Ujság, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-05 / 4. szám

io ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1933 JANUÁR 5 Vízkereszt délután, pénteken fél 4 órakor a Vígszínházban lesz az újsAgi gyermekelőadása! Lakner Bácsi Gyermek­színháza előadásában színre kerül a S TAKIS KIRÁLY látványos gyermekoperett, írta: Lakner Bácsi, zenéjét szerezte: dr. Zakál Dénes. A 12 felvonás betétdalát Kalmár Pál énekli. Ezt a gyönyörű előadást minden kis olvasónknak látnia kell! Kedvezményes áru jegyeket az ÚJSÁG kiadóhivatala árusít: Aradi­ u. 10, Erzsébet-krt 43 Hangversenyek Dohnányi Beethoven-est holnap, Vigadó­­/.9 Műsoron: Mondschein Waldstein, op. 26, op. 111, op. 31. No. 3. szonáták. Jegyek 1.56—6 pengőig (Koncert). IV. filharmóniai hangverseny Főpróba 8-án, előadás 9 én Vezényel: Dohnányi Ernő Közreműködik: Ungár Imre Jegyek a főpróbára 1—5 pengőig, az előadásra 1—8 pengőig Koncertnél és Operában. Ungár Imre zongoraest 12. Ungár Imre nagysikerű londoni, párisi, azm­­sterdami, stockholmi és lengyelországi hang­versenyei után Budapestre érkezett. 12-iki egyetlen szólóestjén Beethoven, Chopin, Liszt, Borsófc-műveket játszik. Jegyek 1—6 pengőig (Koncert). Deutsch Antal vezényli a Filharmonikusokat január 16-án közreműködik: B. Mazzacirati Műsoron: Weber: Buryante-nyitány, Bartók: Táncszvit, Lalo: Gordonkaverseny, Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Jegyek 1—8 pengőig (Koncert). * Jose Pad­illa a „Valencia", „Violetera", „Ca ... C’est Paris" világhírű komponistája és partnernője Lydia Ferreira s sanzonjainak nagyszerű előadója és Amalia Molina világhírű spanyol táncművésznő 12-én lépnek fel a Vigadóban. Ragyogó kosztümök, eredeti spanyol táncok, vérbeli spanyol muzsikai Világ­­attrakció! Jegyek 2—8 pengőig Koncertnél. Gyenes Lili és zenekara szenzációs bemutatkozása és rádiósikere után 8-án, vasárnap délelőtti matinéján kétórás nagyszerű hangversenyműsort játszik. Jegyek 1í0 fillértől 4 pengőig Koncertnél és a Labrid­a Színházban. A mozik mai műsora: ANDRASSY MOZGÓ (Csengeri­ u. 30. Andrássy-út sarok.( Telefon: 26­1-73). Három ifjú szív. Vidám filmoperett 12 felv. — A jó barátok. Vígjáték 8 . felv. — Előadások kezdete: 13. 7. 7410. Pénteken: H3-tól. Vasárnap: 2 órától. — Vasárnap d. e. 10 és V.12-kor burleszkmatiné. BELVÁROSI MOZGÓ (Irányi­ utca 21. Telefon: 833-29.) Mit szól majd a férjem? Vigj. 12 felv. — Maria Hari. Kémtörténet, 10 felv. — Előadások kezdete hétköznap: Jobb-terem: 5 H­ 10 órakor, bal-terem: órakor Vasár- és ünepnap: Jobb-terem: Vz­% 6, 8.15, bal-terem: 5. 1 8. 10 órakor. BODOGRAF MOZGÓ (József-körút 63. Telefon: 38-4-76) India fia. Romantikus történet 10 felv. — Leány­rablók. Kalandos vígjáték 8 felv. — A megzavart találka. Burleszk. — Híradó. — Előadások kezdete: 4. 7. 7410, pénteken és vasárnap: 742-től. CAPITOL FILMPALOTA (Baross-tér. Telefon: 34-3*37). Őfe­lsége a gyermek. — Stán és Pan a lábadozók. — Előadások kezdete hétköznap: H4. M­6 mérsékelt. W, VíjlO. vasárnap %2 mérsékelt. Va4. Vi6, 3/28. ^10. COHLO (Váci-u 9 Tel.: H7-4-02). Az ezerarcú ember. — Híradók — Mindennap: 744 TiG. 748. 9410. A hétköz­napi első előadás félhelyáru. CORVIN (József-körut és Üllői-út sarok. Tel.: 38-9-88) A fehér démon. (Kalandorfilm.) — Kisérő műsor és Hír­­adók. — Előadások kezdete hétköznap: %6, %8, %10, vasár- és ünnepnap: %4, V&6, %8. Való órakor. CITY FILMSZÍNHÁZ (Vilmos császár-út 36-38. Telefon: 11-1-40). Sofőr kisasszony. Zenés vígjáték. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznap: 4, 6, 8, 10 órakor Ünnep­ és vasárnap: 2, 4, 6, 8. 10 órakor. — Első elő­adás félhelyárakkal. DIÓCSI FILMSZÍNHÁZ (Teréz­ körút 28 Telelefon: 250-52 és 213—13). Az ezerarcú ember. Zenés, kalandos víg­­játékattrakció. — Híradók. — Előadások kezdete hétköz­nap: 4. 6, 8 10 órakor, vasár- és ünnepnap: 2­4. 6 8 és 10 órakor. Az első előadáson mindennap félhely árak. ELIT MOZGÓ (V­. Lipót körút 16. Telefon: 16-1-51). Három ifjú szív. Zenés vígjáték 10 felv. — India fia. Dráma 8 németül beszéld felv. — Előadások kezdete: hétköznap: 4. 7 és 10, pénteken és vasárnap: 2, Mj6, 18 és 10 órakor. FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos-u 18. Telefon: 807—07 és 805-43). Férjfogás Bónyi Adorján „Egy kis senki** című vígjátéka filmen. — Híradók. — Elő­adások kezdete hétköznap: 4. 6 8 és 10 órakor vasár és ünnepnap: 2. 4, 6. 8 és 10 órakor. Az első előadá­son mindennap félhelyárak. KAMARA MOZGÓ (Nyár-utca és Dohány-utca sarok). Yo-Yo kisasszony. — Hangos magyar világhíradó. — Előadások csütörtökön: 4. 6. 8. 10 órakor. Pénteken: 2. 4. 6. 8. 10 órakor. NYUGAT MOZGÓ (Teréz-körút 41. Tel.­­ 271-62). M­ata Hari. — Szegény leányt nem lehet elvenni. — Elő­adások kezdete hétköznap: Va4, *47. 74 10. Vasárnap- t* ünnepnap: .2, *745. %8. 10. OLYMPIA (VII., Erzsébet-körut 26. Telefon: 429-47). India fia, Vajda Ernő németül beszélő szerelmi tör­ténete. 12 felv. — Annamarie, az ezred menyasszonya. Nóti Károly kitűnő katonabohózata, 10 fel. — Vasár-Mit szól majd a férjem? Víg). 10 felv. — India fia. Színmű. 10 felv. — Előadások kezdete: Hl. Hé. 7 és Osló, vasárnap és ünnep 2-től. — Az első előadás mér­sékelt helyáraikal. UK­A FILMSZÍNHÁZ (Teréz-körul )50. Tel. 107-07. 197­6 S. Yo-Yo kisasszony. (Dolly Haan és Willy Forst leg­újabb vígjátéka.) — Barátaink az állatvilágban. (Ufa­­kulturfilm.) — Híradó. — Előadások kezdete naponta: 4, 6, 8, 10 órakor. Rendes helyárak. URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (Rákócziut 31. Telefon: 460- 43, 480—46) A vén gazember. Az Ufa uj magyar hangor­­filmje. — Előadások kezdete mindennap: Va4. 146. Va8. V.10 órakor. Rendes helyárak. VESTA MOZGÓ (Erzsébet korút SS Telefon: 83 6-39). Mit szól majd a férjem? Zenés vigj. 10 felv. — Char­les nénje. Burleszk vigj. 9 felv. — Előadások %4-től. vasár- és ünnepnap 2-től folytatólagos. A film, amely lázba hozta Európát A 33E©relmes Ördög Ferő­ Pál rendezése. pde& HEINRICH GEORGE, DITA PABLO, SKIS A filmet a cenzúra minden korlátozás nélkül engedélyezte PREMIER MA ♦ Heinrich George SSt’átfrei FILMSZÍNHÁZ * Ma lép életbe a Rádiós életbiztosítása. A Rádiós Metró Filmpalota minden látogatóját 500 pengőre biztosítja közlekedési baleset és 500 pengőre ilyen balesetből eredő halál ese­tére. A jegy szelvénye maga a biztosítási köt­vény, amely érvényes mindaddig, amíg azt a filmet tartja műsoron a Rádiós Metró Film­palota, amelyhez a jegyet a biztosított váltotta. Fia a biztosítás ma, A szerelmes ördög premier­jén lép életbe. * Alpár Gitta filmje a német rádióban. A bu­dapesti stúdió bevezetése után, úgy látszik, pél­dát teremtett külföldön is, mert Berlinben is közvetíteni fogja a rádió a nagysikerű filmeket. Az első ilyen film Alpár Gitta: „A szívek ki­rálynője" című filmje lesz, mert ez a film tele van a kiváló énekesnő szebbnél-szebb dalaival. * A mai nő típusa. Amikor a sofőrkisasz­­szony című film elkészítéséről a film francia szerzői, Desty és Blum tárgyaltak, estéket töl­töttek Berlinben azzal, hogy egyik színházból a másikba mentek és így jutottak el a Rein­­hardt-színházakba, ahol ők maguk választották ki Charlotte Andert, mint a mai nő legpompá­sabb típusát filmjük főszerepére. J­ao kivételével Hangos híradók. — Folytatólagos elő­adások hétköznapokon: db 4. Hz. IzlO. ünnep- és vasár­nap: ViX 5. 148. 10 órai kezdettel. — jegyelővétel: d. e. 12—1-ig és d. u. egy órával az előadás előtt. — Az első előadás 40-161 SO fillérig. O­MNIA FILMSZÍNHÁZ (Vil­ . Kölcsey­ utca 2. szám. Telefon: 301—25) Az ezerarcú ember. E. A Dupont mesteri rendezésében — Mi újság a nagyvilágban? - Magyar híradó. — Fox-hiradó. — Előadások kezd. hét­köznap: 4. 6 8 10. Vasár- és ünnepnap: 2. 4, 6. 8 és 10 órakor. Az első előadás mindennap félhelyárakkal Elővétel d­e 11—1-ig. ORION (Er­­­ut 1. Te 1. 83-1­02). Őfelsége a gyermek.­­ Stan és I’an. — Híradó. — Előadások kezdete: 4, 6, 8. 10. — Az első előadás félbelvárakkal. PRI ACF FILMSZÍNHÁZ . lír zselici Loi ul H Tel SGS—23) Ember vagy szörnyeteg Pr Jekyll and Mr Hyde fan­tasztikus története Híradók - Az előadások kez­dete hétköznap: 4 6. 8 és 10 órakor vasár- és ünnep­nap: 2. 4. 6. 8 és 10 órakor Az első előadáson minden nap félhelyárak. RÁDIUS METRÓ FILMPALOTA (VL. Nagymező-u 22-24, telefon: 220—98, 292—50). A film, amelyre 2 éve vár Budapest: A szerelmes ördög. — Hangos magyar vi­­lághiradó. — Fllóadások hétköznap 2—6-ig folytató­lagosan, azután is. 8. 10 órakor, vasárnap 2. 4 6. 8. 10 órakor. — Minden látogatónk 500 pengős baleset­biztosítási kötvényt kap. — Minden vasárnap óriási gyermekmatiné. ROYAI APU­­ 1.­1 (Erzsébet körül 40 Telefon 429 48 és 419—.121 Kiki (Szinésznő szeretnék lenni.) Vidám tör­ténet ennivalóan édes kishonról — Híradók Az előadások kezdete hétköznap: 4 fi. 8 és 10 órakor . vasár- és ünnepnap: 2. 4. fi. 8 és 10 órakor. Az első előadáson mindennap félhelyárak. TUR.ÁN MOZGÓ (Nagymező utca 21 Telefon: 26-1-20). Sportesemények Ferencváros­„Fecskék“ 5:0 (2:0) A Ferencváros több játékosa influenzás Rotterdam, január 4. A Ferencváros­„Fecs­kék" 5:0 (2:0). A Ferencváros csapata tetszetős szép játékkal szerezte nagyarányú győzelmét a nagy játékerőt képviselő „Fecskék" csapata el­len. A csapat játéka minden tekintetben meg­nyerte a mérkőzést végignéző közönség tetszé­sét. Jól játszott a csatársor, különösen Takács II. volt elemében, egymaga négy gólt rúgott. Székely, a középcsatár volt az ötödik gól szer­zője. A Ferencváros csapata nem bírta végig az iramot. A második félidő 20. percétől a játék irama alábbhagyott. Ennek oka részben az uta­zás okozta fáradtság volt, részben pedig az, hogy a csapat egy része influenzával gyengél­kedik. Különösen Bukovy, Toldy, Kohut és Lá­zár érezték gyengébben magukat A Ferencváros csapata pénteken este nyolc órakor fényszórók világánál Hágában játszik a holland bajnokság harmadik helyezettjével, a „Zanam“-mal Milyen lesz a profi válogatott ? Négy nehéz mérkőzés lesz a téli túrán Az Újság már a múlt héten részletesen is­mertette a profiválogatott januári nagy túrájá­nak állomásait és közölte a válogatottjelölt­k névsorát is A túra nem könnyű feladatot je­lent és a profiválogatott jó szereplése most, hogy a klubcsapatok téli turájuk során na­gyobbrészt gyengén játszottak, kétszeresen fon­tos, hiszen a külföld a profiválogatott eredmé­nyei alapján ítéli majd meg a magyar futball­­sport jelenlegi erejét. A túrának különösen négy mérkőzése nehéz: a drezdai, a párisi, a lisszaboni és a délnémetek elleni. Drezdát in Közép-Németország válogatottjaival találkozik. a profiválogatott A középnémetek máris nagy ambícióval készülnek a mérkőzésre, csapatukat már összeállították és a középnémet csapat papíron nagy játékerőt sejttett A párisi meccs fontos elsősorban abból a szempontból, mert a franciáknak revanssal tartozunk. Négy év előtt, mint emlékezetes, 11 francia válogatott 8:0 arányban legyőzte a magyar válogatottat s ezért a vereségért még mindig nem vettünk revánsot. Most itt az al­kalom, ezt a meccset azonban nagyon komo­lyan kell venni, mert a francia futball az utóbbi években sokat fejlődött, ezt bizonyí­totta a Racing­nak a Ferencvárossal szemben legutóbb elért döntetlenje is. Éppen így nem megvetendő ellenfél a portu­gál válogatott csapat sem, amely Lisszabonban lesz a profi válogatott ellenfele. A portugál fut­ball csaknem egyenrangú a spanyollal s külö­nösen otthonában veszélyes. Ezt legutóbb az olaszok tapasztalták, akik csak elkeseredett küzdelem után tudtak győzelmet aratni a por­tugál válogatott felett. A negyedik nehéz mérkőzés a túra befejezé­sekor vár a magyar profiválogatottra Nürnberg­­ben vagy Frankfurtban, ahol Dél-Németország válogatottjaival találkoznak. Itt elég például felhozni a Spanyolországban szenzációsan sze­repelt Újpest páratlan vereségét,­­ a délnéme­teket is csak komoly, erőteljes küzdelemben lehet legyűrni. A nehéz túra előtt mindenesetre megnyug­tató, hogy a legutóbbi dilettáns válogatás után a profiválogatott összeállítását szakértő kézre, Máriássy Lajosra bízták, aki már ki is jelölt-; a válogatott keretet s ezt alapul véve, a profi­­válogatott törzs-formációja valószínűleg a kö­vetkező lesz: Szabó (Hungária) Korányi Biró (Ferencváros) (III. ker. FC) Borsányi Sároti Lázár (Újpest) (Ferencváros) (Ferencváros) Markos Cseh II. Teleki Déri Ticska (Bocskay (Hung) (Bocskay) (Újpest) (Hung.) Természetesen a hat vagy hat mérkőzésből álló túrán szerephez jutnak a többiek is: Iláda (Ferencváros), Szemere (Kispest), Moóré (Bocs­kay), Magyar (III. ker. FC), Vincze (Bocskay), Túrai (Ferencváros)), Toldi (Ferencváros) s amennyiben résztvehet a túrán, Auer (Újpest.) Máriássy Lajos dr., a profiszövetség kapi­tánya, egyébként vasárnap állítja össze végle­gesen a válogatott gárdát, addig ugyanis telje­sen tisztázódik, hogy a jelenleg túrákon lévő játékosok közül kikre lehet biztosan szá­mítani. Tömeges vidéki nevezések az ifjúsági birkózó­­bajnokságokra. A Magyar Birkózók Szövetsége szombaton és vasárnap rendezi meg Magyar­­ország ifjúsági birkózóbajnokságait a Műegye­tem tornatermében. A verseny nevezési zárlata csak csütörtökön van, mégis már közel 100 nevezés érkezett, amelyből 45 nevezést a vidék adott le. A nevezések száma a zárlatig a 130-at is meg fogja haladni, amely szám élénken ta­núsítja az egyesületek nevelőmunkáját és bi­zonyság arra, hogy a birkózósport utánpótlása miatt sem kell aggódni. A benevezettek között találjuk a legtehetségesebb ifjúsági versenyző­ket, akik a legutóbb megtartott ifjúsági csa­patbajnokságon adtak ízelítőt tudásukról s akiknek mérkőzései ritkán látott küzdelmeket produkáltak. Különösen örvendetes a vidék valóságos inváziója. A csapatbajnokságon ki­tűnően szerepelt szegedi vasutas gárda 10, Do­rog 4, Cegléd 3, Nyíregyházi Vasutas 5, NyTVE 2, Győr 3, Szegedi MTE 2, Szolnoki MÁV 5, Kaposvári Turul 6 és a Tatabányai SC 5 neve­zést adott le. Az erősen feljavult vidék össze­csapása a fővárosi egyesületek neveltjeivel ér­dekes és izgalmas mérkőzéseket hozhat. Székely egy percen belül akarja pénteken megúszni a 100 métert. A BSE pénteki jubilá­ns úszóversenyének programmján 12 úszószám szerepel, amelyek közül kivételes érdeklődés kíséri a 100 méteres gyorsúszást, amelyre tisz­­teletdíjat is tűzött ki a rendező egyesület. Szé­kely András, az FTC jeles sprintere ugyanis ambicionálja, hogy a „bűvös" egy percen belül tegye meg a távot, aminek annál inkább meg van a lehetősége, mert legutóbb kényelmes tempóban, finis nélkül, 1 p. 00.2 mp.-et úszott Finisre ugyan most sincsen kilátás, hiszen egyetlen méltó ellenfele, a versenyzéstől ideig­lenesen eltiltott Mészöly nincsen a mezőnyben, mégis remélni lehet, hogy Boros, Kánásy, Nagy vagy Zentai küzdelemre kényszerítik és ebben az esetben Székely lesz a második magyar úszó, aki nem liliputi méretű uszodában egy percen belüli időt ér el. Szép finisre van kilátás a 400 méteres 1. osztályú gyorsúszásban, miután az MITE-ista Jakab revánsot akar venni a Venczel­­vándordíj hasonló távján a Páhoktól szenve­dett vereségért. A hölgyversenyek közül a 300 méteres mellúszás lesz a legérdekesebb, amely­ben a legjobb országos eredményre törő Pesti Margittal (BSE) Bethlen Margit (FTC) és Bá­rány Magda (FTC) veszi fel a küzdelmet. Újtátrafü­rcben startol a BBTE jéghockey­­csapata. A BBTE jéghockeycsapata, amely Besztercebányán a Slavia elleni revánsmérkő­­zését 9:0 arányban nyerte meg ,az első mécs­esén 7:0-ra győzött, az Ujtátrafüreden pénte­ken kezdődő nemzetközi jéghockeytornán vesz részt. A magyar csapat ellenfelei az előmérkő­­zésekben a Slavia Praga, a TH Krynica és az ujtátrafüredi jéghockeyisták lesznek. Marokkóban folytatja franciaországi túráját a Kispest. A Kispest FC franciaországi túrája befejezése után január 26-án Marseilleben be­hajózik, hogy a Marokkóban lekötött mérkő­zéseit lejátssza. Az első mérkőzést Casablancá­ban január 26-án, a következőket 28-án F­ezben és 29-én Rabaiban tartják. A mérkőzések érde­kességéhez tartozik, hogy a Ferencváros a há­rom marokkói városban kezdte meg téli túráját. A lengyel jéghockeybajnok is legyőzte a BKE-et. Krynicán kedden fejezték be a nem­zetközi jéghockeytornát az első és a harmadik helyért folytatott döntő mérkőzésekkel. A tor­nát az osztrák exbajnok Wiener Eislauf Ve­rein nyerte m­eg, amely 2:0 (OK), 2:0, 0:0­-ra győzött a Brandenburger EV ellen, míg a har­madik díjat a lengyel bajnok Akademik ZS hó­dította el, amely a BKE-re 2:1, (1:0, 0:1, 1:0) arányban vert rá, ami annál meglepőbb, mert az előmérkőzések során BKE 2:0-ra győzött a lengyel bajnokcsapat ellen. Pénteken kezdődnek az ökölvívó csapatbaj­nokságok. Az idei ökölvívó csapatbajnokságok Vízkereszt napján este 6 órakor kezdődnek a BSzKRt sportcsarnokában. Az ökölvívó csapat­bajnokság küzdelmei minden évben a legizgal­masabb sportesemények közé tartoznak és az egyesületek mindig a legnagyobb gondossággal készítik elő versenyzőiket ezekre a mérkőzé­sekre, amelyeken nem az egyéni, hanem a csa­pattel­jesítményeken van a hangsúly. Az idei csapatbajnokság előmérkőzéseit két csoportban vívnak. Az A­ csoportban a BTK, a MAC és a MÁV gépgyár, a Bl csoportban az FTC, a B. vasutas és a BSE mérkőznek. A csapatbajnoki mérkőzések rendszere az, hogy az előmérkőzé­­seken mindegyik csapat mindegyikkel mérkő­zik és a csoportok leggyengébbje kiesik, így alakul ki a négyesdöntő. Egy-egy versenynapon két meccs kerül sorra, vagyis 16 pár áll a ringbe. A pénteki első fordulóban a BTK—MAC és az FTC—BSE ütköznek meg egymással.

Next