Új Világ, 1979. július-december (8. évfolyam, 26-50. szám)

1979-10-05 / 38. szám

1979. október 5. Dr. STANKOVICH VICTOR (Párizs): ÚJ "SAJTÓKRATA" A LÁTÓHATÁRON 19. és 20. század egybe- b*­folyásánál született — ismeretlen szülőktől, de feltehetőleg a rotációs nyomdagép és a modern hirdetőipar törvénytelen frigyéből — a sajtómágnás. Helyesebben, mivel ez a ritka társadalomtudományi és embertani jelenség Angliában látta meg a napvilágot: a sajtólord. Egy Harmsworth nevű család legidősebb fiúgyermeke tűnt fel elsőként a filléres áron nagy példányszám­ban terjesztett, szenzációkban és nemzetközi hírekben egyaránt a legfrissebben megrakott napilap feltalálásával. Ez az új képlet, amely a hirdetővel szubvencio­­náltatta az olvasót, aki ezáltal mélyen az előállítási áron alul vehette meg a lapot, spirálisan az égbeszökő bombasikernek bizonyult. Mert az olcsó újság addig nem tapasztalt arányok­ban, sokszázezer számra hozott olvasókat a legszegényebb néposztályokból is, míglen a lap napi, közjegyzőileg hitelesített példányszámának meredek emelkedésével emelkedett a hirdetési felületegység ára is. z új találmány megtestesülé­sét Daily Mail-nek hívták, feltalálóját, a legidősebb Harmsworth fivért az uralkodó V. György rövidesen Viscount Northcliffe néven főnemesi rangra emelte , "a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül". Northcliffe azután az első világ­háború idején már a brit elit nagytekintélyű, patinás napilap­jának, a The Times-nak főszer­kesztő-tulajdonosaként lett a mesterségesen szított hazafias gyűlölködés propagandistája. Talán túlfűtött aktivitásának és a féktelenség paroxizmusáig hajtott politikai szenvedélyé­nek volt tulajdonítható, hogy ideggyógyintézetben fejez­te be életét, öccse, Esmond Harmsworth, aki miután bátyja teljesen a The Times-nek szentelte magát, az anya­ újság, a Daily Mail vezetését vette át, sokkal nehezebb testsúlyú és vérmérsékletileg józanabb embernek bizonyult. Ennek megfelelően hosszú életű volt és mivel jól sáfárkodott bátyja örökségével, lapjával sok értékes szolgálatot tévén az időnként kormányzó konzervatív pártnak, idővel a király belőle is vicegrófot csinált Viscount Rothermere néven. Az ő sajtópolitikájának lett száza­dunk huszas éveinek vége felé részben kedvezményezettje, részben halálos áldozata szegény, kis csonka országunk. R­othermere lapfejlesztő sajtó- és üzleti politikáján­­ak egyik fontos rugója az úgynevezett stunt volt. Magyar műszavunk erre nincs. A legtalálóbban azzal a leírással lehet jellemezni, hogy a "stunt" valahol hibrid terméke a léleg­zetelállítóan meglepő szenzáció és az amerikai értelemben "crusade", azaz egy jó ügyért indított kereszteshadjárat kereszteződésének. A "jó ügy", amelynek üzleti lehetőségeire a húszas évek végének egy szép napján Lord Rothermere rádöbbent, nem volt más, mint a Trianon­i békediktátummal gáládul megcsalt és csaknem halálra véreztetett nemzet érdekében világgá kiáltott jóvátételi követelés: Justice for Hungary — Igazságot Magyar­­országnak. Ezzel a főcímmel és saját aláírásával hitelesített vezércikkében a Rothermere lord Dail Mail-­e nemzetközi síkon olyan óriásilag széles körben vetítette ki megcsonkí­tott hazánk sérelmeit, aminőre szerény hatóeszközökkel rendelkező Revíziós Ligánk addig sohasem mutatkozott képesnek. Nem szabad tehát csodálkozni azon, hogy a nemzet, politikai naivitásában túlbecsülve a Rothermere-féle újságakció diplomáciai lehetőségeit, a hisztériáig menő hála­ lázba esett. Tizenkilencedik századunk nagy publicistája, az akkor még élő Rákosi Jenő és a derék, de kissé habókosan anglofil Nagy Emil, Bethlen István volt igazságügyminisztere tiszteletbeli magyarrá avatva jóttevőnket, már csak Radomér lord néven írtak róla. Azt hiszem, tőlük származott az a gondolat is, hogy a lord örökösét, az ifjabb Harmsworth Esmond­ot a Trianon­i béke által trónfosztott Habsburg­­örökös helyett válassza meg a nemzet királyának. letűnt sajtókratákról röviden még csak annyit, hogy a Harmsworth fivérek példája zseniális utánzókra talál a hozzájuk hasonlóan szerény középosztálybeli származású walesi család két fiából, akik Lord Kemsley és Lord Saint Yves néven lettek újabb, főleg vidéki újságbirodalmak alapítói és sikeres üzemben tartói. Sorrendben a legutolsó, de talán valamennyiük közül a legsikeresebb Lord Beaverbrook volt, aki az általa alapított napilap, a Daily Express példányszámát elsőnek emelte a napi 4 millió fölé. Szegény kanadai skót református tiszteletes 11 gyermeke közül a kilencediknek született Max Aitken. Harminc éves korára már cement­milliomosként tűnt fel az anyaországban, az akkor birodalmi hatalma teljében süt­kérező Nagy-Britanniában, jel­mondatának megfelelően, hogy "aki pénzt akar csinálni, menjen oda, ahol pénz van". Beaver­­brook idővel legendás figurává nőtte ki magát. Winston Churchill legbizalmasabb barátainak egyike lett s mint repülőgépgyártási miniszter szerzett magának hervadhatat­lan érdemeket a második világháborúban. Fia, aki ugyanakkor hősi vadászrepülő­ként tüntette ki magát, nem volt hajlandó apja halálakor felvenni a neki járó vicegrófi címet és azóta már a Daily Express lapkonszernen is túladott. A német-amerikai szárma­zású Viscount Astor családja, akik Lord Northcliffe után a The Times-ban szereztek érdekeltsé­get, majd évtizedekre terjedően birtokolták az ugyancsak patinás vasárnapi lapot, a The Observer-t, ma már szintén letűntek a brit sajtó egéről. Kihunyóban levő fénnyel egy mágnás név pislákol még csak a firmamentumon, Lord Thomp­son of Fleet-é, akinek apja — ugyancsak egy nagyiparban meggazdagodott kanadai multimilliomos — az ötvenes években felvásárolta a The Times, a The Sunday Times, majd a The Scotsman részvénytöbbségét. Az új nyomdatechnika bevezetése körül a szakszervezetekkel kitört súlyos belháború miatt az ifjabb Lord Thompson tavaly ősszel leállította a The Times megjelenését s bár munkatársait majd egy év óta még fizeti, most már kétségesnek látszik, hogy az angol nyelv közel kétzázéves, legrégibb újságja fel fog-e támadni valaha is hosszú tetszhalálából. S a brit sajtó elsötétült egén új égitest van feltűnőben. Egyelőre nem tudni még, hogy állócsillag lesz-e belőle, vagy üstökösként fog-e eltűnni rövid, fényes szereplés után. Jimmy Goldsmith — ma Sir James Goldsmith, még nem lord, de már a brit birodalmi lovagrend parancsnoki keresztjének viselője — hetek óta teljes lapoldalra terjedő óriás hirdetésekkel adta tudtul az angol közönségnek, hogy "Now" (Most!) címen képes hetimaga­zint szándékozik indítani. A múlt hét végén 400,000 példányban piacra is dobta a Time, Newsweek, Der Spiegel, l’Express műfajában indított hetilapját, mondván, hogy szégyen, amiért Angliának ilyen magazinja eddig nem volt. Jimmy Goldsmith kb. egyne­gyed évszázada tűnt fel a nyugat­európai és amerikai sajtókróni­kában, amikor 20 éves legényke létére megszöktette, majd feleségül vette a Bolívia­i ön­milliárdos Antenor Patino ugyancsak 20 éves leányát. A kis Isabel Patino gyermekágyi lázban meghalt alig egy évvel később. Életben maradt kislányukat néhány héttel ezelőtt adta férjhez Jimmy Londonban. Jimmy Goldsmith leányrabló "playboy"-ból a nagyipari és üzletvilág egyik cégéres kalóza lett időközben és miután Párizsban már megvette a l’Express részvénytöbbségét, ezúttal Angliában próbál mint sajtokrata szerencsét. De hogy belőle is lesz-e teljes jogú újság­lord, azt csak a jövő fogja megmutatni. ÚJVILÁG FLÓRIÁN TIBOR: V Á L T O Z A TOK Még ma is, a válság fokozódó napjaiban különbséget tesznek magyar és magyar között. Szétválasztanak egyletek, jelszavak, jelvények, munka­helyek, barátok és asztaltársa­ságok szerint. A mennyország és pokol kapuiban egyaránt idomított ajtónállók kérik a jelszót s még a paradicsom bejáratánál is nem tisztességedet kell bizonyítani, hanem azt, hogy mekkora bűn elkövetésére lettél volna hajlandó valamelyik választott csoport érdekében, egy másik ellen. De a kapukon belül sem találsz egyenjogúságot. Fülelik és figyelik lépteidet, öltözködé­sed kedvelt színeit és ételeidből, dohányzásodból, vagy a füstölés iránti ellenszenvedből magatar­tásodra és ki nem mondott gondolataidra következtetnek. (Jaj lenne húsevőnek lenned vegetáriánusok között, fehérbe öltözni, vagy a türelem és megértés szürke színét felölteni, amikor a színek orgiája veszi fel körülötted a versenyt az embernél bátrabb és következe­tesebb természettel.) A megbízhatóságnak külön­böző fokozatai vannak és a "kiválasztottak" magasabb körébe csak úgy juthatsz be, ha bebizonyítottad, hogy a kötelező jelvényeket az ügy harcosához illő öntudattal tudod viselni és hallgatni tudsz olyan eltévelye­désekről is, amelyeknek elhallgatása téged is cinkosokká avat. * A tehetséget ma is a­­"pártigazolványt" helyettesítő tagsági igazolvány bizonyítja és a tagok becsületét a csoportveze­tő hangereje szerint egy külön "bizottság" állapítja meg. Ezért szaporodnak a bizottságok, az alkalmi énekesek és reklámfes­tők, s ezért tűnnek el, vagy merülnek hallgatásba a tehetségek. * Tegnap egy "mohamedánnal" ebédeltem s megállapítottuk, hogy egyformán tiszteljük Gandhit, akinek halála a jóság és türelem tragédiája volt. A megértésről is beszélgettünk, amelynek föltétlenül meg kellene lennie — más dolgokban is — közöttünk, ha szabadnak és függetlennek akarjuk látni hazánkat és a Kárpát­medencében szétszórtan élő magyarságot. A fegyvertelen, de eszményeikhez mindig állhata­tos, névtelen hősök emlékének áldoztunk, akik a mindennapok szürke csatáiban, beteg és gonosz törvények között szívósan védelmezik a szabadságot s a hitet. Ekkor ment át a termen egy régi "hindu" barátom és hűvös köszönése arra figyelmeztetett, hogy tisztátalannak, vagy legalábbis gyanúsnak tekint, mert egy "mohamedán" mellett ültem. Nem tudom, vajon holnap, ha találkozom "hindu" barátaimmal, nem fordítják-e félre arcukat? * Még mindig találkoztam olyanokkal, akik utcán, gyűlésen, vagy magánlakásban azt kérdezik tőlem, hogy hova tartozom: Esztergomhoz, vagy Debrecenhez? Mit is felelhetnék ezeknek, vagy a különféle kérdőívek küldözgetőinek? Istenhez és családomhoz való viszonyom az én magánügyem, amit mindenkinek kötelessége tiszteletben tartani. Hiszek Istenben és becsülöm családo­mat s azt a vallást, amelyben fölneveltek. De a kérdezőről, aki mindezt tudni akarja, mást nem gondolok, mint azt, hogy nem tartom gentleman-nek. * Esztergom és Debrecen, Róma és Wittemberg a világ sötétségében fáklyát tartanak és nemcsak szellemi fényűzés, hanem taktikai hiba is lenne azon gondolkoznunk, hogy melyiknek a lángja csap föl magasabbra. A hívők tüzei ma Amerikától Kínáig és Alaszkától a Fokföldig, végig az egész világon egy célért lobognak. Nem érünk rá vitatkozni, ítélkezni, vagy veszekedni, hogy melyik lángra van nagyobb szükség. Csupán egy érdekelhet, hogy ki tartozik a hívők közé. [ Hinnünk kell — ma jobban, mint bármikor — a hívők közösségében és abban, hogy a hit győzni fog. Maradjon tehát a mi személyes ügyünk, hogy egy vagy két szín alatt áldozunk Istennek és állva, vagy térdet hajtva tisztelgünk az egyetlen Fény előtt. Legyünk egyszerűen csak emberek, hívők és magyarok! 0• MEGJELENT ■ TOLLAS TIBOR VERSES KAZETTÁJA !■ 30 év válogatott költeményei a szerző előadásában. • (Összekötő szöveggel 2 x 30 perc) * A költő versein keresztül ismerteti meg hallgatóival egy rossz • csillagzat alatt született nemzedék élményeit, a korán elhagyott­­ otthon, a börtön, a levert szabadságharc és az idegenbe kényszerült­­ élet problémáit. Négy önálló kötetének (Csak ennyi fény maradt, ■ Járdaszigeten. Eszterlánc. Irgalmas fák) legszebb verseit hallhatjuk. ■ Rohanó életünkben egyre kevesebb idő marad az olvasásra,­­ különösen az elmélyült igényű versolvasásra. Életünk jelentős részét a lakásunk és munkahelyünk között, autóban töltjük, ahol a zenés­z kazetták mellett bizonyára új élményt jelent majd e verses­ kazetta ■ meghallgatása. Megrendelhető a Nemzetőrön keresztül: D-8. ■ München 34. Postfach 70. Ára portóval 7.50 $ (US) Európában 15­0 DM. MAGYAR NYEL­VÜNKET ŐRZI, HA MAGYAR KÖNYVET VÁSÁROL!

Next