Magyar Vadászujság, 1940 (40. évfolyam, 1-36. szám)

1940-01-05 / 1. szám

XL. évfolyam.______________ Budapest, 1940 január 5. 1. szám. VADÁSZATI, VADTENYÉSZTÉSI ÉS VADGAZDASÁGPOLITIKAI LAP, A MAGYAR VADÁSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden hó 5-én, 15-én és 25-én. Szerkesztik : Szerkesztőség és kiadóhivatal. A havi 3 szám évi előfizetése GYÖNGYÖS-HALÁSZI TAKÁCH GYULA BUDAPEST, VIII., BAROSS­ UTCA 34. 12 arany pengő, és Telefon : 133-850. Csekkszám : 42.514, jogi személyeknek 24 arany pengő. DR. SZENT-IVÁNY GÉZA Lapzárta: 9-én, 19-én, 29-én. Évforduló. Írta : Sóvágó M Mihály. Van-e magyar ember, aki ne emlékeznék rá? Van-e, akiben ne keltene ez a nap valami csodála­tos, boldogító, lélekemelő, gyönyörű érzést? Van-e, aki valaha is elfelejtené azt a novemberi estét, mikor könnyes szemmel álltunk fel a rádió mellől és néma örömmel borultunk egymás nyakába? 1938 XI. 2. Mintha csak tegnap lett volna. Mintha még fülünkbe csengene a felszabadult Felvidék diadalujjongása, pedig mindennek egy éve már. Pe­dig micsoda súlyos esztendő telt el azóta. Akárcsak a világ mélyén forrongó tüzes vulkán vágta volna szét izzó láváját, hogy beleremegjen a Föld és össze­omoljanak az igazságtalanság kártyavárai. Három ország tűnt el Európa térképéről, micsoda roppant változások mentek végbe, mióta a Belvedere-kas­­télyban a döntés megtörtént. Az egymásnak rohanó, vagy összetalálkozó érdekek és eszmeáramlatok harcában nagyon átalakult Magyarország is. Nem­csak a határok változtak meg, hanem a célkitűzések, viszonyok is, de egy dolog: a lélek érzékellensége a természettel szemben konok következetességgel a régi maradt. Hiába minden! A magát műveltnek tartó magyar lelkek ijesztő többsége ma sem érti, mi az a vad- és természetvédelem. Hiába konganak a vészharangok, hogy elpusztul a Kis-Balaton, a Fehértó, a Hanság, Bátorliget, hogy tönkremegy hazánk madár- és állatvilága, senki nem mozdul. Tudjuk, hogy az országnak sok baja van és a nagy kérdések előbbvalók, de igenis nem értjük, miért nem próbálunk felzárkózni Nyugathoz néhány gyö­keres, újszellemű védőintézkedéssel. Nemcsak a pusztuló magyar tájakra gondolok, hanem a vadá­szat ügyére is. Csupán néhány rendelet kellene hozzá és rendbe jönne minden, mert bizony most igen szomorú állapotok uralkodnak. Sorvad a ma­gyar föld. Az esztelen vízgazdálkodás következtében kiszáradtak a nagy legelők, veszedelmesen terjed a szik, és az Alföld egyes részei, a fehér és sárga ve­szedelem, szik és futóhom­ok ölelésében vergődnek. És mégis ki akarja szívatni a földből utolsó nedves­ségét a sok bölcs kupaktanács (Ürdő stb.), arra nem gondolva, hogy úgy tesz, mintha beteg emberből vért akarna kivonni, hátha meggyógyulna. Ilyen esz­­telenségek teszik tönkre vízimadarainkat. Másfelől apró énekeseinket pusztítja az aljnövényzetet nem tűrő erdőgazdálkodás, a többieket a sok puskás lö­völdözi le, a vadat pedig kedves vadorzóink irtják kifelé. Milyen furcsa állam is ez a Magyarország. 117.000 km2-es területén úri módon élhetne 15 mil­lió ember, hiszen a valamivel nagyobb (130.000 km2) Jáva kényelmesen eltart több, mint 30 milliót. És hihetetlen, nálunk még 11 millió se tud elégedett lenni. Miért? vetődik fel a nagy kérdés. Egyszerű a válasz, hiányzik belőlünk a szeretet. Nem szeretjük hazánkat, egymást, a tudományokat, a szépet, a jót, csak önmagunkat! Istenem, milyen kevesen vannak, akikre ezt nem lehet elmondani; a roppant többség önző, csak magának él. Ennek a nagy átokfának egy kis hajtása a ma­gyar vadászat ügye is. Vadászaink 90% -a kapzsin rombol és pocsékol. Nem törődik semmivel, csak magával, össze-vissza pufogtat; némelyik a saját apját lövi le őz helyett és más hasonló, kedves dol­gokat csinál. Szinte csodálom, hogy még mozog vad Magyarországon. Sokszor gondolkozom azon, hogy mi lesz velünk és még inkább gyermekeinkkel, ha felnőnek? Mi vár akkor azokra, akik szerelik a ter­mészetet és vadászatok Lesz-e még akkor egyáltalán szabadon élő állat a mai őrült, üzleti korszak után? Pedig milyen szép és okos a földművelésügyi mi­niszter 33.000/1939. és különösen a 170.400/1939.

Next