Valóság, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1982-05-01 / 5. szám - SZALAI ERZSÉBET: A reformfolyamat új szakasza és a nagyvállalatok
SZALAI ERZSÉBET: A REFORMFOLYAMAT ÚJ SZAKASZA ÉS A NAGYVÁLLALATOK 31 többet kapnának — azokat jobban meg fogjuk fizetni —, azok menjenek el, akiket én küldök... Ennél a vállalatnál a szabályozómódosítások hatására csökken a nyereség, ezt azonban a belső tartalékok, a piaci munka javításával kompenzálják.” Az idézett vezérigazgató, aki az 1972-es nagyvállalati ellentámadás egyik kulcsembere volt, és több nyílt fórumon is „nagyvállalati ideológusként” lépett fel, 1979- ben már az egyéni megkülönböztetési rendszer szűkítése és az általános szabályozórendszer szigorítása mellett foglalt állást. Ebbe és az ehhez hasonló magatartásokba természetesen szövődnek taktikai elemek is. Nehezedő általános gazdasági feltételek, az adminisztratív piacon keresztül átszivattyúzható pótlólagos jövedelmek szűkülésének körülményei között jobb megoldás hallgatólagosan elfogadni az általános keretek szűkülését, és azután egyénileg járja ki-ki a maga,,kijáró” útját. A legújabb tapasztalatok már arra utalnak, hogy az egyedi megkülönböztetési rendszer korlátozására vonatkozó irányelveket nem lehet majd a tervezett szigorúsággal végrehajtani. A taktikázás szükségessége és éppen ennek a taktikának a választása azonban már azt jelzi — és ezt szintén alátámasztják újabb megfigyeléseim —, hogy a „jók”, ameddig létfeltételeiket nem érzik veszélyeztetve, még az ideológia kedvéért sem állnak ki a „rosszak” mellett, sőt inkább rivalizálnak velük. Ez pedig a kívülről bevonható erőforrások szűkülése mellett — melynek elvileg olyan hatása is lesz, hogy azok a nagyvállalatok stabilizálódnak és/vagy fejlődnek gyorsabban, amelyek támogatások nélkül vagy azok visszaesése mellett is jövedelmezően tevékenykednek —, tovább csökkenti egy újabb nagyvállalati ellentámadás potenciális lehetőségeit és esélyeit, legalábbis a közeljövőt illetően. Ez a „közeljövő” azonban nem biztos, hogy sokáig fog tartani. A VT. ötéves terv legfontosabb célkitűzései — a tőkés export dinamikus bővítése,29 a beruházások és a tőkés import visszafogása — az V. ötéves terv fő céljaival összehasonlítva egyáltalán nem újak. Nem új a célok közötti konfliktus sem, viszont sokkal élesebb, és a nagyvállalatok számára jobban érzékelhető, mivel a célok sokkal inkább lebontódnak az egyes vállalatok szintjére is, mint korábban. A vállalatoknak olyan időszakban kell tőkés exportjukat minden eddiginél erőteljesebben fokozni, amikor a terv szerint a beruházási színvonal változatlan marad, sőt a feldolgozó iparban csökken. A tőkés export fokozásának kényszere kijelölt vállalataink nagy része számára ma már nem pusztán az állami intézmények által megfogalmazott elvárás; a beruházási visszafogások miatt a belső piac beruházási kereslete lanyhul, ami igen érzékenyen érinti a beruházási javakat előállító nagyvállalatokat. Elsősorban azokat, amelyek az utóbbi időszakban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre (Magyar Kábel Művek, Láng Gépgyár stb.). Úgy próbálnak védekezni, hogy eredetileg a hazai igények kielégítésére szánt kapacitásaikkal is a tőkés piac felé orientálódnak.30 Ez azonban — ismerve a két piac minőségi elvárásai közötti különbséget — nem lesz igazán jövedelmező export, már csak azért sem, mert már a kisebb, minőségjavító beruházások megvalósításához szükséges pénzforrásaik is apadóban vannak, és a minőség javítása szempontjából szintén fontos tőkés alkatrészimportot is korlátozzák.31 A kompetitív árrendszer pedig — bár már ma működik a hatásait megszűrő egyedi beavatkozás rendszere — áttételesen közvetíteni fogja a tőkés piacon elért jövedelmezőséget a belső értékesítésre is. Ami igaz ma a beruházási javakat előállító nagyvállalatokra, az igaz lehet holnap a többi nagyvállalatra is. A nagyvállalatok termékeinek belső piacain már jelenleg sincs olyan jelentős túlkereslet, mint 1972, 1976 körül volt. A belső piac szűkülésének hatásai lassan áttevődhetnek a nem beruházási javakat előállító nagyvállalatok körére is. Ez azért is igen súlyosan érintheti őket, mert még soha nem voltak úgy eladósodva, mint jelenleg. A növekedés lassulása, a belső piac szűkülése előbb-utóbb a ma még „jókat” is elérheti. Ha addig nem kerül sor radikális reformra, illetve egy létrejövő reformnak nem lesznek intézményes garanciái, akkor a nagyvállalatok egymáshoz való viszonyában ismét a szolidaritás elemei kerekedhetnek felül. Figyelemre méltó, hogy már ma „nagyvállalatellenesnek” tekintik a magán-, kisvállalkozási formák terjedését, jogosan félve attól, hogy éppen legjobb szakembereiket fogják tőlük „elcsalni”.