Vadászat • Halászat • Weekend • Turisztika, 1933 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1933-02-24 / 2. szám

11 A legutóbbi nagyszabású felfedezések az Aggteleki Cseppkőbarlangban bizonyára felkeltették a közönség fi­gyelmét a barlangok iránt és ezért örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a sokak előtt olyan rejtélyes barlang­­kutatást ismertessem. Hogy a rendszeres barlangkutatás nemcsak termé­szetkedvelő emberek kalandos vállalkozásának tekinthető, de komoly tudományos,gazdasági,sőt stratégiai jelentőségű arra majd cikkem végén térek rá. A barlangok ezen jelen­tőségét a nyugati államok már régen felismerték és ki­használták és ebből egész városok, sőt országrészek éltek és gazdagodtak meg. A háború utáni Ausztria egész me­zőgazdaságát egyetlenegy barlang mentette meg. Tagadhatatlan azonban, hogy a komoly tudományos felkészültség mellett a modern barlangkutatóban is él még a hajlam a misztikum iránt és működésének rugója sok­­szor a Természetbe visszahúzódott romantikának kere­sést, a vágy a Természet legrejtettebb titkainak kifürké­­szése után és a gyönyörködés a földalatti világ sokszor meseszerű szépségében. Hazánk legmélyebb barlangjának első bemászása. 1927-ben valahogy hírül hozták nekem, hogy Torna megyében, gróf Hadik János birtokán feneketlen mély­ségű barlang tátong, melybe még senkinek sem sikerült le­menni. Érdeklődtem a dolog után és megtudtam, hogy tényleg van a tornanádaskai karszthegység tetején egy függőlegesen a mélységbe vezető barlang, melynek kiku­tatására, illetve bejárására a Magyar Földtani Társulat már 1911-ben expedíciót szervezett, de ennek nem sike­rült a barlang fenekét elérni. Az expedíció tagjainál csak 30 m kötélhágcsó volt és ez távolról sem volt elegendő. Továbbá az egész vállalkozás annyira veszélyesnek bizo­nyult, hogy bizonytalan időre elhalasztották. Az Egyetemi Turista Egyesület még három vállal­kozó szellemű tagjával hozzáláttam a probléma megoldá­sához és 1927. húsvét hetében megérkezett kötelekkel, karbidlámpákkal, tábori telefonnal, kötélhágcsókkal, sát­rakkal és sok egyébbel felszerelt társaságunk a tett szín­helyére, a nádaskai hegy platójára. A felszerelést ökrös szekéren hozták utánunk és jellemző az állatok finom ösztönére, hogy kb. 100 lépésnyire a tátongó bar­­langnyilástól csökönyösen megálltak és semmikép nem vol­tak hajlandók egy tapodtat is tovább menni. A felszere­lést itt le kellett tehát rakni és elvinni a barlanghoz. A hatalmas, kb. 8 m átmérőjű nyílás szélén lehasaltunk és lenéztünk a feneketlennek látszó­­sötét mélységbe. Hogy fogunk itt boldogulni, hiszen nekünk is csak 30 m kötél­hágcsónk van, úgy mint elődeinknek? Ez a hágcsó is 5—10 méteres összekapcsolható darabokból állott. Le­eresztettük a hágcsót a mélységbe, jól megkötöttük és a biztosító kötelet a derekamra kötve megkezdtem a lemá­­szást. Az övemre akasztott karbidlámpát még nem gyúj­tottam meg, mert a nappali fény még eléggé világított. Tíz méter mélységben a falak kiöblösödtek és a hágcsó szabadon lógott a barlangban. Lemásztam az utolsó fokig, tehát már 6 emeletnyi mélységben voltam, de innen sem láthattam a meggyújtott lámpa erős fénye mellett a fe­neket. Mit csináljak? Hirtelen észrevettem a tőlem kb. 4 m-nyire oldalt levő sziklafalban egy kis odút. Addig hin­­táztattam a kötélhágcsót, míg az odú közelébe értem és be tudtam ugrani. A magammal halott kis telefonon fel­üzentem a társaimnak, hogy a hágcsót oldják le, kössék egy hosszú­­kötélre és eresszék újabb 30 m-nyire le. Csakugyan láttam, hogy lassan eresztik le a hágcsót, ren­geteg laza követ sodorva magával, melyek előttem a mély­ségbe süvítettek. Végre előttem volt a hágcsó eleje, mely a kötélre volt kötve. Ezt a kötelet most fönt megkötöt­ték és megkezdődött az én szerepem. Ugyanis nekem most a hágcsóra kellett jutni, de az tőlem 4 m-nyire ló­gott. Kötélen biztosítva sikerült a hágcsót ugrás közben elkapni, melyen most ismét lemásztam újabb 30 m-t. Eb­ben a mélységben a falakat már gyönyörű csipkőképződ­­mények borították, melyek vizesen csillogtak lámpám fé­nyében. Minél lejjebb másztam, annál kellemetlenebb lett azonban a tartókötél és maga a hágcsó rugalmas megnyú­lása, ami minden lépésnél már félméteres lengéseket ered­ményezett. Ezenkívül kezdett a tartó kötél felsodródni (a hágcsó ugyanis sehol sem feküdt neki a sziklának) és forgatta az egész hágcsót magával, úgyhogy szinte tengeri­betegséget kaptam. Az utolsó fokra érve szerencsémre megpillantottam végre a feneket, melyről egy kőtörmelék alkotta kúp fölért a kezelembe. Erre ráugrottam és a kúp lejtőjén lemásztam. Szinte infernális­­kép fogadott a víz­szintes fenéken: hatalmas lezuhant korhadt fatörzsek, szikladarabok káosza között a lehullott állatok csontjai fehérlettek. Fölöttem végtelennek látszó magasságban lát­szott a parányinak tetsző barlangnyílás és hozzá mint vé­kony fonál vezetett a hágcsó és a kötél. A talaj, melyen jártam, igen laza és süppedős volt és örültem a 70 m hosszú kötélnek, mely a derekamra volt kötve és melyet fönt tartottak. A terem egyik sarkában lefelé vezető sza­kadékot vettem észre, mely még mélyebbre látszott ve­zetni. A szakadék szélére álltam és már pár métert mász­tam le a törmelékes lejtőn, amikor megtörtént az, amit már ösztönösen sejtettem: a lábam alatt lassan megingott a talaj és borzalmas dübörgéssel a mélységbe szakadt. Egy ideig zuhantam én is, majd hirtelen rántással meg­feszült a biztosí­tó­kötél és meg voltam mentve! Igaz, hogy a levegőben lógtam az újabb mélység fölött, melybe még mindig dübörgött a sok törmelék. Amikor kissé elcsönde­­sedett minden, fölkapaszkodtam a kötélen az előbbi helyre, ahonnan a telefonon felüzentem, hogy egy újabb 30 méte­res kötélre kössék a hágcsót és újra eresszék le. A leeresztett hágcsót azután a szakadékba tereltem és rajta lemászva, 90 m mélységben elértem a barlang valódi fenekét. Itt is gyönyörű cseppkövek díszítették a falakat, de az oldal­járatokat el­tömték az előbb lezuhant sok kőtörmelék. Ugyanazon módon, ahogy lejöttem, is­mét visszamásztam az előbbi platóra, innen a fokozatosan visszahúzott hágcsón a fülkébe és innen a biztos föld színére, ahol mint a béka terültem el a fáradságtól. 22 emeletnyi mélységből kellett pihenés nélkül az imbolygó kötélhágcsón felkapaszkodni. A következő napokon azonban találtunk egy még mélyebb barlangot is! Itt is hasonló módon ment a leszál­ Vadászat Barlangkutatásaim legérdekesebb fejezetei Hazánk kiaknázatlan földalatti kincseiről írta: KESSLER HUBERT

Next