Az Üstökös, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-11-03 / 44. szám
B. — Megint lejárt ez a sokszor prolongált váltóm, kérem szépen még egyszer prolongáltatni, a kamatokat „ígérvény“ ekben fizetendem. D. — De kérem szépen, már oda sem fér a nevem erre a váltóra. fönt. Erőltetni félszeg dolog, aztán meg sohase tévesztem szem elöl azon fájdalmas igazságot, hogy a magyar nemességet az urhatnámság, traktakör és szónemtartás devalválta.“ „Arany szavak“ — dadogó kotyogós fővel az óházi mérnök. A vendégsereg derült kedélyállapotát véletlen zavarsikoltás háborgatá. „Mi ez ? kinek van baja ? — kérdezék egymástól felugrálva a vendégek. A megsértett corpus delictit Kokárda képviselte, kinek világos kék atlacz viganóját a hebehurgya pasazsir tejfeles tormás csukával leöntötte. A pasazsir zavarba jött. Vigasztalni kelle. „Uraim, szót kérek! A nemzet örök pasazsirját, Vándor Danit, ki, mint a disznóhús, mindennel jó, vidám czimbora és országúti zászlós, az isten éltessen a „Éljen!“—s a fiatalsága pasazsirt a levegőben meghordozta. Karmachek helyét ismét elfoglalva, örömében oly kövér puszit czappantott Kokárda nagyság szive felöl eső kacsójára, a mely revolver pattogásnak is beillett volna. Rózsaszín mámor állapot interveniált az asztalnál. A vendégsereg ifja serege húlt pirált a bőséges nektár hatalomtól, mint a tavaszi hajnal. A pasazsír elemében volt, s Kokárda nagyság tejfeles viganóját purizálta. „Uram, uram, Pergő Mihály uram, szólok az urnák ! “ „Jaj, jaj nekünk ... Fecsegi exbeamter akar szó-nokolni. „Ülök elébe, mert a komám asszony oly jól tartott, hogy biz’ isten nem tudok felállni.“