Valóság, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám - SZÁZADOK - ERDÉLYI ISTVÁN: Julianus nyomában
ERDÉLYI ISTVÁN: JULIANUS NYOMÁBAN 1957-ben hosszabb tanulmányutat tettem oroszországi aspirantúrám keretében a Közép-Volga-vidéken. Felkerestem több múzeumot Szamarától (akkor Kujbisev) és Szimbirszktől (Uljanovszk) egészen Kazánig, a tatár fővárosig, valamint Ufáig, a baskír fővárosig, majd a következő esztendőben ásatáson vettem részt Baskíriában, Kusulevo falu határában, a Bjelaja völgyében. Jóval később a mordvinok ősi területén fekvő oroszországi Morsanszk múzeumában kutattam a honfoglaló magyarsággal esetleg összefüggésbe hozható emlékek után. 1980-ban Novorosszijszkban, a Krupnov-konferencián tartottam előadást Julianusról, majd észrevételeimet az általam írt hazai egyetemi segédkönyvekben, illetve népszerűsítő jellegű cikkekben adtam közre az 1990-es években, amelyekben a Krasznodarban (Jekatyerinodar) és környékén, azaz a Kaukázus északi előterében végzett útjaimon tett megfigyeléseimet is felhasználtam. Végül 1989-ben - Julianus útjainak helyszíni vonalát felkeresendő - megfordultam Bolgari és Biljar volt volgai bolgár nagyvárosok romjainál, valamint Joskar-Olában (ahol konzultációkat folytattam G. A. Arhipov mari régésszel), majd Kazánban (ahol a tatár Alfred Haszanovics Halikov professzorral cseréltem ki tapasztalataimat). Tervünk akkor az volt, hogy Julianus első utazásának a közeli években megünneplendő 755. évfordulójára televíziós filmet készítünk társaival tett egykori útjáról. Sajnálatos módon azonban a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Televízió a kért összegnek csak az egynegyedét tudta adni nekünk, s az nem volt elegendő arra sem, hogy a jelzett útvonalaknak legalább a nagyobbik részét bejárhassuk (az MTV részéről Mata János szerkesztő-rendező és egy magyar operatőr volt velünk az orosz kísérőnkön kívül), ennek ellenére az utazás nem volt haszontalan. Felvett filmünk azonban dobozban maradt. Utunk egy kis északi részén elkísért bennünket Halikov professzor, aki ukrán régészekkel éppen azon munkálkodott, hogy a Bolgariból Kijevbe vezető ősi kereskedelmi út vonalát felderítse (tudván azt, hogy Julianus és társai nem azon mentek végig), azzal az egyedül célravezető módszerrel, hogy Idriszi XII. századi térképét alapul véve gyalogosan derítsék fel ezt az igen fontos útvonalat, s az végül is sikerült. Julianus barát külföldi és hazai szakirodalma óriási. A magyarországi latin és magyar nyelvű forráskiadások mellett kiemelkedő egy Odesszában 1863-ban orosz nyelven megjelent dolgozat. A második világháború utáni évtizedekből fontos megemlíteni Györffy György alapos munkáját, aki Major Hungáriát a Baskírfölddel kapcsolatban levő magyarok lakhelyeként azonosította a Julianus első utazása utáni adatokra támaszkodva. A XI. századi (egészében elveszett) Gesta Hurrgarorumban a Maior Hungaria a Maeotis-(Azovi-)tenger mellett terült el. Nyilvánvaló, hogy ezt ismervén Julianus elődei (Ottó barát és társai), valamint nyomukban maguk Julianusék is arrafelé vették útjukat. Györffy azonban Julianusék útjának első felét helytelenül rekonstruálta többször is közölt térképén. Julianusszal magyar részről Perényi Józsefen kívül is többen foglalkoztak, például Vásáry István turkológus, majd Vékony Gábor régész is, akiknek figyelemre méltó tanulmányai az érdeklődést továbbra is fenntartották. 1996-ban Tatár Mária (Magdolna), a Norvégiában élő magyar mongolista tartott fontos előadást a témáról a Körösi Csorna Társaságban, de az nyomtatásban nem látott napvilágot. A továbbiakban csupán az utak földrajzi vonatkozásait érintem, mert azok szolgálnak igazán alapul szinte minden egyéb kérdés tekintetében. Főleg azokra a momentumokra összpontosítottam, amelyekben részben vagy esetleg teljes egészében újat szeretnék mondani.