Unitárius Élet, 1988 (42. évfolyam, 1-6. szám)

1988-01-01 / 1. szám

Miklós Imre Államtitkár beszámolója A magyar parlament ülésén első ízben került sor arra, hogy a képviselők beszámolót hallgathattak meg Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hiva­tal elnöke jelentéséből az állam és az egyházak kap­csolatáról, melyet „alkotó együttműködés” jellemez. Az 1948. évi és későbbi egyezmények betűje ma már nem fedi mindenben a gyakorlatot, de a felmerülő problémák rendre tárgyalások útján megoldásra ju­tottak. Értékelte az egyházak külföldi szolgálatait és a különböző egyházi világszervezetekben végzett mun­kájukat. Az állam az egyházak személyi és dologi kiadásai­nak fedezéséhez évi 75 millió forint összegű rendszeres pénzügyi támogatást nyújt. Az államsegélyek folyó­sítására vonatkozó megállapodások hatálya 1968 vé­gén lejárt. Kormányunk azonban az egyházak kéré­sére úgy döntött, hogy az államsegélyt változatlan összegben 1990-ig tovább folyósítja. A támogatás nagyobb részét az egyházi vezetők saját hatáskörük­ben osztják el. Az államsegély összege gyakorlatilag nem változott, viszont reálértéke jelentősen csökkent. Indokoltnak tartjuk ezért, hogy megvizsgáljuk az ál­lamsegély további folyósításának és reálértéke meg­őrzésének lehetőségeit. Miklós Imre kijelentette:­­ „Az egyházpolitika fejlődése történelmileg is értékes tapasztalatokat ho­zott. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy beigazolódott: a szocializmus építésében az emberiség előtt álló problémák megoldásában sok olyan közös cél, tennivaló van, melyek megvalósításáért vallásos és nem vallásos emberek tartósan, eredményesen dol­gozhatnak és dolgoznak együtt.” A magyar egyházpolitika elvei és gyakorlata nem­zetközi figyelmet is kiváltott azzal, hogy bebizonyí­totta: a szocializmust építő társadalomban az egy­házak nem kényszerülnek semleges, vagy ellenzéki szerep vállalására, van más valóságos alternatíva, az alkotó párbeszéd és együttműködés útja — mondotta beszámolójában az államtitkár. Miklós Imre nagy tapssal fogadott beszámolójához 10 képviselő szólt hozzá, köztük a parlament egyházi tisztséget betöltő tagjai közül is többen. A legnagyobb figyelmet Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, felszólalása váltotta ki. Egyetértett a beszámolóval, mely jó politikáról, ered­ményes, sikeres évekről adhatott számot. Érdektagolt társadalomban élünk, különböző ér­dekek mozgatják az egyes közösségeket. Ezért az ál­lam és az egyház együttműködése jó példa arra: le­hetséges a politikai megértés, a gyakorlati összefogás, ha a jelen formálásának, a jövő biztosításának fele­lőssége vezérel mindnyájunkat. A rendezett viszony alapja a pártkongresszus hatá­rozatából idézett két mondat: „Népünk javát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonya rendezett. Az együttműködés a haza sorsáért érzett felelősségre épül.” A kölcsönös megértésért több bizalmat kérünk és adunk. „Többet kellene tudnunk egymásról és akkor jobban bízunk egymásban.” „A politika, amelyet az állam és az egyház kapcsola­tában eddig követtünk, tovább szélesedik és gazdagodik, s javára válik a szocialista Magyarország felépítésének, hozzájárul népünk lelki egyensúlyának fenntartásá­hoz — mondotta végezetül Berecz János. Az Országgyűlés tanácskozásának szünetében Sar­lós István, a parlament elnöke fogadta és üdvözölte az Állami Egyházügyi Hivatal egyházpolitikánkról, a Hivatal munkájáról szóló beszámolójának tárgya­lásán megjelent egyházi személyiségeket, a törvény­hozó testületbe megválasztott egyházi képviselőket. A találkozón felszólalt Kádár János, az MSZMP fő­titkára, és részt vett Berecz János és Miklós Imre is. A ta­lálkozón egyházunkat dr. Ferencz József püspök kép­viselte. UNITÁRIUS ÉLET 3 Szervét Mihály emlékünnepély Pestlőrincen Tanácselnök Úr, Püspök Úr, Nagykövet Úr, Tisztelt közönség! Az utóbbi időben egyre jobban megerősödik az a nézet, hogy a múlt megismerése és megfelelő értéke­lése jobban megalapozza a jövőt, és biztatást nyújt a XXI. század szebbé tételére. Ennek biztató példája, hogy a különböző világné­zetek képviselői megtanulják egymást becsülni és ér­tékeiket időtállóvá tenni. Csak a közelmúltban több példa volt arra, hogy fő­városunk az egyházi életben kimagasló férfiakról meg­emlékezett, így a XI. kerületben 1979-ben alapító püspökünk, Dávid Ferenc emléktáblájának elhelyezése rendjén, vagy a III. kerületben Lékai László eszter­gomi érsekről, tér elnevezésével. A szabadelvű vallá­sok egyik jelentős előhírnökének, a spanyol Szervét Mihálynak emlékét — születésének 475-ik évfordulója alkalmából — a Főváros vezetősége méltónak találta arra, hogy a XVIII. kerület egyik terét róla nevezze el, és emléktáblával jelölje meg. A helyszín nem vélet­len. Ebben a kerületben van fővárosunk második Dávid Ferenc utcája. Véletlenül az ugyancsak unitá­rius Bartók Béláról elnevezett utcának keresztezésé­ben, és itt van Budapest harmadik unitárius templo­ma és egyházközsége, amelyet 1920-ban a trianoni békeszerződés után Erdélyből kimenekült unitárius hívek alapítottak. Szervét Mihály 1511-ben született a spanyolországi Navarra tartomány Tudela nevű községében. Spanyol­­ország ebben az időben Granada elfoglalásával sze­rezte vissza a kereszténység uralmát az ibériai fél­szigeten, és a hosszas megszállás miatti keserűség a megszokott módon bosszúállásra vezetett. — Ferdi­­nánd és Izabella párhuzamos uralma alatt a katoliciz­mus megerősítése során a nem keresztények, azaz a mozlimok és a zsidók durva üldözésnek voltak kitéve, hitük megtagadásának kényszeréig, sőt egészen a ki­irtásukig. Ez a keresztények között is sok ellenérzést váltott ki és Szervét megdöbbenve látta, hogy a két üldözött vallásnál a szentháromság tagadása is vád­pontként szerepelt, megcsúfolva a lelkiismereti sza­badságot. 17 évesen, joghallgatóként, a franciaországi Tou­­louse-ban folytatta tanulmányait, és ott volt először alkalma a Szentírás teljes tanulmányozására. Ezt egybevetve fiatalabbkori élményeivel, az egyházi pálya iránt kezdett érdeklődni. V. Károly udvarába került, ahol — már Németországban — a császár gyóntatójának, Juan de Quintanának szolgálatába lépett. Megismerte az egyre jobban terebélyesedő protestantizmust, de annak a Szentháromságot to­vábbra is elismerő tételeit vitatni kezdte. Ennek során tovább vándorolt Strassbourgba, majd Hagenauban megjelentette első alapvető művét, „De trinitatis erroribus” (A Szentháromság tévedései) címmel. Ez mind katolikus, mind protestáns körökben felháboro­dást keltett és jellemző az akkori vitaszellemre, hogy Bucer Márton német reformátor — aki egyébként szerette volna a különböző keresztény felekezeteket egyezségre hozni — úgy nyilatkozott, hogy Szervét méltó volna arra, hogy a beleit kiszaggassák. Szervét ezután is kísérletezett egyes egyházi veze­tők meggyőzésével, többek között, Párizsba menvén, az ott megismert Kálvinéval is. Látván eredménytelenségét, tehetségét másfelé for­dítja: a párizsi egyetemen matematikai és orvosi tanulmányokba kezd, nevét is megváltoztatja, apja születési helye után Villanovanusra. Anyagi nehézsé­gei miatt egy időre Lyonba ment, ahol Ptolemaios

Next