Unitárius Értesítő, 1929 (8. évfolyam, 1-20. szám)

1929-01-15 / 1. szám

3 UNITÁRIUS ÉRTESÍTŐ mikor egy megfeszített nemzet és egy megfeszített egyház kezdi mozdítani sírjának má­zsás sziklakövét. Hogy ki volt Dávid Ferenc a magyar szellemi életben, azt mi magyarok nem tudjuk. Még egyházunk művelt tagjai sem tudják sokszor kellőkép értékelni az ő páratlan sze­mélyiségét, nem is szólva azokról, kik a magyar történelemben tanult 2-3 soron kívül egyebet róla nem hallottak. De tudják külföldön, tudják az angol és amerikai unitáriu­sok, hogy a „XVI. századbeli unitárius vezérek között ő volt az egyetlen, aki szellemileg otthon érezné magát a XX. század unitáriusai között is. Ma ez az ő legnagyobb dicsősége, akkor pedig ügyének veszedelme, neki pedig mártírhalála.” Ezeket a szavakat nem lehet leírni a XVI. század egyik reformátoráról sem. Csak Dávid Ferencnek nem ártott az idő, sőt mint Wilbur történészünk fentebb megállapította, Dávid a ma emberé, a mai vallásos felfogásé, a XX. század kereszténységéé. Mi azt akarjuk, hogy ez a nagy érték, ez a szellemi felsőbbség csendüljön ki az évfor­dulós ünnepségekből. Azt akarjuk, hogy tudja meg az unitárius társadalom, az ifjúság, az egész magyarság rádió, sajtó stb. útján, amit már az egész világ tud, hogy a XVI. század­ban a magyarság egy világraszóló szellemi nagyságot adott az emberiségnek. Mert nagy egyéniséget sokat termett ez az áldott magyar föld, de olyat, aki négy évszázad ködén ke­resztül az élet legmélyebb dolga: a vallás terén a modern keresztény emberiségnek is világító fáklyája legyen, olyat csak egyetlenegyet: Dávid Ferencet: (j) Karácsonyi krónika Szerte az országban valahol unitáriusok él­tek, meghívunk benneteket, mi budapesti uni­tárius asszonyok, hogy visszaemlékezésünkön keresztül éljétek át mi is gondolatban velünk a mi kedves karácsonyi örömünket. Szeretettel készültünk hitoktató lelkész atyánkfiaival arra, hogy a szeretet ünnepén mi is megsegíthessük és megörvendeztethes­sük a mi kicsinyeinket. Dec. első napjaiban kérő szóval fordultunk testvéreinkhez. Kérésünknek meg volt a foganatja. Egy­házközségünk 200, a Tébe 300 pengővel, ki­csiny és nagy, szegény és gazdag egyaránt sietett tehetsége szerint szolgálni a célt, gyűlt a sok játék, könyv, ruhanemű és gyűlt a pénz is,­­ úgy, hogy dec. 22.-én csatasorban áll­hatott 36 pár szép új cipő, 300 szeretetcso­­mag, sok képes- és meséskönyv, tanszerek, ruhanemű. Dec. 22.-én d. u. megtelt a templomunk Is­tennek legkedvesebb közönségével, gyerme­kekkel. Áhitat és várakozás ült ki a kis ar­cokra, miközben kigyultak a gyönyörűen fel­díszített karácsonyfa gyertyéicskái és zengett az örökszép dal: Mennyből az angyal,. . . Szebbnél szebb karácsonyi és irredenta ver­sek hangoztak el a parányi ajkakról. A temp­lomi ünnepség végével következett az ajándé­kok szétosztása. Az örömtől csillogó gyermek­­szernek a kipirult arcocskák mondták el a leg­szebb köszönetét. Sötét este lett, mire elcsen­desedett az ünnepség színhelye, csak a szí­vekben lobogott az öröm — egyformán — azokéban is, akik kaptak és azokéban is — akik adhattak. Dec. 23.-án d. u. a Percelné Kozma Flóra leányegylet s a Brassai Sámuel ifj. egyesület tagjait gyűjtöttük össze szeretett vendégségen mely előtt az ifjúság a templomban , majd az Egyházi tanácsteremben rendezett alka­lomszerű ünnepélyt. Az adakozók neveit az Értesítő jövő számá­ban adjuk. Most csak annyit, hogy összegyűlt 1020 pengő 50 fillér, 205 drb. könyv, 13 hí­vünktől játéknemű, 12-től cukornemű, 13-tól ruhanemű és 21 pár cipő. Hiányos lenne az a felsorolás, ha nem nyug­táznánk azt a kedves, figyelmes jóságot, mely rajta nyugodott úgyszólván minden adomá­nyon. Nem zárhatjuk le krónikánkat anélkül, hogy Dalmady Juditkának és Jakab Carolá­­nak külön ne küldjünk köszönetet azokért a gyermekszívre valló aranyos sorokért, mely­­lyel a magunk játékait — talán olyanokat is, melyektől nehezen váltak meg, kedves köny­veiket — felajánlották azoknak az unitárius gyermekeknek, kiket a jó Isten nem áldott meg nemcsak olyan tehetős, de olyan kedves, melegszívű szülőkkel, sem, mint őket. És végezetül a név megemlítése nélkül — jól esik megemlékeznünk arról az atyánkfiá­ról is, kinek gyöngéd figyelmessége még bennünket, asszonyokat is, mélyen meghatott. Ő is vegye még egyszer hálás közsönetünket nemcsak adományáért, hanem azért a finom lelkületre valló módért, mely az adományt is, de adakozót is jellemezte. A karácsony szent szózata: Dicsőség a ma­­gasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat. Zengjen a szívekben az esztendő minden napján, hogy az elkövetkezendő karácsonykor még több testvérünknek tudjunk segítségére lenni.

Next