Unitárius Élet, 1988 (42. évfolyam, 1-6. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Miklós Imre Államtitkár beszámolója A magyar parlament ülésén első ízben került sor arra, hogy a képviselők beszámolót hallgathattak meg Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke jelentéséből az állam és az egyházak kapcsolatáról, melyet „alkotó együttműködés” jellemez. Az 1948. évi és későbbi egyezmények betűje ma már nem fedi mindenben a gyakorlatot, de a felmerülő problémák rendre tárgyalások útján megoldásra jutottak. Értékelte az egyházak külföldi szolgálatait és a különböző egyházi világszervezetekben végzett munkájukat. Az állam az egyházak személyi és dologi kiadásainak fedezéséhez évi 75 millió forint összegű rendszeres pénzügyi támogatást nyújt. Az államsegélyek folyósítására vonatkozó megállapodások hatálya 1968 végén lejárt. Kormányunk azonban az egyházak kérésére úgy döntött, hogy az államsegélyt változatlan összegben 1990-ig tovább folyósítja. A támogatás nagyobb részét az egyházi vezetők saját hatáskörükben osztják el. Az államsegély összege gyakorlatilag nem változott, viszont reálértéke jelentősen csökkent. Indokoltnak tartjuk ezért, hogy megvizsgáljuk az államsegély további folyósításának és reálértéke megőrzésének lehetőségeit. Miklós Imre kijelentette: „Az egyházpolitika fejlődése történelmileg is értékes tapasztalatokat hozott. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy beigazolódott: a szocializmus építésében az emberiség előtt álló problémák megoldásában sok olyan közös cél, tennivaló van, melyek megvalósításáért vallásos és nem vallásos emberek tartósan, eredményesen dolgozhatnak és dolgoznak együtt.” A magyar egyházpolitika elvei és gyakorlata nemzetközi figyelmet is kiváltott azzal, hogy bebizonyította: a szocializmust építő társadalomban az egyházak nem kényszerülnek semleges, vagy ellenzéki szerep vállalására, van más valóságos alternatíva, az alkotó párbeszéd és együttműködés útja — mondotta beszámolójában az államtitkár. Miklós Imre nagy tapssal fogadott beszámolójához 10 képviselő szólt hozzá, köztük a parlament egyházi tisztséget betöltő tagjai közül is többen. A legnagyobb figyelmet Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, felszólalása váltotta ki. Egyetértett a beszámolóval, mely jó politikáról, eredményes, sikeres évekről adhatott számot. Érdektagolt társadalomban élünk, különböző érdekek mozgatják az egyes közösségeket. Ezért az állam és az egyház együttműködése jó példa arra: lehetséges a politikai megértés, a gyakorlati összefogás, ha a jelen formálásának, a jövő biztosításának felelőssége vezérel mindnyájunkat. A rendezett viszony alapja a pártkongresszus határozatából idézett két mondat: „Népünk javát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonya rendezett. Az együttműködés a haza sorsáért érzett felelősségre épül.” A kölcsönös megértésért több bizalmat kérünk és adunk. „Többet kellene tudnunk egymásról és akkor jobban bízunk egymásban.” „A politika, amelyet az állam és az egyház kapcsolatában eddig követtünk, tovább szélesedik és gazdagodik, s javára válik a szocialista Magyarország felépítésének, hozzájárul népünk lelki egyensúlyának fenntartásához — mondotta végezetül Berecz János. Az Országgyűlés tanácskozásának szünetében Sarlós István, a parlament elnöke fogadta és üdvözölte az Állami Egyházügyi Hivatal egyházpolitikánkról, a Hivatal munkájáról szóló beszámolójának tárgyalásán megjelent egyházi személyiségeket, a törvényhozó testületbe megválasztott egyházi képviselőket. A találkozón felszólalt Kádár János, az MSZMP főtitkára, és részt vett Berecz János és Miklós Imre is. A találkozón egyházunkat dr. Ferencz József püspök képviselte. UNITÁRIUS ÉLET 3 Szervét Mihály emlékünnepély Pestlőrincen Tanácselnök Úr, Püspök Úr, Nagykövet Úr, Tisztelt közönség! Az utóbbi időben egyre jobban megerősödik az a nézet, hogy a múlt megismerése és megfelelő értékelése jobban megalapozza a jövőt, és biztatást nyújt a XXI. század szebbé tételére. Ennek biztató példája, hogy a különböző világnézetek képviselői megtanulják egymást becsülni és értékeiket időtállóvá tenni. Csak a közelmúltban több példa volt arra, hogy fővárosunk az egyházi életben kimagasló férfiakról megemlékezett, így a XI. kerületben 1979-ben alapító püspökünk, Dávid Ferenc emléktáblájának elhelyezése rendjén, vagy a III. kerületben Lékai László esztergomi érsekről, tér elnevezésével. A szabadelvű vallások egyik jelentős előhírnökének, a spanyol Szervét Mihálynak emlékét — születésének 475-ik évfordulója alkalmából — a Főváros vezetősége méltónak találta arra, hogy a XVIII. kerület egyik terét róla nevezze el, és emléktáblával jelölje meg. A helyszín nem véletlen. Ebben a kerületben van fővárosunk második Dávid Ferenc utcája. Véletlenül az ugyancsak unitárius Bartók Béláról elnevezett utcának keresztezésében, és itt van Budapest harmadik unitárius temploma és egyházközsége, amelyet 1920-ban a trianoni békeszerződés után Erdélyből kimenekült unitárius hívek alapítottak. Szervét Mihály 1511-ben született a spanyolországi Navarra tartomány Tudela nevű községében. Spanyolország ebben az időben Granada elfoglalásával szerezte vissza a kereszténység uralmát az ibériai félszigeten, és a hosszas megszállás miatti keserűség a megszokott módon bosszúállásra vezetett. — Ferdinánd és Izabella párhuzamos uralma alatt a katolicizmus megerősítése során a nem keresztények, azaz a mozlimok és a zsidók durva üldözésnek voltak kitéve, hitük megtagadásának kényszeréig, sőt egészen a kiirtásukig. Ez a keresztények között is sok ellenérzést váltott ki és Szervét megdöbbenve látta, hogy a két üldözött vallásnál a szentháromság tagadása is vádpontként szerepelt, megcsúfolva a lelkiismereti szabadságot. 17 évesen, joghallgatóként, a franciaországi Toulouse-ban folytatta tanulmányait, és ott volt először alkalma a Szentírás teljes tanulmányozására. Ezt egybevetve fiatalabbkori élményeivel, az egyházi pálya iránt kezdett érdeklődni. V. Károly udvarába került, ahol — már Németországban — a császár gyóntatójának, Juan de Quintanának szolgálatába lépett. Megismerte az egyre jobban terebélyesedő protestantizmust, de annak a Szentháromságot továbbra is elismerő tételeit vitatni kezdte. Ennek során tovább vándorolt Strassbourgba, majd Hagenauban megjelentette első alapvető művét, „De trinitatis erroribus” (A Szentháromság tévedései) címmel. Ez mind katolikus, mind protestáns körökben felháborodást keltett és jellemző az akkori vitaszellemre, hogy Bucer Márton német reformátor — aki egyébként szerette volna a különböző keresztény felekezeteket egyezségre hozni — úgy nyilatkozott, hogy Szervét méltó volna arra, hogy a beleit kiszaggassák. Szervét ezután is kísérletezett egyes egyházi vezetők meggyőzésével, többek között, Párizsba menvén, az ott megismert Kálvinéval is. Látván eredménytelenségét, tehetségét másfelé fordítja: a párizsi egyetemen matematikai és orvosi tanulmányokba kezd, nevét is megváltoztatja, apja születési helye után Villanovanusra. Anyagi nehézségei miatt egy időre Lyonba ment, ahol Ptolemaios