Ujság, 1927. szeptember (3. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-11 / 205. szám

VASÁRNAP, 1927 SZEPTEMBER 11 ÚJSÁG Tapintattal, magas objektivitással és osztatlan tekintéllyel... Dréhl Imre népjóléti államtitkár a legutóbbi sztrájkról és munkáskizárásról részl. Sőt megemlíthetem, hogy a munkások gyűlésein soha egyetlen uniformisos rendőr nem volt látható. — Ez a bérharc megegyezéssel végződött és nem győzőkkel és elkeseredett legyő­zöttekkel. Én azt hiszem, helyesen mu­tatunk rá arra, hogy ennek a szerencsés légkörnek a megteremtése elsősorban annak a módnak tulajdonítható, amely­­lyel a tárgyalásokat vezető népjóléti mi­niszter azokat intonálta és végigvitte. Mindjárt a tárgyalások elején megállapította kétségtelen adatokból, hogy a bérharc köz­vetlen oka a drágaság, abba tehát ezúttal semmiféle politikai elem nem vegyül. Ezután a megállapítás után a jó eredmény előrelát­ható volt, mert hiszen most már csupán a méltányos bérköveteléseket kellett a vállala­tok teherbíró képességével összhangba hozni. Ez sikerült is olyképen, hogy ami bérjavítást a vállalatoktól követelni lehetett, azt egész összegében a roszabbul fizetett munkáskategó­riák kapták. Ez az objektív és méltányos eredményre törő eljárás a munkások vezéreinél sem tévesztett hatást és valóban tőlük is leg­távolabb állott, hogy ezt a tisztán gazda­sági mozgalmat politikai célokra, vagy izgalomkeltésre kihasználják.­­ Iparunk békés fejlődése szempontjából ez a sikeres egyeztetési tárgyalás valóban je­lentős esemény, mert arra mutat, hogy van kilátás az ilyen természetű ügyeknek sima és békés elintézésére akkor, ha egyrészt a szem­benálló felekben megvan a kölcsönös megér­tésre való hajlandóság, másrészt, ha van egy váratlan közvetítő fórum, mely feladatát ta­pintattal, magas objektivitással és osztatlan tekintéllyel végzi. A vasipari munkások bérmozgalma az el­­­ m­últ héten tudvalevőleg békésen befejeződött,­­, anélkül, hogy maga ez a mozgalom kezdettől­­ fogva olyan mértékű izgalmakat váltott volna ki, amilyenekkel az ipari bérharcok nálunk a múltban rendszerint járni szoktak. Ipari körökben ennek a bérharcnak sima lefolyását és kedvező befejezését főkép­pen annak a megértő és mindenekfelett objektív szellemnek tulajdonítják, amely­­lyel Vass József népjóléti miniszter az egyeztető tárgyalásokat vezette és amely sem a munkások, sem a munkaadók tár­­­­gyaló képviselőire nem tévesztette el hatását. Ez az eredmény mindenesetre jótékony hatá­sát bizonyítja annak, ha az ilyen kérdések in­tézésére van egy elfogulatlan fórum, mely a maga nyugalmával, tárgyilagosságával és tekintélyével meg tudja teremteni a higgadt és lojális tárgyalások légkörét. Dréhl Imre népjóléti államtitkár, akihez ebben a kérdésben közelebbi felvilágosí­tásért fordultunk, a következőket mondta az Újság munkatársának. — Ha visszaemlékezünk azokra az izgal­makra, turbulens jelenetekre, amelyeket ná­lunk gyakran olyan sztrájkok, vagy munkás­kizárások is keltettek, amelyek pedig sokkal kevesebb munkást érintettek, mint ez a most befejeződött vasipari bérharc, akkor valóban joggal tűnik föl ez utóbbinak békés lefolyása és tűnnek föl azok az abszolúte fair eszközök, amelyekkel ezt a harcot megvívták. Pedig rá kell mutatnom arra, hogy ép­pen ennek a bérharcnak a tartama alatt jászódtak le a fővárosban olyan esemé­nyek, amiket a munkások, — ha szándé­kukban lett volna —, legalább is nyug­talanító, bár céltalan utcai propagandára felhasználhattak volna. Itt volt Szent István-napja, a maga nagy tö­megeivel, amelyekben zavart kelteni minden­esetre könnyebb lett volna, mint a hatóság­nak ebben az emberáradatban rendet csinálni. Nem járt semmiféle incidenssel Lovászi­ Már­ton temetése, amely szintén erre az időre esett és egyike voltunk azoknak a kevés ipari centrumoknak, ahol semmiféle tömegmegnyi­latkozás nem kísérte Sacco és Vanzetti ki még­is. Abban van két labdám. Azt is hozd ide. Szaladj hát. A gyerek szaladt boldogan. Vissza volt két perc múlva azzal a foszlott, szálkás, össze­vissza madzagozott ragu,ötle-tel, meg a két labdával. A kisleány elvette a racquette-et. — Látod, ezt kaptam, ezt rekeltet, itt egy trileánytól, mikor újat vett, tavaly. A labdá­kat meg lopom. Ezek még jók. Mikor kiütik a labdát a hálóból, mink keressük, tudod? Haza is viszek a többinek, ha kell. Labdázni. Nekem két labda is elég. A többi szedőknek is van. Te is lopol majd. De csak ritkán szabad, te még buta vagy, mit röhögsz. Akivel játszani szokok, az a lány most a másik pályán szed. Nesze ez neked, fogjad erősen, úgy, de lejjebb... Én a tréner úr rekettyével fogok játszani. Én állok a másik oldalra, vigyázni kell a festésre. Itt maradj, csak állj a vonalhoz. Én szervázok. — Mit mond? A kislány futott a tréner úr raquette-jével, visszabeszélt a gyereknek: — Adogatom a labdát, üssed vissza nekem, de hogy átmenjen a netzen. Nem láttad? A gyerek ott emelgette az ütőt, szoron­gatta, nézte, csudálkozott. — Vigyázz, Ready? — a kisleány oda­kiáltott és átverte neki az első labdát, egye­nesen a gyerek elébe. A gyereknek a ragr­etle-je meg se moc­cant, hanem a fejét kapta le ijedten, mert a földről felugró labda egyenest orrón akarta vágni. — Hülye, mit állsz, mondtam üsd vissza. Várj, most majd lassabban adom. Fiftin löff. Számolt magának, amint megszokta már a partnerjeivel. Két éve tenniszezik már ez a kisleány. Mindennap lejátszik egy tucat szettet, a tréner az üres óráiban. Veri a többi leányt mindet. Már több versenyen is részt vett, persze mint labdaszedő. — Fuss elébe, ugorjál! A gyerek elébe ugrott a második labdá­nak. El is találta szerencsésen és odacsapta a netzhez. .— Jól van, csak mindig a labdán legyen a szemed. A közepébe kapd az ütőnek. Majd aztán átütöd. Most szedted. A gyerek odavitte a két labdát a lánynak. És visszaszaladt a helyére. Egyet nyihentett, mint a csikó, sportkedvében. A kislány szerváit. A gyerek vaktába neki­­rúgott a felpattanó labdának. Csoda, a labda visszarepült, a kockába pattant. A kisleány bosszút ugrott, hiába, elkésett. Kacagva hát­rált a vonala mögé. Feltű­nést keltően rideg az amerikai kor­mány és Coolidge magatartása azokkal az amerikai aviatikusokkal szemben, akik az óceán átrepülésére vállalkoznak. Az érthető, hogy dilettáns repülőket meg akarjak akadá­lyozni abban, hogy a vesztükbe rohanjanak, de az egyenesen meglepetést kelt, hogy a Detroit Büszkesége utasait, akik immár átre­pülték az Atlanti-óceánt, nem akarják segíteni további útjukban. Már valahol Sziámban re­pülnek és természetesen a Csendes-óceánon szükségük volna amerikai hadihajók támoga­­tására. A washingtoni kormány azonban ezt megvonta tőlük azzal az indokolással, hogy nincs hajózási bizonyítványuk. Úgy látszik, az a bürokratikus copf, amely oly nagy volt a régi Ausztriában, onnét egyenesen átplántáló­­dott az Egyesült Államokba. Ez igazolja, hogy Amerika hivatalos kö­reiben nagy az averzió a polgári óceánrepü­— No látod, nagyszerű. Fiftin áll. — Mi csinál? — Semmit, fiftin áll. Számolni kell. Eredj hátra, vigyázz! Odaütötte neki a második labdát. A gye­rek hujjantva ugrott, belétalált. A labda fel­repült, át a magas hálón, messzire, odaesett a sűrű tudásbokrok közé. — Ó, aaj! — A kislány grimasszal pislo­gott felfelé az erős napvilágban. — Most gyere, keressük. Hamar. Tedd le azt az ü­tőt. A másik labdát dugd a zsebedbe. Gyere. Szaladtak egymás mellett, be a süni bo­­korságba. Ott aztán forgolódni kezdtek, eről­ködve mozogtak erre-arra az ágak ellen. A kisleány folyton a lába alá figyelt, meg­ megrugott egy göröngyöt. A kisfiút is okosí­totta : — Nagyon nézzél, mert a göröngy is olyan fehér. És aztán hang nélkül hajolgattak, szür­külték a bokrot, a földet a szemükkel, el­­fogadva a mély figyelemben. Árnyékban vol­tak, szinte este volt a bokrok közt. — Szsz ... a kislány felszívta a fogát és lekapott a lába szárára a körmével. — Nya­valja ezt a tüskéket. Ne itt nézd, ahol én, arrább menj. Mozogtak, neszeltek. A kisfiú levelet sza­kított, elpukkantotta a száján. — Ne játssz most nekem, a labdát keresd. Megint csend lett. A kisfiú megbotlott egy göröngyön, odakapott a kisleányhoz, csak úgy, el akart esni. A szórakozott kisleány elütötte a kisfiú kezét. —­ Mit nyúlkálsz hozzám? — Én? — azt mondja a gyerek és lesü­tötte a fejét. Csendesen szólott, de konokul. — Ne verekedjék itt. — Mm... a kislány biggyesztett lusta szájjal, és aztán odapislantott a kisfiú felé, mikor ez elfordult tőle s belémártotta a fejét egy kis sűrűségbe. — Hány éves fiú vagy te, mondjad. — Én? Tizenötöt tőtöttem. — Tőtöttem... — halkan, kedvesen ki­nevette a kis városi nyelv a falusit. — És csak ezután csodálta meg a kisleány a fiút. — Tizenötéves vagy már? Azt hittem tíz­éves vagy. Olyan kicsi vagy. — Vagyok, hogy legyek. — Na nézzék, én vagyok tizenötéves. Mennyivel nagyobb vagyok, jaaj! Állj csak ... Megállották, abban a borulatban­ szembe­néztek. Egymás képébe mosolyogtak. A kis­lánynak az orrára ráfutott a napsugár. Mert ő volt a magasabbik. Két fejjel is magasabb mérföldnyi távolságban látták. (?) volt a hevesmegyei, átányi parasztgyereknél. —■ Te parasztgyerek vagy, hogy "jöttél te Pestre? — Én? Gőzösön. Apám itt dolgozik a ker­­tészetnél. Itt van neki hálája is. Most én is itt leszek már. Napszámra jöttem, őszig leszek szedő, azaz megyek napszámba. — Én meg ősszel gyárba megyek, bizony. Pamutgyárba. Ott van nővérem is. — Én, én is megyek gyárba, majd. Test­­vérbátyám is Budapesten van már, ötödik esz­tendeje. Katona testvérbátyám. Káplár. — Nekem meg mamám kávéházban van. Takarítónő a mamám. Én ma reggel hajón jöttem át Óbudáról. Otthon nem tudják. Mert gyalog kell jönni, Óbudáról a Margithídra, onnan ide. De sokszor jövök hajón, azt a pénzt eldugom magamnak. — É . .. én ... jövendőre levente leszek már, csak odahaza legyek Átányba. Kapok sipkát, abba lehet járni, aki levente. Fegyvert is kapok. Igen! A kisfiú felkacsintott büszkélkedve. A kis­lány úgy látszik nem tudta komolyan venni ezt a fegyverességet, szabadon a szemébe ne­vetett a gyereknek. És megkérdte, ha már ilyen szépen összeszelidültek: — Hogy hinak téged? — Engem, Bertalan. — Bertalan? — megint lenevette. — Berci vagy? — Berci, hát. — Másik neved micsoda? — Takó. Takó Bertalan nevem. A kislány ezen is nevetett. Takó Bertalan is, csupa boszúból, megkérdezte jó hangosan: — Magát meg hogy hívják? — Mici. — Mici? Nahát... —­ elhajtotta a fejét Takó Bertalan, egy jót nevetni. — Szoff Mici vagyok, igenis. Bertalan még jobbszist kacagott. Azután felkapta a fejét, éppen egy hosszút visított odafenn a világosságban egy madár. — Tudja-e, milyen madár volt? — Milyen? Bánom én! — Sármány. Nekem már volt is sármá­nyom. Fogtam. Átányban. (Ez ugyan afféle tódítás lehetett, ez is, mint az, hogy egy Takó Bercinek jövőre már fegyvert is adnak, Átányban.) De ez a Szoff Mici már nem is figyelt oda. Eszébe jutott a labda, nyugtalanul fura­­kodott átal egy bokron. Kis szöszmötölés után, hopp, ugrott magasat, áthasította a ke­zével a tömött zöld ágakat. — Itt van, itt a labdám. Dugd a zsebedbe. Coolidge szigorú vizsgálatot tart az ocean­repülők között A Detroit Büszkesége nem kap segítséget az amerikai hadihajóktól . Állítólag látták az Old Gloryt­ ­ök ellen, akik úgyszólván elveszik a babéro­kat a katonai repülők elöl. A hadsereg fejlesz­tése­­— különösen technikai téren — óriási tempóban történik . Coolidge azt szeretné, ha a hadi repülőgépek szállanának át az óceán felett. A hivatalos jelentések csak Byrdról és Lindberghről beszélnek, de sohasem emlékez­nek meg Chamberlinről és a többiekről, akik nem katonák. Coolidge Chamberlin sikere után egyenesen parancsot adott két katonai repülőnek, hogy szánjanak Honoluluba, mintegy ellensúlyozni a polgári repülők sike­rét. Ez a motívuma a mostani intézkedések­nek is. Washington, szeptember 10. (Wolff.) Halifaxból jelentik. A tengerészeti halászati hivatal helyi ügynöke tegnap este azt a je­lentést kapta, hogy az Old Story repülőgépet St. Johntól északkeletre, mintegy négyszáz­­ Kötött kosztüm az őszi divat válogatott raktár Va­RGA Kossuth Lajos■ utca 11 és Petőfi Sándor­ u. 6 11 A híradás nem közli, hogy honnan eredt ez a jelentés. Washington, szeptember 10. (Wolff.) A tengerészeti minisztérium elhatározta, hogy nem küld ki cirkálókat a Csendes-óceánra Broock és Schlee támogatására, akik a Det­­roit Büszkesége repülőgéppel a világ körül­­repülésére vállalkoztak. Ennek a határozat­nak az oka az, hogy a repülők egyikének sincs hajózási bizonyítványa. Hongkong, szeptember 10. (Reuter.) A­ Detroit Büszkesége tovább repült Shanghai felé. Shanghai, szeptember 10. (Az Újság tudósítójának távirata.) A „Detroit büszke­­sége“ ma délben teljes rendben ideérkezett. Rapid­ City, szeptember 10. (Reuters) Coolidge elnök kijelentette, hogy az óceáni repülések körülményei ügyében szigorú vizs­gálatot akar végeztetni. Hatszáz német gyermekorvos Budapesten A zoológusok mennek, a pesti utcáról el­tűnnek a kedves, pápaszemes, fehérszakállas tudósok, kétszáz szoba üresedik meg a hote­lekben, de csak nagyon rövid időre. A zoológusok befejezték kongresszusukat és átadják helyüket 600 gyermekorvosnak, akik a Deutsche Gesellschaft für Kinderh­eil­­kunde tagjai, immár ötven év óta működnek ez egyesületben, s fél évszázad elteltével azzal tisztelik meg a magyar kultúrát és a magyar orvostudományt, hogy az idén nálunk ülésez­nek. Szól ez a megtiszteltetés elsősorban a ma­gyar nemzetnek és a magyar orvosi karnak (azok között is elsősorban a gyermekorvosok­nak), de ezekkel egyidőben és egyenrangúan a magyar gyermekorvosok népszerű és világ­szerte elismert kiválóságának, Bókay János dr. egyetemi professzornak, aki az egyesület díszelnöke, alapítótagja és lelkes közkatonája az ötvenesztendős tudományos munkában. A magyar gyermekorvosok részéről Bókay tanáron kívül Suntagh, Heim, Hainiss és Tor­­­day professzorok állandó résztvevői a német gyermekorvosok egyesülete tevénykedéseinek, de velük együtt angol, dán és svéd gyermek­­orvosok is szerepelnek a tagok között, akik mind hozzánk jönnek most, hogy a kétnapos bécsi vendégeskedés után a magyar fővárost tüntessék ki szeretet­ükkel. Az idegen orvosok elé Bécsbe utazott Heim Pál dr., Deutsch Ernő dr. és Zilahy Dezső, az idegenforgalmi iroda igazgatója. Ők kalauzol­ták őket a hajón, mely szombaton este kötött ki velük Budapesten. Természetesen minden előkészület meg­történt, hogy nevezetes vendégeink jól érezzék magukat budapesti tartózkodásuk alatt. Vasárnap d. e. 10 órakor van gyűlésük ünnepélyes megnyitása a Tudományos Aka­démia dísztermében, ahol dr. Schlossmann Pál német egyetemi tanár elnöklete alatt megkezdik az előadásokat. A vasárnapi ülésen résztvesznek Vass József népjóléti miniszter és Sipőcz Jenő polgármester is. Vasárnap este a főváros díszebédet ad tisz­teletükre a Gellért-szálloda éttermében. A Nemzeti Színház díszelőadást rendez. József Ferenc dr. kir. herceg, mint a Budapest Fürdő­város Egyesület elnöke, szintén vendégül látja őket és Bethlen István gróf miniszterelnök és neje ötórai teára hivta meg őket. Négy napon át tartanak az előadások, me­lyek felölelik a gyermekgyógyászat napirenden lévő problémáit és az újabb kutatásokról és eredményekről számolnak be a gyermek­­gyógyászat terén. A kongresszus résztvevői az ötödik napon Balatonfüredre utaznak, ahol Bánó Dezső kormányfőtanácsos fogadja őket. Az előadásokból kiemelkedik Schlossmann professzor felolvasása a híres düsseldorfi egészségügyi kiállításról (melyet ő rendezett). A 600 gyermekorvos küldöttsége pesti tar­tózkodásuk alatt babérkoszorút helyez Bókay Jánosnak a Stefánia-gyermekkórházban és Semmelweis Igr­ácnak az Erzsébet-téren álló szobrára.* Klebelsberg Kunó gróf vallási és közokta­tásügyi miniszter, aki más irányú hivatalos elfoglaltsága miatt a megnyitóünnepen nem vehet részt, a kongresszus elnökét, Schloss­mann Artúr düsseldorfi egyetemi tanárt szom­­­­­baton délben villásreggelin látta vendégül, s melyen kívüle Benzler budapesti német ügy- s vivő, Bókay János egyetemi tanár és Magyarig­a Zoltán miniszteri tanácsos vettek részt-

Next