Utunk, 1974 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-04 / 1. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 59067 UTUNK ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXIX. ÉVFOLYAM • 1.(1314.) SZÁM. • ARALEJ • KOLOZSVÁR, 1974. JANUÁR 4. Maria Ciupe: Bagoly (Részlet) esztendő nyulván, ÖREGEDVÉN, TESTBEN, DE MEG NEM TÖRETVE ADAKOZÓ KEDVBEN, INDULJ EL AZ ELSŐ HARANGOS HAJNALON, BÉKESSÉGES SZAVAD CSUDA-NAGY HATALOM, IDŐ JÖN, IDŐ TŰT, KEDVED MAJD BORULHAT, SZIVED NYISD ÖRÖMNEK, SZÍVED ZÁRD BORÚNAK, KÍVÁND MINDENEKNEK AMI NÉKIK TETSZŐ, KIRÁLY LÁSZLÓ Köszöntő SZAVAD LEGYEN CSÖNDES, AM ÖRÖK ALUVÓNAK ÉBRESZTŐ HARANGOT, HŰTLEN SZERETŐNEK HŰTLENEK SZERELMÉT, GYENGE POÉTÁNAK SZIKRÁT VETŐ ELMÉT, SZÉKHEZ RAGADT ÉSZNEK KEDVRE GERJESZTŐ, KÍVÁNJAIK CSÜLKÖT, BORSOT, BABOT, LENCSÉT, SZERENCSELESŐNEK ILLANÓ SZERENCSÉT, MADARAKNAK FÉSZKET, MÉHEKNEK VIRÁGOT, HIBÁTLAN RÜGYEKET RÜGYBEGONDOLÁSHOZ, TÖRTETŐNEK INTÉLT, FEGYELMEZŐ UJJAT, KORHELYNEK TÁG UTAT, HOL BÉKÉN VONULHAT, KULLOGÓNAK VÉRÉT IRAMÍTÓ HANGOT, FRISS HAJNALI TORNÁT, FINTORGÓ ORRUNKNAK KÖNNYFAKASZTÓ TORMÁT, KEZÜNKNEK SZERSZÁMOT, KASZÁT, VÉSŐT, TOLLAT, ILLENDŐ EMLÉKET HALOTT HARCOSOKNAK, EZ EGYSZER MINDENNEK NYUGODALMA VÉGETT KÍVÁNJUNK BoRT, hazat, áldást, BÉKESsÉget. BÁLINT TIBOR SZERENCSEMALAC Isten háta mögötti falvacskába szálltunk ki találkozóra, oly sietve és oly nagy zajjal, mint a tűzoltók. Sejtettük, hogy nem a csillapíthatatlan olvasói vágy hívogat bennünket, hanem — Fodor Sándor szavai szerint — valahol hirtelen szükség mutatkozott háromszáz kiló íróra, s a babérokra törekvő néptanács ki akar pipálni bennünket, mivel hirtelen tavasziasra fordult az idő. A mi csoportunkban, amint fele úton kiderült, én voltam a hatvankilónyi hasztalan súly, mert a település, ahol fel kellett olvasnunk, egy-két családot leszámítva, színtiszta román hely volt. Tévedésből rosszul szortíroztak tehát bennünket, de már nem szánhattam ki, mert úgyis elmerültem volna a sárban. Mivel az új kultúrotthon még nem épült volt fel, hatalmas, döngölt földű hombárban gyűltek össze az atyafiak, családostul, és a tekintetükön láttam, hogy a fontosságunkat valaki nagyon is eltúlozta. Egy fekete bajuszú, hatalmas férfi, aki alacsony báránybór sapkájával és élesen hunyorgó szemével Dzsingisz kánhoz hasonlított, megrecsegtette a padot és jól hallhatóan így szólt: „Egy életem, egy halálom, most aztán kipakolok itt az elvtársak előtt! Legalább ők is megismernek!“ összetákolt magas emelvényen foglaltunk helyet, és afelolvasó írók háta mögött kinek-kinek ott díszelgett valamely híres mondása a haladásról, az élet értelméről és az emberiség jövőjéről. Én a Leonida Neamtu helyére kerültem (ő pedig valahol egy másik faluban az enyémre), s amint hátrapillantottam, kissé meghökkentem azon, hogy a század boldogulása csupán azon múlik: olvasni fogja-e az én kedves szőke barátom verseit. A gömbölyke tanítónő restelkedve vette tudomásul a tévedést és nagyon sajnálkozott azon, hogy nem tudott az érkezésemről, hiszen ismeri egyik kötetemet, a Céma(Folytatása a 2. oldalon) Bajor Andor: ÜTÖK