzon meg.” Újváry László úgy foglalta össze az est történéseit, hogy „a szónak, irodalomnak van ereje, ezért kérem Grendel Lajost, írjon, hogy érezzük ezt az erőt.” (Somogyi Tibor felvétele)

Next