Utunk, 1983 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-07 / 1. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! UTUNK ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGI KÓ SZÖVETSÉGE INNEK LAPJA XXXVIII. ÉVFOLYAM • 1. (1784.) SZÁM • AHA 3 LEJ • KOLOZSVÁR-NAPOCA, 1983. JANUÁR 7. D1 J Három szegfű — születésnapra Emlékezetem filmszalagján eleven kép: vörösnyakkendős pionírok veszik körül, s ő anyásán öleli magához a legközelebb állókat, kezében három szál virág. A gyermekek meghatottan mondják a köszöntő versikét: „Bejár- ja ma a hálás gondolat / Ezt a virágzó, s gazdag román földet, / Hogy hódoljon melegen és szeretettel / Elena Ceaușescu elvtársnő- nek!" Egy másik kép is épp ilyen élénken él bennem: munkásnak veszik Őt körül, egészséget, boldogságot, sikerekben gazdag éveket kívánva. Falusi asszonyok nyújtják át Neki legszebb varrottasaikat, szőtteseiket, kezük munkáját, hogy ha a népművészet remekeire néz, mindig rájuk emlékezzék, és azokra a tájakra, amelyeket felkeresett. Tudományos intézetek laboratóriumaiban kutatónőkkel beszélget, tanácsokat ad, ösztönzi munkájukat. Békenagygyűléseken fogalmazza meg hazánk asszonyainak, egész népének békeakaratát... A kezében virág... Három szál szegfű: a szeretet, a köszönet, az elismerés szimbólumai A dolgozó nők köszöntőjének jelképe. Kifejezi a nők millióinak Elena Ceaușescu elvtársnő iránti mély szeretetét. Szívük mélyéből mondanak köszönetet Neki a gazdasági-társadalmi érvényesülésüket figyelemmel követő gondoskodásáért, azért a szeretetért, amellyel a jövő nemzedék, a gyermekeik sorsát vigyázza. Ma gyökeres átalakulások korszakát éljük mi nők is. Ezek az esztendők felmérhetetlen lehetőségeket teremtettek számunkra ahhoz, hogy tanúságot tegyünk kezdeményező készségünkről, alkotó szellemünkről és tehetségünkről. S mind nagyobb mértékben vállalunk részt nemzetgazdaságunk harmonikus fejlesztéséből, az oktatás, a tudomány és a kultúra felvirágoztatásából, szocialista demokráciánk elmélyítéséből. A nők társadalmi szerepének kiteljesítése pártunk politikájának egyik fontos célkitűzése; megvalósításában a IX. kongresszus óta minőségi változás következett be. „Mindazokban a nagy győzelmekben, amelyeket a román nép a párt vezetésével a szocialista építés éveiben ért el, a felszabadulás után megvalósított összes forradalmi átalakításokban. Románia gazdasági, társadalmi és politikai életében kikristályosodik a nők szorgalmas és lelkes munkája is, tehetségük és hozzáértésük, odaadásuk a szocializmus ügye iránt“ — hangsúlyozta Nicolae Ceaușescu elvtárs (Beszéd a Nők Országos Konferenciáján, 1966). Állami és pártdokumentumaink átfogóan körvonalazzák a nők helyzetét hazánkban; életük, munkájuk, társadalmi szerepük kérdéseinek megoldására is utat mutatnak. Közel tíz esztendeje, hogy az RKP KB júniusi plenáris ülése határozatba, majd átfogó programba foglalta a nők gazdasági, társadalmi, politikai szerepének növeléséért folytatandó tevékenységet. Tavaly, év elején pedig az RKP KB Titkársága elemezte a célkitűzések megvalósítását és újabb intézkedéseket hozott azért, hogy hazánk életében a nők szerepe tovább növekedjék. Ez újabb bizonyítéka a párt, személy szerint Nicolae Ceaușescu elvtárs és Elena Ceaușescu elvtársnő ama gondoskodásának, hogy minek az élet minden területén érvényre juttathassuk képességeinket; ösztönzést is jelent számunkra, hogy minden erőnkből részt vegyünk a XII. pártkonferencia célkitűzéseiből, az Országos Pártkonferencia határozatainak kiteljesítéséért. Szívünk egész melegével vesszük körül Elena Ceaușescu elvtársnőt, aki fáradhatatlan közéleti tevékenységében és mérnöki vagy tudományos munkájában minden dolgozó nőnek példát mutat az alkotó, a mindig jobbra, többre törekvő munkában. KOZMA ELZA PROZA • BÁLINT TIBOR • CSERES FERENC Az egyetlen út Boldogok a mi asszonyaink. A nagy lehetőségek századának szülöttei, a tudósok, a forradalmi demokrácia harcosai, a politikusok, a művészek, az írók, az űrhajósok — azok a nők, akik tetteikkel igazolták, hogy a női személyiség értéke és jelentősége is megsokszorozódott szerte a világon. Azok, akik elkötelezett emberségükkel — ezzel az alapvető humánus értékkel — vívtak ki rangot és nevet, igazi egyenjogúságot. Nem véletlen, hogy ezek a nők, akik az emberiség haladásáért vívott küzdelemben szereztek maradandó érdemeket, ezek a híres asszonyok az évtizedek során eszményképeivé váltak felnövekvő nemzedékeknek, s hogy éppen a megpróbáltatásokkal, gyötrelemmel és küzdelemmel teli nyugtalan századvég véste az időbe korunk asszonyideáljának alakját. Marx és Engels szerint a személyiség szellemi gazdagsága a társadalom viszonyainak gazdagságától függ. Lám, miért írtam e cikk kezdősoraiban, hogy boldogok a mi asszonyaink és általában boldog mindenki, aki az emberiséget, a haladást szeretné szolgálni ebben az országban. Az ésszerű humánus viszonyok gazdagságát megteremtő szocialista társadalom szavatolja, hogy az ember a legnagyobb értékké váljon a világon. S ez az ember — akár férfi vagy nő, akármilyen nemzetiségű és foglalkozású — részt vehet a jólétért és .Harasért folytatott becsületes küzdelemben, képességének és tehetségének kifejlesztésével, a köz javát szolgáló tevékenységével. Egy jeles román képzőművész, Sabin Balaga megfestette ezt a boldogságot. Legtöbb festményéről árad a derű: mintha az emberi beteljesülés mámora ragyogná be vásznait. Egy riporter kérdésére, honnan ez a nyugalom, ez az optimizmus és öröm, Bálává azt válaszolta, hogy ő a hitet és bizakodást festette meg. A hitet és bizakodást abban, hogy a boldogságért való küzdelem, a tudás, az alkotó gondolkodás nyugalmat hoz e hazára és ezen túlmenően békét az egész földgolyóra. Így jelent meg Sabin Bála,a vásznán az az asszonyarc is, amelyet e század kiemelkedő személyiségeinek névsorába iktatott már a történelem. Az az arc, amelyet boldogító nyugalom és tisztelet vesz körül, annak arca, aki hazája átalakulásának, újjáépülésének részeseként cselekvő jelenlétével magasodik ki kortársai közül. És számomra — de bizonyára mások számára is — rendkívül fontos, hogy e századvég, ez az ország ilyen eszményképekkel büszkélkedhetik. S az is fontos, hogy egy olyan út kiteljesedését, töretlenségét jelzi, mely a másokért való lángolás értelmét és szépségét igazolja. Gyermekfejjel találkoztam először — a hazai múzeumok termeit járva — ezzel az arccal: nagygalléros, bakfis ruhás lány, aki nyílt, elszánt, okos tekintettel nézett rám a fényképről; arról a legdrágább érettségi bizonyítványnyal felérő tablóról, amelyen csupa életre-halálra elkötelezett kommunista harcos fényképe volt. Elena Petrescu indulását szintén a nép, a munkásosztály nagy harci elszántsága írta be a történelembe. S ez azt jelenti, hogy mindig népével együtt érzett, és vállalta azt a sorsot, amely a mindenkori küzdőké, az áldozatvállalóké lehetett. Második találkozásunk tulajdonképpen egy beteljesületlen küldetésemhez kapcsolódik. Amikor 1969-ben megalakult dr. Elena Ceaușescu mérnök irányításával az Országos Kémiai Kutatóközpont, éppen a fővárosban tartózkodtam, s mint pályakezdő lelkes újságíró, azt forgattam fejemben, hogy interjút készítek a tudós asszonnyal lapom, a Dolgozó Nő számára. S bár elhatározásomat semmilyen tett nem követte, e tettekre figyelő, tiszteletteljes beszélgetés mégis elkezdődött. Emlékezetembe vészem mindazt, ami korunk híres asszonyainak sorába emelte, de mindenekelőtt, ami hazánk dolgozóinak szívében oly megbecsültté tette személyiségét. Tudományos munkásságának lendületes kibontakozása — amit számos doktori és díszdoktori kitüntetés, tudományos díj honorált — a világsiker nimbuszát vonta köréje. Kémiai szaktudományos köteteit világnyelvekre fordították le s így értékelhette a tudósok társadalma. Tudományos karrierjével tehát egymagában is tekintélyt szerzett hazánknak Elena Ceaușescu. De mert igazi politikusnak született és szívében a forradalmi harcok nagy csatáinak szenvedélye égett, mindvégig tudta, hogy a tudós nem nézheti tétlenül a kor emberének vívódásait. A boldogság harcosává kellett lennie, népe és ezen túl az emberiség békéjének és nyugalmának harcosává, aki kérlelhetetlenül fellép a humánum ellen elkövetett bűntettekkel szemben. Elkötelezett, felelős szerepe az ország politikai életében, a Társ oldalán, a mindigmásért, az egész népért való küzdelem elsődlegességének közös hitében hirdette és hirdeti, hogy az igazi emberi nagyság, az igazi felemelkedés útja csak ez az egyetlen munkás, küzdelmes, hittel teli út lehet. S amint az esztendők sokasodnak s években gyarapodva teljesedik ki az egykori portré, annál tartósabb a hit, mely élteti és maradandóság fényével ragyogja be. PONGRACZ P. MARIA író barátom kissé ijedten sajnálkozott minap: egyre kevesebb levelet váltanak az emberek, s a ma egyszerű üzenetváltásnak tetsző, de holnap már értékes vallomásszámba menő levelezés megszűnik. Nem egészen osztom barátom aggodalmait, írnak ám, továbbra is, az emberek: levelet, kártyát, cetlit, táviratot — csakhogy a levelezés elveszítette a telefonbeszélgetéssel versengő helyét. Utóbbi készülék, melynek forradalmasító szerepéről szerintem fogalma sem volt a feltalálójának, kényelmesebb, és tökéletesedésével egyre kényelmesebb közlésmódot kínál. Az ember felemeli a kagylót, elpörgeti a tárcsát vagy megbök néhány billentyűt, és máris kapcsolatba kerül azzal, akivel éppen akar. Az írás — a gondolatok és érzelmek papírra vetése — ennél jóval nehezebb, ráadásul több felelősséget kíván. „A szó elszáll, az írás megmarad“ — mondották római őseink. Utóbb néhány országban újfajta közlésmód járja már: magnetofonszalagra beszél rá az ember. Szalagra veszi közlendőjét, és elküldi postán a „címzettnek". Ez a rendszer még nem vált általánossá. Költségesebb és kényelmetlenebb a telefonnál. De térjünk csak vissza a levelezésre, a levélírásra. A Levélváltás XIX. század volt az értelmiség és elsősorban az irodalmárok levél általi kapcsolatának fénykora. A nagy írók, életművük mellett, tetemes levelezést is hagytak ránk, s az máig — a kutatók tanulmányának tárgyaként — a kor és embereinek, erkölcseinek, színhelyeinek és eseményeinek tüköre. Stendhal — eredeti nevén Henri Beyle — terjedelemben és irodalmi értékben egyaránt a műveivel egyenrangú levelezést hagyott hátra. A levelezést egyébként különösképpen nagyra értékelte, ezt tanúsítják a Voltaire-ről és Rousseauról nővérének, Pauline-nak írott sorai: „Nem ismerik meg őket mindaddig, amíg nem adják közre leveleiket“. A múlt századi nagy francia írók levelezésének csodálatos elemzését nyújtja Claude Pichois, mikor a Baudelaire levelezéséhez írott előszavában azt kérdezi: „Vajha azt kell állítanunk, hogy Baudelaire levelezése nem annyira teljes és változatos, mint a George Sand-é; hogy a Saint-Beuveével ellentétben nem egy fél évszázad irodalmi filmforgatókönyve; hogy kevésbé tájékoztat bennünket a műről, mint a Balzacé az Emberi Színjátékról; hogy nem rajzolja fel, mint Merimée, a politikai és társadalmi életet; hogy nem kínál, Flaubert levelezéséhez hasonlóan, kora moralistájához illő reflexiókat; hogy nincs meg benne Stendhal leveleinek titokzatos tüskéssége; hogy nem látható Vigny leveleinek csodálatos megvetése, sem Chateaubriand leveleinek szenvedélyes káprázata vagy fensőbbséges közönye; hogy nem nyújtja azt az önszerető arcképet, melyet Victor Hugó levelezése tükröz?“ Múlt századi és századunk eleji nagy íróink levelezése még feltárásra, közreadásra vár, hogy kiegészíthesse íróik szellemi arculatát. Ami pedig bennünket, mai írókat illet, jusson eszünkbe, hogy a legrégibb román nyelvű szövegek egyike a Cimpulung-i Neacșu bojár levele Brassó polgármesteréhez, s emlékezzünk Ion Heliade Radulescu szavaira: „Írjatok, fiúk, csak írjatok!“ Írjatok könyveket, de leveleket is! A telefon é s a kávéházi beszélgetés kevés, és elszáll. GEORGE MACOVESCU • KÁLI ISTVÁN • MOLNOS LAJOS1